Szabad Földműves, 1970. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1970-10-31 / 44. szám

1970. október 31. SZABAD FÖLDMŰVES Ifjú tttezacjazdászok fóruma Kemény fába... Amikor kézfogás után beszélgetni kezdtünk, egyáltalán nem tett olyan benyomást, hogy most országunk leg­fiatalabb (vagy egyik legfiatalabb) szövetkezeti elnökével tárgyalok. Koős Jancsi a Dobócai (Dubovce) Egységes Földművesszövetkezet elnö­ke noha még csak 24 esztendős és nem egész egy éve végzi ezt a tiszt­séget, olyan megfontoltan, határozot­tan beszélt, adta az időközben irodába érkező tagoknak az utasításokat, mintha nem pár hónapos, de többéves elnökösködés lenne már mögötte. Az ifjú szakember helyzete nem könnyű. Nem egy virágzó, hanem olyan szövetkezet vezetését bízták rá, ahol bizony sok a gond, a baj, a meg­oldatlan, igényes feladat. De lehet, sőt biztos, hogy pont azért esett a válasz­tás rá. Koós János esetében nem ér­vényes a közmondás: „Fiatalság, bo­londság“. Két év alatt, amit a szövet­kezetben töltött, eléggé megismerhet­ték, kitapasztalhatták erényeit és gyöngéit. Az emberek többsége bízott benne, hittek abban, hogy Jancsi min­den igyekezetével azon lesz, hogy mielőbb kamatoztassa az iskolában tanultakat. De ami a legfontosabb, nem csak az emberek bíznak benne, hanem ő is bízik saját magában. A fiatal elnök eddigi pályafutásáról így beszél: — Ezerkilencszázhatvanötben vé­geztem Ipolyságon (Šahy). Az iskola befejezése után két hónapig — míg be nem vonultam — a Bátkai (Bátka) Állami Gazdaságban voltam gyakorla­ton. Miután leszereltem, az Ipolysági Felvásárló Üzemnél kínáltak állást, de én a termelésbe kívánkoztam, s ezért a járási mezőgazdasági társulás rövi­desen Nagybalogra (Velký Blh) he­lyezett, ahol segédagronómusként dol­goztam. Dobócára 1968-ban kerültem, ahol két évig az agronómusi funkciót töltöttem be. Az elnöki tisztséget ez év február 10-től végzem. Ez a pár soros curiculum vitae így nagyon szürkének, egyszerűnek tűnik. Valójában nem az. Koós János hét­köznapjai nem egyhangúak. Amikor belekerült az élet sodrába, rövidesen meggyőződhetett róla, hogy más az elmélet és más a valóság. Hogy az egyes dolgok, melyekről az iskolában oly lelkesen magyaráztak nekik, bi­zony az életben másként festenek. A szövetkezetben nem egy alkalommal nemcsak a természeti elemekkel, a váratlan csapásokkal kellett megküz­denie, de sokszor a maradi gondolko­dású emberekkel is, akik idegenked­tek minden újtól, és lázadónak, fel­forgatónak tartották azokat, akik meg akarták változtatni az évtizedek óta használt módszereket. A dobócai szövetkezet 450 hektárén sohasem értek el világraszóló ered­ményeket. Búzából pl. 20 mázsa az átlagos hektárhozam. A kis hektárho-Hármasugrás az egészségügy népszerűsítésében Irta: Dr. BUGA LÁSZLÓ Hármasugrásnak nevezem azt az előadó körutat, amelyet én — a meg­hívott vendég-szomszéd — Csehszlo­vákia magyar anyanyelvű falvaiban tehettem. Kétszeresen hármas. Harmadszor jártam ott, mint több járás meghívott­ja, és látogatásom ezidőszerint három járásnak szólt. A nyitrai, a galántai és a bratislavai járás községei fogad­tak. Mit mondtam, mit láttam, mit ta­pasztaltam az említett járások közsé­geiben? Hogy mit mondtam? Elbeszélgettem a múltról és a jelenről. Arról, aho­gyan hajdan éltünk és ahogyan ma él az ugyanott élő ember. Ahogyan a hajdani tájékozatlanságot lassan fel­váltja a felvilágosodás, ami vitatha­tatlanul jobb életlehetőséget biztosít a mai kor gyermekének. De ugyan­akkor rávilágítottam a veszélyekre is, Elsősorban arra, hogy a lassan ki­kristályosodó ellentmondásokat meg kell előzni, úgy, hogy a kultúrlehető­­ségekkel együtt növekedjék az Igény is. Csak egyetlen példát: a lakás arra való, hogy lakják, a fürdőszoba, hogy tisztálkodjanak benne, a jármű, hogy megrövidítse — de biztonságosan rö­vidítse meg — a távolságot, és a tu­dományos tájékozottság csak akkor ér valamit, ha élnek is vele. A kultúrát nemcsak a gépkocsik, a motorbiciklik, a TV és mosógépek számának szaporodása, hanem a fog­kefe, a szappan, az egyéni és a kör­nyezet higiéniáját biztosító , kultúr-, cikkek száma és fogyasztása is je­lenti. Ezek előrebocsátása mellett el kell mondanom, hogy mit hallottam és láttam. Elsősorban azt, hogy érdeklődő, tu­dományszomjas, tájékozódni vágyó a csehszlovákiai magyar anyanyelvű falvak derék népe. Csifár községben például olyan idő­szerű, valóban tudományos kérdése­ket adott fel a hallgatóság, ami hatá­rozottan komoly olvasottság mellett bizonyít. Erről beszélt különben Kosi Ernő is, aki az előadást bevezette. Zsérében a mészüzem kultúrházát töl­tötte meg a hallgatóság. És miért? „Nemcsak azért, hogy meghallgassák, hanem hogy meg is tartsák az orvosi tanácsokat — mondta Kupacsek Fe­renc, a CSEMADOK elnöke — mert a mi népünk egészségesen akar élni.“ Igen, talán ez a mondat találja leg­jobban a fején a szöget: a haladó szellemű ember tudatosan törekszik az egészségesebb életre, de ehhez az kell, hogy megismerje és tudatában világosan kirajzolódjék az egészség járható útja. Az az új út, ami valamikor talán Vazul utcája macskakövein indult, de az új felhőkarcolók tetejére vezet. Amin az öreg Nyitra új Nyitrávú, a fejlődés, a haladás, a kultúra, az egészség Nyitrájává vált. Ott a nyitrai várhegy bástyáján állva Dr. Martin­csek László és Szombath Ambrus ba­rátaim társaságában ismertem meg igazán Nyitra új arcát. Nádszeg ás Vághosszúfalu eddig csak két név volt a térképen az én számomra, ma pedig két szép este az emlékeim között. Nem a hallgatók so­kasága, hanem érdeklődése miatt. Könnyű vendégeskedni ott, ahol az embert olyan régi barátok várják, mint Dr. Feldmár Zoltán főorvos, aki­vel valamikor — mint ellenállók — egy cellában ettük a nyilasok rabke­nyerét. De nehéz is, mert a barátság tettekre kötelez, hogy a meghívóra szégyent ne hozzon az alkalmi ven­dég. Iparkodtam helytállni, de azt is elmondhatom, hogy jobb, hűségesebb, fegyelmezettebb hallgatóságot egy előadónak sem kívánhatok, mint ami­lyen Vághosszúfalu és Nádszeg értel­mes népe. Ugyanezt találtam Vereknyén meg Pozsonypüspökin is. Nem vagyok új ember az előadó dobogón. Megszok­tam kényes kérdéseket is, de a po­zsonyi járás lakóinak kérdései meg­döbbentettek. Nemcsak az egyszerű tudásvágy, hanem a gondolattársítás, a céltudatos okoskodás, a sorsuk, a falujuk, az életük mindennapi kérdé­sei kerültek napirendre úgy, hogy alaposan megdolgoztatott volna a vá­laszadás, ha a helybeli vezetők nem segítenek a helyzetet ismerő hozzá­szólásaikkal. Egy szó, mint száz: ezek az embe­rek várják és falják a felvilágosító szót. Juttassunk tehát belőle minél többet. Higgyék el, az illétéksek há­lával fognak fizetni érte. A hármasugrást még egy magán­látogatás követte: szülőföldemre, az én falumba mentem, és elmondhatom, látogatásom ünnepnap volt. A hajdani „ubonyos“ kisgyerek, a mai öreg tudo­mány-hirdető falusi orvos-néptanító igazi ünnepnapja. A hármasugrás tehát jól sikerült. Hála érte a kommunista pártnak, a helyi hatóságoknak, a CSEMADOK já­rási titkárságának és a Vöröskereszt vezetőinek. zamok elsősorban a talajvíz rovására írhatók, de azért az a tény is közre­játszott, hogy még nemrégiben itt is idegenkedtek az új módszerektől. — Én már abban a szerencsés hely­zetben vagyok — mondotta Koós Já­nos, — hogy a vezetőség zöme fiatal, és egyikük sem ellenzi a progresszív módszerek alkalmazását. Mi — és ezt bátran kijelenthetem — a kínálkozó lehetőségeket maximálisan igyekszünk kihasználni, ezért reméljük, hogy si­kerül majd 30—33 mázsára emelni az átlagos búzahozamokat. Az alábbi sorokból némileg talán kitűnik, hogy Dobócán nem fenékig tejfel elnöknek lenni. Annyi a gond, a megoldásra váró probléma, hogy valamennyit felsorolni szinte lehetet­len. A lakosság nagy része üzemekben dolgozik, ez sok mindent elárul. Pl. a munkaerőhiányt. A fiatalokat nem igen érdekli a mezőgazdaság. Olya­nokat, akik még messze vannak a nyugdijkortól, legfeljebb a műhelyek­ben, vagy a traktorok nyergében látni. — Elöbb-utóbb csak egy kiütünk marad, mégpedig a „házasság“ vala­melyik közeli szövetkezettel. Bár ez a nyilatkozat több tagunk nemtetszését váltja majd ki. Más megoldás azon­ban aligha akad. Dolgozóink lassan kiöregednek, és mi, kis szövetkezet lévén, képtelenek vagyunk megfelelő mennyiségű gépet vásárolni. Koós János Rimaszombaton (Rimav­ská Sobota) lakik családjával. Onnan utazik reggelente munkahelyére, (a felesége szintén, aki Feledeti (Jesen­­ské) könyvelő. Sokszor ez a kora reggeli röpke fél óra az egész idő, amit együtt töltenek. Nyáron általá­ban reggel 6-tól este 8—9-ig tartózko­dik munkahelyén. Télen már kedve­zőbb a helyzet. — Bizony az is megtörténik, hogy két-három napig nem is látom kis­lányunkat. Ilyenkor nemegyszer gon­dolok arra, milyen jól jönne nekünk is néha a szabad szombat, akkor töb­bet lehetnénk együtt. Szórakozni, tán­colni szeretek, de arra csak nagyon ritkán kerülhet sor. Szabad időm egy részét a futballpályán töltöm. Rima­szombat első csapatának vagyok a tagja. Itt, Dobócán is működik egy gárda, melyet a szövetkezet, lehető­ségeihez mérten, támogat. Legutóbb 5000 korona értékű felszerelést vásá­roltunk. A fiatal elnök még sokat beszélt magánéletéről, nehézségeiről, anun|sá­­járól. Az állattenyésztésben élért eredményekről, a fejési átlagról stb. is tájékoztatott, de mivel e cikknek úgy sem az »olt a célja, hogy egy szövetkezet gazdasági eredményeiről számoljon be, hanem hogy pár sor­ban bemutasson egy fiatal mezőgaz­dászt, eltekintünk az eredmények is­mertetésétől. Azokról esetleg egy-két év múlva írunk, ha majd azért keres­sük fel a dobócai szövetkezetét, hogy felmérjük, mennyit fejlődtek az eltelt_ idő alatt.' Reméljük, akkor csupa po­zitívumról számolhatunk majd be. (Ordódy Vilmos) A mező fölött szállva a varjú meg­pillantott egy parasztembert. Éppen szántogatott, s amikor már jó darabot felszántott, megállt, hogy egyen valamit. Kibontotta a batyu csomóját, kicsomagolta a kenyeret, levágott egy darabka sajtot és fala­tozni kezdett. Amikor jóllakott, ledőlt, hogy szundítson egyet. Alig hányta le a szemét, a varjú odaszállt, csőrébe kapta a maradék sajtot és elrepült vele az erdőbe. Ott egy magas fa su­­darára telepedett, hogy elfogyassza az ínycsiklandozó falatot. Még bele sem kóstolt, amikor a fa alatt termett a róka. Már messziről megérezte az aranyszínű sajt kellemes illatát, nem csoda hát, hogy gusztust kapott rá. — lónapot, varjúné asszonyság! — köszönt alázatosan a róka. — Hogy tetszik lenni? A varjú komótosan félig behúnyta a szemét, és kedvesen bólintott a róka felé, jelezve, hogy elfogadta a köszö­nését, magában pedig csodálkozott egy kissé a róka nyájasságán: — Hát ezt meg mi lelte, miért olyan nyájas ez a róka? Nagyon szokatlan, szinte hallatlan dolog! De akkor a róka már tovább hízel­gőit: — Milyen gyönyörű ma varjúné asszonyság, milyen csodálatosan fény­lő a tolla! A szemem is káprázik tőle, higgye ell OLDRICH SYROVÄTKA: A varjú még kedélyesebben bóloga* tott és boldogan tollászkodott hozzá. A róka sóvárogva nézett fölfelé, de az igazat megvallva a varjút nem is látta, csak a sárgán fénylő sajtot, amelynek illata még itt lent is úgy csiklandozta az orrát. Hogy az a be­képzelt ott fönt nem tud ásítani egy csöppet! Ha csak egy pillanatra ki­nyitná a csőrét, már nyert ügyem lenneI Ugyan mit tegyek, hogy ezt el­érjem? A róka lázasan törte a fejét, aztán mézes-mázas hangon így folytatta: — Varjúné asszonyság, bizonyára a maga hangja is olyan kellemes, sely­mes, mint a tolla! Mit nem adnék érte, ha egyszer hallhatnám! Énekel­jen el nekem legalább egyetlenegy dalocskát, egyetlen szócskát, vagy egyetlen hangocskát! Az oktondi varjúnak fejébe szállt a dicsőség. Büszkén megette magát, tollászkodott, mint a tojógalamb, a sajtról már meg is feledkezett egé­szen, csak a gyönyörűséges hangjára gondolt, ami olyan csodálatot keltett. Nem is késlekedett soká, hanem ki­nyitotta csőrét, hogy a lent áhítozó rókának rázendítsen egy dalra. A sajt abban a pillanatban kiesett a csőré­ből, egyenesen a róka lába elé. A ró­ka szemében öröm csillant. Mohón rá­kapott a zsákmányra, s mielőtt még eliszkolt volna vele, rásandított a var­júra, mintha mondani akarná: — Varjú koma, máskor jobban vi­gyázz a hízelgőkre! Jegyezd meg, hogy aki hízeleg, nem gondolja komo­lyan, hanem valami célja van vele. Köszönöm a sajtot majd holnap meg­mondom, milyen volt. Azzal eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. A varjú későn sajnálkozott: — Kár, kár! En szamár, ha hallgat­tam volna, ha nem dicsekedtem volna, ha ezt tudtam volna! Most már azonban késő volt a sok „ha“. Bizony, késő bánat, ebgondolat. Vércse Miklós fordítása Rakjátok össze Ezen a nyáron nagyon sokat esik az eső. Ilyenkor nem lehet kimenni sem a kertbe, se a térre. Valami olyan szórakozást kell kitalálni, amit a szo­bában lehet játszani. Ez a rejtvény ebben a segítsége­tekre lesz. Kicsik, nagyobbak egy­aránt elszőrakozhatnak vele. Egy körlapot szétvágtam sok apró és különböző részre. Ezekből a ré­szekből kell összeállítanotok a kör­lapot. A rejtvénnyel úgy játszhattok, hogy átlászó papírra lemásoljátok még kétszer, a részeket kivágjátok, így már az újságban levővel együtt hármatoknak jut egy-egy készlet. Az asztalra tesztek egy órát s nézitek, kinek sikerül előbb összeraknia a körlapot. Az összerakásnál a fekete, és a pöttyözött síkok segítségetekre lesznek. .9 n ■ ■ ■ Akár tetszik, akár nem, hadat Szen­tek a mininek. Joggal, mert a ziman­kói időben sokkal egészségesebb a térdet takaró kabát. Ha valaki mégis a mini szerelmese, jövőre a szép me­leg, napsütéses időben hordja majd a kurta ruháját. FOLYÓPARTI LÁTKÉP Kucsera Romana ruggyantás tusrajza. ■ A rendetlen Ferkó Ferkó pajtás mikor jelkelt, Reggel az ágyából: — Hol a ruhám és a cipőm? Kérdezte anyjától. — Ahol este levetkőztél, Ott kell azt' keresni. Nem pedig azt minden reggel, Tőlem követelni. Ferkó e szók hallatára, Fülig elpirulva Visszatért a szobájába, Búsan szomorkodva. Ferkó pajtás gondolkodott, Hová is tehette, A ruháját és cipőjét, Mit levetett este. Nemsokára nyílt az ajtó, Édesanyja jött be. S e szavakkal intette 0, Ferkó fiát rendre: Látod, látod Ferkó fiam, Tanuld meg a rendet, Mert a munka és a rendről, ítélik az embert! WEPPERY LÁSZLÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom