Szabad Földműves, 1971. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)
1971-02-13 / 6. szám
Tán kissé riasztó a hír, mely szerint a páti (Patince) termálfürdőben oroszlán tanyázik, pedig ez való igaz. A THERMAL nevű étterem falán nyújtózó kétméteres oroszlánbörről van szó. Az állat szépen preparált fején még most is vadul villognak a nagy macskaszemek, és szájából fenyegetően meredeznek hatalmas fehér tépőfogai. Gyönyörű, de egyben hátborzongató látvány ez. Hatalmas példány lehetett az oroszlán életében, hiszen nagy bolyhos farka már kinyújtva el sem fér az étterem falán, így a végét a mennyezethez kellett erősíteni. Kevés idó választ el bennünket a február 27-től, amikor megnyitja kapuit a brnói vadásztrófea bemutató. Egy hétig, vagyis március 6-ig minden érdeklődőnek módja nyílik, megtekintheti Csehszlovákia jelenleg legjobb vadásztrófeáit. Alig egy éve született meg az elhatározás, hogy a Cseh és a Szlovák Vadászszövetség összállami vadászkiállítást rendez a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari, valamint Erdőgazdasági Minisztérium támogatásával. Szorgos előkészítő munka után ma már ott sorakoznak a brnói kiállítási terület „G“ csarnokában az előkészített trófeák. A szigorú bírálóbizottságok már elvégezték a trófeák értékelését, pontozását. Megelégedéssel közölhetjük, hogy Brnóban jelenleg már 939 Szlovákiában zsákmányolt trófea várja további sorsát, 702 trófeát pedig a Cseh Szocialista Köztársaság területéről szállították oda. Még egyetlen eddigi vadászati kiállításon sem volt módunkban ennyi érmes trófeát bemutatni.' A kiállításon csak azon trófeák állíthatók ki, amelyek a nemzetközi pontozási rendszer szerint legalább a bronz éremre jogosító értéket elérik. Trófeáink közül pedig 365 bronz, 350 ezüst és 224 az aranyérmes. Örvendetes tény, hogy közülük igen sok az 1965 után elejtett, friss trófea. Jogos büszkeséggel mutathatjuk be vadgazdálkodásunk trófeákban is megnyilvánuló kiváló eredményeit. Minden vadásznak látnia kellene ezt a páratlan gyűjteményt, hogy elgyönyörködjék benne, s megtanulja értékelni vadállományunkat. Célunk a kiállításon keresztül is tanítani vadásztársainkat, hogy a következő öt év elteltével még több érmes trófeát mutathassunk fel. A „Brno — 1971“ Vadászati Kiállítás megrendezésének egyik indító oka az volt, hogy összegyűjtsük a legjobb trófeáinkat és ezekből kiválasszuk azokat, amelyek a Budapest 1971 Vadászati Világkiállításon, augusztus 28 és szeptember 30 közötti időben hivatottak lesznek képviselni országunkat az egész világ vadászainak bíráló tekintete előtt. Olyan érzés tölt el bennünket, hogy ez a képviselet méltó lesz eddigi hírnevünkhöz. Á mulatunkból az udvarias főpincér, Lakatos László kérdése riasztott fel, aki afelől érdeklődött, vajon tetszik-e a vad trófeája. Kérdéssel válaszoltunk, megkérdezve ki és milyen körülmények között ejtette el ezt a remek példányt. Laci bácsi hajlandóságot mutatott beavatni bennünket a titokba, előbb azonban intézkedett az ebéd kiszolgálásának zavartalan lebonyolításáról. Megtudtuk, hogy Komárom egykori lakosa, a híres író, vadász és természetbúvár K1TTENBERGER Kálmán ejtette az oroszlánt, aki a Magyar Nemzeti Múzeum megbízásából 1902-től 1927-ig hatszor járt Afrikában, ahol természetkutató munkát végzett. Két évtizeden át szerkesztette a Nimród című vadászlapot. Kutatómunkájának, gyűjtésének eredménye a sok preparált, kitömött afrikai állat, valamint a nagyszámú különleges növény, amely nagyobbrészt Budapesten a múzeumban kapott helyet. De maradtak trófeák a komáromi rokonoknál is, akiktől a Jednota fogyasztási szövetkezet járási igazgatósága megvásárolta a szóbanforgó pompás oroszlánbőrt. Laci bácsi szerint e királyi vad elejtésének majdnem halálos története van. Kittenberger írásai szerint az oroszlán minden évben új párt szerez magának. Ilyenkor megbirkózik a környéken fellelhető összes vetélytársaival. Királyi állatunk a második küzdelemből került ki, igaz már nem győztesen, de sikerült neki %lsompolyognia. Ügy látszik vetélytársa jó kedvében volt. Szégyenében, súlyosan sebesülten az őserdőbe rejtőzött. Régi erejének fogytán már csak nagyobb szárnyasokra vadászott. Felépülése után ismét legénykedni kezdett, de csak a gyengébbekkel szemben. Egy mitsem sejtő néger parasztot hátulról észrevétlenül közelített meg, hatalmas első lábával leütötte, majd behúzta a bozótba és pecsenyeként elfogyasztotta. Ügy látszik ízlett neki a könnyű zsákmány, mert egymásután hurcolta el áldozatait, úgyhogy a néger parasztok csak csoportosan mertek kimenni földjeikre. A megrögzött embervadász végül már fényes nappal a falu utcáiról ragadta el áldozatait, az ott járó-kelő férfiakat,, asszonyokat, gyerekeket. A bennszülöttek olyan rémületbe estek, hogy még vadászatot sem mertek szervezni az oroszlánra. Ekkor érkezett vidékükre Kittenberger Kálmán, aki erre a rendkívüli eseményre azonnal felfigyelt, s tanulmányozni kezdte az alattomos ragadozó mivoltát. Megállapította, hogy ez egy bújdosó, öregedő oroszlán, mire vadászszenvedélyből — meg, hogy a falu népét megmentse — elhatározta az állat elejtését. A bennszülöttekből szervezett hajtőkkel, többnapos megfigyelés és a környező őserdő átfésülése után ráakadt a ragadozó rejtekhelyére, amely nem volt négy-ötszáz méternél távolabb a falu szélétől. Lesállásba helyezkedve várakoztak szokásos támadó helyein, ahol nemsokára megjelent. Kittenberger nem volt ideges, csak izgatott, amikor a hatalmas állatot megpillantotta. Bevárta az oroszlánt, amely lassan, kúszva közeledett. Fenséges volt ez a királyi állat. Csaknem megsajnálta. Amikor az oroszlán vagy harminc méterre lehetett, rálőtt! Mozgás közben eltalálta, de találata nem volt halálos, sőt súlyos sem. Felemelt bal lábának körmét találta el ugyanis. A találat okozta fájdalomtól felbőszülve a fejedelmi állat azonnal támadott. Ekkor a vadász gyorsan újból töltött. Dolgában és fegyverében biztos volt és hat méternyi távolságról ismét rálőtt. Illetőleg csak lőtt volna, mert fegyvere, amely eddig sohasem hagyta cserben, most csütörtököt mondott. Az oroszlán pedig irgalmatlanul támadott. Oj tölténycserére már nem került sor, mert az oroszlán egy pillanat alatt földre teperte. Halálos küzdelem kezdődött, amely a dzsungel törvényei szerint mindig az egyik küzdőfél halálával szokott végződni. A küzdelem minden részletére maga Kittenberger is csak nehezen emlékezett vissza, mert szinte gondolkozás nélkül, reflexszerűen védekezett. Csak halványan derengett később benne a kép, amint a támadó állat kltátott hatalmas torkába nyomta a fegyver csövét, hogy távoltartsa magától. A küzdelem során négy ujja odaveszett, amelyeket a puskacsővel egyidőben összemarcangolt az oroszlán. Ügy érezte itt a vég, amikor eszébe jutott, hogy derékszíján ott függ a hatalmas Colt pisztoly. Gondolkozás nélkül kirántotta, és közvetlen közelről az oroszlán szájába lőtt. Azután minden elsötétült előtte. A falu egészségügyi intézetének ágyán tért ismét magához. Hat hétig kezelték itt, majd hat hónapig kórházi kezelésre szorult, amíg ismét felépült. A történet kiegészítő részét a bennszülöttek mondták el neki, betegágyán. Előzőleg megállapodtak, hogy mihelyt lövést hallanak, keresésére indulnak. fgy akadtak a viadal színhelyére, ahol mindkettőjüket vérbefagyva találták. Az oroszlán kimúlt, de Kittenbergerben, hatalmas sebei ellenére még volt némi élet. A bátor vadászt, aki a falu népét megszabadította a hatalmas ragadozó rémuralmától, vigyázva, gyorsan vitték be az egészségügyi állomásra, ahol azonnal ápolásba vették. Többször kikerült még felgyógyulása után a „fekete kontinensre“, a Kilimandzsáró környékére, amelyet nagyon szeretett. Tudományos munkálkodása közepette akaratlanul is számos kalandban volt része, amelyek halálos veszedelmet rejtettek magukban. Életének alkonyán szülőföldjén, Nagymaroson telepedett le, ahol tudományos gyűjteményei és vadászkalandjai leírásával foglalkozott. A páti termálfürdő éttermét előszeretettel látogatják a vérbeli vadászok, mert a különféle vad trófeái között kiváltságos helyet foglal el itt az embergyilkos oroszlán gyönyörű trófeája, ami különös hangulatot kelt és vadászemlékeket, veszélyes élményeket idéz fel. HOLCZER LÄSZLÖ, Komárom (Komárno) Oroszlán a termálfürdőben к. K. A csekély libakelési százalék Három mezőgazdasági üzem, a Tornőci (Trnovec nad Vallom) és a Peredi (Tešedikovo) EFSZ, valamint az Grföldi Állami Gazdaság (Slovenské pole) vezető dolgozói a lúdtenyésztés kérdéseinek tanulmányozása végett az elmúlt év végén Magyarországon jártak. Debrecenben a mezőgazdasági főiskolán az állattenyésztési tanszék vezetőjétől, Dr. Kiss István CSc főiskolai tanártól a libakelés ki nem elégítő százalékának okai felől érdeklődtek. Az okkifejtés következtetéseit a Galántai Járási Mezőgazdasági Társulás állattenyésztési osztályának vezetője jegyezte fel és foglalta pontokba, melyek a következők: ■ 1. A lúdtojást a keltetőgépbe fekve, tompább végével a hőforrás irányába kell helyezni. ■ 2. Tizenkétóránként szükséges forgatni a tojást tengelye körül (naponta kétszer 180 °-os fordulattal). ■ 3. A megtojt tojást legkésőbb egy órán belül mossuk meg és a megtörlés vagy a megszárítás után azonnal fertőtlenítsük, 2 % chloramint tartalmazó vízzel, vagy 2 %-os hydroperoxiddal. Az oldat 35— 40 °C meleg legyen. A tojást nem szabad 5 percnél hosszabb ideig mosni és fertőtleníteni. ■ 4. A melegebb tavaszi hónapokban a fészkeket hetente kétszer kell fertőtleníteni, nehogy a tojás pórusain keresztül penész kerüljön a belsejébe, amely megfertőzné. Ezért vigyázzunk, nehogy penészes szalmával kerüljön érintkezésbe a tojás, mert ez a fertőzés kezdete. ■ 5. A keltetőbehelyezést megelőzően a lúdtojás tárolását 12—15 °C hőmérsékletű és 70 % páratartalmú helyiségben végezzük. Előnyös az ún. fertőtlenítő lámpák alkalmazása, amelyek steril levegőt tartanak fönn. ■ 6. Hétnaposnál öregebb lúdtojásnak nem szabad a keltetőbe kerülnie, mivel később csökken a kelési százaléka. ■ 7. A 12—15 °C hőmérsékletű tárolóhelyiségből 6—24 órás időtartamra a lúdtojást egy 24—26 °C hőmérsékletű előmelegítő helyiségbe kell helyezni. ■ 8. A szállítás és a manipuláció során ügyelni kell arra nehogy a lúdtojás meghűljön, ami kelési erélyét csökkenti, ezért gondosan kell csomagolni és gyorsan szállítani. ■ 9. A lúdtojás legyen 140— 220 gramm közötti súlyú. A keltetőbe a következő csoportosításban kellene kerülniük: 150 grammig, 150—180 gramm között,, 180 gramm fölött. ■ 10. A lúdtojás súlya a keltetés kezdetétől a kikelés idejéig 12—16 %-al csökken, amennyiben a helyes technológia szabályait betartják. Ha ez lehetséges, úgy a keltetőtojás legyen megközelítően egyforma korú, súlyú és egyazon fajtájú. ■ 11. Végre kell hajtani mindazon tárgyak és helyiségek alapos fertőtlenítését, amelyekkel a tojás vagy a kisliba érintkezésbe kerül. ■ 12. Milyen mértékben okoznak veszteséget a keltetés hiányosságai: # 2—3 %-ban a tojáskezelés; # 5—6 %-ban az alomhiány; # 8 %-ban a tojás helytelen keltetőbehelyezése; О 50—65 %-ban a penészes szalma okozta tojáspenész; # 1—6 %-ban a tároló helyiség vagy a keltetőgép alacsony hőmérséklete. A gép és a helyiség legmegfelelőbb hőmérsékletét a géphez tartozó táblázat tünteti fel. Az Rekeszes libanevelés a Tešedikovói EFSZ-ben okai oxigénmennyiség legalább 40 %-os legyen. AltalAban a takarmAnyozAsröl Amennyiben a tojólúd nem kap takarmányadagjában elégséges fehérjét, vitamint és ásványi anyagot, keltetőtojás termelésével nem számolhatunk. A kelési erély, valamint a kislibák életképessége érdekében igen fontos az А-vitamin ellátás. A ludaknak és a kislibáknak minél előbb lehetővé kell tenni a zöldtakarmány fogyasztást. A januártól-márciusig terjedő időben legalkalmasabb a zsenge kukorica vagy búza. A naposlibákat minél hamarább etetni kell, mert csak kismennyiségű, 10 órára szóló úgynevezett köldök-tojássárga áll rendelkezésükre. A tenyészludak ne hízzanak el, mert képtelenek lennének tojni, viszont elég takarmány álljon rendelkezésükre, nehogy éhesek legyenek. A takarmányozást a biológiai követelményeknek megfelelően kell végezni. A keltetőgépek és a keltetés feltételei bár helyenként eltérőek, tartsuk be mindenütt a legalapvetőbb követelményeket és a jó eredmény nem marad el. Ezek a követelmények: helyes takarmányozás, jó erőnlét, tiszta és jóminőségű alom, a lúdtojás kívánt pontos összegyűjtése, tárolása és forgatása. Bobróczi Dódé Jó fészket a galamboknak! A galambok nem kielégítő szaporodásának — egyebek között — az is az oka, hogy nincs megfelelő fészkük. A galambdúcok, zárt ereszaljak nemcsak ellenőrizhetetlenek, takarításuk sem lehetséges. Egyébként is csak kistestű, repülő galamboknak valók, márpedig az ilyenek apró fiókákat nevelnek, olyanokat, amelyek általában ném érik el az értékesítési súlyhatárt. Vannak galambtartők, akik megfelelő épületet ugyan biztosítanak galambjaiknak, alkalmas fészket azonban nem készítenek. Emiatt a galambok össze vissza rakják fészkeiket, s a szenynyes, trágyás kis alkalmatosságokban sok tojás öszszetörik, kiesik belőlük a fióka, kevés a szaporulat. A zavartalan költés, az intenzív tojásrakás a szekrényrendszerű fészkelőhelyekkel biztosítható leginkább. Egy-egy ilyen fészkelőhely általában egy méter hosszú, deszkával kettéosztott, hogy a galambpár mindkét egyedének alkalmas helye legyen. Az ilyen költőszekrény negyven centiméter mély és ugyanilyen magas kell hogy legyen. Az egyes szekrények deszkával választhatók el egymástól, a két fészkelőhely közötti válaszfal azonban 15—20 centiméterrel rövidebb. Ily módon a galambpárnak kétfészkes, önálló otthona van. A fészektányérok a hátsó fal mellett helyezhetők el. Az ilyen fészkelőihelyekben lehetővé válik, hogy egyidőben legyen kisgalamb az egyik, és tojás a másik fészekben. A költő galambot nem zavarja a párja, kevesebb a tojás törés. A fészek takarítása, fertőtlenítése Is könnyebb. Az ilyen tömbszerű, rögzített fészkekből három sort helyezhetünk el egymás fölött, többet nem célszerű, mert a magasra helyezetteket nem szeretik a galambok. —g— Háromszintes fészeksor minden pár galambnak két fészekkel. Tojásait költő texán galamb.
