Szabad Földműves, 1970. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1970-08-08 / 32. szám

1970. augusztus 8. SZABAD FÖLDMŰVES SZÖVETSÉGI SZEMLE A Szlovákiai Egységes Parasztszövetség lómmá A vendégeknek sörkülönlegességek­kel kedveskednek, és a Boglárt Álla­mi Birtok hét fajta palackozott borát árulják. A üdülőközpontban torony­bár van, és egy bástyaszerű kupolás teremben szalonnát is sütnek. Az egyik asztalnál épp szövetkezeti ta­gok fogyasztották a friss sört. Meg­szólítom őket. — Hogy érzik magukat Balaton-A Kinizsi udvar szalonnasütö kunolás terme. Kellemesebben üdülhetnének Igazi kánikulában, több mint 30 fo­kos melegben érkeztem a festői Ba­­latonboglárra. Egy pár percre le­ültem a stílszerűen újjáépített Kinizsi söröző-borozóban. A 108 cm vastag falak kéllemes, hűs levpgőt biztosíta­­tanak az embernek. Ágoston János, az üdülőközpont vezetője épp az ét­lapokat állított össze, és már beszél­getésünk előtt megjegyezte, hogy nagy sikerrel indultak. Különösen nagy a kereslet a házi készítmények után. Hogy csak néhányat említsünk, a fogyasztók kedvence a házikolbász, a Szörényi cigánypecsenye, a paraszt­tál, a bogiári aprópecsenye, és ez mind hozzáférhető II. osztályú áron. bogláron? — Hát itt jó. De a Hullámról nem sok jót mondhatunk. — Miért? Talán a haragvó Bala­ton hulláma miatt nem tudnak alud­ni? — Azt szeretnénk hallgatni. De sok álmatlan éjszakát okoz a Beat­zene. Panaszt panasz követ, és ezek után nyomban ellátogatok a balatoni mű­­út mellett levő Hullám szállóba. Az első benyomások máris rosszul hat­nak rám. Az óriási forgalom okozta por beszivárog a szállodák ablakán és mozdonyok füttye, dudálása teszi próbára az idegeket. Magam is csa­lódtam a Hullámban. Amikor Brati­­slavából elindultam és a Parasztszö­vetség szociális osztályán megkértek, hogy látogassam meg a Hullám szál­lóban üdülő szövetkezeti tagokat, azt gondoltam, hogy egy ultramo­dern, közvetlen Balaton-parti szálló­ban találom őket. A feltevésem jo­gos volt, mert egy-egy üdülő több mint ezer koronát fizet egy heti ott­­tartózkodásért, és ezért az összegért jobb elszállásolást biztosíthatnának. A szállodai portán Júlia Kránerová­­val, az Agroturist kiküldöttjével ta­lálkoztunk. ö is álmatlan. — Tönkretesz a zene — mondja. Együtt van a 39 üdülő, és ők is a rendkívül erős zenére panaszkodnak. A mulatóhelyiségek a szállodai szo­bák alatt vannak, a zene nagyon erő­sen felhallatszik és emiatt nem tud­nak aludni. Jaroslav Veniač, a žilinai Járás ro­­sinai EFSZ-ének agronómusa is elé­gedetlen. Sétahajózásra indulnak a gyerekek. A határszélre települtek segítése A Munka- és Szociálisügyi Minisz­térium rendeletben mondja ki, hogy milyen segítséget kapnak azok az egyének, akik a határmenti terüle­tekre települnek. Pénzbeli segítséget kaphat az a felnőtt kort elérő cseh­szlovák állampolgár, aki munkavi­szonyba lép, de pénzjutalomban ré­szesülnek azok a családtagok is, akik az áttelepülés után hat hónap múlva kezdenek dolgozni, vagy az EFSZ-ek tagjai lesznek. Abban az esetben, ha a feleség szülés előtt áll, vagy kis­gyereket gondoz, de később munká­ba kíván lépni, az áttelepüléstől szá­mítva, három év múlva is kaphat anyagi támogatást. A pénzösszeget minden esetben az az üzem vagy szervezet adja, amely munkaszerző­dést kötött az illető egyénnel. Az első kategóriában, a kijelölt határmenti övezetekben, a mezőgaz­dasági erdő és építkezési szerveze­tek, valamint az épületanyag gyártó­­üzemek 15 ezer koronát adnak az át­­települtnek. Az összegből 5000 koro­nát a belépéskor, további 5000 koro­nát három év múlva, és még 5000 ko­ronát öt év múlva kap. Más szervezetekben 8000 korona juttatásban részesülnek a dolgozók, mégpedig belépéskor 3000, három év múlva 2500, és öt év múlva szintén 2500 koronát kapnak. A második kategóriában a mező­­gazdasági üzemekben, az .erdőgazda­ságokban, az építkezési üzemekben, valamint az épületanyag gyártó üze­mekben 10 000 koronát kapnak a dol­gozók, az előző elosztási százalék­­arányban. Az iskolaügyi és egészség­ügyi alkalmazottak, valamint a szo­ciális intézetekben dolgozók 5000 ko­rona jutalmat kapnak. Más szerveze­tekben 3000 koronát. A harmadik kategóriában szintén 3000 koronához jutnak az áttelepül­tek. További előnyük, hogy az az át­települt, aki az állami gazdaságban, gép- és traktorállomáson és más me­zőgazdasági szervezetekben, állami erdőségekben dolgozik, saját kérel­mére a járási nemzeti bizottságtól meghatározatlan időre fél hektár föl­det kaphat. Akik át akarnak települni, előre megtekinthetik a munkahelyet, tel­jesen megtérítik nekik az útiköltsé­get, és minden napra 20 korona na­pi-, valamint 15 korona elszállásolási díjat kapnak. (ď) A bratislavai járásban mesz­­** szemenően törődnek a szö­vetkezeti tagok fejlődésével és szociális, valamint egészség­ügyi problémáival. Általában a tanulmányútokat is úgy szerve­zik, hogy a kellemest össze­kössék a hasznossal, és a szak­tudás gyarapítása mellett al­kalmat nyújtanak a szakembe­reknek arra is, hogy megfele­lően szórakozhassanak és egész­ségüket is visszanyerhessék, ha erre szükség van. Sokszor egy­­egy tenulmányúttal összefüggő kirándulás többet nyújt a szö­vetkezeti dolgozóknak, mint egy hosszabb orvosi kezelés, mert a klimatikai változás és az egészségre jó hatással levő ki­kapcsolódós igen jő gyógyszer. A tanulmányutak mellett azonban a járási mezőgazdasági társulás az Egységes Paraszt­szövetséggel közreműködve egy­re jobban felhasználja a fürdői gyógykezelés lehetőségeit is. Piešťanyban, Trenč. Teplicén és Sliaőon idén eddig a bartislavai járásból 120 szövetkezeti tag Törődnek az EFSZ-tagok egészségével kapott gyógykezelést, főleg az idősebbek, akik reumatikus be­tegségekben szenvednek. Rekre­áción 165 szövetkezeti tag vett részt az ország minden részé­ben, de főleg a Magas Tátrá­ban és Karlovy Varyban. Az EFSZ-tagok élnek a lehetősé­gekkel és még 220-an mennek rekreációra. A járásban nem feledkeztek meg a gyerekekről sem. A va­káció idején 420 gyerek üdül Szlovákia legszebb vidékem és sokan a Balaton mellett. Május­ban 30 EFSZ-tag látogatta meg a Szovjetuniót. Több kolhozban és szovhozban szereztek gya­korlati tapaszalatokat, amit Itt­hon, a mindennapi munkájuk­ban érvényesítenek. A járás szövetkezeteiben egy­re több szociális berendezés épül. Emellett gyors ütemben parkosítják a gazdasági udva­rokat is, főleg a budmericei, rusovcel és jarovcei szövetke­zetekben igen sokat adnak a •higiéniára. A dolgozók munká­ba lépés előtt és után puhát váltanak és tisztálkodnak, (š) Varga Frigyes táborvezető sportoktatás közben. — Ennyi pénzért" többet vártunk. A látogatás tapasztalatainak össze­gezése is ebben a mondatban foglal­ható össze: Balatonbogláron jók az üdülési lehetőségek, az élelmezésre sem lehet panasz, a napi fürdőzés mellett kirándulásokon is részt vesz­nek a szövetkezeti tagok, de a szép élményeket, a gyönyörű Balaton men­ti táj élvezetét lerontják az elszállá­solási bosszúságok. Az üdülők ne­hezményezik azt is, hogy nem kap­ják meg idejében az utazási progra­mot sem, és sokan, mivel nem isme­rik a magyarországi vonatok menet­rendjét, késve érkeznek az üdülőte­lepre. A panaszokat összegezve arra a kö­vetkeztetésre jutunk, hogy a Hullám­szálló nem felel meg, és valamilyen más lehetőséget kell keresni az EFSZ-tagok elszállásolására. Kráne­­rová elvtársnő máris tett lépéseket, hogy a jövő évi idényben Balaton­­parti víkendházakban legyenek el­szállásolva majd az EFSZ-tagok. Hát a Hullámból bizony hullámzó hangulatban távoztam, és abban re­ménykedtem, hogy az Árpád utcai Általános Iskolában, ahol a szövet­kezeti tagok gyerekei üdülnek, más kép fogad. Azonban itt is csalódás ért. Az is­kola inkább kórházhoz, mint üdülő­­központhoz hasonlított. Egyszerre hét gyereket részesítettek orvosi ke­zelésben, mégpedig elég mostoha kö­rülmények között, mert, amint Emma Skalická egészségügyi nővér mon­dotta, kevés az orvosság, és a beteg gyereknek meg kell fizetni az ott vá­sárolt orvosság árának 15 százalékát. Az amúgy is kevés pénzzel rendelke­ző gyerekek számára ez nagy kiadást jelent. Higiéniai szempontból elíté­lendő az is, hogy húsz gyereket zsú­folnak össze egy-egy- tanteremben, és nagyon gyakran előfordul, hogy vízhiány miatt mosatlan kézzel kell vacsorázniuk. Felháborító, hogy ami­kor a város zöldségüzleteiben való­ságos vítamin-eldorádó van, kínálják magukat a pirosra érett őszibarac­kok, olcsó és nagy mennyiségű para­dicsom, paprika, dinnye van a pia­con, ugyanakkor az üdülő gyerekek tavalyi befőttet kapnak az ételhez. Nem csoda, ha ezek után a vitamin­hiány miatt könnyen megbetegednek. Varga Frigyes táborvezető, az Eke­­csi Általános Iskola tanítója is bosz­­szankodik a rossz ellátás miatt, kifo­gásolja továbbá azt is, hogy nincs testnevelési felelős, és így a gyere­kek csak ösztönösen, a maguk kezde­ményezéséből sportolnak. Azt mondják, hogy a jó bornak nem kell cégér. Nagyon is igaz ez a mondás. Nem véletlen, hogy a Pa­rasztszövetség által szervezett bala­­tonboglári Hullám szállói üdülésre egyre kevesebb a jelentkező. Az Ár­pád utcai gyereküdülésre is aggódva engedik el a szülők, féltve őrzött gyerekeiket. Mindkét üdülés elég drá­ga és ennyi pénzért jobb ellátást, több gondoskodást várnak az EFSZ-ek és a földművesszülők. Egy kis jóaka­rattal, jobb szervezéssel változtatni lehetne a, helyzeten, s akkor az EFSZ-tagok és gyerekeik is kelleme­sebben üdülhetnének. Balia József Jó eredményeket hoz a szocialista munkaverseny a komáromi járásban A komáromi járásban hazánk felszabadulása 25. évfordulója tiszteletére, nagyarányú szocia­lista munkaverseny bontakozik ki. összesen 40 mezőgazdasági üzem, 147 kollektíva és 344 egyén versenyez. A vállalások értéke — melyek nem marad­tak csak papíron — 27 millió 076 ezer 397 korona. Ezt bizo­nyítja az a tény is, hogy június végéig már 11 millió 851 ezer 945 koronát teljesítettek. Az egységes földművesszövet­­kezetek az egész járási kötele­zettségvállalásokból mintegy 21 millió 645 ezer 025 korona ér­tékű vállalást tettek és az em­lített időszakig 9 millió 313 ezer 937 korona értéket telje­sítettek. Az állami gazdaságok 5 millió 431 ezer 372 korona értékkel neveztek be a ver­senybe, és ebből már 2 millió 532 ezer 972 koronát teljesítet­tek. A versenymozgalom lényege­sen hozzájárult a piaci terme­lés emeléséhez. Az előzőleg ké­szített állami tervhez viszonyítva az első félévben az árutermelés marhahúsból 1634 mázsával, borjúhúsból 51 mázsával, ser­téshúsból 313 mázsával, tejből 1 millió 238 ezer literrel, tojás­ból pedig 1 millió 881 ezer da­rabbal emelkedett. Összesen 6 millió 812 ezer 670 korona ér­tékű áruval adtak el többet a mezőgazdasági üzemek, mint amennyit az állami terv előír. A szocialista munkaverseny nemcsak a termelésre terjedt ki, hanem a kötelezettségválla­lások magukba foglalták a me­zőgazdasági üzemek sokféle te­vékenységét, segítették a beru­házásokat, a gazdasági udvarok parkosítását, a dolgozók jobb élet- és munkakörülményeinek megteremtését, s takarékosság­ra serkentettek. Ezeknek a kö­telezettségvállalásoknak az ér­téke az első félévben 5 millió 039 ezer 275 korona volt. A szocialista verseny értéke­lésekor, amikoris értékelték a Topolčany-i járás felhívását, az értékelőbizottság megállapí­totta, hogy a komáromi járás földművesei az előző kötelezett­ségvállalást 1916 mázsa sertés­hússal, 1 millió 913 ezer darab tojással, 1 millió 626 ezer liter tejjel túlteljesítették. A Topol­­őeny-i felhívás keretében kiter­melt mezőgazdasági termékek értéke 8 millió 118 ezer 950 korona. A komáromi járási szervek tudatában vannak annak, hogy nem minden mezőgazdasági üzemben egyformák a szocia­lista verseny feltételei. Ezért elhatározták, hogy a második félévben a dolgozók kezdemé­nyezését a munkaszervezés ja­vítására, a jobb termelési fel­tételek megteremtésére, a tar­talékok feltárására irányítják. Hogy a járásban továbbra is emelkedjen a mezőgazdasági termelés, az EFSZ-ek és állami gazdaságok beneveztek a „min­denki szocialista módon“ moz­galomba, hogy ezzel meg­teremtsék a lehető legjobb elő­feltételeket az ötéves terv elő­készítésére. (eá)

Next

/
Oldalképek
Tartalom