Szabad Földműves, 1970. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1970-04-04 / 14. szám
IRODALOM Bele kell törődni, mert ez most a legújabb mánia a kávéház karzatán. Az asztalnál ül egy fiatalember és mereven néz. Az egyik keze az asztalon. Feszengek. Mi ez? Ki akar kezdeni velem? Vagy tetszem neki? Szemérmesen el akarok fordulni, de a pincér odajön. — Kérem, Pök úr azt üzeni, ne tessék mozgatni a fejét, mert így nem tud rajzolni. — Ki az a Pök úr? — Nem tetszik Ismerni? A „Lehetetlen Pofák“ című élclap munkatársa. — 0... úgy. Nagyon lekötelez. Nyilván udvariatlanság volna ezek után apró, személyes kényelmetlenségek miatt megakadályozni fontos közérdek lebonyolítását. Megmerevítem a nyakam. Pök úr barátságosan bólint. — Egy kicsit Jobbra és fölfeléi — szól, és integet a kezével. Kicsavarom a nyakam. — Még egy klcsitl Jobbra!... — bíztat a mester. Ejnye csak... A csigolyáim békétlenül ropognak. A vér a fejembe megy. — Érdekes — ábrándozik a mester, és leteszi a ceruzáját. — Milyen érdekes, kidülledt szemel vannak önnek. Gyorsan vakarni kezdi a papírt a ceruzával. Ez így van. Némely embernek a feje viszket, az a fejét vakarja. Némely embernek a tiszta, fehér papír viszket, az a papírt vakarja. — Érdekes fej — beszél tovább a mester. Fél szemét behunyja, egyik kezét maga elé tartja és két ujja között néz, ajzal a szemével, amit behunyt. — Nehéz fe] — határoz végre. — önnek nagyon nehéz feje van, barátom. — Tessék? — Bocsánatot kérek... mindig Jó tanuló voltam... — Nem úgy értem, barátom. Rajzolni nehéz. Tudja, én nem hasonlatosságra megyek, az nekem vurst. A Benczúr meg a Lotz, az menjen hasonlóságra. Én karakterre megyek. Kérem, egy kicsit Jobbra. Még egy kicsit jobbra megyek, az egyik nyakcsigolyám szelíden kiugrik. — Érdekes, roppant érdekes — ábrándozik a művész. — Az ön arca nem is karakterben van, hanem valórben. A homloka kék, az orra vörös és a nyelve kilóg. Egészen sajátságos fej. Tudja, nekem a belső konstrukciója fontos, meg a karakter. Az ön karakterében van valami pápua Jelleg, amelyet Van Gogh talált a cserkesz nőkben, önnél nem is a vonások a fontosak, hanem a koponyacsontok. Kérem, húzza be egy kicsit az orrát. Húzom, nem megy. — Persze, a csontok fontosak. A meztelen csontok. A bőr és a többi nem fontos. Kinyújtja a kezét. Szent Isten, csak nem akarja lehúzni a bőrömet. Nem, hála Istennek. — önnek nincs is bőr az arcán. És a fej hátsó része kidagad. Ez így van az idiotizmus elsődleges állapotában. Gauguin ezeket idiótafejeknek nevezi a „Le Trottlisme“ című munkájában. És milyen dagadt szája van önnek! És a fülei hogy szétállnak! És van valami szelíd bárgyúság a karakterében ... ezt kell kihozni... Valami szétfolyó tisztátlan ... olyan, mint egy káposzta ... Pfujl Feláll és begombolkozik. Én is felállók. — Na, kész van? — kérdem kíváncsian. — Micsoda? — Hát a rajz! — Micsoda rajz? — Hát nem engem rajzolt? — Eszemágában sem volt. Csak nyugodtan meg akartam mondani a véleményemet az ábrázatjáról, mert már régen bosszant vele. Különben én vagyok az a Koltai, akinek a verseskötetéről ön azt írta, hogy ostoba klapanciák. Alászolgája. Forognak a kerekek Mindig csak menni, menni — forognak a kerekek — az együttlét perceit temetni oh! mond, meddig lehet? A Vág és a Nyitra búsan integet, a kerekek forognak, forognak a kerekek. A mozdony könyörtelen: elrántja a tájból a fűzfát, tavat, új képek délibábját hozza s nem bántja őt mi lesz azzal, mi elmarad. Csak az én szívem marad egy füstös állomáson s ha lehúnyom a szemem bánatos szemed még mindig látom. Komlósl Lajos Csak ennyit Errefelé csóktálanul múlnak a napok csak a falak négytenyerű szigora olyan az egész rekeszti belém a csöndet mint mikor a fény őskövület vagy már rozsdára vetődik... ördögtánc a mennyezeten Kovács Klára Csutorás Mihály a maga hatvanöt esztendejével kukoricacsutkát rak a kályhára. Hivatalosan ma teljesít első ízben szolgálatát a gazdasági udvar őrszobáján. Merthát mit tegyen az ember, ha nyugdíjazták. Nem ülhet otthon, mert megölné az unalom, no meg vénségére az asszonnyal Is elszabadultak az ördögök. Nincs tőle házsártosabb fehérnép hetedhét országban. Be nem áll a szája napestig. Különösen mióta a tévében végignézte a „Tudniillik, hogy ml illik“ adásokat. Ezekből fejébe vett egyetmást, s ragaszkodik hozzá, mint akt saját édesanyjától tanulta a grófi lakban. Alig lép az ember a küszöbre, márts rártvall: „Le a bakancsokkalI Mtért vettem azokat a papucsokat. Ne könyökölj az asztalra. Vacsora közben nem dohányzunk. Csendben egyél. Csak a majmok csámcsognak.“ A kifogyhatatlan figyelmeztetések miatt jól sem lakhattk az ember. Odébb áll, hogy a sarokban békében kiszívhassa pipáját. Kint az őrszobában csend, nyugalom honol. Különösen így estidőben. Néhányszor már próbálgatta ezt a mesterséget. Többször helyettesítette Lénártot, aki féllábát a fronton hagyta. Az utóbbi Időben nagyon rákapott a rumra az Istenadta. Ha bírta pénztárcája, sörrel keverte, s néha négykerekűvel tolták haza a gyerekek, ö, Mihály, volt a tartalék, az új jelölt erre a megtisztelő posztra. Fájt is a szive az tlyennemű beosztásra. Napszámos, gyalogmunkás volt örök életében. Mindig Irigyen nézte, ha zimankós Időben, esőben, sárban az Iroda ablakában meglátott valakit. 16 nekik ott bennt, nem áznak, nem fáznak, mégis jól keresnek. S most végre 6 ts az őrház ablakából leshet kljeié. A meleg kályha mellől vigyázza a közös vagyonát. De nini, — közeledik valaki. A falu felől jön! Valóban ellenőr. Már hogyne lenne ellenőrt Bizonyára kíváncsi a vezérkar, hogy s mint végzi dolgát Csutorás Mihály. Nem ts csoda. Farsang vasárnapján feltöltenek az emberek. — Jó estét — köszön erőteljes hangon Jakab István, a szövetkezet ellenőrző bizottságának elnöke, miután beteszi maga után az ajtót. — Ml újság, öregem — kérdezi barátságos hangon. — Hazamentek már a melósok? Senki sincs a majorban? — peregnek a kérdések. — Véletlenül nem látta az Izét ...az Icát, aki a csirkéket gondozza? Ebben a pillanatban az ablak felé siklik tekintetük. Egy nő körvonala bontakozik ki a villanyégő fénykörében. Lassú léptekkel megy, maga mellett tolja kerékpárját. Kormányán táska csüng. Amikor az ablak irányába ér, Jakab megkopogtatja az üveget. «— Hallod-e Icai Gyere kicsit a melegre. A lány megáll, úgy látszik gondolkoztk. A két ember unszolására kerékpárját a falnak támasztja és besétál a szobába. Ott türelmetlen mozdulatot tesz, jelezvén, sietős az útja. Jakab éhes szemet a lányra szegeződnek. Az öreggel mitsem törődve derékon ragadja a szemrevaló teremtést. Az tesséklássék tiltakozik és gyengéd próbálkozással szabadulni akar a férfi ölelő karjából. Mihály bácsi elfordul, a pipájával szöszmötöl. Ha figyelné, sem venné észre, hogy a két ölelkező szeme összekacarász. A huncutkodás hamar véget ér, mert Sándor Gabcľ: Л/ щ Ica, Ica mmnmrry eo Q m — kintről furcsa hangokat észlelnek. Elsőnek az öreg megy az ajtóhoz. Kinyitja, de sehol senki. Akárcsak a jó vadászkutya, körülsztmatol. Csend van a közelben, csend az egész majorban. A háta mögött ts megszűnt a zaj. Ica pirult arccal nyúl kerékpárja után. Ekkor újra Ismétlődik az előbbi hang. Most közvetlen közelről. Semmt kétségI Csibék rikácsolnak, zörögnek a táskában. Az öreg sokatmondó tekintettel Jakabra néz, aki a lányt sürgeti siessen, a szélnek foga van. Ahogy a kerékpár egyenes vonalba Jut, vad ugrándozás kezdődik a táskában. Csutorásban is megmozdul a vér. Ml az Istennyilát keres itt, ha szeme láttára kiviszik az udvarból a csibéket. Meg hát ez a furfangos Jakab bizonyára csak próbára teszi. Összebeszélt a lánnyal, vágj a táskába néhány csibét, észre veszt-e ez a klvénhedt gyalogmunkás. Na, most megmutatom mit tud az öreg Csutorás. Mint vércse a verébre, úgy csap a kormányon levő táskára. Nem Is tudja hogyan, de a másik pillanatban már a szoba kellős közepén nézegeti tartalmát. Három csirke. Kirántani való a javából. Ez aztán a meglepetés! Az első nap első estéjén tolvajt fogott. Mtt szól majd ehhez a szövetkezet elnöke, mit szól a vezetőség?! — Ne bolonduljék öregem — rtpakodík rá keményen Jakab. — Ica papírra viszi az állatokat. Magam láttam, amikor kifizette őket az irodában. — Vagy úgy — szól meghökkenve az öreg. Hogy az a kénköves mennykö az égből. Csúnyán melléfogott. Ha ez kttudódlk, rajta nevet majd az egész falu. Gyors mozdulattal a lány kezébe nyomja a táskát, az egy szót sem szól és elviharzlk. Jakab sem késlekedik sokáig. Széles mosollyal búcsúzik. Az öreg lehangoltan gyújt pipára, és ráérősen átgondolja a történteket. A lány viselkedését, Jakab ölelését s mindazt, amit tapasztalt. Amikor a végére ér, szeget üt a fejében valami. Miért tuszkolta a lányt oly gyorsasággal Jakab hazafelé? Ráadásul Icának egy szava sem volt, amikor táskája lekerült a kormányról. Mtért nem tiltakozott? Megvakarja üstökét. Valami nincs rendjén a csibék körül. Mire kifogy a dohány a pipából, határoz. Telefonon beszél a szövetkezet elnökével, derítse ki ő az Igazságot. Több sem kell Kántor Vltusnak. Régi riválisa Jakab István. Az Idei évzárón is pályázott az elnöki székre. Választáskor csupán húsz szavazattal kapott többet nála. Végre Itt az alkalom, hogy komolyabb ügybe mártsa ezt a mindenre kapható lábatlankodót. Vacsora után szedi sátorfáját és néhány perc múlva Icáék ajtaján kopogtat. A, lány nem tudja mire vélni a látogatást. Így hát az elnök szép sorjában kiteregeti jövetele okát. Ica végighallgatja, de szeme sem rebben. Érdekes — morfondírozik magában az elnök. A vádlott jelét sem mutatja, hogy rossz fát tett a tűzre. Kijelentésén még Jobban megdöbben. — Jakabékhoz vittem a csibéket. Az ő parancsát teljesítettem. Az elnökkel megfordul a világ. Örömében verebet lehetne vele fogatni. Otközben betér a kocsmába, hogy Igyon a nagy „halfogás“ örömére. A vendéglőben nagy a lárma, nótáznak, dalolnak az emberek. Jakab István ts széles jókedvében van. A zenészek előtt áll egy zöldhasú százassal a kezében. Érces hangja túlszárnyalja a többiekét. Istenigazában rúgja a padlót s minduntalan egy szöveget Ismétel: „Ica, Ica, eszem azt a csöpp kis szád ...“ Az elnök hely után kutat. Jakab tüstént észreveszi a nézelődőt. Szemük egymásba kapcsolódik s torkán akad a dal: Ica, Ica, eszem azt a...“ Nem ette meg a csibéket. Még azon az estén épségben viszszakerültek az istállóba. Karinthy Frigyes:
