Szabad Földműves, 1970. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1970-10-31 / 44. szám
A kistenyésztők és nagyüzemek munkájának egybehangolásáról A nagykapacitású tenyészetek egyre jelentősebb mértékben járulhatnának hozzá a kistenyészetek naposbaromfival történő ellátásához, azonban hasznos lenne ezt a kapcsolatot rendszeresebbé tenni. Mielőtt ennek módjáról szólnánk, áttekintés végett „fussuk át“ az év eleji állományszámokat. Baromfiállományunk 1970. január 1-én Összesen: Tyúk: Lúd: Kacsa: Pulyka: Csehszlovádb kiában 34,870 000 21,159 000 720 600 589 900 168 300 Szlovákiában 11,107 000 6,464 000 426 200 250 000 76 600 Ebből nagytenyészétekben 5,196 000 1,578 000 20 000 111 000 30 000 Egyéb tenyész tőknél 5,911 000 4,886 000 406 200 139 000 46 600 A Devecseri Állami Gazdaság forgatható etető-itatókoronggal ellátott új megoldású egyszintes hizlalóketrecei, kaliforniai nyulakkal. (Kucsera Szilárd felvétele) A baromfifajonként eltérő cserearányszám alapján az állomány felújításához az előttünk álló idényben a baromfi darabjára átlagosan két naposcsibével, másfél naposlibával, 1,3 naposkacsával és másfél pulykapipével kell számolnunk. így az állományfelújításhoz Szlovákiában 9 772 000 db naposcsibe, 609 000 db naposliba, 180 700 db naposkacsa és 69 900 db pulykapipe szükséges. Feltételezhető, hogy a kistenyésztők harminc százaléknyi mennyiségben maguk keltetik a haszonbaromfit, a sport- és a díszbaromfi fajtákat pedig teljes mértékben a szervezetbe tömörült tenyésztők keltetik. Tehát a szükséglet nagyobb részét szervezetten a keltetőállomásokról kellene rendelkezésre bocsátani. Ide soroljuk a szövetkezeti üzemközi baromfitenyésztő üzemeket, a szövetkezeti keltetőüzemeket, az állami élelmiszeriparhoz tartozó baromfikeltető és feldolgozó üzemeket, az efsz-ek, az állami gazdaságok, a szervezetbe tömörült kisállattenyésztők és más közületek keltetőüzemeit. A nagy teljesítményű keltetőüzemek, amelyek a nagytenyészetekhez kötődnek, idényben teljes mértékben kihasználták. Ennek következtében az ilyen nagykeltetőkkel az egyéb, főleg kistenyésztők naposbaromfival történő ellátásában lényegében nem számolhatunk. A naposcsibék-, libák-, kacsák-, pulykák és más baromfi, például gyöngyöscsibék kistenyésztők vagy háztáji gazdaságok részére vélt beszerzésének fő forrásai az efsz-ek, az állami gazdaságok szaporítótenyészeteiben, baromfinemesítő tenyészetekben, a Szlovákiai Kisállattenyésztők Szövetsége központjának hatáskörében működő keltetőtelepeken, esetleg idénycsúcson túli időszakban, májust követően, a nagy teljesítményű keltetőüzemekben lesznek. Az ellátás eddigi rendszerre szerint a kistenyésztők naposcsibéket, de legfeljebb háromnapos csibéket kapnak, ami nem minden tenyésztő részére és nem minden időszakban megfelelő. Ezen kívül jó lenne bevezetni a már felnevelt csibék, sőt jércék eladását az SZKSZ- ben szervezett kistenyésztők részére, megfelelő áron. Ez az eladási ár az előállító üzemek részére is elfogadható legyen. Össztársadalmi szempontból ezen akciónak igen nagy jelentősége lenne. Persze eladási biztonságot kell teremteni szerződéses módon, hogy az illetékes üzemek érdekében foglalkozhassanak a kérdéssel. Ezen elgondolás megvalósítása és végrehajtása érdekében minden járásban egy koordinációs bizottságot kellene alakítani. Ennek tagja lenne a SZKSZ járási titkára, a járási mezőgazdasági társulás termelést irányító zootechnikusa, egy baromfifajta szakértő és a Jednota járási bizottságának képviselője. A szervezett kistenyésztők részére esetleg más igénylők számára is az ügyvitelt az SZKSZ járási bizottsága végezhetné. A Szlovákiai Kisállattenyésztők Szövetsége vállalhatná a központi ügyvitelt és a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium kerületi főosztályaival történő együttműködésben járásközi, illetőleg kerületközi szállítással egészítené ki a hiányt, a minisztérium beleegyezése alapján. A meglevő keltetőüzemek idényen kívüli jobb kihasználása érdekében, költségtérítés ellenében, olyan baromfifajták keltetőüzembe hozott tojásainak keltetésével is foglalkozni kellene, amely fajták nincsenek rajonizálva. A megjelölt tojások összeszedését és keltetőüzembe juttatását az SZKSZ helyi szervezetei végeznék, ezek gondoskodnának az állatorvosi felügyeletről is (TBC és pullóris próbák). A keltetést úgy lehetne megszervezni mint a törzsállományok esetén, vagyis a tenyésztő saját állományából kikelt naposcsibéket kapna. Mašura Emma véljük négy öt kacsa besorolását. Ebben a hónapban okvetlenül fontos a tenyészludak végleges kiválasztása a törzsállományba, mivel közeledik a párzás ideje. A A házinyúltenyésztők ré® A baromfitenyésztők még szére a közelgő tél új gondokat figyelemmel kísérik az idősebb hoz magával. A vágásra előkétyúkok megkésett vedlését. Igen szített nyulak eledelébe, kiváló lényeges, hogy ebben az idő- minőségű gerezna-nyerés céljászakban a tyúkólakat példás bői zabot és árpát sorolunk, tisztaság, száraz és huzatmen- Persze a nyúlketrecekben szintes légtér jellemezze. A tiszté- tén elődleges a tisztaság. Attétalan, nedves környezet megte- rünk a téli takarmányozásra, remti a fertőző betegségek, fő- melynek alapja a jóminőségű leg a légzőszervi bántalmak széna, például a lucernaszéna, terjedéséhez az előfeltételeket, továbbá megfelelő takarmány- A zöldtakarmányt takarmány- répa- vagy sárgarépamennyiség, kellel és reszelt sárgarépával valamint a szemestakarmány, helyettesítjük. Különben tojó- mindenekelőtt az árpa és a zab. tyúk-tápot etetünk. Az itatóba Az egészséges állomány fennnem jéghideg, de kissé állott tartása érdekében ne feledkezvizet öntünk. r zünk meg a szabályos időkö-И A vlziszárnyastenyésztők zökben végzett állategészségküllem szempontjából megfi- ügyi vizsgálatról, gyelés alatt tartják a tovább- A galambtenyésztők már tenyésztésre kiválasztott ka- téli tartásra fogták állataikat, csákat. Egy gácsérhoz hat ka- A takarmányadagból ki kell csát csoportosíthatnak, de kö- hagyni a bükkönyt és a borsót, rülményeink között elégnek Az alaptakarmány ezen időszakban az árpa, egy kis búza és taság legyen mintaszerű, nekukorica hozzáadásával. Az ivó- hogy az esetleges kellemetlen víz ne legyen hideg, de mérsé- illat a tej ízében is jelentkezkelt hőfokú. A nedves novem- zék. béri időjárás alkalmat nyújt a ★Az egzotikus madarak ielégzőszervi megbetegedésre, nyésztői téli pihenésre vették ezért a galambok egészségi ál- szárnyaikat. A fiatal madarak lapotát állandóan kísérjük fi- nehezen szokják meg a ketregyelemmel. Az ivóvízbe állat- cek szűk térfogatát, ezért minegészségügyi szakemberek által den lehetőt meg kell tenni életjavasolt betegségmegelőző sze- körülményeik kellemessé tétereket adagolunk. Amennyiben lére. A ketrecteret gyakran kell két galambházunk van, úgy a tisztítani, mivel az gyorsabban galambokat nemek szerint kü- szenneyződik. A takarmánylönválasztjuk. adagban meghagyjuk a reszelt © A kecsketenyésztok no- sárgarépát tojással, miközben vemberben teszik mérlegre az száraz magot, kölest, muhart is elmúlt idényben elért eredmé- adagolunk. nyékét. Az üzekedés időszaka + A nemes kanárimadarak befejeződött, és megszűnt a le- tenyésztői nagy figyelemmel és geltetés lehetősége. A gondot élvezettel végzik az „énekiskomost már a takarmányozás, va- lázást", amelyre a fiatal hímelamint az állatgondozás szapo- két fogták. Az éneklést figyelrítja. Zöldtakarmány helyett a mesen kell értékelni, hogy a kecskék eledelét sárgarépa súlyos előadási hibát mutató vagy takarmányrépa képezi. Az madarakat idejében eltávolítállatokat naponta kifutóba en- hassuk. A nőstényeket egy hűgedjük, melyben egy födött, vösebb helyiségben elkülönítve szélmentes hely kívánatos. Az tartjuk, nehogy meghallják a istállót naponta alaposan szel- hímek éneklését és fészkelésre lőztetjük. Az istállóban a tisz- gondoljanak. —ar— A balin horgászata A balin, vagy régebbi nevén ragadozó őn, jellegzetes felszíni hal. A pontyfélék családjába tartozik, de ragadozó életmódot folytat. Olykor nagyobb csoportba verődve űzik a küszrajokat. A balinok valósággal bekerítik őket, és gyakori vízcsobbanás, fröcskölés közepette törnek rá az összetorlódott zsákmányra. Máskor csupán egyegy rablóúton járó halat lát a horgász. Valóban látja, mert hátuszonyának csúcsa érinti a víz színét, s így útvonalát V alakú nyom jelzi. Karcsú, fehéresszürke színárnyalatú, rendkívül gyors mozgású hal. Tartózkodási helyét természetesen a tápláléka, elsősorban a küszrejok vonulása határozza meg. Közvetlenül a felszín alatt úszik, és csaknem vízszintesen, oldalt kanyarodva vág rá zsákmányára, amelyet néha állkapcsával kilök a vízből. Gyakran kilátogat a homokos, sekély parti szakaszokra, ahol közvetlenül a zátony előtt szorítja meg a küszöket. Március-áprilisban ívik. Az első évben 10—15 centiméter nagyságúra nő meg, a második évben elérheti a 40 centimétert is. Falánk ragadozó, meggondolás nélkül vág rá a vízbe hulló tárgyakra, nemegyszer a horgászfelszerelés ólmára is. Általában az első inger dönti el magatartását, és ha nem kap azonnal, akkor előfordulhat, hogy a partig kíséri a bünkért vagy a műlegyet. Ha nem látja meg a horgászt, nem fog gyanút, esetleg a part mellett vagy a csónak oldalánál vág rá a műcsalira, hogy zsákmányát el ne veszítse. Tavasszal, amikor a kishalrajok kimozdultak téli pihenőhelyükről, nyomukban a balin is megjelenik. Ezt a nyomot nem téveszti el késő őszig, amikor is a kishalakkal együtt tűnik el. Télen valószínűleg nem eszik, és egyes tapasztalatok szerint a mélyebb vízrészeken húzódik meg. Nyáron különösen sokat mozog és bőségesen táplálkozik. Főképpen kora hajnalban és az alkony óráiban láthatjuk gyorsan cikázó V-betűit a víz felszínén. Horgászata is ilyenkor a legeredményesebb. Szabály azonban nincs, a balincsapatok igen gyakran váratlanul tűnnek fel, váratlan helyeken. Viszont ahol állandó jellegű a tartózkodásuk, a pergetés akkor is sikerrel járhat, ha rablásnak nyoma sincs. Vannak szenvedélyes „dobálók“, akik csónakkal nagy területet járnak be és villantős pergetéssel próbálják megfogni a balint. Azonban kevés az ilyen kereső horgász. Legtöbben mellékesen, alkalmilag balinoznak. Gyakran előfordul, hogy a pontyozó horgászok balinra is bedobnak egy fenekező szerszámot: ha kap, kap, hanem kap, nem kap jelszóval. A kényelmet kedvelők speciális balinozó módszert is fejlesztenek. Tulajdonképpen a közismert fenekező készségről van sző. A módosítás annyi, hogy az élőké rész hosszabb, a víz mélységének vagy talán magasságának megfelelően 1—1,20 méter. A zsinóron az ólom foglalja el a legfelső helyet, utána ütköző következik, majd a hoszszú élőkén nagyobb süllőző horog. Küszt tűznek fel rá, mégpedig a hátuszonya mögött vezetve át a horgot. Ha a víz 1— 1,50 méter mély, akkor a bedobott készség a következőképpen működik: az ólom a víz fenekén van, a méternyi élőkét azonban megemeli a víz színe felé törekvő küsz, és nem meszsze a víz színétől a balin-régióban jár körbe-körbe az ólom fölött. Okvetlenül küszt kell tenni a horogra, mert csak ez igyekszik felfelé, a többi keszegfélék vagy egyéb apróhalak az amúgy sem mély víz fenekén keresnének búvóhelyet. Hogy a küsz dolgát megkönynyítsük minél vékonyabb zsinórt használjunk. Nyílt vízterületen a 0,20-as 0,25-ös damit is megfelel. Könnyű felszereléssel messzebb dobhatunk anélkül, hogy a horogra tűzött kishalunk leszakadna. Az egyszerű úszós felszerelés is használható. Az úszónak el kell bírnia a horogra tűzött kishalat, súlyra nincs Is szükség. A csalihalat 70—80 cm-es eresztékkel úsztassuk és ha a balin tartózkodási helyének közelébe dobunk, eredményt érhetünk el. Ez a módszer már munkaigényesebb, ha nincs áramlás vagy közepes erejű szél, a zsinór súlya hozzánk hátráltatja az úszót, s emiatt újra és újra be kell vetni. A fenekező készséggel süllőző horgászok is gyakran akasztanak kisebb-nagyobb belint. Sőt, egyesek éppen a szokásos páter-noszter felszereléssel balinoznak. S mivel fognak is néha-néha, nyilvánvaló, hogy a balin a vlzfenéken is megfordul. Egyes tapasztalatok szerint az őszi lehűlő vízben a balin mind mélyebbre száll, s ilyenkor a horgászok októberben, sőt novemberben, 5—6 méteres mélységben, lassan vontatott villantóval fognak szép balinokat. Természetesen nemcsak a villantózás, hanem a késő őszi élőhalas pergetést is ki kell próbálni. A blinker, azaz a villantó igen hathatós eszköze a halmozásnak. A legáltalánosabban használt villantótípus a Zettkanál és az önsúlyos pergővillantó. (1. ábra.) A körforgós, kisméretű, egykanalas villantófajták is nagyon eredményesek. Balinra általában kisebb méretű blinkereket érdemes használni. Fém élőkére nincsen szükség, hiszen a balinnak nincs fogazata. A villantót általában gyorsan vontatjuk, hogy a vízoszlop felső harmadában haladjon és másfél méternél mélyebbre ne süllyedjen. Tiszta vízben tompább fényű, zavaros vízben fényesebb villantót tegyünk fel. A pergetés gyorsasága egyébként függ a villantó önsúlyától, haladás közbeni ellenállásának nagyságától, sőt, a dobás távolságától is. Gyakorlatban minderre hamarosan rájön a horgász és ha a pergetés gyorsaságát megfelelőképpen szabályozza, el tudja érni, hogy a villantó a vízfelszín közelében fusson. Csak jól működő, megbízható fékkel ellátott peremorsót használjunk, mert a balin vad rávágása könnyen összegubancolhatja a zsinórt. Pergetés közben bevágásra tulajdonképpen nincsen szükség, mert a bálin megakasztja önmagát, a horgász azonban igyekezzék elkerülni a zsinór lazulását s ha szükséges, dobra helyezett ujjával is akadályozza meg a rávágáskor előforduló túlpergést. A horogra akadt balin néhány villámgyors kirohanást produkál, és ez a finom felszerelést próbára teszi. A hal ereje azonban gyorsan csökken, és az első viharos másodpercek után könnyen szákba vezethetjük. Folyóvizekben nagyon jól bevált a műlegyes horgászat. (A felszerelést a 2. ábra mutatja.) Állóvízben elegendő 10—15 grammos ólom Hármashorogga! felszerelt szivarólmok és különböző színű balinozó legyek kaphatók a horgászboltokban. A balin a víz alatt vontatott légyre is rávág, de azért igyekezzünk úgy pergetni, hogy legalább az egyik légy a víz tetején táncoljon. Többféle módon használhatjuk halmozáshoz a boltokban kapható vízigolyót is. Zsinórunk végére forgókapcsot kötünk, és ebbe akasztjuk bele a vízigolyó dugójának vékonyabb végén levő drótfület. Ugyancsak ebbe a fülbe kötjük azután az 50—80 centiméter hosszú élőkét, amelyen nagyobb méretű süllőző horog, vagy kisebb drilling van. A horogra küszt tűzünk. Nyitott száján, az orrlyukán át vezetjük a horgot. A vízigolyót tehát tulajdonképpen úszóként használjuk. Felszerelésünket a rablások irnyába vetjük, de az esetleges áramlást, hullámzást is vegyük figyelembe, hiszen ez segíthet abban, hogy készségünk nagyobb távolságra is eljusson. Ha a távolság már elég nagy, megkezdjük a húzogatást, a vontatást és ezzel a megmegszakított mozgatással csévéljük fel lassan a zsinór*. A vízigolyót páternoszter felszereléssel is alkalmazhatjuk. Ilyenkor a golyó a felszerelés végére, az ólom helyére kerül. A vízigolyótól visszafelé egy méterre, 15—20 centiméteres élőkét köthetünk a zsinórra és az arra szerelt horogra fűzzük a csalihalat. Esetleg még egy élőkét és horgot is felköthetünk. Az ilyen felszereléssel már nehéz a bedobás; inkább az áramlást és a szelet kell felhasználnunk felszerelésünk távolabbra juttatásához. A vízigolyóba a szükségnek megfelelően vizet is ereszthetünk, ez könnyíti a bedobást. A kifogott balin élve tartása gondosságot igényel. A süllőnél is érzékenyebb, és különösen ha a horogtól megsérült, egykettőre elpusztul. A szákot 2.. nem bírja, abban csak rövid ideig tartható élve. Helyesebb pórázra kötni. Alsó szájszélét szúrjuk át és kössük zsinórra. Használjunk zsinórt, amelynek a végén kő van,. így mélyebben tudjuk tartani halunkat, és különösen, ha árnyékos vízrészen (például a csónak alatt) 'adjuk elhelyezni, a horgászat befejeztéig élve marad. Vígh József