Szabad Földműves, 1971. július-december (22. évfolyam, 26-52. szám)
1971-08-14 / 32. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 10 1971. augusztus 14« l. térve a templomajtóban pillanatra megálltak. Pétör *» halkan lélegzett, csak úgy találomra odanyúlt és csöndesen megfogta a lulls kezét. Pétör kalapja karimáján nyíló rózsa volt gombostűvel odatűive, a julis réklijén, éppen a szíve fölött, öt szál csokorba köjött gyöngyvirág illatozott. Az orgona még szólt odabent, darabig vártak, amikor aztán az elhallgatott, s a két öreg, János meg ÖrZse is kicsoszogtak a templomból, lehajtott fővel, kézt kézbe fogva, elindultak hazafelé. Ballagtak persze, komótosan, amint az ilyenkor illik, s mivel a nap nagyon is szépen sütött, az úton verebek tollászkodtak a porban, az égen pedig hófehér bárányfelhők úsztak fölfelé, szívükben tiszta vizű tavaszi ár fakadt föl és tündöklő tavaival elöntötte egész bensőjüket. Pétör valamivel világosabban érezte ezt a megújhodást, az erő és az alázatos gyermeki örömben kibomlott bizakodás hatalmaskodott benne, Julis körül azonban csak az az öt szál tavaszi gyöngyvirág harangozott. A sarkon Pétör lassított, a kanálisnál pedig megálltak és bevárták a két öreget. János elkente a bajuszt s most először, fölnézett. — Hm... — köhintett. Örzse szorította a kiskendőt és szaporábban pislogott. — Hát mostmán nem vattok árvák... — folytatta János és Pétörre tekintett. — Nem ... — hagyta helybe Örzse és a kiskendővel megtörülte mind a két szemét. Pétör eleresztette Julis kezét: — Hát mostmán nem... — felelte. — Mostmán majdcsak másképp lösz ... János balkézbe fogta a botját: — Ёп mög тек is... Hát isten mögálgyonl — Isten... — mondta Pétör. — Isten álgya mög kendöt... — köszönt Julis. — A jóságáért... — tette hozzá Örzse. hullott és álomba temetkezett a puszta. A magasban néha vadludak húztak el v a hangok a földre hullottak a megfagyott csöndben. A gazda kint állt a ház hátuljánál, elnézett a végtelennek tűnő messzeségbe. Pétör hordta a trágyát és a félig fagyos földön csöndes szóval bíztatta a lovakat. — Hó lössz ... — mondta estefelé a gazda. — Hó — bólintott rá Pétör és följebb tolva homlokáról a sipkát, indult a lovakkal, hogy kifogjon. A nappalok mélyek voltak, és az éjszakák köddel takar ództak.^ Márciusig nem is mozdult semmi, akkor aztán az egyik gyermek vadonatúj irhát kötött az ostornyélre, és előkereste a búgócsigát. A vetéseken a hó olvadozott és a barázdák között itt-ott megcsillant az alácsörgedező víz. Viharos szelek kóboroltak, s mire a langyos záport is fölitták a rögök, már lélegzett a föld, s kibomlott csírát fölkacagtak a szaladó Jellegek felé. Ezen az éjszakán Pétör megint Julissal álmodott. A kertben — álmában — tulipán hajtott, a levelek között Julis mosolygott. Csak deréktői fölfelé látszott és a vékony száron ide-oda hajladozott. A keblén kis gyerek pihent, s fejét gyöngéden az anyja jobbján nyugtatta. Reggel, amikor felébredt, érezte, hogy most már nem bírja tovább. Beszólt a gazdának, hogy megy. — Ügy... — mondta a gazda hát ezt nem futtám. Pétör nem szólt. — Nem tuttam, hogy embör vagy... — folytatta Vékony. — Hogy asszony is van. Pétör szippantott: — Hónapra mög is gyüvök ... A gazda a csizmája orrát vizsgálta. — Hónapra? — Hónapra. — Bajosan, messze van. Hallgattak. Pétör köszönt: — Isten álgya mög kigyelmedet. A gazda előre nézett. — Aztán vigyázz, legalább jól beszéjj vele ... BIBŰ LAJOS: Amiért nem tagadta meg a kérést és mint tanú, elkísérte a fiatalokat a templomba. János elfordult a kőhídnak, Pétörék pedig megindultak a kanálisparton, Örzsével. Az öregasszony a Julis atyafia volt, így aztán az első szóra megegyeztek, hogy erre a napra helyet ad nekik, majd meghálálják, ha az Isten megsegíti őket. Erről tehát haszontalan lett volna a további beszéd. örzse otthon krumplilevest főzött, Pétör meg Julis kiültek az eperfa alá. A nap már leáldozott, valahol szél támadt és tovább szállva elhúzott a gaztetejü házak felett. Pétör gondolatai messzi utat jártak, úgyszintén a Julisé is. Reggel Szent György napja lesz, oszt jóllehet, órája sincs, hogy összeadta őket a pap, holnap egyikök jobbra, másikójuk balra megy, s jövő ilyenkorig aligha látják egymást. Hang nélkül, meg-megbotló fájdalmas gondolataikkal beszéltek. — Ha úgy kerüldözne, hogy egy helyre lőhetne.,. — szólalt meg halkan Pétör. — A vóna a legjobb... — sóhajtott Julis. Ha úgy esnék, hogy egy gazda fogadná fel őket. De hát erre nem lehet számítani. Hallgattak. Az ég alján felbukkant az esthajnali csillag, fejük fölött pedig föltűnt a Fiastyúk. A levegőben a közeli mezők langyos lehelete úszott. II. Hajnalban ötkor már kint álltak az emberpiacon. Féldélig hiába várták, nem kedvezett a szerencse, majoros nem mutatkozott, az urasághoz pedig újév napján elszegődött, aki páros cselédet oda kerestek, Bele kellett tehát törődni a változtathatatlariba. Julist Macélka, Pétört egy tulatiszai gazda fogadta föl. Julist vitték előbb. _ isten álgya mög kendet... — mondta, és szemét elöntötte a könny. A szívében kiömlött nagy zokogás mosta el a partokat. — Az én istenom álgyon mög ... — fogta meg kezét Pétör és a fejét lehajtotta. Julis ment, s óra múltán Pétörrel ts zörgött a kocsi. A hely, amit fölfogadott, türhetőnek ígérkezett, a gazda jó szívvel volt hozzá, majd csaknem a maga eszére meg a kezére hagyta. Darabig állta is Pétör az egyedülvalóságot. érkezése se igen volt, hogy magával meg Julissal foglalkozzék. Egy éjjel azután, amikor a gabonát is betakarították, hanyattfekve a boglya mellett, fölnézett a csillagokra. Azok ragyogtak, és az, amelyik éppen fölötte volt. mintha hirtelen meg is indult volna. Nem gördült azonban messze, csak annyira, hogy Pétör tisztán klvehette, hogy azon a darabon olyan könnyűre simult a fény, mintha a magasból Julis arca tekintett volna le rá. Behúnyta a szemét, hogy jobban figyelhesse a látomást. Nem lehetett kétség, Julis volt csakugyan, nézett szótlanul lefelé a magasságból. így lepte meg az álom és másnap este megint megjelent Julis. Valamit mondott is, hanem Pétör nem értette. Fölnyitotta a szemét, hát éppen akkor úszott el feie fölött egy fehér felhő és eltakarta az asszonyt. A nyár. megfáradt, elkövetkezett az ősz Is, később dér Estére a gyevi határba ért Pétör, reggelig le se tért az országúiról. Akkor egy kicsit megpihent. Kocsi haladt el iránta. — Messze van-é még a Nagyék tanyája? — szólt oda az árok partjáról. Az ember a lovak közé suhintott, azután elmutatott az ostorral: — Az mán az üvé — szólt le, aztán előrefordult. A Pétör szíve hangosabban dobogott. Csöndes méltósággal köszöntött azért be az idegen tanyába. Hogy üsmernek-é olyas valakit, akinek Mucsl julis a neve. Hogyne, itt van. — Éppen tennap mönt el az embörihön, mer a mög másutt szolgál... Pétör előtt tőtágast fordult a világ, s úgy érezte, hogy mögötte süllyed a föld. Az idevaló asszony elébe állt, letette a dézsát és megtörülte kötőjébe a kezét: — Oszt tán éppen ütet keresné? — kérdezte és jobban megnézte Pétört. — Üt gondoltam... — mondta Pétör. — Merhogy üsmeröm ... — Az? — Az. — Nohát elmönt, oszt csak hónap gyün vissza. Elmönt az urához. Pétör megindult. A dűlőn átért, átvágott a szántáson. Mire megint a gyevi határba ért, szakadt róla a veríték, keze-lába elzsibbadt, a melle meg valósággal zihált. Merthogy elkerülték egymást, az most már bizonyos, de ha siet, talán még ott találja, vagy éppen útbaéri. Leginkább kocogott, így űzte magát estig. Tűz lobbant fel benne, amikor ráriadt, hogy még csak Körtvélyes alatt jár. Elméjében fölmérte a még hátralevő utat, pillanatra megállt, összekucorodott, horkantanl akart, hanem az égő fájdalom forró szüköléssel szakadt ki csak belőle. Pltymallott, amikor a tanyába ért. A kölök éppen Hatott. Pétör megállt és a szemébe nézett. Az elértette az esdeklő, szinte fuldokló állati tekintetet és kabátfa ujjával elmázolta az orra alját. — Julis néni mög itt vót, ténnap estig várta kendet... Pétör megingott. Hiába vót hát minden, csakugyan elkerülték egymást. Az istállóig bírta, ott leroskadt a vacakra. Nagysokára tért magához és szótlanul dolgozott egész nap. Este a boglya alá feküdt és várta a csillagokat. Amikor aztán kigyúlt mind, megjelent Julis is, karján a kisgyerekkel. — Ej,.. — mondta félálomban Pétör hogy elkerültük egymást... — El... — felelt mosolyogva az asszony. Pétör a Julis szájára nézett, az olyan különös, furcsa melegséggel illatozott. — Ugyan, ugyan, hát tán mög $é csókolja kend... — hajolt közelebb szégyenlősen az asszony és nyújtotta Pétörnek a gyereket. Pétör a gyerek után nyúlt, és ebben a pillanatban felébredt. — Julis'. ... — szólította az asszonyt. Hanem az, a másik árva nem felelt. Már messze valahol a gyevi határban járt és nézte maga előtt az utat, amelyre lopva lehullatták fényüket az égi csillagok. ÜJ KÖNYVEK MADÁCH KÖNYVKIADÓ 1971’ Csan'da Sándor: Harmadik nemzedék g» A neves irodalomtörténész, kritikus ebben a kötetében, mely tanulmányokat, , jegyzeteket, kritikát tartalmaz, elsősorban az 1948-tól napjainkig terjedő korszak hazai magyar irodalmáról — költészetéről, prózairodalmáról rajzol átfogó képet. Elemzi, értékeli Forbáth Imre, Egri Viktor, Duba Gyula, Dobos Lázsló, Tözsér Árpád és mások művelt. Csanda Sándor ezenkívül foglalkozik a romániai ,és jugoszláviai magyar Írók munkásságával is. (Ára 21,— Kős) Petrőci Bálint: Hosszú az éjszaka Regényében az író a Nyugat-Németországban székelő kémközpont és a bratislavai, illetve prágai kémelhárítók párviadalát eleveníti fel. A történet 1963-ban indul, de a szálak visszanyúlnak a második világháború utolsó hónapjaiba. Így ismerkedik meg a Gestapo két tartalékban hagyott ügynökével, akiket később már a frankfurti kémügynökség irányít. Helmut, a nácik felderítő tisztje a háború utolsó szakaszában Bratislavában tevékenykedik, s anjikor menekülnie kell, magával viszi Annát, a szép fiatalasszonyt. Persze nem viheti Németországba, mert ott a felesége várja. Ezért Prágában hagyja és Annára a későbbiekben is számít. így indul a regény, hogy az izgalmas jelenetek egész során át eljusson a végkifejezésig: a leleplezésig és a sötét gonosztevők ártalmatlanná tételéig. (Ára 21,— Kčs) Mikola Anikó: Tűz és füst között Mikola Anikó már Az egyszemű éjszaka című versantológiában bemutatkozott. Szigorú józansággal, önfegyelemmel írja verseit, s gyakran finom szimbolikán átszűrve sokat feltárnak a modern ember életérzéséből. Az egész kötet tartalmi töltetét szinte meghatározza a szorongás, a szkepszis, a félelem, a magány, a bizonytalanság és a menekülés. „A szánalom fáklyái hegyén vergődő napokból“. Talán éppen ezért szólal meg ez az érett, rendkívül rokonszenves líra a mély hegedű sötét hangszínén, ami egyébként semmit nem von le az értékéből, és nem zavarja tiszta emberi hangját. (Ára 8,— Kčs) Ctíarles Webb: A nagykorú A történet egy fiatalemberről szól, aki elvégzi a főiskolát, s utána nem tud mit kezdeni magával. Néhány évig csavarog, aztán viszonyt kezd apja társának feleségével és anyja barátnőjével. A helyzet eléggé kínos és a fiúügyetlensége folytán egyre kínosabbá válik. A nagy baj akkor következik be, amikor megjelenik az egyik asszony lánya és a két fiatal egymásba szeret. Ebből a regényből film készült Amerikában. (Ára 21,— Kčs) Hana ProŠkovä: Levelek a túlvilágról öt detektívtörténet, öt különleges gyilkosság, öt rendkívül bonyolult eset. Feltörésük kemény dió s az öt történet főhőse: Vašátko főhadnagy, mint hivatásos és Harác festőművész az amatőr detektív csak közös erőfeszítéssel — közben egymással versenyezve — tudnak a bonyolult kérdéseknek nyitjára jönni. A szerző nagy érdeme, hogy a megoldások kivétel nélkül szellemesek és logikusak. A valószínűséget legfőképpen a társadalmi háttér közvetlen hiteles ábrázolásával éri el. (Ara 19,— Kčs) Aragon: Sziget a Szajnán Ez a regény az író egyik legkiemelkedőbb alkotása. Szerelmi regény, amely a németek megszabása idején játszódik le Franciaországban. (Ára 35,— Kčs) A bratislavai Medikus Kert óriás fáinak árnyékában sokan megtekintik a szabad kiállításon elhelyezett legjobb szlovákiai szobrászművészek alkotásait. A fővárosba utazó vildékiek közül szintén sokan kiváncsiak a különleges alkotásokra.
