Szabad Földműves, 1971. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)
1971-01-30 / 4. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1971. január M. \ 10 ehrenburg Ilja Grlgorjevics, a szovjet irodalom kiemelkedő alakja 80 évvel ezelőtt, 1891. január 27-én született Kljevben. Már fiatal korában bekapcsoládott a forradalmi munkásmozgalomba, s 1908-ban bebörtönözték. Később megszökött a cári Oroszországból és Párizsba emigrált. Első időben főleg verseket Irt, amelyeken a dekadencia hatása mutatkozott meg. Az első világháborúban haditud ősitóként vett részt, s Írásaiban szembefordult a háborúval. Az 1917-es februári forradalom után visszatért hazájába, de 1921-ben ismét Párizsba költözött és onnan Irt riport-sorozatot a szovjet lapok számára. Az akkor Irt regényében erősen bírálta a kapitalizmus válságát, de a kibontakozó szovjet élnek is inkább csak a fonákságait látta. Jelentősebb müvei ebben az időben: Jeanne szerelme, Jurio Jurenito, Moszkvai sikátor, Európa pusztulása. A harmincas években újból otthon élt és egyre jobban megerősödik a hite a szovjet rendszer győzelmében. Ez leginkább A teremtés második napjában című művében jut kifejezésre. Az író szemtanúja volt a spanyol polgárháborúnak. Erről A spanyol hadszíntérről jelentik cím alatti Írásaiban számolt be. Ä Nagy Honvédő Háború idején, haditudósítóként mintegy 3000 cikket írt. Ezerkilencszáznegyvenhétben jelent meg a Vihar című regénye, amely átfogó képet ad a háború előtti és alatti Európáról. A Kilencedik hullám ennek folytatása a háború utáni békeharcról. A háború utáni publicisztikai munkájának középpontjában a nyugati kultúra és a szocialista kultúra kapcsolatai álltak. Mint kiváló békeharcos a Béke Világtanács alBlnökeként tevékenykedett és 1951-ben Nemzetközi Lenin-Békedíjjal tüntették ki a kétszeres Sztfllín-díjas Írót. A kiváló fró és publicista négy évvel ezelőtt, 1987. augusztus 31-én halt meg. Onéletrajzszerü regényében az „Emberek, évek, éte¥é&'Mí6n saját életpályáján kívül a kor kimagasló egyéniségével ismerteti meg az olvasót. Az alábbiakban ebből a könyvből közlünk egy részletet. úgy gondoltam, mint az ókori történet egyik lapjára, híezen harmincnyolc esztendővel ezelőtt alakult! A Kommünárok falánál megpillantottam Lenint; ott állt a bolsevikok csoportjában, és nézte a falat — a domborművön árnyszerűen rajzolódtak ki a kommünárok alakjai. Látfam Lenint a Saínte-Geneviéve könyvtárban is, meg a Pare Montsouris valamilyek padján, öregasszonyok és gyermekek között, láttam a rue de la Gaité munkáss2fnházában, ahol Montehus dalköltő forradalmi dalokat énekelt. Az eszerekkel folytatott vita hevében — hiszen ők semmibe vették a társadalmi fejlődés törvényeit — természetesen tagadtam a személyiség szerepét a történelemben. Néhány évvel ( ezelőtt elgondolkoztattak Engels egyik levelének ezek á mondatai: „Marx és részben jómagam vagyunk a bűnösök abban, hogy a fiatalság néha nagyobb jelentőséget tulajdonít a gazdasági oldalnak, mint kellene. Az ellenfelekkel való vitában kénytelenek voltunk kidomborítani a legfőbb elvet, amelyet azok tagadtak, és nem mindig maradt elegendő időnk, helyünk és ürügyünk, hogy kölcsönhatásokban részt vevő egyéb mozzanatoknak is megadjuk azt, ami őket megilleti.“ Lenin a példa, hogyan kell mindennek a helyét megadni. Mikor felkerestem Vlagyimir Iljícset, a hézmesterné szigorúan rámszólt: „Törölje meg a lábát.“ Megértette-e vajon, hogy ki a lakója? Vajon gondolta-e az avenue d’Oriéans-on a kávéház pincére, hogy arról az úriemberről, aki a korsó sört rendeli, nyolc évvel később beszélni fog az-А г d u. TALÁLKOZÁS A többtermelés zálogai A mezőgazdasági termelés szempontjából 1871 januárjában jelentős eseményt történt Szlovákiában. Liptovský Hrádokon megalakult az első mezőgazdasági iskola. Az ekkori Földművelésügyi Minisz'íérlum határozata alapján az iskola hároméves, bentlakásos és szlovák nyelvű volt. Fő feladatai közé tartozott a földművesek oktatása, nevelése, hogy az iskolából kikerültek szakszerűen vezessék a gazdaságokat, avagy az uradalmakban irányítsák a munkát. A felvett tanulókat alaposan megválogatták, és egy egy évfolyam tizenkét diákból állhatott. Az oktatás főleg a gyakorlatban folyt s az elméleti oktatást rossz időben és esténként tartották. Az első mezőgazdasági iskola tizenöt év alatt (aztán Rimavská Sobotára — Rimaszombatba — helyezték át) mintegy 150 mezőgazdászt nevelt. A mezőgazdasági Iskolát 1921-ben felújították, majd a felszabadulás után átszervezték, és 1952-től a mezőgazdasági mesteriskola méhészeti tagozata működik ott. Szlovákiában tehát száz évvel ezelőtt indult meg a mezőgazdaságban dolgozók szakképzése. Akkor tizenöt év kellett ahhoz, hogy 150 mezőgazdászt képezzenek. Napjainkban Szlovákia területén 36 különböző irányzatú mezőgazdasági technikumban közel 10 ezer fiatal tanul, s évenként sok száz kerül a termelésbe. A sokoldalú mezőgazdasági szakképzést főleg a mezőgazdaság kollektivizálása tett« lehetővé ét szükségessé. A mezőgazdasági nagyüzemek fejlesztésében óriási nagy jelentősége van annak, hogy sokoldalúan képzett szakemberek irányítják a termelést. A hektárhozamok további emelésének s az állatállomány hasznossága növelésének jelentős tartaléka a szakszerű irányításban rejlik. A korszerű nagyüzemi mezőgazdaság egyre több középkádert kíván. A Dunajská Streda-i (Duneszerdahely) járásban például 345 teljes középiskolai végzettsége szakember tevékenykedik. Ez azonban nem elegendő, mert a nagy gyakorlati tapasztalatokkal bírő emberek lassankint kiöregszenek, és a mezőgazdaság jelenlegi fejlődése megkívánja, hogy sokoldalú, képzett szakemberek kerüljenek a helyükre. A hat magyarnyelvű technikumból kikerült káderek elhelyezése nem okoz különösebb gondot. Várják a középkádereket és akik beválnak, rövidesen felelős beosztást kapnak. Természetesen tettekkel kell bizonyítani a rátermettséget. Száz évvel ezelőtt indult a mezőgazdasági szakemberképzés Szlovákiában. Az utóbbi húsz évben teljesen kibontotta szárnyait, mert a technikumok olyan kiváló szakembereket neveltek, akik eddig is jelentősen előbbrevitték a mezőgazdasági termelést és bennük vannak a jövő nagy tartalékai. —tt— Kedves Olvasónk, kedves Barátunk! A bolsevik csoport nem messze a Belfort-í oroszlántól, az avenue d’Orléans egy kis kávéházában gyűlt üszsze. Az emeleten volt egy kisebb terem. Párizsban bevett szokás, hogy a termeket ingyen bocsátják a vendégek rendelkezésére, bár fejében kávét vagy sört kell fogyasztaniuk. Az elsők között érkeztünk meg. Megkérdeztem Szavcsenkótól, mit rendeljek, azt felelte: „Grenadine-t. A mieink mind grenadine-t isznak ...“ Valóban, mindenkinek valami rikító vörös, édeskés, szódával kevert szirupot szolgáltak fel. Csupán Lenin rendelt egy korsó sört. (Később nemegyszer hallottam a pincérek csodálkozását: forradalmárok és grenadine-t isznak!... A franciák a tömény italokat keverik sziruppal; no meg vasárnap, amikor a vendégek családostól elmennek a kávéházba, a kávés gremadine-nal vendégelik meg a gyermekeket.) A gyűlésen harmincán lehettek; én csak Lenint néztem. Sötét öltönyt viselt, magas keménygallérral; megjelenése kifogástalan volt. Nem emlékszem, miről beszélt, de elég merész fickó voltam ahhoz, hogy szót kérjek és vitába szálljak vele. Szelíden válaszolt, nem korholt, hanem megmagyarázta azt, amit nem értettem... Ludmilla azonnal rámszólt, hogy ostobán viselkedtem. Mikor a gyűlés véget ért, Vlagyimir Iljics odalépett hozzám: „Maga Moszkvából érkezett? ...“ Elmondtam neki, hogy januárig moszkvai szervezetben dolgoztam, azután letartóztattak, majd Poltavában próbáltam letelepedni, kapcsolatot teremteni az elvtársakkal. Lenin megkért, hogy keressem fel. Nagynehezen megtaláltam a házát a Pare Montsouris közelében levő kis utcában. (Nemrégiben ellenőriztem a rue Beaunier volt.) Jó ideig ácsorogtam az ajtó előtt, sehogy sem tudtam rászánni magam, hogy becsöngessek; a minap megmutatkozott merészségemnek nyoma sem maradt. Nagyezsda Konsztantyinovna nyitott ajtót. Lenin dolgozott; elgondolkodva ült egy hosszú papírlap fölé hajolva, s egy kissé összehúzta a szemét. Elmondtam neki, hogy bukott !e a diákszervezet, beszéltem Az egységes párt két éve című cikkemről, a poltavai helyzetről. Igen figyelmesen hallgatott, néha alig észrevehetően elmosolyodott; úgy éreztem, sejti, hogy még túl fiatal vagyok, és ez összezavarta gondolataimat. Elmondtam, hogy fejből emlékszem azokra a címekre, ahova az újságokat küldhetik. Nagyezsda Konsztantyinovna feljegyezte a címeket. Menni készültem, de Vlagyimir Iljics tartóztatott. Tovább kérdezősködött; az ifjúság hangulatáról meg arról, kik a legolvasottabb írók, népszerűek-e a Znanyije almanachjai, Moszkvában milyen darabot láttam Korsnál meg a Művész Színházban. Lenin fel s alá járt a szobában, én meg egy széken ültem. Nagyezsda Konsztantyinovna kijelentette, hogy eljött az ebéd ideje; úgy éreztem, hogy már túl soká ülök, de ott tartottak ebédre. Nagyon meglepett a rend: a könyvek ott sorakoztak a polcokon, Vlagyimir Iljics íróasztalán semmi sem volt összedobálva, nem hasonlított sem moszkvai elvtársai, sem pedig Szavcsenko és Ludmilla lakására. Vlagyimir Iljics többször is odaszólt Nagyezsda Konsztantyinovnának: „Egyenesen onnan jön... Tudja, mi foglalkoztatja az ifjúságot...“ Ámulatba ejtett Lenin feje. Tizenöt évvel később ez ismét eszembe jutott, amikor Lenint a koporsóban láttam. Sokáig elnéztem ezt a meglepő koponyát: láttára nem az Snatómiára, hanem az építőművészetre kellett gondolnom. (Lenin halála után több évvel kerültek kezembe Nagyezsda Konsztantyinovna Krupszkaja emlékiratai. Megírta, hogy Lenin olvasta első regényemet. „Tudod, ez a Bozontos Ilja (Ehrenburg fedőneve) — mondotta diadalmasan. — Egészen jól sikerült.“ Vlagyimir IIjicsnél 1909 elején voltam; akkor fogalmam sem volt, hogy — nem sokkal halála előtt — 1922-ben vagy 1923-ban, miközben a Julio Jurenito című regényemet olvassa, gondolatban ismét beszélgetek vele.) Lenint többször hallottam gyűléseken beszélni; nyugodtan, pátoszmentesen, sallangok nélkül beszélt, enyhén raccsolt; néha elmosolyodott. Beszédei a spirálra hasonlítottak, félt, hogy esetleg nem értik meg, és viszszatért a már kifejtett gondolathoz, de nem ismételte meg szolgaian, hanem mindig valami újat tett hozzá. (Egyesek, akik ezt a beszédmodort utánozzák, elfelejtik, hogy a spirál hasonlít is a körre, meg nem is — a spirál a körnél tovább megy.) Lenin nagy figyelemmel kísérte Franciaország politikai életét, tanulmányozta az ország történetét, gazdaságát, jól ismerte a párizsi munkások életviszonyait. Kitűnően beszélt franciául, sőt cikkeket is írt ezen a nyelven. 1909 májusában ott voltam a Kommünárok Falánál rendezett tüntetésen. Az első sorban a volt kommünárok haladtak; még sokan voltak és fürgén lépdeltek. Roppant öreg embereknek láttam őket; a kommünre egész világ? Vajon a könyvtár látogatói sejtették-e, hogy az az egyszerű külsejű ember, aki oly gondosan másolta ki a könyvekből az adatokat meg a neveket, megváltoztatja a történelem menetét, és tízezrek írnak majd róla a világ minden nyelvén? És jómagam, aki oly áhítattal néztem akkor Vlagyimir Iljicsre, képzeltem-e, hogy az az ember áll előttem, akihez az emberiség új korszakának születése fűződik? Sosem felejtem el a Lenin temetését megelőző négy éjszakát, amikor Moszkva búcsúzott tőle. Kegyetlenül fagyott. A tereken tábortüzek égtek. Az Oszlop-terembe lépve, meglett emberek, a tegnapi vörösgárdisták, úgy sírtak, akár a gyermekek. Csoda történt: ez alatt a négy éjszaka alatt mindenki előtt feltárult a történelem; az, ami még nemrégiben bizonytalan újsághírnek látszott, egy csapásra gránittá keményeden: mindenkil megértette, mit alkotott Lenin. Vlagyimir Iljics egyszerű, demokratikus barátaival együttérző ember volt az életben. Még a szemtelen kamaszt sem nevette ki... Ez az egyszerűség csupán nagy emberek osztályrésze; amikor Leninre gondolok, gyakran felteszem magamban a kérdést: az igazában nagy egyéniség számára talán idegen, sőt kellemetlen a személyi kultusz? Lenin nagy és bonyolult egyéniség volt. A polgárháború viharos éveiben meghallgatott egy Beethoven-szonátát Iszaj Dobrovejn előadásában, s utána így szólt Gorkijhoz: ,|lem ismerek szebbet az Apassionátánál, képes volnék minden nap meghallgatni. Elképesztő, szinte nem emberi zene. Mindig büszkén — lehet, hogy naivul — azt gondolom: lám milyen csodákat képes teremteni az ember!“ És szemét összehúzva, szomorúan hozzátette: „De nem hallgathatok gyakran muzsikát, az idegeimre hat; szeretnék kedves ostobaságokat mondani és szeretném megsimogatni az emberek fejét, mert ebben a mocskos pokolban ilyen szépségeket tudnak alkotni. De manapság nem lehet senkit sem simogatni, megharapná az ember kezét, manapság rá kell ütni az emberek fejére, ütni kíméletlenül, bár eszményünknek ellene mond mindenféle ember ellen irányuló erőszak. Hm-hm — pokolian nehéz hivatal!“ Ezt a hosszú idézetet Gorkij visszaemlékezéseiből csak azért írtam ki, mert igen szorosan hozzákapcsolódik az életemhez, a gondolataimhoz, dehogyis, rosszul fejezem ki magam: szorosan hozzákapcsolódik korunkhoz, sorsunkhoz. A Madách Könyv- és Lapkiadó mellett működő Versbarátok Köre (VBK) újabb évfolyamát kínáljuk fel önnek. Ha örömét leli az olvasásban, ha szereti a költészetet, a szép magyar szót, legyen Ön is népes táborunk tagja! Tudnivalók: 1. Tagdíj nincs. 2. Körünk tagjává válik, ha évente megjelenő négy verseskönyv közül legalább “kettőt átvesz utánvéttel. 3. Ha mind a négy kiadványunkat megveszi, ötödik kötetünket ingyen kapja. 4. A jutalomkönyv külön is megrendelhető. 5. A postaköltséget a kiadó fizeti. Címünk: Madách Könyvkiadó, Versbarátok Köre (VBK) Bratislava, Martanovičova 10. 1971-ben a következő kiadványok jelennek meg a VBK-han: Mikola Anikó: Tűz és füst között. Az „Egyszemű éjszaka“ című antológiában bemutatkozott költónő első önálló verses könyve. A versek szerzőjük szigorú józanságáról és önfegyelméről tanúskodnak. (Ára 8.— Kčs.) Nagy László: Összegyűjtött versek. Nagy László a mai magyar költészet egyik legnagyobb alakja. Gondolati lírája költészetünk gazdag hagyományaira épül. Ára 16,— Kčs.) Szabó Lőrinc: Homlokodtól fölfelé. A kötet átfogó válogatás á közelmúlt egyik legjelentősebb magyar költőjének gazdag lírai hagyatékából. (Ára 12.50 Kčs.) Borisz Paszternák: Éjszakai szél. Kötetünk először mutatja be megközelítő teljességgel a magyar olvasónak ezt a kivételes tehetségű, világhírű költőt, aki egész életén át szenvedélyesen kereste az ember és a világ harmóniáját. (Ára 18.50 Kčs.) Azok számára, «kik a Versbarátok korábbi évfolyamainak még kapható köteteit is meg szeretnék szerezni, lehetővé tesszük, hogy a jutalomkönyv elnyeréséhez beszámítson a VBK korábbi évfolyamai még kapható köteteinek átvétele is. Ezek a következők: Kčs André Frenaud: Háromkirályok 18,— Hajnal Anna: Parti város 13.50 JuhászFerenc: Anyám 31.— Laco Novomeský: Válogatott versek 14.— Ozsvald Árpád: Galambok szállnak feketében 10.— Radnóti Miklós: Bori notesz 30,— Vas István: Nem szánját 14.— Villon összes versel 18.— Weöres Sándor: Merülő Saturnus 16.-— Dylan Thomas: Összegyűjtött versek 17.50 Mindazok, akik az ismertetett kiadványokból (tehát nemcsak az alapsorozatból) átvesznek négy kötetet, a jutalomkönyvet ingyen kapják. A jutalomkönyv: Tolnai Gábor: Meredek út. Tanulmánykötet Radnótiról, a XX. század nagy magyar költőjéről. i
