Szabad Földműves, 1970. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1970-08-29 / 35. szám
10. SZABAD FÖLDMŰVES .1970. augusztus 29. ban magával ragadott Fukasz hadnagy halálrgszánt kiáltása és — nem követték a kapitányt. Hiszen nemcsak Fukasz hadnagy volt az, aki a vakmerő dühtől hajtva csodákat müveit. SzihelcSik, Pancsik, Szlámka és más védők puskái is megállás nélkül kerepeltek tovább, mint a cséphadarúk. — Rájuk! Csak rájuk tovább! — ordított Simon. — Hadd zabálják teli magukat szlovák ólomgaluskával. — Ki ért közületek a golyószóróhoz? — nézett körül gyorsan Rázga javágó. — Nesze! — kiáltotta az egyik orosz partizán és odadobta neki a puskáját. Aztán sietve odacsüszott Máté elnémult tüzelőállásába és a golyószóróhoz feküdt. Látja, valóság-Részlet Peter Jilemnický I# alamennyi fegyver egyszerre • dördült el fenn a parton. A németek megtorptantak. A menet felbomlott. Dehát hogy is ne? Még ilyet! Éppen akkor, amikor utolsó erejükből idáig vonszolták magukat és mármár előre érezték a gyantásán égő hasábok füstjét, meg a parasztkemencék melegét... Hányán buktak arccal a hóba, és hányán néztek üvegesedő szemmel az égre! Hány roskadt rá sebesülten a hó szőnyegre és marta azt széjjel halál előtti vívódásában! Egészen természetes volt, hogy az első pillanatban zűrzavar támadt közöttük, de a következőkben már a harc felvételére gondoltak. Hiszen sok csatában megfordutak már, viharvert férfiak voltak és keserű dühüket mérhetetlenül felkorbácsolta a kiontott vér, amely pirosra festette körülöttük a havat. Míg egyesek sietve á sebesültekről gondoskodtak, mások fegyverük után kaptak szempillantás alatt felértékelték a harctervet és kedvező harci állásokat kerestek. Széjjel futottak a mezőn, havas gödrökben fedezték magukat, mások a patak partjára rohantak és ott kerestek jó kilövési helyet. A kutyák! Már az angyali kórus énekelt nekik hívogatót, de ők még ellentámadásra készültek. Tombolt a harc. A mieink előnyben voltak és tüzeltek, mint a megveszekedettek. Tüzeltek azokra, akik előttük voltak az úton, tüzeltek azok után, akik széjjel szóródtak a mezőn, puskavégre kapták azokat, akik felfelé kapaszkodtak a lejtőn, a behavazott fatörzsektől fedezve. Ajaj! Hányán hevertek köröskörül itt is, ott isi Azt az ordítást, jajgatást! És azt a vért! A mieink szakadatlanul eresztették rájuk a sorozatokat. Trcskó Máté már a harmadik töltényszalagot cserélte. Golyószórója végigtarolta az egész völgyet. Hatalmas ívben kaszálta őket, akárcsak júliusban a füvet a Záklukán. Csakhogy ekkor a gereblyézők énekeltek hozzá, itt pedig ordítás és üvöltés kísérte munkáját. — Hogy a guta üsse meg! Ezt Rázga favágó kiáltotta, abban a pillanatban, amikor csütörtököt mondott a puskája. Könyökére támaszkodott, letérdelt és éppen ki akarta rántani a závárzatot, amikor egyszerre csak durrl német golyó találta a puskatust és máris két darabban volt a puskája. Hál’ Istennek, hogy csak a tusa! A szerkezet is lehetett volna! Akkor — mint a szemtanúk mondják — a golyószóró fészekből gyenge kiáltás hangzott. Mátét ellenséges golyó érte a lábán. Csodálkozik, hogy lehetséges ez? Azt kérdi, honnan? Oldalról, uram! A szomszédos lejtőre felkapaszkodott németek egyike észrevette a pokoli tüzelés forrását és célba vette Mátét. Csakhogy Máté nem törődött ilyen kicsiséggel. Figyelmeztetésnek vette a találatot és rögtön abba az irányba fordította a golyószórót. De már elkésett vele. Végzetesen. Mert a másik golyó a szálába repült és tarkóján jött ki. Szegény Máté! Leroskadt a hóba és elvesztette öntudatát. Golyószórója — a maroknyi védősereg leghatásosabb fegyvere — elnémult. Mindjárt észre is lehetett venni, hogy gyérebb lett a tüzelési Benyás kapitány egy gyors tekintettel végigmérte a völgyet. Német annyi, mint dögön a légy! És még egyre többen és többen jöpnek mindig. Emlékezett a számra, amit Demkó erdész jelentett és tapasztalt szemével felbecsülte a tényleges helyzetet. Azonnal látta, hogy itt hatalmas tévedés van. Ötszáz, — azaz már in kább! Legalább ötszáz, — harminc ellen ... Egy meleg pillantással megölelte fiait. A halál torkában hagyja őket? Ilyen óriási túlerőt lehetetlen szétverni? lehetetlen az előnyomulásukat megállítanil A golyószóró is elnémult. Nincs más út — hátrálni kell... — Fel a partnak! — kiáltotta hát Benyás a fiúknak. Egy pillanatra zűrzavar támadt. A Benyás közelében lévő néhány ember, a kapitány után kapaszkodva megkezdte a visszavonulást. Másokat azon/ Garammenti krónika“ című regényéből el velük az erdőben, amikor megérkezett a segítség. Liszcsák az egész polgárőrséggel, a katonák a brigádból, de mindenekelőtt Nyikoláj Radov hadnagy egy orosz partizán különítménynyel, amiben nem is érzett semmit. Ki tudja, kik is voltak Drabant Gyurival együtt! Isten tudja, honnan kerültek oda\ Amikor megtudták, hogy Benyás megkezdte a visszavonulást, Liszcsák vadul kiáltotta: —- Nem hátrálni! Tüzelni tovább! És máris harcba vetették a golyószórókat. Persze, most már másként nézett ki a dolog. A németek helyzete keservesre fordult. Minden erőfeszítésük hiábavaló volt: nem tudtak keresztültörni a völgyön. Hány kapott halálos lövést! Hányán feküdtek nehéz sebekkel, megfagyásra várva a hóban. És hányán futkostak fejveszetten, fedezéket keresve a hóbuckák mögött... Tudták már ők is: kitörni innen nem lehet. Dehát mit tegyenek? Közeledett az est, a fekete hegyekből sötétség hullott a völgyre. Maradjnak itt? Hiszen megfagynának! Várjanak? De mire? Halálosan ki voltak merülve, és semmit sem kívántak már, csak aludni. — Ördög és pokol! Ez eltalált! — szisszent fel hirtelen az egyik orosz partizán. A fiatalabb Kozlov fiú volt az, Péter. Lövést kapott a vállába. Nem volt veszélyes a seb, csak a fagytól félt. — Szállítsátok el a sebesültjeinket, — rendelkezett Fukasz hadnagy. — A szánkóra velük! Máté, szegény Máté ... Sebesültnek számít-e még ó is, vagy — már halottnak? Ogy látszott, hogy elvérzett, amíg tombolt a harc. De nem, nem volt igaz! Amikor á szánkóra tették, még meleg volt a teste. Még vert a szíve... Így tért vissza Máté a harcból. Lehúnyt szemmel feküdt, nem látott, nem érzett semmit. Ki tudja, melyik világban járt hősi lelke ... Így vitték fel a faluba. Már szürkület volt. Az emberek az út mentén álltak, sietve lekapdosták a kalapjukat és kérdezték, hogy ki az. — Még él! — kiáltott Kozlov. — És magával mi van? Óh, de a doktor! ö más véleményen • volt. Gyors mozdulatokkal tapogatta Máté csuklóját, aztán csüggedten eleresztette. Szívére szorította a hallgatót ... Ver? Nem ver? ... Nem, nem sikerült már a leggyengébb szívverést se kivenni. Máté befejezte a harcot. Mindenki néma kegyelettel hajtotta le a fejét. Térjünk vissza egy pillanatra a harctérre, nézzük, mit csináltak a németek. Mint már említettem, észrevették, hogy segítőerőink megérkezése után semmi reményük sincs az áttörésre. Visszafelé sem engedte őket a tüzelés. Szétszóródtak hát és a Repiszkára menekültek, arra a csupasz meredek hegyoldalra, amely balkéz felöl esett. Szemmel láthatólag a Brotováló völgy felé vették az irányt. Biztosan leolvasták a térkénről, hogy onnan egyenesen a falu közepébe ereszkedhetnek. Node ezt jól kifogták! Méteres, a szakadékokban két-három méteres hó borította a gidres-gödrös, teljesen kopasz hegyoldalt. Vagyis járhatatlan utat választottak ... A Szlovák Nemzeti Felkelés Múzeuma Banskú Bystricán. A tarlókon alszik a nyár, fülledtek a reggelek. Férfinak otthon kushadni, aludni most item lehet. A hegyekben szelek fújnak s tábortüzet izzanak. Puskát fogni a gazok ellen, eljött már a pillanat. Éjjel gépmadarak búgnak a völgy házai felett. Bátor, merész sólyomcsapat gyors szárnyakon közeleg. Ennivalót készíts anyám, félretesszük a fokost. A gazdálkodásnak gondját, szögre akasztjuk mi most! Aki nem fél, jöjjön velünk kifüstölni a farkast! -Jöhet a gálád fajzatja, vicsorgása nem aggaszt. Gyilkos náci, halljad szavunk: eljön még a liadd-el-hadd! Szóljon, Mitya, gépfegyvered, hadd hulljon a csürhe had. ’Dongóként szállnak a golyók, úgy fütyülnek, mint a szél. Beste, bitang, nem menekülsz, most a mi puskánk beszél. Vesztedet a hegyek között rött vércseppek mutatják, fegyvereink segítenek, felvirrad a szabadság! Ugatnak a golyószórók erdőkben vad hegyeken. Mi lesz velünk, fiúk akkor, ha nem vagyunk elegen? Magunkat megadjuk talán? Fegyverünket letesszük? Elnök urunk megígérte, semmi bajunk nem esik... Golyó jár az ilyen szóért! Nincs velünk, ki így beszél! Kishitűek sosem leszünk, félre azzal, aki fél! És ha éppen úgy kell tenni, feláldozzuk életünk. Gyalázatos szolgasorba vissza soha nem megyünk! Gyötört, megölt társainkért — hány van, hány, kit sírhant fed! végigküzdjük ezt a harcot, s mi leszünk a győztesek. Keleten egy csillag fénylik, egyre közeleg, nő e fény. Remegjen a bitang s féljen: népünk ökle kőkemény! Ezek a kőkemény öklök szétzúzták a rabságot, a tarlókról eltűnt a nyár, az éj tüzekkel lángolt. Hősök, partizánok vitték fiatal szívük lángját fekete hegyeken által, s felvirradt a szabadság.. VOJTECH MIHÄLIK Partizánok nyomdokain - Nógrádiján I Nem felejtünkl Vérzivataros, hősi harcokban, forradalmi megmozdulásokban bővelkedő esztendő volt az 1944-es év. A fasiszta Németország által kirobbantott világháború a szovjet hadsereg győzelmes előnyomulása következtében végéhez közeledett. A náci Németország hadi gépezete azonban utolsó erőfeszítéssel, minden még meglevő tartalékának bevetésével Igyekezett feltartóztatni a felszabadító hadseregek hömpölygő áradatát. De a leigázott országok népei már megelégelték a nácik basáskodását és fegyvert ragadtak. Szlovákiában augusztus végén kitört a Szlovák Nemzeti Felkelés. A szabadság partizántüzeinek fénye meszszire világított, a fegyveres ellenállás új követőkre talált. X A magyarországi Nógrád megye, különösen Salgótarján és a környező Ipartelepek már a Hörthy-éra alatt Is a munkásmozgalom fellegvárának számítottak. A háború alatt pedig, az 1941—44-es években a Mátra és a Cserhát erdős hegyvidéke adott menedéket a magyarországi partizáncsoportok legtöbbjének. Ezen a vidéken vívta harcait a Nógrádi Sándor vezette magyar partizánegység is. Az osztag harcosai között magyar munkások, katonák oldalán szlovákok, szovjet katonák, jugoszlávok, kárpátaljai ukránok is voltak. Nógrádi Sándor partizánjai az Alacsony Tátra hegyei közül indultak el a Szlovák Nemzeti Felkelés ideiglenes letörése után déli irányba és 1944 november közepén lépték át az Ipolyt, hogy a Narancs hegység erdeiből sújtsanak le a viszszavonuló fasisztákra. A karancsberényi vadászkastély adott egy ideig a Nógrádi-egység törzskarának és parancsnokának menedéket. Ma e vadászkastélyban kegyelettel őrzik a huszonhat éve itt harcoló magyar partizánok emlékét. A parancsnoki szobában egy pokróccal leteritett szalmazsákos vaságy, egy durván faragott asztal, egy szék, egy kopott katonaköpeny és egy szovjet gyártmányú géppisztoly idézi fel a hősi időszak hangulatát. Ebben a szobában lakott Nógrádi Sándor partizánparancsnok 1944 november végén csaknem egy hetet, innen irányította közel 500 főnyi osztagának harci tevékenységét. Felrobbantott hidak, vasútvonalak, katonai szállítmányok bizonyították a partizánok aktivitását. Utolsó ütközetüket Abroncspusztánál vívták egy visszavonuló SS-alakulattal. Ebben a harcban 16 partizán vesztette életét. Nem érhették meg azt az örömteli napot, december 29-ét, amikor a partizánosztag harcosai a felszabadító szovjet hadsereg katonáival találkoztak. X A magyar partizánok harcainak ösvényeit jártuk Nógrádban, akiknek tevékenységéhez a Szlovák Nemzeti Felkelés mutatta a követendő példát, adta az erőt, a szabad és boldogabb jövőbe vetett hitet. OBENAU KAROLY \ gal sárkányvér pezsgett ezekben az emberekben! Kár volt elhamarkodni Benyás kapitánynak a dolgot! Nemcsak a rideg számokat kellett volna néznie. Hiszen többről volt itt szó, mint az emberi erő arányáról. Még csak nem is a fegyverek száma volt a döntő. Hanem a szív! Az akarat! A merészség! És kár volt sietnie már csak azért ts, mert íme, alig érte el a visszavonuló egynéhánnyal a partot és tűnt
