Szabad Földműves, 1970. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)

1970-05-02 / 18. szám

——------------------------------------------ SZÖVETSÉGI SZEMLE „Az én házam az én váram!“ — vagy az anyagiasság útvesztőjében Dologkésleltető, esős időben kö­szöntöttem rá Seres Ferenc mérnök­re, a felbárl szövetkezet elnökére. Szidtuk a szeszélyes áprilisi időjárást. — Mit is tehet ilyenkor a tagság? —Most sem tétlen. A munkabizton­sági rendszabályokkal, előírásokkal, no meg a motorizmussal ismerkedik. Erről nyomban meg is győződhet, ha kedve tartja. — Jól teszi, ha ezt cselekszi — mondottam nyomatékkai, majd az el­nök invitálására helyet foglaltam a közös gazdaság székházának egy csön­desebb zugában. A beszélgetés elején mindjárt az a benyomásom támadt, ez az ember nagyon is a lényegre tapint. Szaval mélyenszántők, elgondolkoztatók, s feltűnően nyíltak. — A szakképesítés? Hát azzal nincs éppen baj. Elegendő a szakemberünk — majd sorra veszi, ki milyen szak­­képzettséggel rendelkezik. S hozzá teszi: — A legkomplikáltabb mező­­gazdaság! gépeket már használni tud­juk, fő javításukat is a gépállomás­tól függetlenül végezzük el. Saját ma­gunk hozzuk tető alá a gazdasági épületeket. Mesterien kezeljük a gyom­­irtószereket, herbicideket. Tervrajzo­kat készítünk, ha a központ erről nem gondoskodik. Vízvezetéket is magunk szereltünk. Ilyen módon a beruházási költség a kétszázhúszezer korona helyett mindössze negyven­ezer koronára zsugorodott. Tehát, már e néhány mondatból is kitűnik, műszaki felkészültségben je­leskednek. Erre vall az is, hogy „kol­lektív ész" hozott létre egy hideg­­erjesztéses mődszerű trágyatelep­­rendszert. Az idén szeretnék megvaló­sítani a cukorrépa komplex gépi be­takarítását. Ehhez már most, a vetési munkálatok alkalmával megteremtet­ték a kellő előfeltételeket. Egyszóval magasfokú itt a munka­­kultúra. Nemcsak a közös gazdaság­ban, de a háztájiban is. — Ami a háztáji gazdaságokat illeti ezek is fejlettségről tanúskodnak — folytatja az elnök, aki igen jó ember­ismerő. — Körfűrész, daráló, házi ke­zelésű kukoricamorzsoló csaknem mindenütt megtalálható. Villanysütő, gáztűzhely könnyíti a háziasszonyok napi munkáját. No meg arról is ér­demes szót ejteni, hogy az utóbbi két-három esztendőben itt eléggé el­terjedt a háztáji csibenevelés ultra­égős melegítéssel, ami igen jól be­vált. A háztáji csibenevelés azért is mondható sikeresnek, mert a csibe­nevelő tagok csibetáphoz is hozzájut­nak, természetesen hivatalos áron. A felbári szövetkezet ily módon Is se­gíti tagjait. De csak az arra érdeme­seket, mert... Milyen is a tagság? Egy pillanatra sem szabad szem elöl téveszteni, súlyos politikai válsá­got élt át nemcsak a város, de a falu is. — Ennek a politikai válságnak nyoma maradt az emberekben, ami — vallja be köntörfalazás nélkül Seres elnök, — megosztotta a tagságot. Egyelőre kisebbségben van a tagság­nak az a része, amelyik nemcsak dolgozik, de a szövetkezet problémái­val él is és örül munkája eredményé­nek, büszke arra, amit a közösben alkot. A többség? Csak a saját hasz­nát nézi. Azt tartja: „Az én házam az én váram!“ Vagyis az önzés, a kapzsiság, az anyagiasság nagyon mélyen befész­kelte magát a tagok jelentős részé­nek gondolatvilágába. — A harmadik rész, mely csak töredéke a tagságnak, sajnos még ettől is alacsonyabb szinten gondol­kozik és cselekszik. Amellett, hegy a közöshöz való viszonya sántikál, a saját háztartása iránt is érdektelen, a háztájiban sem alkot. Ezek az em­berek szívesen elidőznek a kocsmá­ban, s túlságosan hangosak egy-két féldeci lehörpintése után. A veszély épen ott, és abban jelent­kezik, hogy ezek az emberek a szó­szólói minden jogtalan követelésnek. Ha ezek a szavak anyagi hasznot sej­tenek, egyesek még meg is tapsolják. — Túl sok a meddő vita — érvel a szókimondó elnök. — Annál keve­sebb szó esik arról, hogyan gondos­kodni a bővített újratermelésről, a közös gazdaság anyagi alapjainak megszilárdításáról. Íme az élő példa: A vezetők, tiszt­ségviselők politikai tisztánlátásán, éberségén nagyon sok múlik. Hiszen ők vannak nap mint nap közvetlen kapcsolatban a tagság egészével. Ha az említettek híján van ez a gárda, helytelen irányba terelődhet a neve­lés, a ráhatás ... S tagadhatatlan, ilyen veszély fenn­áll. Erre vall a „csak az én partim meglegyen elégedve ...“ szemlélet is, tekintet nélkül a gazdasági eredmé­nyekre. Tehát a hiba alapjában véve a csoportvezetőknél kezdődik. Ezen mihamarabb változtatni kell, hogy a tönk szélére csúszásnak elejét vehes­sék. Hogyan tovább? Erre a kérdésre kerestem a választ. — A tagsági gyűlések? Gazdasági jellegűek. No meg három közös gaz­daság ' olvadt eggyé, igen nehéz ösz­­szehozni az egész tagságot í219 csa­lád). Rész’egén ként többen összejön­nek, s a nevelő hatás így célraveze­tőbb. Ez a megoldás hasznosabbnak bizonyult. Jobban beleszólnak a tagok a közös gazdaság ügyeibe. S egyéb ,kiutat miben lát még az elnök? Abban, hogy a technikusok bevonásával gazdasági elemzéseket végeznek az egyes termelési szaka­szokon, s ha a szükség úgy kívánja, személyek szerint. A másik lehető­ség: a negyedévenkénti, majdpedig az évzárás előtti részletes gazdasági elemzés. Ez az, ami már eddig is hasznosnak bizonyult. Lám, a szakképesítés nem minden! Igen fontos a tagság politikai neve­lése, a jó közösségi szellem kialakí­tása, az erős, fegyelmezett munka­­közösség. Erről lemondani egy per­cig sem lehet! Csak a kitartó, fárad­ságot nem ismerő felvilágosító-nevelő munka hozhatja meg a várt ered­ményt. A közös ügyének szolgálatában ‘ Gondfelhős az elnök arca. Ritka eset. Merthiszen az albári közös gaz­daság főkormányosát, Bogyai Ignácot víg kedélyű embernek ismerjük. Okát hamarosan felderítjük. Diplomamun­kája megvédésére készülődik, s sze­retne sikeresen pontot tenni felső­fokú mezőgazdasági iskolai tanulmá­nyainak végére. Tehát érthető a dolog. Az idősebb nemzedékhez tartozó, negyvenhat éves családapa a szövetkezet gond­­ján-baján túl még szakképzettsége tökéletesítésével is törődik. — Nem én vagyok az egyedüli, aki szövetkezetünkben hozzám hasonlóan gondolkodik. Itt van például ökonó­­musunk, Németh Lóránt, aki ta­valyelőtt, Bíró Pál zootechnikus meg tavaly fejezte be tanulmányait, ugyan­csak a mezőgazdasági felsőfokú isko­lában, Dunaszerdahelyen. Bizony nem mindegy, ha valaki sza­bad idejét pihenésre, szórakozásra fordítja, avagy a napi munka után — amely egymagában is teljes embert kíván — az éjszakai érákba nyúlva szorgalmasan tanul. A felkelő nap már talpon találja őt. Szólítja a kö­telesség: jönni, menni s intézkedni a közös ügyeiben, képviselni a nagy családot a különböző fórumokon. Az ezüstös üstökü elnököt lényegé­ben mi késztette a magasabb szintű szakképesítés megszerzésére?« Erre a kérdésre ilyenképpen felel: — Azért vállaltam, mert a szövet­kezet előrehaladása ezt kívánja. Sok­szor bonyolult feladatokat kell gyor­san, rugalmasan megoldani. Maga­sabb szakképesítés nélkül ez szinte lehetetlen. Ma már elmondhatom, nomegyszer olyasmit is észreveszek, amire azelőtt, szaktudás nélkül fel sem figyeltem... Ez a fejlődés tör­vénye. A mezőgazdasági nagyüzem nem topoghat egy helyben, termelési profilja időről időre változik. Jelen­leg az öntözéses gazdálkodás fejlesz­tésére fordítunk — többek között — nagy figyelmet. A 635 hektárnyi te­rületen függetlenítjük magunkat a természet mostoha viszontagságaitól. Ez irányban is gondoskodunk szak­káderek képzéséről: négyen részesül­nek efféle ’ iskoláztatásokban. Fiatal, szakképesített munkaerők utánpótlásáról sem feledkeznek meg: tavaly ketten végeztek, jelenleg ket­ten tanulnak mezőgazdasági szaktan­intézetben, s a jövő évben négyet küldenek, hogy az alapismeretek el­sajátítása után helytállhassanak a termelésben. Szóba került a tagok nevelésének kérdése is. — Hármunk kivételével a vezető- és szakember gárda fiatalok sorából való. Ezért az önállóságra nevelés nálunk napi probléma. Azt vallom — újságolta az elnök —, a tagokkal egyénileg kell foglalkozni, mert kü­lönböző természetűek. Nemcsak a kö­zös gazdaságban végzett munkájukat, de családi körülményeiket, bajaikat, gondjaikat is jól kell ismerni. Okosan s szívósan harcolnak a ta­gok rossz tulajdonságai ellen. Ügyel­nek arra, nehogy a gondatlan, magá­ról megfeledkező családapa miatt a család szenvedjen. A nyilvános dor­gálásra, a helyi nemzeti bizottság illetékes albizottsága figyelmeztetésé­re — írásbeli nyilatkozat aláíratá­séra — már csak olyankor kerül sor, ha a szép szó nem használ. Az italo­zástól való szigorú eltiltás, heti je­lentkezés a körzeti orvosnál stb. Taggyűléseken, vezetőségi gyűlése­ken foglalkoznak a nevelés kérdésé­vel. Türelmes felvilágosító munkát fejtenek ki. Sajnos, előfordul, a fia­talokra éppen az idősebbek vannak rossz hatással — tisztelet a kivétel­nek. Lebeszélik arról, hogy az állat­­tenyésztésben vállaljanak munkát, és az italozási versengés sem éppen jó példa. Mindent egybevetve: a tagoknak az a része, amely fel tudja mérni az emberi gyarlóság, a különféle csöke­­vények, rossz tulajdonságok elleni harc szükségességét, segítse a veze­tőséget, álljon a közös ügy, a jó ügy szolgálatéba. Jónéhány esztendővel ezelőtt még gyakran hallhattuk a szövetke­zetekben országszerte: „Mérnökre nincs szükségünk! Megvagyunk mi nélküle.. Nos, ez a jobbára tisztségféltés ta­lajából táplálkozó ragadós betegség — amely akkortájt sokakat megfertő­zött — szerencsére már tűnőfélben van. Sőt, azt is mondhatnánk, egyes járásokban — mint például a duna­­szerdahelyiben is — úgymond „zöldet jelez a szemafor“. Azaz, szabad utat nyitottak a mezőgazdasági mérnökök számára. Ez természetesen jő jeli Igényesség­re, dinamikus fejlődésre vall. Meg­mutatja, hol tarthatnánk, ha már ha­marabb erre az útra térünk. De az igényesség egymagában nem elegen­dő... A Dunaszerdahelyi Mezőgazdasági Társulás [amely többek között 48 szö­vetkezetét is magába foglal) igen komolyan foglalkozik a szakképesítés kérdéseivel. Csernyánszky Károllyal, a szakoktatási osztály vezetőjével folytatott beszélgetésből kitűnt, sok­szorta nagyobb a szakemberigény, mint a jelenlegi lehetőség. — Jócskán megnövekedett járásunk­ban a mérnök-kereslet. Az idén csu­pán öten fejezik be tanulmányaikat a Nyitrat Mezőgazdasági Főiskolán. Viszont a szükséglet: harmincnégy mérnök kellene a mezőgazdasági üze­mekbe. Ez bizony nem csekélység. Köztu­dott, mérnökökre a közeljövőben az ф Mezőgazdasági mérnök-kereslet a dunaszerdahelyi járásban # Harmincnégy kellene, kilátásban öt ф jelentősen segít a szakképesítésben: a Dunaszerdahelyi Felsőbbfokú Mezőgaz­dasági Szakfanintézet # eddigitől még nagyobb szükség lesz. radalom bekövetkezése ezt követeli. A mezőgazdasági termelés szüntelen A szakképesítés és önművelés egyre fejlődése, a tudományos-műszaki for- inkább előtérbe kerül. A mezőgazdaságtudomány fellegvára a Nyitrai Mezőgazdasági Főiskola JÁékuSkpk k&e&M/ek, Bár a szakkáderek számának nö­vekedése igen gyors ütemű volt a dunaszerdahelyi járásban, elégedett­ségről szó sincs. Míg 1960-ban csak két mezőgazdasági mérnököt és hat­vanhat mezőgazdasági középiskolai végzettségű szakkádert tartottak nyil­ván, jelenleg a járás 48 szövetkezeté­ben ötvenegy mérnök dolgozik. Ehhez jön még a huszonegy felső- és bá­­romszázharminckét középfokú mező­­gazdasági iskolát végzett szakember, akik a mérnökökhöz hasonló felelős tisztségeket töltenek be. Főleg mérnökökből mutatkozik hiány. Például a múlt évben hatan végezték be főiskolai tanulmányaikat Nyitrán, s helyezkedtek el a járás mezőgazdasági üzemeiben. A szükség­let viszont nem hat, hanem tizenhá­rom volt. S milyen lesz a jövő evek mezőgazdasági „mérnök-termése“? Az igényekhez mérten egyáltalán nem bíztató. A dunaszerdahelyi járásban egy mezőgazdasági főiskolai végzettségű szakemberre összesen 657 hektár me­zőgazdasági terület jut, egy mezőgaz­dasági középiskolai végzettségű dol­gozóra viszont 152 hektár. Más járá­sokhoz viszonyítva ez az arány elég jó. De ha a szükségletet vesszük ala­pul, akkor menten ágaskodik a kér­dés: honnan előkerítení ennyi mér­nököt? Nagyon is megszívlelendő tehát Le­nin örökbecsű három szava: „Tanulni, tanulni, tanulnil* Lúcson nem alusznak Munkaérdemrendes szövetke­zet a lúcsi, amely mintegy ezerhatszáz hektárnyi kiterje­désű és százhetvenkilenc tag tudja magáénak. Ez a tagság összetartó, szorgalmas és fe­gyelmezett, ami dicséretes do­log. A közöshöz jó a viszonya. Ezt példázza az is, amiről Mórocz Ferenc növénytermesz­tési csoportvezető — a szövet­kezet üzemi pártszervezetének elnöke — beszélt: — Az árpát nagyon sürgősen a földbe kellett tenni. Minden alkalmas percet alaposan ki is használtak a traktorosok, vető­gépkezelők. Nem azt lesték, mikor csúszik le a Nap a lát­határon. Még este nyolckor is vetettek, hogy mihamarabb be­fejezzék ezt a halaszthatatlan munkát. Iparkodásuknak meg is lett az eredménye. Kétszázihúsz hektárnyi árpájukat járási mé­retben az elsők között vetet­ték el. Kíváncsi voltam, vajon elő­fordul-e fegyelembontás a ta­gok részéről. S ha igen, mit tesznek annak érdekében, hogy ne ismétlődjék. Milyen mód­szert alkalmaznak? A pártelnök nem engedte el füle mellett a kérdést. — Ilyen nagy közösségben, mint ez a közös gazdaság is, rendnek kell lenni. Hová jut­nánk, ha minden társtulajdo­nos tag azt csinálná, amit akar. A rendbontókat le kell szoktatni rossz tulajdonságaik­ról, Nálunk a házirend ki­mondja: ha nem használ a két­szeri személyes figyelmeztetés, harmadszor már a tag személyi lapjára bejegyzik, ha „rossz fát tesz a tűzre“. Ez a szigor vonatkozik az alkoholimádókra is... Szóval a lúcsi szövetkezetben nem alkusznak. S ez helyes is. Egy-egy csínytevés itt drága mulatság, hiszen a munkaegy­ség értéke 40 korona. Az osz­talék egy százalékát is elérheti a levonás. Ez pedig sokra rúg­hat, mert a felét fizetik ki elő­legként, a többi az év végi zár­számadáskor kerül kiosztásra. — Annak idején — évekkel ezelőtt — sokat beszélgettünk arról, miként lelhetne az ivé­­szat eliharapódzásának elejét venni, s ezt a módszert találtuk a legmegfelelőbbnek. Ritka je­lenség azóta, ihogy valaki meg­feledkezik magáról, s munka­idő előtt vagy munka közben beszeszel. A pártelnökkel folytatott be­szélgetés igen tanulságosnak bizonyult. Előbbi szavait még megtoldotta azzal, hogy vala­mennyi csoportvezető személyi­leg is felelős a csoport tagjai­ért. S ha a figyelmeztetést el­mulasztaná, hogy Ittasan nem vehet részt a közös munkában, akkor a pénzbírság fele az ő számlájára íródik. Tehát így veszik elejét Lú­cson a rendbontásnak, fegye­lemsértésnek. Ez a módszer jól bevált náluk. Más mezőgazda­­sági üzemekben is kipróbálhat­nák. Már csak a gyakori bal­esetek elkerülése végett is, amelynek nemegyszer éppen a .garatrafelöntés“ az okozója. ■ ♦ Lúcs községnek se mozija, se kultúrháza. Közel a város, még­sem kívánkozik el a fiatalság a szövetkezetből. Saját ifi-zene­karuk szolgáltatja tea-délutá­nokon a talp alá valót. Ezeken a rendezvényeken csak alkohol­­mentes, frissítő italokat szol­gálnak fel. Ami az olvasást, művelődést illeti, a szövetkezet tagjai szí­vesen eljárogatnak a községi könyvtárba. A könyvállomány felfrissítéséhez és gyarapításé­hoz a szövetkezet évente hoz­zájárul bizonyos pénzösszeg­gel, a művelődési és szociális alap anyagi eszközeiből. Ilyen kulutrális lehetőség nem éppen vigasztaló. Mégis kitartanak a szövetkezetben. Ugyanez elmondható a fiatal szakemberekről is. Elégedettek: a jól gazdálkodó szövetkezet­ben jövőjüket, megélhetésük anyagi bázisának gazdagon bu­zogó forrását látják.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom