Szabad Földműves, 1971. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)
1971-02-13 / 6. szám
1971. február 13. SZABAD FÖLDMŰVES Nem foltozgatni, korszerűsíteni kell Terményfelvásárló és ellátó szerveink a múlt év elején ünnepelték Szlovákia takarmány keverő ipara megalapításának 10. évfordulóját. Hasznos, új iparág jött létre, jóformán, a semmiből. Kezdeti hibáitól eltekintve mint a mezőgazdaság segítője, nagyon rangos helyet vívott ki a maga számára. Ismeretes, hogy a takarmánykeverő ipar eleinte régi malmokban, raktárakban talált otthonra. Kezdetleges feltételek mellett kellett teljesítenie küldetését. S az egyes keverőkben a gyártási technológia terén még ma is a kezdeti állapotok uralkodnak. Fontos kiegészítő anyagokat kénytelenek a szabadban raktározni. A mezőgazdasági üzemek egyre több keveréktakarmányt igényelnek. A sokéves tapasztalat megtanította a zootechnikusokat arra, hogy az összetevőkkel, kiegészítőkkel dúsított tápokkal sokszorta jobb eredményt lehet elérni, mint a hagyományos abraktakarmányokkal. Tehát nem a véletlen hozta, hogy amíg például 1960- ban Szlovákiában a takarmánykeverő üzemek 250 ezer tonna dúsított takarmányt szállítottak partnereiknek, addig a múlt év végére már 1 millió 700 ezer tonna keveréktakarmányt igényeltek a mezőgazdasági üzemek, vagyis 6,8-szor többet, mint tíz esztendővel ezelőtt. Mondhatnánk azt is, hogy választék szerint nem kaptak elegendőt. Nem vitás, közben a hiányosságok is kiütköztek. Sóik panaszt hallottunk a minőségre. Kiknek a hibájából történt mindez? Ma nehéz lenne megállapítani. Sok minden közrejátszott. Elsősorban a fiatal takarmánykeverő iparnak kezdetben nem voltaik kéipzett szakemberei, ezért a gyártásra való ráállás nem kerülte el a kezdeti nehézségeket. Most persze nem az a célunk, hogy fölhánytorgassuk a múltat, de tudni kell, hogy a Jövő kialakításához elengedhetetlenül fontos megtudni, hogyan is volt kezdetben, hogy ugyanazokat a hibákat többször ne ismételhessük. Hiszen még manapság is annyi a tenni- és javítanivaló. Ennek kapcsán a közelmúltban ellátogattam az egyévtizedes szlovákiai takarmánykeverő ipar egyik törpe üzemegységébe, a Tekovské Lužany-i (Nagysalló, levicei járás) keverőbe, mely szintén azt a küldetést kapta, hogy jó minőségű tápokat szállítson partnereinek, a környező falvak mezőgazdasági üzemeinek. Annak idején alkalmasnak tűnő. raktárban kezdték el a többféle keverék készítését. Három évvel ezelőtt azonban úgy döntöttek, hogy ráállnák a szakosított termelésre. Attól fogva csak szintétikus anyagot tartalmazó marhahizlaló és ezenkívül tejtermelő tápot készítenek a nagyhasznú tehenek számára. Horváth Emil, az üzemegység fiatal termelési felelőse — aiki a takarmánykeverő szakma specialistája — a rögtönzött beszélgetés közben elmondotta, hogy január végéig csak egy műszakban termeltek, s napi 8—8,5 munkaórás üzemelés mellett 120—150 mázsa tápot készítettek. Azonban a mezőgazdasági üzemek egyre fej/ lődő állattenyésztésük számára sokszorta több keveréket igényelnek. Ezért február elejétől bevezették a napi kétműszakos üzemelést, s a termelést megduplázták. A második műszak bevezetése égetően szükséges volt, mert a járás területén levő keverőüzemek közül valamelyik mindig üzemzavarral küzd, s a gyártást néhány napon keresztül az üzemben levőknek kell magukra vállalniuk. Ez történt látogatásom alkalmával is. Említették, hogy a želiezovcei keverőben' üzemzavar keletkezett és a gyártást ideiglenesen a többi kévetők veszik át. Ilyenkor persze megesik, hogy az illető körzet mezőgazdasági üzemei nem kapnak annyi takarmánytápot, amennyire szükségük lenne. Alapjában véve igazuk van, amikor reklamálnak, elégedetlenkednek, mert az állatok kedvező termelékenysége ilyenkor egy nap alatt annyira leromolhat, hogy a leggondosabb ápolás sem hozza helyre a keveréktakarmány hiányból eredő kiesést. Tény azonban, hogy a keverő dolgozóit sem hibáztatjuk, mert az üzemzavar saját hibájukon kívül történik, s amúgy sem a iegjobb feltételek között dolgoznak. Régi épületekben, ugyancsak régi gépekkel kell elővarázsolniuk a lehető legjobb minőséget és természetesen az igényelt mennyiséget, De milyen ez a minőség? A termelés felelőse elmondta, hogy a tápok készítéséhez korlátlan mennyiségű kiegészítő és összetevő anyag áll rendelkezésükre. A szintétikus anyag adagolásánál és keverésénél nagyon ügyelnek, s a tejtermelő táp készítését is gondos laboratóriumi vizsgálat előzi meg. Komoly hiba azonban, hogy egyes összetevők és kiegészítők elraktározása még ma sincs úgy megoldva, ahogyan azt a korszerű keveréktakarmány készítés feltételei megkövetelik. A kiegészítők egy részét kénytelenek a szabad ég alatt tartani, mert nincs raktár. Ez a minőség rovására történik. A só például a szakszerűtlen raktározás következtében megnedvesedik. Csomós állapotban lehetetlenné válik az egyenletes elkeverés. Az ilyen takarmány semmi esetre sem lehet kifogástalan minőségű. Hasonló a helyzet más kiegészítő anyagokkal is. A szóbanforgó üzemben évek során a keverőgépek is „lefutották“ magukat, így az emberek legjobb igyekezetük ellenére sem készíthetnek olyan minőségű tápot, mint amilyet az állami szabványnorma előír. Pedig a vezetők és a beosztottak' minden lehetőt elkövetnek a jó minőség megtartása érdekében. Havonta üzemelés közben 500—600 órás karbantartást végeznek a gépeken és a berendezéseken. A berendezést majd csaknem összebarkácsolják a következő havi termeléshez. Korszerűsíteni kellene! A régiek helyében új gépekre van szükség. Alapvető követelmény ez, mert a mezőgazdasági termelés egyre korszerűsödik, s vele párhuzamosan társadalmi feladata is növekedik. Érthető, hogy a szolgáltatást nyújtó keverőüzemnek is ehhez kellene igazodnia, mert ha nem tart lépést a kor követelményeivel, nem korszerűsíti termelését a mezőgazdasággal párhuzamosan, előbb-utóbb fékezőjévé válik a racionalizálási folyamatnak. Hoksza István Szarvasmarha-tenyésztésünk fejlesztésének koncepciója V. A takarmányozás kérdései A MI FELTÉTELEINK KÖZÖTT a szarvasmarha takarmányozásában a jövőben is a szálastakarmányok képezik az alapot. A nyári és a téli időszak különbségeivel a jövőben is számolunk, tehát a takarmányozás szezonjellege a jövőben is megmarad, habár növekedni fog az egészévi kiegyenlített takarmányozás részaránya. Ezért az eddig alkalmazott zöld vetésforgó helyett fokozatosan át kell térni a kisebb számú, de a területegységről nagyobb tömeget, tehát maximális energiaforrást nyújtó növények termesztésére. Ez az irányzat lehetővé teszi a haladó nagyüzemi formák alkalmazását Is úgy a betakarításban, mint az etetés technológiájában. A kutatási eredmények és a gyakorlat azt igazolják, hogy a legközelebbi években át kell térni a nagyobb szárazanyag-tartalmú (30—35 %) takarmányok silózására, miközben a fehérjetartalmú szálastakarmányokat 50 %-os szárazanyag-tartalmú (szenázs) előállítására kell felhasználni. A tapasztalatok arra mutatnak, hogy műanyagfóliák alkalmazásával jő minőségű félszénát készíthetünk egyszerű berendezések alkalmazásával is, például átjárós silóvermekben. A széna a takarmányadagokban továbbra is érvényesülni fog, mégpedig az állat súlyának 0,5—1,0 százalékos arányában, elsősorban a hegyaljai és a hegyvidéki körzetekben. A sík vidékeken legalább 35—40 keményítőértékűre kell fokozni a széna tápanyagtartalmát. Az állatok hasznosságának tervezett növekedését csak úgy biztosíthatjuk, ha növeljük a takarmányok tápanyagtartalmának fel-/ használhatóságát. Ezért a jövőben fokozni kell a takarmányokban levő tápanyagok mechanikai feltárásának módjait, nagyobb mértékben kell alkalmazni a takarmányok granulálását, brikettezését stb. Közismert dolog, hogy az így előkészített takarmányokból az állatok sokkal jobban kihasználják a tápanyagokat, és ezáltal csökkenthető a koncentrált takarmányok fogyasztása is. A tápanyagok megőrzésének a mesterséges szárítás Is egyik fontos módszere, ezért a jövőben erre szintén fokozottabb figyelmet kell fordítani. A síkvidéki és a hegyaljai kör- . zetekben ki kell bővíteni a 30—35 százalékos szárazanyag-tartalmú (viaszéréső) silókukorica termesztését. Ezzel kapcsolatban fokozni kell a szintétikus nitrogéntartalmú anyagok pótlása céljából. A kívánt hasznossági színvonal eléréséhez gondoskodni kell elegendő kiegészítő abraktakarmánykeverékről Is. Ezeket a keverékeket úgy kell megválasztani és alkalmazni, hogy azok valóban a takarmány biológiai értékét egészítsék ki, tehát legyenek összhangban a takarmányadagok különböző típusaival és az ezzel járó követelményekkel. A FEJŐSTEHENEK TAKARMÄNYOZÄSÄBAN három alapvető takarmányadagtípust különböztetünk meg: 9 zöldtakarmányok (elsősorban az öntözéses gazdálkodás és az intenzív nitrogéntrágyázás feltételei mellett), 9 zöldtakarmányozás és konzervált takarmányok kombinációja, 9 konzervált takarmányok. Gyakorlatilag azonban leginkább csak az egyes takarmányadag-típusok kombinációjáról beszélhetünk, a termelési körzet és az évszak feltételeinek megfelelően, pl. a konzervált takarmányok bizonyos időszakban a takarmányadag alapvető részét, bizonyos időszakban pedig kiegészítő részét képezik. A sík vidékeken nyári időszakban a zöldtakarmányozás lesz a kiinduló alap, melyet a tehenek 50—60 %-nál szénhidrát-silóval, 10 %-nál szénával, 10—15 %-nál pedig félszénával egészítünk ki. A tehenek további 20—25 %-nál egész évi konzervált takarmányokkkal való takarmányozással számolunk, melynek alapját a félszéna és a kukorlcasilő fogja képezni. Téli időszakban ez a takarmányozási mód a tehenek 50— 60 %-nál fog érvényesülni, a többiek takarmányozásánál téli időszakban a széna és a kapások jönnek számításba. A tehenek hasznosságának növekedésével növekszik a felvett szárazanyag mennyisége is, ezért a szükséges mértékben fokozni kell a felvett szárazanyagok koncentráltságát. Például napi 10 literes fejési átlagnál a felvett szárazanyag mennyisége 14 kg, miközben 1 kg szárazanyagra 0,41 keményítőérték esik. Napi 20 literes fejési átlagnál a szárazanyag mennyiségét 16,5 kg-ra növeljük, az 1 kg szárazanyagra eső keményítőérték mennyisége azonban már 0,51 lesz. A hasznosság növekedésével növelni kell tehát a koncentrált abraktakarmányok részarányát Is a takarmányadagban. Tudnunk kell azonban, hogy a 8 kilogrammon felüli abraktakarmányadagok megnehezítik a takarmányadagban levő szálastakarmányok emésztését és felhasználását. Ezért különböző technológiai eljárásokkal fokozni kell ezek emészthetőségét, úgymint granulálással, brikettezéssel stb. A fejőstehenek takarmányozásánál általában a takarmánykeverékek három fokozatát, illetve fajtáját fogjuk megkülönböztetni, éspedig a szénhidrátos takarmánykeveréket, fehérjetartalmú keveréket átlagos hasznosságú tehenek számára és fehérjetartalmú keveréket nagyhasznosságű tehenek számára. A két utóbbiban a fehérjearány körülbelül azonos marad, a nagyobb hasznosságú tehenek számára készített keverék csupán koncentráltabb lesz. A keverékekben növelni fogjuk a foszforos sók mennyiségét, éspedig a takarmánymész rovására, a konyhasó mennyiségét pedig 1,5—2 %-ban biztosítjuk. A takarmánykeverékek fehérjetartalmát elsősorban olajpogácsák adagolásával fedezzük, melyekből a szénhidrátos keverék 15 %-ot, a fehérjetartalmú keverékek 20— 30, esetleg több %-ot tartalmaznak majd. A fehérjekomponensek egy részét főleg az átlagos hasznosságú teheneknél ajánlatos hugyannyal pótolni, melynek menynyisége a keverékekben általában 2 % körüli lehet. Nagyobb mértékben felhasználható a hugyany a szénhidrátos silók készítésénél, melyekhez 0,5 %-os arányban adagolhatjuk. Igen értékes fehérjeforrás és egyéb komponenseket is tartalmazó takarmány a lucernaliszt. Ennek adagolását biológiai és gazdasági szempontból azonban még ki kell kísérletezni. A takarmánykeverék gyártása szempontjából feltételezzük, hogy egy fejőstehénre 1975-ig évi 8 q keverék jön számításba, 1908-ig ez a mennyiség évi 9—01 qrra fog növekedni. Termelési körzetek szerint az egyes takarmánykeverékek aránya a következő lesz: 9 kukoricatermelő körzet: 13 % szénhidrátos keverék, П % átlagos fehérjetartalmú keverék, 10 % koncentrált fehérjetartalmú keverék; 9 répatermelő körzet: 18 % szénhidrátos keverék, 62 % átlagos fehérjetartalmú keverék, 20 % koncentrált fehérjetartalmú keverék; 9 burgonyatermelő körzet: 20 százalék szénhidrátos keverék, 70 százalék átlagos fehérjetartalmú keverék, 10 % koncentrált fehérjetartalmú keverék; 9 hegyvidéki körzet: 40 százalék szénhidrátos keverék, 60 % átlagos fehérjetartalmú keverék. Az eddigi tapasztalatok alapján azzal kell számolni, hogy a szénhidrátos keverékek részesedése főleg 1975-ig fokozatosan csökkenni fog, és nagyobb lesz az érdeklődés a fehérjetartalmú keverékek után. A keverékekben levő tápanyagok jobb kihasználhatóságát a keverékek granulálásával érhetjük el, ami egyrészt javítja az emészthetőségét, másrészt pedig a raktározhatóságát, de a technológiai folyamatokban való alkalmazásának feltételeit is. Következik: A borjúk nevelése. és a növendékek I LJ A sertés betegségeket jobb megelőzni, mint a gazdasági kárt elszenvedni. A lelkiismeretes, hozzáértő sertésgondozó idejében jelenti az észlelt betegség-tüneteket a telepvezetőnek, illetőleg a főállattenyésztőnek (zootechnikusnak), hogy az állatorvos a helyszínre érkezve idejében beavatkozhasson ... A takarmány mérve ..