Szabad Földműves, 1971. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)
1971-01-30 / 4. szám
VADÄSZTÉRKÉPEK Az erdőgazdasági rendezéssel foglalkozó intézel Pieííanyban működű részlege terepszemlét végzett a nyugat szlovákiai kerület erdeiben, araely■ek alapján Szlovákiában elsőként vadásztérképeket készítettek. Az intézet munkatársai feltérképezték az etetőhelyeket, sózókat, vadászösvényeket, vadászlaknkat, magasleseket és a vaditatúkat. Mindez hasznos tájékoztatást nyújt a vadászok nak. —к— A DDT ÉS A VÍZIMADARAK A Das Tier (70 J novemberi számában beszámolót olvashatunk arról, hogy az USA csendes-óceáni partján, az Anacapa szigeten a tudományos kutatók Í2 ezer pelikánfészket vizsgáltak meg tüzetesen. Megdöbbenve vették tudomásul, hogy a nagyszámú fészekben mindöszsze 2 db tojás volt termékeny. Hasonló lesújtó statisztikát ta pasztaltak a kormonárok fészkeinél is. A terméketlenség oka: az említett vízimadarak főleg és rendszeresen DDT-vel fertőzött halakat fogyasztottak. Mire vadászhatunk februárban ? Végétért a hasznosvad vadászata. Közülük már csak a vadkan vadászható, persze kellő óvatossággal, ha már teljesen biztosan megállapítottuk, hogy vadkan és nem emse áll puskánk előtt. Ezenkívül lőhető még a nyuszt és a nyest, a vadmacska, a pézsmapocok (fogható), a balkáni gerle, a galyásölyv, a vetési varjú, a farkas, a róka, a nyestkutya, a görények, a hermelin, a menyét, a héja, a fekete- és a hamvas varjú, a szarka, a mátyásinadár, a csóka, a hiúz és a nagy kárókatona. Minden időnket és energiánkat fordítsuk most a hasznos vad etetésére, védelmére és a kártékony vad irtására. Tegyünk meg mindent, hogy értékes vadállományunkat veszteségmentesen megőrizzük tavaszra. Másképpen nem várhatunk eredményes vadászévet 1971- bee. K. K. Ny Urától INitra/ nem messze, a Zsibriea hegy lábánál fekszik Zsére /Ziraiiy/ vagy más néven Árokfalva. Igénytelen kts falu, épyen olyan, mint a többi szomszédos falvak, melyeknek jellegzetessége, hogy sok az erdejük, de kevés a szántóföldjük. Ez a meglevő föld Is javarészt terméketlen és ha terem is rajta valami, ez bizony nem hogy az erdészek és vadőrök figyelemmel kísérték a szaporulatot, pontosan tudták, hogy például egyegy anyadisznó hány malacot ellett stb. A kastélyt azóta szanatóriummá alakították át, melynek lakói Igazi lelki élvezettel gyönyörköd nek a táj szépségében, hallgatják éjjelenként a sötét erdő fáinak titokzatos beszédét. egy-egy őzgerinchez vagy más izesebb falathoz. A zsérei vadorzóknaK a tilosba járási iái is nagyobb izgalmat okozott a vad vá rosba való szállítása. A ha talmas vaddisznót vagy la pátos dámvadat nem lehe tett csak úgy, feltűnés nélkül Nyitrára a vadkereske désbe számtani. A város határában levő hídon, mely a várost összekötötte a kör-Vadorzók alkonya tudja kielégíteni az itt lakó nép gabonaszükségletét. Mi velhogy a földművelés nem nyújtott a múltban állandó alkalmaztatást, a zsériek az erdőre irányították figyelmüket. Egy részük a fakitermelést választotta foglalkozásul és ők látták el Nyitra szegényebb polgárait fával, mert a tehetősebbek a nagykereskedőktől szerezték be a tüzelőanyagot. Nyár folyamán, de különösen őszszel megjelentek Nyitra ut cáin jellegzetes ki szekereiken a zsériek, be-bekiáliot tak az udvarokba és hangos szóval kínálták megvé felre a száraz, kiadós „fácsikát", amint ők nevezték szállítmányaik anyagát. A tüzesebb vérűek, az orvvadászatot választották keresetük forrásául. Veszélyes, de jól jövedelmező foglalkozásnak bizonyult. Az erdő gazdag volt vadban és ha az állomány a gyakori hajtások és éjjeli lesek következtében megritkult, a zséreiek igen eredeti módon a szomszédban gondoskodtak utánpótlásról. Mert tudnunk kell azt, hogy a zsérei erdő tőszomszédságában feküdt az európai hírű vadaskert, mely akkoriban gróf Edels heim-C.yulai Ltpót tulajdo na volt. A felső-elefánti kastélyt és vadaskertet bel- és külföldi arisztokraták, multimilliomosok 'látogatták, akik nemcsak megcsodí’ták a vadaskert gazdag állatállományát, ritka példányait, hanem — különösen szarvasbőgés idején — éjjeleket töltöttek az erdőben, hogy terítékre hozzanak egy-egy kapitális agancsot. A lődíf tetemes összegeket tett ki és így mondanunk sem kell, hogy a vadászatok képezték fő forrását a gróf jövedelmének. Az alkalmi vadászok csak az agancsokat tartották meg maguknak, a hús a gróf konyháját gazdagította. A vadaskertben szarvason kívül őz, dámvad, muflon és vaddisznó tanyázott. A muflonokat még a gróf apja szerezte be külföldről, itt aztán szépen elszaporodtak és később egyedülálló példányait képezték Európa vadaskertjeinek. Az állatokat törzskönyvezték, ami annyit jelent, A vadaskertet gondozott vaskerítés övezte, melyen réseket ütöttek a zsérei vadorzók s ezeken keresztül a vad a zsérei erdőbe vándorolt és prédáidul esett a kitűnően lövő vadorzóknak. Miikor a főerdész és a vadőrök ’ rájöttek a turpisságra és a réseket befoltozták, a zséreiek a vadaskertbe is ellátogattak. Megfigyelték a vad útját, váltásait és sötét éjszakákon felhangzott a régi katonafegyverek, Manlicherek dörrenése. A zsérei vadorzók olykor nem is a hús, vagy kereset kedvéért vették kezükbe az odvas fák rejtekeiból előkerült puskát. Izgatta őket a szenvedély, a vadászat gyönyöre, az Izgalom, amely ott rezgett minden idegszálukban. Szinte megható vglt az az összefogás, összetartás, mely nemcsak a vadorzók, hanem Zsére más, békésebb foglalkozást űző polgárai között fennállott. A csendőrök sohasem tudtak a tettesek nyomára bukkanni, jóllehet a lakosok nagyon is jól tudták, hogy kik űzik közülük az orvvadászatot. Aztán meg a csendőröknek is jól esett, ha néhanapján hozzájutottak nyékkel, rendszerint csend őrök teljesítettek szolgála tot, akiknek nem voltak ba réti kapcsolataik a zsérei vadorzókkal. De nem azért zsérei a zsérei, hogy túl ne járjon a hivatalos közegek észjárásán. Az elejtett vadat tarkahuzatos dunnák között, szekéren szállították a vad kereskedésbe. A csendőrök nyilván azt qondolha’ták, hogy beteget visznek orvoshoz. Valamikor magam is meg fordultam Zšéren és részt vettem, de nem vadorzóként egy részemre igen emléke zetes vaddisznólesen. A gyönyörű holdvilágos éjszakán szemtől-szembe kerültem a kukoricát törő óriási aguarú vadkannal, az erdő remetéjével, mely találkozás arra késztetett, hogy örök Időkre kiábrándítson a Nimródmesterség ütéséből és szegre akasszam a puskát. Azóta az idők megváltoztak. Most már nincs szüksége a szegény zsérei nép nek arra, hogy az erdőket bújja és a vad tiltott elejtésével jusson némi jövedelemhez. A szomszédos város és környék ezernyi keresett lehetőséget nyújt, és az erdők vadja békésen élheti életét. Andrej Rišňovský IQ él-Szlovákiában a legismértebb és a legna* gyobb megbecsülésnek örvendő számadó juhászok közé tartozik Bogya János. Jelenlegi munkahelyén, az ipolyszakállasi (Ip. Sokolec) szövetkezetben munka közben beszélgettem el vele a juhtenyésztés problémáiról és távlati terveiről. Ősei már száztíz éve foglalkoznak juhtenyésztéssel. Valódi, tősgyökeres juhásznak tartja magát. Nagyapja, Bogya István 80 évig volt Bielovcen és Pastovcén számadó juhász, édesapja is az volt és ő 49 évével már közel 35 évet töltött a juhok mellett. Kiváló eredményeiért 1963-ban a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium magas kitüntetésben részesítette. De ne vágjunk a dolgok elébe, nézzük sorjában, hogyan érte el a szép eredményeket ez az Ízig-vérig számadó juhász. címet és kitüntetést érdemelte ki. Az állatállományt teljesen új vérrel frissítette fel. Kérésére öt sztavropoli fajtájú juhot hoztak be a Szovjetunióból és a kosok révén a gyapjútermelés állandóan növekedett. A trnavai, šuranyi és a Topofőany-i tenyészállatvásárra 1960- tól évente átlagosan 27 db állatot vitt. Rekord minősítésű kosokért 10 */i-os, az Elit A-ért ( %-os és az Elit B-ért 3 %-os prémiumot kapott. Egy-egy vásár után még 87 ezer koronával is gazdagodott az állami gazdaság pénztára. A sztavropoli kosok a gyapjútermelés fokozásán kívül eredményes hatással voltak a sajttermelésre is. Feleségével együtt a tizenkét év alatt havonta 3500 koronát keresett átlagosan. Évente mintegy 200 ezer korona tiszta haszonnal járt a juhtenyésztés. Jóminőségű legelőink voltak — mondotta — gondoskodtak ahol 250 db juhot gondoz, társa Mestra Lajos pedig 127 darabot. Itt újra nagyon megérti magát a vezetőkkel, csupán a legelők körül nincs minden rendben. Tavasszal jó minőségű a legelő, de ősszel korán felszántják a répaföldeket, a lucernásokat pedig műtrágyázzák, s így a beszurulás előtt nem jut kellő vitamindús takarmányhoz az állomány, pedig tudvalevő, hogy a vemhes anyák nemcsak önmaguknak, de a magzatnak is fontos táplálékot veszítenek. Bogya János számadó juhász elégedett sorsával, pedig téleunyáron, esőben sárban csak kerékpáron juthat el a munkahelyére. Tél folyamán a Csáradféle juhakolban lesznek a juhok, s bizony ide csak gyalog járhat, öt kilométer oda, öt vissza, ezt éppen elég minden nap megtenni. Egyelőre a szövetkezet nem talál jobb megoldást a juhok elhelyezésére, Megvalósítja juhtenyésztési célkitűzéseit — Sohasem képzeltem sétának a juhász munkáját. Gondos és körültekintő legeltetéssel, ápolással oda tudtam hatni, hogy a sajttermelés és a gyapjúnyírás terén a lehetőségekhez mérten kiváló eredmények születtek — mondja magabiztosan Bogya elvtárs, majd arról beszél, hogy nem mindegy ki hol legeltet. Nagy kár, hogy egyre kevesebb a szakképzett juhász. Szerinte télen nem szabad elhanyagolni a takarmányozást, nyáron pedig nem szabad legeltetni pusvá nyos helyeken és az akácvirág elnyílása után az erdőben. Az erdei fűtől szerinte csak beteg ségek származnak. Az ízetlen fű után sok sót kel! adagolni, amely után a juh csak vizet kíván. Ezt hasmenés követi és elhullás. A háború után 1950-ben Bie Iovcén 1170 darab juhot gon dozott, amely szám jelenleg jóval csökkent. Szülőfaluja ál lami gaedaságában és szövet kezetében 1958-ig serénykedett. Munkájával elégedettek voltak, de sokkal jobb munkaajánlatot kapott a Želiezovce! Állami Gazdaságtól. Végleg elhatározta, hogy a Sándor majori részlegen telepszik le és megvalósítja terveit: magasabb szintre emeli a juhtenyésztést. Amikor Sándor-majorra került, a juhonkénti gyapjútermelés évi átlaga 3,5 kg-os volt. Az állatok rühösek és sánták voltak. Tavaszig sikerült az állatállományt helyrehoznia, amiért Félix Lajos szép anyagi jutalomban részesítette. Ez kedvet adott a további munkára és 1959- ben évi átlagban 4,30 kg, 1960- ban 4,70, 1961-ben 5,20 kg, 1965-ben pedig már 6,46 kg 3 gyapjút nyírt juhonként. A Mezőgazdaság Kflfáló Dolgozója kellő szálastakarmányról s ezen kívül napi 0,30—0,50 kg abraktakarmány-keveréket is adagoltam az állatoknak. A négyszáz állatot számláló törzskönyvezett állományt el kellett hagynom. Bielovcen 135 ezer koronás házat építettem — mondja némi dicsekvésképpen a számadó juhász — ezért közelebb akartam kerülni. Mivel az állami gazdaság vezetői nem kaptak megfelelő embert a uyájr~ de a jövőben ez a hiányosság minden bizonnyal orvosolható lesz. Most rá akarja venni a szövetkezet vezetőit, hogy vásároljanak öt sztavropoli kost. A tizenkétezer koronás ráfordítás a gyapjútermelés fokozásával rövid időn belül megtérül. Az 1971-es évben juhonként ötkilós gyapjútermelési átlagot akar Ipolyszakállason elérni, később pedig jóval többet. Bogya János számadójohász legeltetés kó/.beo tranzisztoros rádióból értesül a világ eseményeiről. (A szerző felvétele) hoz, ezért Biefovcéhoz közel egy ideiglenes tehénistállóban helyezték el a juhokat. Csakhogy a dolog balul ütött ki. Az új részleg dolgozói Lontovon nem tulajdonítottak nagyobb fontosságot a juhtenyésztésnek s így az örömbe üröm keveredett. Ügy láttam, nem érdemes vitatkozni a vezetőkkel. Németh István mérnök kérésére az Ipolyszakállasl EF.SZ- be került 1970. január 1-én, Mindezt gondos ápolással, a takarmányozás megjavításával és keresztezés útján akarja megvalósítani. Szó esett már náluk a hasznosság ellenőrzésének a bevezetéséről is. Kéthárom éven belül Bogya számadó juhász újra elsőosztályú apaállatokkal akar megjelenni a tenyészállat vásárokon, amit őszinte szívvel kívánunk neki és a szövetkezetnek. Belányi Janos JÍÍTUDNI Nyúlkiállítást létrehozni, amely nemesek nagyszálló sú, de kis helyen is elfér, nem könnyű feladat. Sokkal nehezebb, mint azt a kívülállók hiszik. Drága dolog az. Nemcsak nálunk, hanem külföldön is. Amerikában igen sok le nyészanyagot kínálnak eladásra hirdetések útján. Nálunk ilyen hirdetésben legfeljebb arra hivatkozhatunk, sőt ma még nagyrészt külföldön is, hogy a tenyészet ennyi és ennyi idővel ezelőtt, Hl vagy ott, ilyen vagy olyan tiszteletdíjat kapott. Ebből természetesen a kínált nyúlra vonatkozóan vajmi keveset tudunk meg. Külföldön a vevő tájékoztatására ma már csaknem mindenütt csatolják az egyedileg megjelölt nyúlról a kiállítási bírálati lapot. így nemcsak a tenyészetről általában. hanem magáról az egyedről is kapnak minőségi garanciát a külemet illetően. Ez igen biztató módszer a tenyésztőre és a vevőre nézve egyaránt. Célszerű lenne hasonló meg kötéseket bevezetni a minőségjavítás érdekében. Előnyösségük folytán na gyón elterjedtek az ún. „asztal bírálat“-ok, melyen csak a hivatalos bírálónak kell jelen lenni, akinek erre felhatalmazása van. Az eljárás abból áll, hogy fel állítják a bírálati asztalt, mellé ül a bíráló, a tenyésztők hozzák saját ketrecükben a bírálandó nyulakat. Bírálat után megkapják a bírálati lapot és hazaviszik a nyulakat. Ezután már a bírálati lap adatai alapján kínálják eladásra a nyulat, amelyben jelzik, hogy hány pontszámot és milyen minősítést kapott a nyúl. Más költség nincs, mint a képesített bíráló tiszteletdíja és útiköltsége. Ezt a költséget a nyíllak gazdái szívesen megtérítik, mert elosztva nem kerül többe, mint a mennyit a tulajdonosnak ez megér. Szívesen megfizeti, a vevő is ezt a költséget, mert előzetesen szakember által elbírált tenyészállatot kap. Ez nagy mértékben elő segíti a minőségi fejlesztést. Jó bírálók kellenek, és a te nyésztök belátása, hogy ez az eljárás elsősorban az ó érdekeiket szolgálja. Dr. JESZENSZKY ANDOR
