Szabad Földműves, 1970. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1970-10-31 / 44. szám
[к ÜL IF Ö LPT] HŐERŐMŰVEK és törpeharcsák A törpeharcsa könnyen elviseli a meleg vizet! Buerkle U. (]■ Fischeries Res Board Canada) hosszú időn keresztül tartott törpeharcsákat 30, sőt 36 °C hőmérsékletű vízben. Ezek az Eszak-Amerikából származó állatok minden károsodás nélkül elviselték ezt, a más halakra már károsan magas hőmérsékletet. Az is kiderült, hogy a 7 C fokos hőmérsékletkülönbözetet (pl. ha 10 ’C hőmérsékletűből 17 °C-os vízbe kerülnek) könynyen túlélik, minden szoktatás nélkül áthelyezhetők. A szerző éppen e tulajdonságuknál fogva hőerőművek tavaiba ajánlja telepíteni az állatokat. A PONTYOK ÉTVÁGYA HIDEGBEN A pontyok étvágya a hideg vízben — Baran Ismét (•Oiss. Ludwig Maximilians ttniv. Münch. Tierärztl. Fák.) megállapította, hogy az egynyaras pontyok 10,2 és 3,5 °C vízhőmérséklet mellett még táplálkoznak. Hirtelen fellépő hőcsökkenés több napos táplálkozáskiesést Okozhat, amely csak akkor szűnik meg, amikor a hal már alkalmazkodott az új hőmérséklethez. MOSÓSZEREK A FOLYÓBAN A Nyugat-Európai vizek tisztasága nagy arányokban javul az anionaktív detergenstartalom vonatkozásában ott, ahol a termelést a biológiai szempontból „kemény“ detergensekről átállították a „lágyakra“ a mosó és tisztítószerek gyártásában. Az átállás előtt a német folyókban a koncentráció 0,6 mg pro liter volt. M67-ben már 0,2 mg/1-ге csökkent. Véglegesen a kérdés az NSZK viszonylatában csak akkor fog rendeződni, ha minden gyári vagy háztartási szennyvíz csak megfelelő tisztítóberendezéseken át kerül a szabad vizekbe. Ä világfogyasztás mosó- és tisztítószerekből 1966-ban 14,2 millió t volt. HALKETREC MŰANYAGBÓL Műanyagból készült haltartó Eessbach A., és Maxival R. (Trans, Amer. Fischeries Soc) praktikus haltartó „ládát“ ismertet. A 2,4 X 0,9 X1.2 méter nagyságú tárolótér PVC csövekből és 1,3 cm nemnagyságú műanyaghálóból készül. A 6,72 kg összsúlyú halketrec teteje — erős műanyag cipzárral — tökéletesen lezárható, fgy a halak nem képesek belőle kiugrálni. 'Kucsera Szilárd felvétele) A HALAK TELELTETÉSE A belterjes haltenyésztés megfelelő, korszerű teleltetést követel. Ez kisebb tógazdaságokban nem kifizetődő, mivel a teleltetőmedencék építési és üzemelési költsége ott viszonylag jóval magasabb. így a kisebb halastavakat csak piaci halhústermelésre érdemes berendezni. A halak téli „raktározása“ történhet kisebb földmedencékben (teleltetőkben) vagy különösen ivadék részére kisebb (5—7 ha-as) átteleltető tavakban. Ezekben a teljes befagyás elkerülése végett szellőztető berendezéseket alkalmazunk, szélkerékmeghajtással. Halgazdaságainkban csupán ezeknél a kis földmedencéknél nemcsak lehet, de kell is leásást alkalmazni. A talaj felső szerves rétegét ui. el kell távolítani, nehogy rothadási folyamat lépjen fel, ami oxigénelvonást okoz. De műszaki szempontból is kívánatos ez a kiképzés, egyrészt a földmunka-kiegyenlítődés, tehát a költséges hossz-szállítások elkerülése végett, másrészt gravitációs víztáplálás céljából is. A leásás, ill. a bevágás gazdaságos mélysége 0,8—0,9 m. A bevágás és a töltés között — hálóhúzás céljából — minden oldalon 1 m széles padkát kell hagyni. Újabban egyes teleltetőknél szélesebb padkát is ajánlanak, ebben az esetben ívatásra és ivadék-előnevelésre is igénybe vehetjük a teleltetőket. Halágy itt nem szükséges, de 20—30 cm fenékesést kell biztosítani a medencékben. A töltéseket 0,5 m-es biztonsággal, 2 m széles koronával és mindkét oldalon 1:1,5 hajlású rézsűkkel építjük. Hullámvédelemre nincs szükség ezekben a kis földmedencékben, de gyakran kőburkolatot is alkalmaznak és a kiürítő zsilipek mellett széles betonlépcsőket is építenek. A medencék vízmélysége 1,8 (min. 1,5) m. Igen fontos követelmény az állandó vízcsere, amit úgy biztosíthatunk, ha a tápzsilippel szemközt (esetleg átlós irányban) építjük be a kiürítő barátzsilipet. A medencék alapterülete 300—1000 (kivételesen 2000) m2, teleltetői felületként mindig a medencék fenékterületét kell érteni. Kiürítő műtárgyként feltétlenül barátzsilipet alkalmazzunk, mivel itt rendszerint az alsó, oxigénszegény (kiélt) vízréteget kell cserélni. A lecsapoló zsilip csővezetékének min. mérete 0 0,40, ez még nagy medence esetén is félnapos lecsapolást biztosít. A teleltetők tápcsatornája ne legyen túl hosszú. A hófúvások és a fagy okozta fenntartások miatt és a csatorna vízmélysége alat legalább 30 cm mélyen vegyük ki a vizet, nehogy úszadék jusson a teleltetőkbe, de a várható jégréteg miatt is fontos ez. A tápvíz 10—20 cm-es bukással, ejtett vízsugárban kerüljön a medencébe. Lehet nyomás alatti víztáplálás Is, de ez biológiai és ellenőrzési okokból nem kívánatos. Gravitációs és tökéletes lecsapolást kell biztosítani a teleltetőkben, mivel szivatytyús lecsapolás esetén nem várható a teleltetők nyári szárazontartása. A tárolási kapacitás: áruhalnál 10—12 kg/m2, ivadékból pedig 3—5 kg-ot helyezhetünk el msenként, de légszívós (injekciós) víztáplálás esetén a fenti tárolási érték 2—3-szorosával is számolhatunk. Célszerű az elkülönítés érdekében is minél nagyobb tárolási lehetőséget biztosítani, de túlzásba ne essünk, mert igen drága létesítmények ezek a medencék. A teleltetők vízellátása során a betárolt hal minden egy tonnája után egy liternyi másodpercenkénti folyamatos vízsugarat kell számításba venni. Ez függ a víz hőfokától és oxigéntelítettségétől, továbbá a külső hőmérséklettől is, így népgazdasági megtakarítás érhető el, ha a fenti körülmények szerint szabályozzuk a vízadagolást. Állandó vízsugárban tehát kevés, de oxigéndús vizet kell szolgáltatni a teleltetőkbe, ezt mint már említettük, fokozhatjuk levegőztető berendezésekkel, terelölapokkal, vagy energiatörést is biztosító ráhevederezett kosárral. A tápzsilip lehet faduda, fém vagy eternitcső, önhordó vb.-cső, vagy a kijegelések érdekében részben nyitott betonvályú, megfelelő alátámasztással. Az átteleltetést 5 hónapra (XI. 15—IV. 15-ig) számítjuk, és a tógazdaság teljes halhozamának a felét vesszük számításba a teleltetőmedencék méretezésénél. Dr. Fóris Gyula KISÄLLATTENVESZTÉS HA ASZ T A Szabad Földműves szakmelléklete VADASZAT A nyulak téli takarmányozásának gondjai Ha a nyulak elhullásáról statistikát vezetnénk, megállapíthatnánk, hogy az egész évi elhullás nagyobb része november és december hónapra terelődik. Önkéntelenül vetődik fel a kérdés: mi ennek az oka? Vegyük sorra a takarmányozási hibaforrásokat. ■ 1. A késő őszi hónapokban született kisnyulak vitalitása gyengébb, mint a tavasziaké és a nyáriaké. Ez abból adódik, hogy az éjszakák lényegesen hosszabak, hűvösebbek, kevesebb a napfény, csökken a zöldtakarmányok keményítő-, fehérje, ásványianyag- és vitamintartalma. A nyirkos, hűvös idő beálltával a kisnyulak kevesebbet mozognak, étvágyuk csökken, s így anyagcseréjük is lelassul, kevesebb a takarmányfelvétel, nem kielégítő a súlygyarapodás sem. ■ 2. A zöldtakarmány kitűnő étrendi hatású és természetes ásványi anyag- és vitaminforrás. Az őszi, téli hónapokban jó zöldtakarmány a káposzta-, karalábé-, karfiollevél is. Ezeket a nyúl kedveli, azonban önmagukban nem tartalmaznak elegendő tápanyagot. Ha ezekből a nyúl sokat fogyaszt, béltraktusa megnő, kitágul (csüngő pókhas), a szőrzet hosszú és csapzott lesz, a gerinc pedig sok esetben fürészfogassá válik. Az így takarmányozott nyulak vágósúlya rossz. ■ 3. A nyulak ketrece — megfelelő szénarács hiányában — nedves, viszont köztudott, hogy a szűk helyre kényszerített nyúl a nedvességre rendkívül érzékeny. A híg ürülék a legkorszerűbb ketrecaljon is fennakad és a nedves, bőséges víztartalmú takarmány a kokcidiózis melegágya lehet. ■ 4. A gyomor- és bélgyulladásos megbetegedések nagy része november és december hónapokra esik. Éjjelenként, ha fagy, a zöldtakarmányok lehűlnek. A mohón elfogyasztott hideg takarmány igen gyakran elhullást idézhet elő. ■ 5. Sok nyúltartó, s még gyakorlott tenyésztő is, fél a kerti hulladék etetésétől. Ennek oka az, hogy az átmenet nélküli takarmányozás szinte minden esetben elhullást okoz. Ez különösen azért veszélyes, mert az előző, a korábbi zöld etetésétől a béltraktus kitágult, a nyulaknak állandó éhségérzetük van, s amit csak lehet, megrágnak. Ily módon a sok zöldtakarmány után a maroknyi széna és abrak kevésbé felel meg a nyulak igényeinek. Ezért ajánlom a fokozatosságot. A zöldtakarmányról átmenet nélküli szárazra való áttérés esetén a nyulak olyan nagy mennyiséget fogyasztanak el, amivel az emésztőszervek korántsem képesek megbirkózni. Ennek tremészetszerű követelménye a székrekedés, a bélsárpangás, amely általában 2—3 nap alatt végez az állattal. Jónak bizonyult az átmeneti takarmányozásra a zöld fűvel, vagy herefélével kevert száraz széna. Hirtelen fagy esetén, ha a fű és egyéb zöldfélék már nem keverhetők a takarmányhoz, a lucerna vagy egyéb szénaféleségeinket tiszta vízzel kissé permetezzük le, mielőtt az etetőbe helyezzük. Ez legalább 15—20 perccel előzze meg az etetést. Igen jó takarmány ebben az időszakban a sárgarépa és a csicsóka. Elősegítik a szénafélék emésztését és gyakorlatilag egyensúlyt teremtenek az emésztőszervek működésében. Az őszi lédús takarmányok értéke többnyire vitatott, de kitűnő étrendi hatásúak, így szerepük különösen az áttérés idején fontos. ■ 6. A házinyulak a hideg, „átfázott“ takarmányra igen érzékenyek. Nagyon fontos tehát, hogy kizárólag istállóhömérsékleten tartott takarmányokat etessünk. Fagyos időben csak annyi gyökgumős takarmányt kapjaв. SZÁM A TARTALOMBÓL ^ A nyulak téli takarmányozásának gondjai + A házigalamb és tenyésztése + Novemberi teendők + Kistenyésztok és nagyüzemek munkájának egybehangolásáról + Jó tudni + Szakmai tanácsok a nutriatenyésztéshez + Amit a tenyésztőnek az újzélandi vörös nyűiről tudni kell + Kannibalizmus О Milyen ivarú vadászkutyát tartsunk? © Mire vadászhatunk novemberben? 0 Látóhatár © Legnagyobb vadmadarunk a túzok A A balin horgászata A Külföldi vizeken A A halak teleltetése nak állataink, amennyit egy alkalommal el is fogyasztanak. Inkább kötszerre kapják meg ily módon napi adagjukat, de fagyos takarmányt soha ne tűrjünk meg az állatok előtt. Or. Kőrösvölgyi László w Uj szakkönyv A házigalamb és tenyésztése A Magyar Népköztársaság és Románia Szocialista Köztársaság közös könyvkiadási megállapodása keretében a napokban jelent meg dr. Péterfi István kolozsvári egyetemi tanár „A házigalamb és tenyésztése“ című galambtenyésztési szakkönyvének második, bővített kiadása. Az igen színvonalasan megírt és pontos adatokat tartalmazó szakkönyv 226 oldal terjedelmű. Közel ezer galambfajtát ír le a szerző. Köztük sok olyan fajtát is, amelyek leírása először jelenik meg könyv formában, ami újdonságot jelent az olvasó számára. A részletes fajtaismertető mellett a könyv bőven foglalkozik a tenyésztés, a tartás és a takarmányozás alapvető tudnivalóival. A könyv közepén, különleges finomságú papíron, 16 oldalon többszínű nyomatban jelentek meg olyan galambfajták fotói, amelyek a legelterjedtebb fajták közé tartoznak Közép-Európában. A könyvet előbb román, majd magyar nyelven adták ki és a magyar tenyésztők számára kb. 4000 példány áll mindössze rendelkezésre. Ez a könyv nem hiányozhat egyetlen galambász könyvtárából sem, akár dísz-, vagy röpgalambokat tenyészt, esetleg gazdasági, vagy postagalambokat szaporít. A könyvhöz csatolt irodalmi jegyzék a nemzetközi galambtenyésztési szakirodalom újabb, fontosabb termékeit sorolja fel. Végül a tárgymutató, a leírt fajták betűrendes felsorolásával, könnyíti meg a könyv használatát. A könyv beszerezhető a Mezőgazdasági Könyvesboltban Budapest, V. kér., Vécsey-u. 5 szám alatt. Ára 80 Ft. A Slovenská Kniha magyar könyvesboltjában (Bratislava, Michalská ul. 6, tel. 355-07) ez a könyv ezidáig, sajnos, nem volt beszerezhető. (szikora)
