Szabad Földműves, 1971. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)
1971-01-09 / 1. szám
Madarak távoltartása a telelő méhektől Ősszel, amikor a méhészeket már a teleltetés gondjai foglal koztaiják, gyakran felvetődő kérdés a cinkék elleni véde lem, a méheket háborgató madarak riasztása, esetleg elpusz títása. Legtöbbször a széncin kéről, esetleg a kék cinkéről van szó. A többi cinkefajta (ba rátcinke, búbos cinke, barkós cinke, függő cinkel ritkábban fordul elő. Szaklapunkban is többször jelent meg cinkék eile ni védelemmel foglalkozó cikk. így például a 13. számban is. Ha a cinkék esetleges kórté teléről és az ellenük való vé dekezésről van szó, mindenkor tisztában kell lennünk rendkí vüli gazdasági hasznosságukkal. Talán egyetlen madarunk sem pusztít el annyi rovart, mint a cinke. Különösen nagy jelenTöségű, hogy a szőrös hernyókat — például az amerikai szövőlepke hernyóját — is pusztítja. A cinkén kívül' alig akad madárfaj, mely az ilyen hernyókat megeszi. A cinkék nagyon szaporák. Elszaporodásukat mégis gátolja a rendkívüli nagyarányú téli pusztulás, leginkább az éhha Iái. Éppen ezért feltétlen vé deimet érdemelnek. A tél beálltával élelmüket a fák, épületek — így a méhesek és a méhkaptárak — repedéseiben, rejtett zugaiban meghúzó dó rovarok és bábok képezik. A cinkék a méhest, vagy a sza badban álló kaptárakat min dánkor az ott rejtőző ruvarok és bábok felkutatása céljából keresik fel. Előfordulhat, hogy a méhes zugaiban kutatva meg —див—tirova hallják a méhek zümmögését, és kínzó éhségüket a kaptárakból kicsalogatott méhekkel pró bálják csillapítani. Ezért indo kolt lehet a távoltartásuk, el riasztásuk. A riasztáson kívül azonban van más mód is a cinkék kártételének megakadályozására: az etetés. Azért kutatnak a mé hesben, mert éhesek, — hát miért ne etessük őket riasztás helyett! A cinkék etetése egyszerű. Nem kell hozzá díszes madáretető, sem drága „madárkalács“. Elegendő egy ócska pa műt harisnyaszár, melynek egyik végére tenyérnyi, horgo lássál készült etetőrészt var runk. A horgolt likacsok mé rete olyan legyen, hogy a napraforgó-mag nehezen férjen ki rajtuk. A harisnyaszár szabad végén betöltünk körülbelül fél liter napraforgó magot, bekötjük, és tetszés szerinti, könynyen hozzáférhető helyen kiakasztjuk úgy, hogy a kis zacs kó ne legyen rögzítve. Így, ha madár száll rá, ingaként rno zog, ami távol tartja a hasznos madaraknál sokkal bizalmatla nabb verebeket. Az etetőt akkor helyezzük ki amikor beköszöntött az egész napon át tartó, kemény hideg vagy amikor leesett az első hó A cinkék rövidesen felfedezik az eleséget és méheinket egyál talán nem fogják zavarni. Ha a napraforgós zacskó mellé egy körülbelül 5 cm széles, fél méter hosszú lécet szegezünk fel ülőkének, és erre alkalom adtán tepertőt vagy szalonnát JBtüaasB kötünk, még kedvesebb lesz kis védenceink számára. Jóval veszedelmesebb ellensé gei a telelő méhcsaládoknak a harkályok. Leggyakoribb a rigó nagyságú nagy fakopáncs vagy tarka harkályba varjú nagyságú fekete harkály és a galamb nagyságú zöldküllő, v. zöld har kály, v. zsóna. A fakopáncs sokkal hama rabb rákap a méhesre, mint a cinke, de nem veszedelmes ellenség, mert az előbbiekben le írt etetőnek éppen olyan hűséges látogatója, mint a cinke. Hasznos madaraink a leírt módon távol tarthatók a telelő méhcsaládoktól. Az etető elkészítése kevés munkával alig kerül valamibe. Az etetés is olcsó, mert egész télen elég 4—5 kg napraforgó mig és egy kg tepertő. Nyilván olcsóbb, mint a különféle véd .-kezési és riasztási eljárások, s emellett hasznos madaraink téli védelmével a nővén/védelemnek is jó szolgálatot teszünk. A ház körüli kertben, gyű tnölcsösben a madáretetés megkezdésével egyidöben ajánlatos kifüggeszteni néhány madár odút. Hulladék deszkából ina gunk is készíthetünk ilyet, de készen is kapható. Például a cinkének 12X12 cm es alapié rületű, 30 cm magas. 32 mm-es környílással ellátott, dohozsze rű kis ládika a megfelelő. Az idejében kihelyezett mesterséges fészekodvakba már a tél folyamán betelepednek a cinkék, és jövő tavasszal nálunk kezdik el a rovarok pusztítását. Ennek révén kamatostul vissza kapjuk az etetésre fordított költségeket. Magam is méhész vagyok. A leírt módon évek óta teljes sikerrel megvédem telelő ínéheimet a madaraktól. Tehát nem egy elfogult „madarász“ szól belőlem, amikor méhésztár saiinnak ezt az eljárást aján lom. Pererz Sándor Azt tavasszal mondta isme** rősöm. Addig hallani sem akart a méhről, míg a Vág árterületéről el nem tűnt az akácerdő. — Én csak biztosra megyeik — magyarázta —, az akác nem mindig mézel, de azért van a „cukor“ a világon. Etetni ikell a méheket s az eredmény nem marad el. A zsák bírja, minek folytán telnek a mézeskannák. Őszintén szólva jómagam is felbuzdultam a leendő méhész Igyekezetén. H.at családot kísérletre beállítottam. Három В típusút és három csehszlovák rendszerű kaptárban. Azelőtt a Boconádi ikaptárakban már sok cukrot feletettem, de az eredménnyel nem dicsekedhettem. Ugyanis „oldalbordám“ mindig sajnálta a méhektől a cukrot. Azt hangozta'tta, hogy a kasos méhészek sohasem etettek. — mégis akadt mézük. Szó ami szó, a régi szép időknek vége. Ma már a tisztesfűröi be sem telelik magukat a méhek, nemhogy fölösleget gyűjtenének. Elhatároztam tehát, hogy hat családot intenzíven etetni fogok. Azokat a fajtákat, amelyek feljegyzésünk szerint harminc éve nem rajoztak. Egy szép naipon megkezdődött a nagy „munka“. Éjjelnappal etettünk, amíg a méhecskék feldolgozták a szirupot. Sajnos a várt eredmény mégis elmaradt. Sem a mézkamrában, sem a költőtérben nem találtam pergetésre alkalmas keretet. Minden lépben volt fiasítás, méz, és sok-sok virágpor. Ügylátszik serkentőleg hatott az etetés. Háromszor annyi méh repült munkába, mint a többi kaptárból. Amíg az etetett csa ládok virágport gyűjtöttek, a többiek nektár után kutatlak. Harminc -harminc kiló feletetett cuikor után két család egy deka szirupot sem akart elhordani az etetőből. Megvizsgáltam őket. Szemem-szám .elámult a nagy csodálkozástól. A három évtizede nem rajzó család rajzásra készült. Harmincnál több fedett, keléshez közel álló anyabölcső volt az egyik és a másik családban is. Megörültem a jelenségnek, hiszen ezideig természetes anyabölcs.őt ettől a fajtától csak csendes anyaváltáskor értem el. Olyankor a bölcsők száma rendszerint csak kettő-három volt. Ezúttal a sok anyabölcső révén sikerült az összes harmadéves anyát lecserélnem, sőt tízet el is adtam belőlük. t A két családból a végén műrajt készítettem, mert a beadott műlépekre rá se néztek. De így sem fizettem rájuk. A lerajzott családok még egy mézkamrát meghordtak. A rajok Is mézkamrára éretté váltak hársvirágzásra. A további négy- család nem rajzott, de az etetőkből azok sem hordták el a szirupot. Sőt mi több, az addig nem etetett családoknak sem kellett az élelem, amikor a nektárgyűjtés annyira növekedett, hogy a méz-kamrába Is jutott belőle. Azonban az etetés ez alkalommal sem veszett kárba, mert kétszer annyi mézet gyűjtöttek a mézkamrába, mint e nem etetett családok. Ennek az oka, hogy a főhordás megindulásakor a nem etetett családok három-négy napig a költőtérbe gyűjtöttek. A kísérleti családok viszont a mézkamrába, mert alul minden üres hely megtelt az előzőleg feletetett cukorszörppel. De egy receptet, egy jobbat a fentemlítettnél elárulok. Míg kevesebb méhem volt, lépöntéssel bírtam rá méheimet a nagyobb méztermelésre. Főhordás előtt négy-öt nappal a mézkam rás tépekot teli öntöttem sziruppal. A méhek ezáltal rákényszerültek a fokozottabb mézkészítésre. Igaz, hogy mind levitték a mézet, a cukormézet a költőtérbe és az igazi nektárt egy szálig a mézkamrába vitték. így az idei kísérlethez mérten fele cukorral értem el ugyanolyan eredményt. Természetes, hogy ha az ele tett családok esetében a várt föhordés a rossz idő miatt vagy más okból elmarad, a méhek rajzásnak indulnak. Ilyenkor az ember alig győzi a rajokat befogni. Legjobb az olyan etetés, amivel egyidöben építésre fogjuk a méheket. A nagyon etetett családoknál a fészek közepén legyen két-három mfilép. Amikor kiépítik, új műlápet adjunk a családnak. Ezáltal fokozzuk a méhek gyűjtési ösztönét, és nem rajzanak ki. Az eleségneik, a • feletetett cukornak körülbelül a felét használják építésre, a másik felét gyarapodásra. De attól sose féljünk, hogy cukorméz kerül a pergetőbe. Azt másképpen csinálják az újdonsült „méhészek“. Csurilla József Vennék tíz család méhet 6 gyümölcsfákat és cserjékét leginkább tavaszszal, a nedvkeringés megindulása után oltanak, ezt azonban bizonyos feltételek mellett sokkal korábban Is végezhetjük, mégpedig a téli hónapokban, vagy kora tavasszal. A téli oltás nagyon előnyös, ezért alkalmazása terjed a gyakorlatban. Olthatunk almástermésüeket, csonthéjasokat, köszmétét, ribiszkét és dísznövényeket is. Ősszel a földből kiszedett saját termesztésű vagy vásárolt alanyokat alkalmas helyen (növényházban, pincében vagy a szabadban fedve) elhelyezzük, ahonnan télen oltáskor fokozatosan kiszedhetőik. Az oltóvesszőket decemberben, januárban (az erős fagyok kivételével) megszedjük kiváló, egészséges egyedekröl, lehetőleg a fa koronájának déli oldaláról, mivel itt a rügyek jobban beértek és fejlettebbek. A vesszőket kötegekbe kötjük (minden fajtát külön) és a fajtát megjelölő címkével látjuk el. Az oltás idejéig homokba állítva tároljuk fagymentes, de nem fűtött helyen. Ajánlatos a veszszőket a. kiszáradás ellen időközönként meglocsolnt. A tulajdonképpeni oltás hoz a téli hónapokban hoz záláthatunik. Üvegházban ja nuárban, februárban meg kezdhetjük a munkát. Oltás előtt az alanyokat és áz ol tővesszőket elő kell készítenL Az alanyok gyökérzetét mérsékelten megkurtítjuk, az oldalhajtásokat tőből eltávo lítjuik, a nagyobb vágási felületet oltőviasszal kenjük be. A vezérhajtást, miután a földmaradványtól megtisztítottuk, a gyökérzet felső szintjéről számítva kb. 20— 25 cm magasságban elvág juk és itt ráoltjuk a nemes vesszőt. Az oltás módját az alany vastagságának megfelelően kell megválasztani, ugyan akkor törekedjünk mindig az egyszerűbbekre, mert ezek jobban szoktak sikerülni. Ha az alany egyforma vastag az oltóvesszővel, az egyszerű párosítás, illetve angolnyelves párosítás a legbiztosabb. Ha viszont az alany vastagabb, ügy ráülte téssel, vagy hasításba oltunk. Párosításnál arra törekszünk, hogy a vágási fe lület inkább hosszabb le gyen. Éles késsel dolgoz zunk, hogy a vágási felület sima és egyenes legyen és a két növényi rész (alany és oltóvessző) pontosan összeilleszkedjen. Az oltóvesszőt .műanyag szalaggal vagy rafiával az alanyhoz erősítjük majd oltőviasszal bekenjük. Viaszt teszünk az oltóvessző felső vágási felületére is, hogy így mérsékeljük a víz párolgását. ■ Gyümölcsfák oltása télen Oltás után a fákat Ismét a földbe, vagy homok közé rakjuk és megöntözzük. Üvegházban az oltványokat előhajtatják korán tavaszszal. Kiültetés előtt az üvegház bőséges szellőztetésével hozzászoktatjuk a növénye: két a külső klímához. Ezzel az eljárással jelentős előnyre teszünk szert a csemeték fejlődését illetően. Ha nincs üvegházunk, úgy az oltványokat a kiültotés idejéig téli helyén hagyjuk. Tavasszal, mihelyt az idő és a talaj állapota engedi, az előzőleg előkészített, jő táperőben levő földbe körülbelül 30 + 60 cm-es távolságra kiültetjük. Az oltás helye kevéssel a föld felszíne felett legyen, így az alany nagyobb részével a földbe kerül. Megvan tehát a feltétel, hogy a vadonc dús gyökéraetet fejlesszen, ami biztosítja a jobb tápanyag és vízellátást a talajból, könnyebben elviseli az esetleges át-L3GCY.lK:3AB31.!t AIXVLlitZOTT 0W.Í3X T'ébOIC 1. Antiolnyeltea párosítás ft fí 1. ültetéses párosítás 2. Игузг.оЛ párosítás 4■ Hasításba történő oltás meneti vagy tartós szárazságot. Dús gyökérzettel jobban tud a talajba is kapaszkodni, a szél nem döntheti ki. Mindezeknek különösen a típusalanyoknál van jelentősége, mert ezek sekélyen gyökereznek. Az oltványokat kíültetés kor bőségesen öntözzük, majd a továbbiakban száraz Időjárás esetén többször megismételjük. A további kezelés a gyomirtásból, talajlazításból, a rágcsálók, a rovarkártevők és gombabetegségek elleni munkából áll. A következő év tavaszán a csemetéket visszametsszük. A vezérhajtást olyan magasságban vágjuk vissza, ahogy a koronát akarjuk alakítani. Az alsóbb oldajhatásokat - tőből eltávolítjuk. Ha a ribiszkét és köszmétét fatalaknak akarjuk nevelni, úgy alanyul az aranyribiszkét (Ribes aureum) használjuk. Az oltási mód az alany vastagságának megfelelően lehet egyszerű vagy angolnyelves párosítás, de leggyakrabban a hasításos oltás jön számításba, mert az alany rendszerint vastagabb az oltővesszőnél. A további művelet hasonló az előbbiekhez. A télen végzett oltás előnye, hogy a munkát kényelmesen, ülve, fűtött helyiség ben végezhetjük, tökéletesebb és a teljesítmény Is nagyobb. Az sem utolsó dolog, hogy a munkát akkor végezzük, amikor a legtöbb időnk van rá, kihasználva a téli napokat. Az oltványok egyidöben kerülnek ki az' Iskolába, egyenlően fejlődhetnek, így kiegyenlített állományt nyerünk. Hátránya viszont ,hogy a csemeték első éven aránylag gyenge hajtást nevelnek, hiszen az alanynak a ráoltott vesszővel történő összefogásával egyidöben be kell gyökereznie a talajba. Igaz ugyan, hogy ezt a hátrányt üvegházi előhajtatással ki lehet küszöbölni, azonban ilyen építmény mindenkinek nem áll rendelkezésére. Az oltás sikeressége függ az alany és az oltóvesszö minőségétől (frissnek kell lennie), azok egészségi állapotától, az oltás tökéletessé gétől (fontos a simáéin, éles kés, pontos vágás, gyors munkavégzés), tehát az oltó egyén gyakoroltságától, az oltványok kezelésétől, végezetül pedig az éghajlati és talajviszonyoktól. Ha tökéletes munkát végzünk, meghozza gyümölcsét- és az eredménnyel elégedettek leszünk. Érdemes kipróbálni — ajánlom. Burcsik Dénes mérnök
