Szabad Földműves, 1971. július-december (22. évfolyam, 26-52. szám)
1971-09-04 / 35. szám
„Flora Olomouc -1971” A virágot és a természetet szerető emberek augusztus 20-tól 2S-ig ismét felejthetetlen élményt szerezhettek maguknak a „FLORA OLOMOUC 1971“ nyári kiállításon. Olomouc felkészülten várta nemcsak az ország lakosságát, hanem a külföldiek ezreit is, akiket ide csalogatott ez a magas színvonalon rendezett nemzetközi kiállítás. Akik részt vettek a tavaszi bemutatón, most tapasztalhatták, mire képes a természet, mire képesek az emberek. Abban az időben a tulipánok és nárciszok százezreinek színes tengere fogadta a látogatót, jelenleg a nyár és ősz virágai, a krizantémok ezrei, az őszi rózsák tarka-barka kócosabbnál kócosabb fejecskéi ejtették ámulatba a nézelődőt. Az egyes országok szinte versenyre keltek egymással, a mutatósabnál mutatósabb őszirózsák nemesítésének területén. Ugyanez elmondható a törpe és féltörpe dáliákról és mindmegannyi virágkultúráról. Olomouc neve összenőtt a virágokkal. Ez nem véletlen, hiszen 1958-tól minden évben helyet ad nemcsak a hazai virágtermesztő vállalatok kiváló exponátjainak, hanem a külföldről érkezett ritkaságszámba menő dísznövényeknek, ligeteket és tereket díszítő bokroknak, virágkülönlegességeknek. A közelmúltban zárult kiállításon például 51 hazai termelő üzem mutatta be termékeit, míg kilenc külföldi ország élenjáró virágkertészei tették tanulságosabbá, színvonalasabbá a kiállítást. Nagyon érdekes volt például a japán virágkertészek szereplése. Tudvalevő, ők a vágott és az élő virágok elrendezésében mind a ház körül, mind a lakásban az egész világon az élen járnak. E téren munkájuk a művészettel egyenlő. Kezük nyomán a virágok összeállításuk és elhelyezésük folytán a lakás vonzó díszeivé, kedves elemeivé válnak. Egy-két szál virág különböző kompozícióban a legegyszerűbb formakivitel mellett is nagyszerű összhangot teremt a helyiség küldetésével, rangjával. Nos, a japán mesterek ezen a kiállításon számtalan formában bemutatták virágkötési tudományukat. A helyszínen tanították az érdeklődőket a virágok helyes felhasználására, a lakásdíszítés művészetére. Olomoucban nemcsak a kiállított virágok ezreiben gyönyörködhetett a látogató, hanem a szakszerű parkosítással, azok virágaival, az utak, utcák elrendezésével is megismerkedhetett. Ezen kívül előszobák, erkélyek, folyosók dísznövényekkel történő elrendezését is tanulmányozhatta. Elmondhatjuk tehát, hogy a sok szép látnivaló mellett gyakorlati ismereteket, a modern életmódhoz szükséges tudnivalókat is megszerezhette, aki részt vett ezen az immár hagyományos bemutatón. (s) штжтт/мжммтшшттттшш д Klein-Altendorfban (Bonn mellett) működő kísérleti állomás egy évtized óta gyűjti az anyagot ennek a kérdésnek a megválaszolására. Orsófák és lapos koronák fiatal korukban metszési beavatkozás nélkül, termőre fordulás után a termő korban pedig vagy metszetlenül, vagy különböző erősségű metszéssel nevelhetők. Metszetien orsófák és csak lekötéssel laposra formált redélyek másképpen fejlődnek, mint a megmetszett a későbbi években kiegyenlítődött és a nagy, értékesebb almák aránya orsófán és sövényen, M. IX. és M. IV. alanyokon nagyjában azonos maradt. Ellenben a hozamban már jelentékenyek voltak a különbségek. Az első 9—10 évben aránylag nagy hozamukkal az orsófák túltettek a sövényeken: a Malus IX-re oltott Cox narancs 20 %-kal, a Golden Delicious 14 %-kal, a Malus IV-re oltott Cox narancs 46 %kai, a James Grive 12 %-kal, Orsófa vagy sövény? kerek vagy lapos koronák. Metszetlen, lekötött vagy le sem kötött koronák a meghagyott ágakon keletkező terjedelmes termőterületen igen korán hoznak bő termést. Ezek a kezdő temések lényegesen nagyobbak, mint az erősen vagy akárcsak gyengén metszett redélyen vagy orsófán született gyümölcs. Ezzel szemben a gyümölcs nagysága a nagy termés következtében kisebb, mint a rendszeres metszésben részesített fákon, színe pedig sűrű, metszetlen koronában elmarad a gondosan metszett, napfénynek kitett, korábban nevelt gyümölcs színezése mögött. A kerek és lapos koronák gyümölcse, mely az első években az orsófákon ismételten nagyobb volt, mint sövényen, az Oldenburg pedig 16 %-kal. Ezzel szemben a Malus IX-re oltott és redélyalakra nevelt James Grieve (33%) és Oldenburg (11%) termése meghaladta a hasonló korú orsófákét. Előnyösebb szüretkor a lapos korona — különösen a szüretelő kocsi alkalmazása esetében —, mert az egy órára eső munkateljesítményt 30 kgmal növelte. Végeredményben: a fiziológiailag helyes és munkaszervezés szempontjából célszerű metszés mind az orsófán, mind a sövényen előnyösnek bizonyult, mert csak így érhetők el jő minőségű, egyenletes hozamok és alakítható ki a megfelelő, egyszerű és könynyen áttekinthető korona. (Hilkenbäumer, F) Újra a szürkepenészről (Folytatás az 1. oldalról) 11 ugyanennyiszer, tehát 11- szer volt alkalmazva, az Enovit és a Benlate csak 4-szer kerültek felhasználásra. Az Enovit és a Benlate a peronoszpóra ellen hatástalan, de a szürkepenész mellett egyben a lisztharmat ellen is hatásos növényvédőszerek. E két kísérlet eredményeiből természetesen téves volna általános és számunkra is érvényes következtetéseket levonni. Figyelmeztet bennünket azonban arra, hogy igen figyelmesen kövessük a szürkepenész elleni védekezés fejlődését, a kísérletekben másutt jó eredményt szolgáltató legújabb botryticideket és saját folytatólagos kísérleteinkkel határozzuk meg és válasszuk ki az egyes termesztett fajtára legmegfelelőbb, leghatásosabb védekezőszert. Talán érdemes volna felfigyelni, illetve a kísérletekbe besorolni a legújabb japán szintetikus hatású és a Nippon Soda Company Ltd által gyártott „Thiofanátot“ és „Methylthiofanátot“ is, melyek állítólag ugyancsak hatásosak a szürkepenészre, de felhasználási lehetőségükről a szőlőben még nincs tudomásunk. A hatékonyság megállapítása mellett e kísérletek keretén belül gazdaságossági összehasonlításokat is kellene végezni, és ezek alapján megállapítani azt is, hogy melyik botryticid, illetve esetleg bortyticod mellékhatású peronoszpóra elleni növényvédőszer használata lenne viszonyaink közt egyben a legolcsóbb is. R. V. A méhészek két nagy gondja közismert. Az egyik a telelés, a másik a tavaszi fejlődés, — felkészülés az akácvirágzásra. Jól tudjuk, hogy a második gond szoros függvénye az elsőnek. Szükséges tehát bővíteni telelés! ismereteinket, hogy felkészülten biztosíthassuk az első és legfontosabb követelményt. Ahogy rövidülnek a napok — főleg a kezdő méhészek körében — egyre fokozódik a téltől való félelem izgalma. Nem tapasztalható ugyanez azoknál a méhészeknél, akik több évtizede teleltetnek. Az ilyen gyakorlottabb méhészek méhészkedésük ideje alatt anynyi szomorú tapasztalatra tehettek szert, amennyi elegendő tandíj ahhoz, hogy megfontoltabban, nyugodtabban, de felkészültebben várják azt az első napot, amikor az idő hidegre fordul és a méhek már nem repülhetnek. Megfigyelésem szerint a kezdő méhészek indokolatlanul nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a télnek, mint az valójában megilleti. Ez okozhatja izgalmukat. A szakirodalomból és a tervezgető méhészek előkészületeiből többféle felfogást figyelhetünk meg, amelyek a telelésnél nem mind döntő fontosságúak. Első helyen tapasztalhatunk olyan elméletet, amely a méhcsaládok hidegvédelmét mindennél előbbre helyezi. Egy másik elmélet az éltető levegőtől félti a telelő méheket. Egy harmadik felfogás a jó telelés alapjának egyedül a fiatal telelő méheket tartja és hiszi, hogy ezzel méhészetét a Nősemétől egyszer s mindenkorra megszabadítja. A negyedik az elvermelést népszerűsíti, vagy legalább is a zárthehelyű teleltetést. Nagy ritkán találkozunk olyan véleménynyel, hogy ha a lépek „jó barnák“, akkor a többszörös bábing réteg a ínéheknek kitűnő „télikabátot“ biztosít. Sajnos azt kevesen hirdetik, hogy ha a méheknek bőséges és kitűnő a telelő készlete, akkor a méhész gondtalanul várhatja a leghidegebb tél után is az első tavaszi kirepülést. A kevésnél is kevesebben vannak, akik a jőminőségű mézkészleten kívül nem felejtkeznek meg arról, hogy az is csak akkor igazán értékes, ha közel annyi virágport takar lefedelezve, ami óvja a virágport a penészesedéstől, a mézet a felhígulástól és egyben a tavaszi gyorsabb fejlődést is hivatott elősegíteni. Ritka, mint a fehér holló az olyan méhész, aki a telelő méheit a Nosema spóráitól félti, holott ez veszélyes a fiatal és korosabb méhek számára. Több oldalt lehetne pazarolni azok számára, akik meggondolatlanul a kaptának agyonbugyolásában látják jövő évi reményeiket és eredményeiket. Vannak, akik csak késő ősszel veszik észre, hogy állományuk-Tél re-készü a méhésze ban több a telelésre alkalmatlan család. Ok közvetlen a tél kapuja előtt az ilyen „lemaradt“ családokat sebtében egyesítik. Szerencsés esetben egymással. Sajnos gyakori eset, hogy az ismeretlen okból lemaradt családokat jó közepes családokkal egyesítik és ezzel meggondolatlanul nagy hibát követhetnek el. Egészséges családokat fertőzhetnek meg Nosemával fertőzött, legyengült családdal. Mielőtt a téli készülődésről szóló fejtegetésemet tovább folytatnám, szükségét érzem, hajdani tanítómesterem és eszményképemnek, Bázler Bélának „Gazdaságos méztermelés“ c. munkájából a telelésről szóló néhány részletét idézni. (Bázler Béla közel négy évtizedig mint méhészeti felügyelő, illetve főfelügyelő dolgozott, majd a gödöllői Állami Méhészeti Gazdaság és Méhészmunkásképző szakiskola igazgatójaként vette át a földművelésügyi minisztérium méhészeti osztályának vezetését. Rendkívül nagytudású gyakorlati szakember volt! Könyvének 59. oldalán írja: „A jó telelés, mint a következő méhészeti esztendő sikerének záloga. Bátran állíthatjuk, hogy olyan méhcsalád, melynek fészekállapota rendes, megfelelő menyiségű és minőségű élelme van és az élelem úgy van elraktározva, hogy a méhek mindenkor könnyen hozzájuthassanak, a legszigorúbb telet is minden baj nélkül kiállja“. ... Ha a család tavaszi legelőn gyűjtött élelmével helyesen gazdálkodtunk és pl. két mézkamra meghordatásával egyiket mézeslépekben tartalékoltuk, a dolgunk könnyű. Nincs baj akkor sem, ha kipergetetten áll készen a tartalék eleség, hiszen csak fel kell etetnünk. Helyesen vezetett méhészeti üzemünkben ennek a tartaléknak akár lépben, akár kipergetetten, — jó tavaszi legelőt feltételezve, — készen kell állnia. A fentieken kívül még fontos követelménye a jó telelésnek a fészek száraz levegője. Felső kijárónál a levegőcsere intenzívebb, tehát a vízpárák is hamarabb eltávozhatnak. A fészek alsőkijáró mellett is szárazzá tehető, ha a rostaszövetre lazaszövésű szalmapárnát helyezünk, (vagy felső kijárós szellőzést is biztosítunk — a szerző megjegyzése.) A fentiek ismerete után nézzük mi történik a fészekben, ha az időjárás hidegre fordul? Azok a méhek, amelyek eddig szétterülten élték életüket, a hideg növekedésével arányban egyre jobban tömörülni kényszerülnek. Tapasztalat szerint az ún. „telelő-csomót“ — fürtöt, nem mindig a fészek mértani közepén alkotják meg. Elhelyezkedésük megválasztásában befolyásolhatja pl. a levegő utánpótlást biztosító röpnyílás, a mézkoszorúk nagysága, mélysége a nyitott sejtek állapota, valamint a virágpor készlet holléte és mennyisége. Ha a lépek különböző korúak, megfigyelhető, hogy elsősorban azokat a lépeket szánják meg, amelyekben több a bábing, (barnábbak). Ügy érzem ennél a kérdésnél érdemes egy kicsit elidőznünk. Ugyanis ilyenkor káros a késő őszi szörpetetés, melynek páráit a zordra fordult időjárás miatt a méhek még nem voltak képesek kiszellőztetni, kiszárítani. Ezekben a barna, nedves sejtekben talál a mikroszkóp lencséje nagyszámban Nosema spórát, melyek valósággal arra „várnak“, hogy a kialakuló telelő csomó belsejének meleg párája életrehívja és a rohamosan szaporodó mikroorganizmusokat táplálja. A kezdő méhészt kezdése óta, érdekelte, hogy vajon milyen lehet egy telelő méhcsomó belső életrendje? Erről csak annyit tudott, amennyit a szakkönyvekben olvasott. Szerencséjére az első években nem merült fel annak szüksége, hogy akár egy pillanatra is be kellene avatkozni és ezzel megzavarni a telelőfürtbe húzódott méhcsalád életét. Annyit már megtanult, hogy amikor elérkezik a méhek számára az összehúzódás szükségének ideje, egy jól előkészített 10 keretes fészek valamennyi keretét sűrűn kell, hogy lepjék a méhek. Mivel méhészkedésem ideje alatt a legnagyobb óvatosság mellett is előadódott néhány alkalom, de többször a kíváncsiság és a tanulni vágyás Is rákényszerített erre, nagyvonalakban tapasztalatomat így ismertethetem. Ha a külső, 24 órás átlaghőmérséklet eléri a mínúsz 8—10 C°-ot, a szélső keretek méhei lassan elhagyni kényszerülnek kereteiket és kb. nyolc keretben kezdik megalkotni a telelő csomót. Ha a napi középhőmérséklet 10—12 C°-os, kezd kibontakozni a telelőgömb első körvonala. Ha a keretek gerinctávolsága a normális 35.—36 mm, a méhek a mézkoszorúk alsó vonalától mintegy 2—3 cm-rel magasabban, saját testükkel elreteszelődés t ben lik a léputcákat. Tapasztalat szerint ez az „elreteszelés“ bőven elég ahhoz, hogy a léputca belsejét a környezeti hidegtől óvja. Mivel ez a természetes védekezés, minden más beavatkozás legfeljebb károsan befolyásolhatja a jó telelés eredményét. Ilyenkor kezdi meg a méhcsomó évmilliós életrendjének második legszebb szakaszát. Tudnunk kell, hogy a telelő méhcsalád csak a gömbön belül fűt. Ha ez a fűtés a telelő csomóból minden irányba ható hőt tudna tartósan kisugározni, akkor talán képes volna a méhészek által hidegtől való védelmére létesített oldal alsó és felső takarásokat egy bizonyos relative állandó hőszinten tartani. így a telelő méhcsomó belsejéből felfelé csak annyi felmelegedett páradús levegő távozhat, amennyit a méhcsomó levegő-kondicionáló rendszere az elhasznált párás levegő utánpótlására szükségesnek tart. Ezt nevezzük autóhermikus levegőcsere rendszernek. Ez a rendszer gondoskodik arról, hogy a felfelé intenzívebben távozó ún. „fáradt levegő“ helyébe a csomó alján át, a kijárónyílások felöl, tiszta levegő áramolhat. Érthető tehát, hogy a telelőgömb belső melegéből a külső tér számára csak a lépek szolgálnak hővezető és átadó közegül. Ez azonban elenyészően csekély és nem tudja a takarási célt szolgáló elemeket, a kaptár oldalfalait magasabb hőszintre emelni, s azon megtartani. Ez az állapot a kijárás megszűntétől kb. a fiasítás újbóli megindulásáig tart. Különböző feltevésekkel szemben ilyenkor a méhcsomó belső melegének, levegőjének megcserélése nemhogy csökkenne, inkább intenzívebb lesz. Ugyanis a belső egyenletes magasabb hőszint fenntartása több szénhidrát fogyasztást kíván (mézfogyasztást), ennek kalóriává történő átalakításához (elégetéséhez) több oxigénre van szükség. Ezért káros a méhcsalád levegő utánpótlásának helyét, a röpnyílást ilyenkor szűkíteni. Az magától értetődő, hogy a fiasítás megindulásával és növekedésével arányban több a fűtőanyagfogyasztás és ezért érthetőért nagyobb á tiszta levegő. szükséglet. Ezért ne szűkítsük még télen sem a levegőnyílásokatl A levegőtlenség nyugtalanságot, izgalmat okoz a családoknál. Sokan hajlandók ezt az izgalmat vízhiányra magyarázni. (Folytatjuk.):