Szabad Földműves, 1970. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-10 / 2. szám
IRODALOM kacagott ilyen komoly, nagyemberes gondolat. Szegények voltunk. Koldusnál Is szegényebbek. Mert van-e nagyobb nyomor, mint a tönkrement uraké. Bgy nyírségi kis faluban húztuk meg magunkat, ahol egy talpalatnyi se volt a mienk a sovány homokból, és édeskés szagú akácfavlrág gyötört. Csak az emlékezetünkben éltek a kövér, bőtermö repcetábláink, gulyáink, ménesünk, oszlopos kúriánk, ott fenn a ftcfás Ttszaparton. A világ sarkába húzódtunk elbújni a szégyenünkkel. Mégis olyan helyre, ahol van atyafi. Jó a rokon, gondolta az apám, aki melegszívű volt, s mindig szerette az embereket. Pedig átkos a rokon, az atyafi-A rokon ott lakott a falu derekán, a legnagyobb parasztházban, amely csak úgy terpeszkedett a vályogoszlopalval, s puffadtan nézett apró ablakaival. Hol volt ez a ml úrias udvarházunk mellett. S micsoda keserves, nyomasztó nagy gög áradt belőle reánk. Vtnce bácsi, a nagy tokájú, kemény öklú bozontos szemű rokon, hiába volt Szobi Kertész, mint ml, cselédjének akart befogni. Haragudott, hogy az apám nem vetkezett vele egy gatyaszárra, irigyelte, hogy neki már az 'öregapja ktcseppent az úri sorból, s a ml águnk ennyi Ideig bírta. Az igaz, hogy osztón jól ts lepottyant, szétmállott a sárban, mint a túlérett körte. Hát még az asszonyok. Az anyám Judith volt, Stmonkat Judith. A nagyanyja báróleány volt, s a rokonsága odafent virágzott a hétágú koronák világában. A Vince bácsi, a Szobi Kertész Vince felesége Csitke Eszter volt, s ennek az apja számadó csikós vala az Alföldön, s úgy suttogták, pandúrkézen veszett el. A két asszony olyan volt, mint két éles kés. Az anyám sosem panaszkodott. Hideg asszony lett, s egy szisz nélkül tűrte az életet. De a faluban rebesgették, hogy a pántos ládtkában megőrizte régi, apró virágos bársonyszoknyáit, nehéz selymeit, s drágaságokat marokszámra. Egy kts igaz volt benne, de nagyon kiest. Az apám jött-ment, káromkodott, kacagott, spekulált, reménykedett; bízott mindenkiben, várt valamit mindenkitől, s csalódott minden nap. Néha rettenetes jelenet volt kettőjük közt. En meg csöndes kis emberke lettem. Félénk közvetítő az anyám és a világ között. Féltem az emberektől, ujjamat sem mertem mozdítani. Ügy lestem ki a világba, mint csiga-biga, minden pillanatban készen a visszahúzódásra. Es mégis nekem kellett kijárni az emberek közé. En voltam a család képviselője a falu előtt. Az apám alig volt otthon, az anyám az udvarra se lépett ki, ha csak muszáj nem volt. Csak én jártam ki a házból Iskolába, boltba tejért... A tej. A mi kis életünk legnagyobb hiányai A sok apró baj közt, amellyel meg kellett küzdenünk, ez volt a legkeservesebb énrám. Nagyon szerettem a tejet, s nem volt tehenünk. A faluban meg nem lehetett kapni, pénzért is ritkán, a tej arra való volt, hogy legyen mit „a piacra vinni". Istenem, micsoda gond volt az, hogy majdnem minden nap a nyakamba kellett venni a falut és sorolni tej után. Persze, ha az anyám beszédesebb lett volna, s meghallgatja a szomszédasszonyok pletykált, nem kellett volna nekem tej után járni. Helyébe hozzák. De nem tette. Es én kevély voltam az anyámra, mert szegény, mert szép, és mert gőgös. Egy karácsonytáji estén nagy eseménynek lett oka nálunk a tej. Már bejártam a falut, s gyáván nyújtogattam a fehér meg a vörös krajcárokat, ne adj isten, hogy csak egy pohárral is kaptam volna valahol. Pedig mindenütt volt bőviben. Előttem csűrölték nagy l.ondérokban, háromlábú cseréplábasokban, s mégis, ha kértem a szikár éles szemű, pénzéhes parasztasszonyok kiteregették a két kezük szárát, s mind a tíz ujjúkat, és csípőre szorított könyökkel sápították: — Nincs, galambom. Nem lehet. Győteni kell. Gyön az Innép. Kell a kalácsba, bélésbe, piacra. Most áros a té. Fáradtan, pttyergésre álló szájjal tértem haza. — Nincs. Nem adnak. Az anyám nagy fekete szeme kitágult, csak úgy villogott... Nem szólt, nem sóhajtott, nem fakadt könnyre. De én meglapultam, mint a kts egér, mikor érzt, hogy rögtön égszakadás. Az anyám ts kalácsot akart dagasztani. Nem szólt, elővette’ a vizes korsót: vízzel kavarta a tésztát. Es én tűnődve néztem. Kint gyorsan alkonyodott, s ahogy a kavaróra csomóba olvasztotta a lisztet, egyre merészebben nőtt bennem egy gondolat. — Anyám ... Rám pillantott. — En elmegyek Eszter nénémhez.., Meg se rebbent a szeme. Pedig nagy szót mondtam. Azon sem csodálkoztam volna, ha a nagy sárgaréz kapcsob biblia, amely az almáriom polcán fenyegetően csillogott, rögtön a fejemnek repül, csak úgy, magától ... Eszter nénémtől, a rokontól, soha semmit se kértünk, ha éhen haltunk ts. De hisz neki volt vagy hat tehene, s a mi házunkban három napja se volt egy kanál tej. Mindig csak köménymagos leves, meg krumplileves ... Már majd megszakadt a szívem egy kis tejért... Az ablakon bevilágított a hideg, vörös fényű napsugár, az anyám csak kavarta, kavarta a tésztát. Egyszer megszólalt: — Eridj el. Azt hittem, nem jól hallok, egy pillanatig vártam, hátha megbánja, s hogy nem szólt, hamar felmarkoltam az asztal sarkáról a krajcárokat, s elsiettem. Nem. Az ajtónál még egyaz anyámra. — Menjek? — Csak eredj. Egész úton ugrált, kalapált a szívem. A kutyák majd lehúztak és én hogy reszkettem tőlük! Es sehol sem voltak olyan dühös ebek, mint a Kertész portán. Egy cselédlány jött elő, az mentett meg. — Hol van Eszter néném? A cifra lány mogorva volt, dühös. Ügy tetszett, mintha mérgesebben vicsorítaná rám a fogát, mint a kutyájuk. — Az ólba — mordult rám. Igen jámboran, meglappanva, fél szemmel az ebekre sandítva mentem az ól felé. Még a szalma sem ztzzent a talpam alatt. A marhaól ajtaján vastagon áradt kifelé a pára. Hirtelen megállottám, mintha Jégbálvánnyá lettem volna magam is. Az ólból különös kiáltásokat hallottam. — Hacc békén? — kiáltotta az Eszter néném hangja, de úgy, mintha nem akarna kiáltani. Dulakodás hallatszott; valami deszka, a szénatartó oldala recsegett, mintha hozzálöktek volna valakit. — Komisz! — lihegte Eszter néném. — Disznó komiszl Valami férfihang halkan, nythogva. Megismertem. A kocsisuk volt. Pál Fért, a darutollas legény, akiről még én Is tudtam, hogy a cifra szolgáló miatt otthagyta a régi helyét, s állott be Eszter nénémékhez. — Mit akarsz? — sziszegte a néném. — Gyűjjön kt! — mondta a legény. — Az Iccaka gyűljön kt. Csend lett. En úgy álltam ottan, mint a bálvány. A rémület fura kicsi gyerekszobra. Pedig nem értettem a szóból semmit. — EresszI — sziszegte újra a néném. — Klgyün?... Kt?... Ha ki nem gyün, rágyújtom a házat. Engem ne bolondljjon. Ha mán megitetett, kt ts ts gyűjjön ... Ilfélbe. Az ól rácsajtaja klvágódott, és a néném kirohant. Ahogy méglátott bámészan, Ijedten, közvetlen az ajtó mellett ácsorogva, rögtön látta rólam, hogy mindent hallottam, értettem, s ettől úgy megrémült, maid elejtette a zsajtárt. — Mit akarsz? — rlpakodott rám olyan gyilkos szemekkel, azt hittem, fölfal. — Édesanyám — hebegtem — tiszteleti Eszter nénémet, tessék adnt egy csupor tejet. — Ntncs! — ordította, hogy majd felbuktam tőle. Azzal sarkon fordult, s ment a ház felé. Valamt nagy okosság jött rátn. — Pénzért kéri — kiáltottam utána olyan hangon, hogy magamat is meglepett. — Nincs, ha mondomI — s továbbment. Aztán még egyszer felém nézett. — Három kemence kalácsot kell kisütnöm. A hátam mellett Ideges röhejt hallottam. Pál Feri állt mögöttem. Es én nem Eszter nénémre haragudtam meg, hanem erre az állatra. Leforrázva mentem haza. Soká álltam az ajtó előtt, míg be mertem nyitni. Anyám már meggyújtotta az olajmécsest; ezen a vidéken üvegoldalas mécsest használnak a házban Is, mint az Istállóban. S én jól tudtam, hogy a lámpánkban ntncs petróleum, az üvegben sincs. Letettem a pénzt az asztal sarkára, s elsuttogtam: — Nem tud adnt. Nincs neki. Az anyám fölegyenesedett, kemény lett, és azt vártam, hogy kiabálni fog, szidni fogja. De nem szólt, semmit sem szólt. Végigsimította a homlokát, s azt mondta: — 16. Szomorú, nehéz este volt. Egyikünk sem szólott. Es én egyre csak nézem a mécses pislogó, hosszú füstöt eregető lángját, s arra gondoltam, hogy csakugyan milyen sok petróleum fogy a lámpában, hogy már megint egy csepp sincs, az üvegben. És arra ts gondoltam, hogy két nap múlva karácsony, és csak legalább az apám hazajönne karácsonyra. Pedig neki jobb, ha nem jön haza, mindig urak közt van, mert csak azokkal lehet üzletet kötni. De úgy látszik, azokkal se lehet, mert ő mindig soká van oda, mindig gyalog szokott hazajönni, egy krajcár nélkül... Hamar lefeküdtem, és akkor sem jutott eszembe, csupa csak Éjszaka volt, sötét, amikor valaki verte az ablakot. — JudithI IJudlthl — hallottuk. — Eszter?... — kiáltott az anyám — te vagy? — En. Az isten Irgalmára, eressz be. Az anyám beeresztette. En ott reszkettem az ágyon. A hideg lelt. Egy gyufa sercegése hallatszott, de meg sem gyűlt, már rémülten suttogott Eszter néném. — Jaj, meg ne gyújtsd, ha nem akarod halálomat. Vess ágyat, végem. Az apám ágyát bontotta meg az anyám, s a néném befeküdt úgy ruhástul. Egyszer csak kurtán felstkoltott: — НЩ1 Ne nyúlj hozzám... Fáj... Összetört! — és zokogva fakadt. — Megvert. Majd agyonvert. Klmeresztettem a szemem, és semmit sem láttam. Figyeltem, s mintha az anyám nem ts lett volna, neszét sem hallottam. Tompán, görcsösen zokogott az asszony. — En, én őrült bolond! Rajtakapott ... — s csikorgatta a fogát. — Es megvert, hogy ott nyúltam el az udvaron. Van egy órája, hogy ott fagytam. Hová legyek? Ktcsukott. Csak hozzád jöhettem. Máshoz, ha megyek, végem. Akárki más klád rajtam ... S nyögött és lihegett és sírt. — Tudtam, hogy az urad nincs otthon. Es osztán te úgyis tudod. — En? — szólt az anyám. — Nem szólt ...a gyerek? En majd leszédültem az ágyról. Az anyám megszólalt. Azon a rettenetes nyugodt hangon, amelytől én már rettegtem,... amelytől az én apám néha majd megbolondult. — Nem. Az én fiam nem szólott. Es én, az „én fiam", rettegtem, mint a nyárfalevél. Eszter néném csöndes lett, mint a halott. Többet nem szólt, nem sírt, egy ptsszt sem adott. Anyám feküdt, és én, akt az ő ágya lábában háltam, éreztem ,mlnt hideg, mint a jég. Reggel, mikor fölébredtem, minden úgy volt, mint rendesen. A kemence már meleg volt, anyám fenn járt-kelt. Felöltözködtem, s vártam a reggelit, amikor belépett az Eszter néném cifra szolgálója. Lármás volt és jókedvű, nem olyan dühös és vad, mtnt az este. Inkább csúfondáros. — Gazdasszonyom egy csupor tejet küldött. Itt az egész esti fejés.., Csak éppen a tetejét szedte le. Az édes tejfel kellett a bélestésztához. — Jól van, Zsuzsi, mondd meg a gazdasszonyodnak, hogy köszönöm ... Várj. Vtdd el neki ezt a pár fülbevalót, viselje emlékül. Es felemelte a pántos láda tetejét, s odaadta a legszebb pár függőjét. Bizony nem tartottam drágának a tejet. Mert ahogy a Zsuzsi lelkendezett a csecse ékszernek, olyan szívbell örömmel méregettem én az öblös, hatalmas cserépfazekat. Vártam, hogy mégis tejet reggelizek egyszer. Az anyám pedig fogta az óriás köszögöt, s elkezdte csöndesen, nyugodtan beleönteni a moslékos dézsába. Mert volt nekünk egy árva malacunk is. Fakó lett az arcom, és halálos rémület vett erőt rajtam. Az anyám rám nézett. Meghökkent, s keze egyre vékonyabb érben csurgatta a tejet. Végre nagyot sóhajtott, s ellágyult, fájdalmas szép arcán egy könnycsepp futott végig. Megszólalt: — No, add a csészéd, fiacskám ... 1908. Móricz Zsigmondi ANDREJ PLÁVKA: Hull a hó nesztelen Hull a h6 nesztelen, szállong a magas égből. Agon, háztetőn megpihen, amihez ér, megszépül. Ártatlan gyengédséggel simul mezőre, rétre. Szemem már oly rég kémlelt, megengedlk-e végre ott fenn a mese-honban, hogy megcsókolja földünk — attól tán ezonnyomban hő tűnik s remény zöldül. És sebei mült kornak — mélyemben mennyi tátong — azonnal összeforrnak a hő-szűznek csókjától. A föld és képzeletem álmodjon nyár hevéről, mindkettőből teremjen dús kalász, kincsetérő, — Ö, bárcsak közel-távol a sebek hegednének a hő-szűznek csókjától, csókjától a békének ... TÖRÖK ELEMÉR: Reggeli gondok Kitörlöm szememből a reggeli álmosságot évezredek álmosságát látni akarom a mozgó fákon a szél Irányát merre tereli a felhők fekete ménjét jaj kell a szél a mlndenség szele mert nyomában tisztaság árad s felcsillan a fény de ml lesz ha már csak örökös szél üvölt végig a Földön városok s emberi csontok hamujában bugdácsolva jaj mi lesz reggeli gondok visszhangja ez.
