Szabad Földműves, 1969. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1969-12-20 / 51. szám
ÉLŐ GÉPORIÁS: Ázsia nagy kikötőiben hatalmas daruk végzik a hajók rakodását, gépek építik az utakat, a mezőgazdaság is mind több géppel dolgozik. Gépi fűrészek döntik ki az őserdők faóriásait, de még mindig nélkülözhetetlen segítőtársa az embernek — az elefánt. Nagyszerű tulajdonságait az ázsiai emberek már az ókorban is hasznosították. Pórus, Pandzsab királya, már Időszámításunk előtt 326-ban kétszáz harci elefánttal szállt szembe Nagy Sándor hadaival. Az elefánt évszázadok óta minden fényes ünnepség dísze. Gyönyörű szőnyegekkel a hátán, drágakövekkel hímes szerszámmal méltóságteljesen ballag fejedelmi utasaival. Nepál jelenlegi uralkodójának, Mahendra királynak koronázásán, bíborvörösre, feketére és aranyszínűre festett elefántok hosszú sora vitte a menetben a nepáli és külföldi előkelőségeket végig a fellobogózott főváros, Katmandu utcáin. Különböző ázsiai országokban még ma Is elefántok ezrei dolgoznak. Beválik az elefánt, mint Igásállat. Az indiai-nepáli határ vidékén elefántot fognak az eke elé, Thaiföldén rovarlrtószeres fémhordókat cipel a hátán, az utaktól távol eső, maláriával fertőzött dzsungelfalvakban. Nem ritka a rendező pályaudvarokon dolgozó elefánt sem, és furcsa látvány, amint széles homlokát egy-egy vasúti kocsinak támasztva tolja azt könynyedén maga előtt... A munkaihely, ahol az elefánt pótolhatatlan, az erdőgazdaság. TThalföldön egy-egy kétmázsás teakfatörzset meredek szakadék szélén taszít óvatosan előre a munkaelefánt, aztán jó egynéhány száz méterrel odább, óvatosana rálöki a csúszdára. Burmában, ahol a kivágott fatörzseket folyókon úsztatják, gyakran fennakad egy-egy szállítmány. A betanított elefánt belegázol a folyóba, ösztönösen azt a fetörzset ragadja meg, és igazítja el, amely a többit az úszásban gátolja, és mindezt pillanatok alatt, nehogy a meginduló sok száz, nehéz fatörzs kárt tegyen benne. ácsolt Istálló rendszerint hat elefánt szállása, s mindegyiknek külön boxa van. Az elefánt jövendő munkafelügyelője, a mahaut, egy-két hét múlva már bemerészkedik tanítványához a boxba. Pálmaleveleket visz neki, vizet ed, banánnal, nádcukorral, melasszal kedveskedik az állatnak. Az elefánt csakhamar eltöri, hogy megvakargassák a homlokát és figyel, amikor halkan beszélnek hozzá. Egy hónap múlva „a tanuló“, két szelídített társához kötve elhagyja az istállót. Elviszik a folyóra fürdeni, utána kikötik egy fához, ahol kis körben járkálhat. Az istállózásnak ezzel vége. A mahaut nagy türelemmel megtanítja, hogy mit kell tennie az egyes veszényszavakra. Hegyes botjával Irányítja az állatot, amely csakhamar tudja, mit jelent az „Ülj lel“, mit a „Térdre!“, mit kell tenni, ha elhangzik az „Előrel“, a „Feküdjl“, ez „Igyáll“ vagy az „Emeld a lábad!“ veszényszavak valamelyike. Az indiai elefánt átlagban húsz-huszonöt vezényszónak engedelmeskedik, de hogy hol van tanulékonysága felső határa, nem tudnil Ceylonban csodaként mutogattak egy olyan elefántot, amely nyolcvankét szót értett meg. Az elefánt erőgép, traktor, bulldozer és villásrakodó egymagában. Mindezen felül — gondolkodikl Maga keresi meg az elszállítandó fatörzs súlypontját, pontosan a megfelelő helyre csúsztatja rá a láncot. Szűk helyen, fák között fordul terhével, nincs szükséges ösvényre, hosszú életében ötven évig is munkaképes anélkül, hogy generáljavításra szorulna! Vajon melyik gépről lehet ezt elmondani? Halász Gyula INDIÁNOK PUSZTULÁSA A lexikonok elég szűkszavúan írnak Dél-Amerlka őslakosairól, az Indiánokról. Elárulják azt, hogy a karaibok, aunák, gézek és botokudok nemrég még kb. 3 %-át képezték az ország lakosságának. Az Amazon folyó mentén húzódó őserdőkben, mocsaras, Ingoványos területeken élnek, a legkezdetlegesebb színvonalú földművelést folytatják, s mellette főleg vadászatból tengetik életüket. A lexikon adatai régebbi keletűek. Ma már tudjuk, hogy közel 1,2 milliós létszámuk a magas halálozási arányszám kövekeztében sokkal kevesebb és állandóan csökken. Darcy Ribeiro, délamerikai tudós megállapítása szerint ma az indián lakosság létszáma Brazília népességének alig egy ezreléke. Az indián lakosság rohamos pusztulását általában az egészségtelen, mocsaras környezetnek, az egészségügyi ellátás teljes hiányának és az elégtelen táplálkozásnak tulajdonítják. Az utóbbi években azonban olyan megdöbbentő tények kerültek napvilágra, amelyek a pusztulás egészen más és felháborítóan tragikus okát tárják fel. A nyugati haladó sajtóban cikkek jelentek meg, amelyek leleplezik az őserdő indiánjainak nyomorúságos életét és pusztulásuk borzalmas titkait. A közölt tényeket összesítve a helyzet az, hogy az Amazon menti indiánokat évek óta rendszeresen irtják, részben az uralmon levő katonai diktatúra aktív részvételével. A kormány 1910-ben megalakította az ún. Indián Védelmi Szolgálat nevű szervezetet, amely, mint a neve is jelzi, az indiánok jogait és életük biztosítását volt hivatva szolgálni. A szervezet azonban azóta olyan intézménnyé alakult át, amely — ha nem is célkitűzéseiben, de annál inkább a valóságban — az Indiánok teljes megsemmisítését tűzte ki céljául. A tudósok már régen tudnak erről a rendszeres emberirtásról, de félnek megszólalni. Félnek attól, hogy a kormány megtorlásul lehetetlenné teszi tudományos tevékenységüket, s ezzel elvesztik kenyerüket. Nemrégiben a bécsi egyetem néprajzi fakultásának hallgatói elhatározták, hogy áttörik a hallgatás falát és világgá kiáltják századunk egyik legnagyobb szégyenét. A sokezer indiánon ez az akció ugyan nem segít, mert a mérgezett cukor, a túladagolt himlőoltások és a gépfegyverek már elvégezték gyilkoló munkájukat, de még mindig vannak néhány ezren és életükért harcolni emberi kötelesség. Az évszázad eleján 230 indián törzs élt a dzsungelekben, ezekből 87 már teljesen kihalt. INDIÄNFÜLEK Már évekkel ezelőtt dinamittal töltött csöveket dobáltak le az indián településekre, a kormány katonai egységeket állított be az emberirtás szolgálatába és hivatásos embervadászokat szerződtetett erre a célra. A gyilkolás vasárnapi sporttá vált. Szenvedélyes embervadászok azzal dicsekednek, hány levágott indiánfül van a trófeáik között. Telepesek és korrupt politikusok úgy szereztek termékeny területeket, hogy az ott lakó indiánokat könyörtelenül lemészárolták. Sok törzsből csak egy-egy család maradt életben. A mészárlás azonban változatlan kegyetlenséggel tovább folyik. Mikor 1964-ben a humánus érzelmű Goulart került az elnöki székbe, rendelettel korlátozta a föld-spekulációt, ami az indiánok védelmét szolgálta volna. A demokrata elnököt azonban a reakció szolgálatában álló tábornokok megbuktatták. Ezután újra megnyílt a spekulánsok előtt az út, és folytatták a hóhérmunkát. Egyik nyilvánosságra került jegyzőkönyv erről a munkáról így beszél: „Parana közigazgatási kerületben az indiánokat olymódon kínozták, hogy lábsaárcsontjaikat két oszlop közé szorították és szétzúzták. Sokszor az asszonyokat ugyanilyen módon nyomorították meg.“ A kaucsuktermelőtröszt egy fél évszázadon keresztül elősegítette az indiánok irtását. Ma a telekspekulánsok vették át ezt a barbár szerepet. És ez az öslakók halálos ítélete. Egy két és fél négyzetkilométernyi terü-Csaknem két és fél évszázaddal ezelőtt, 1727 októberében egy holland hajó kötött kl a mai Philadelphia közelében, Pennsylvania államban. A hajóról, amely az „Adventure“ nevet viselte, férfiak és nők szálltak partra, zordan, egyforma viseletben. A nők bokáig érő szoknyában, fehér köténykével, fejükön fehér sapka, rajta fekete kalap. A férfiakon széles karimáid kalap, szakálluk zilált és gondozatlan. S ha valaki ma keresztülutazik Pennsylvántán, ugyanezzel a viselettel találkozhat. Maradt minden a régiben. Amish a neve ennek a népcsoportnak, amely holland, svájci és német bevándorlók utóda. Hagyományaikat érintetlenül megőrizték, s ma is éppen úgy élnek, mint őseik, vallásuk éppúgy a „minden'"-t jelenít számukra, mint az „Adventure“ utasainak. Ezek a hagyománytisztelő emberek a reformistákhoz tartoznak, akik szigorúan tartják magukat a bibliához. Annak ideién ezért üldözték őket hazájukban. Furcsán hat, hogy a világ legnagyobb és legmodernebb kapitalista államában e mintegy 42 ezer főt számláló népcsoport — a vllágürutazások korszakábanl — ragaszkodik a lovas kocsihoz és oda sem figyel az autóra. Házaikba nincs bevezetve a villany, petróleumlámpával és gyertyával világítanak. Lányaik természetesen nem hordanak miniszoknyát. S lehetőleg kerülik a nagyvárost zajt, mindennél többre becsülik a szabad levegőt. Elődeikhez hasonlóan ők ts mezőgazdasággal foglalkoznak, ám nem használnak gépeket, hanem a régi szerszámaikat. Ökör és ló vontatja ekéiket, s kézzel aratnak. Esténként egyikük sem ül a tv elé — az asszonyok és lányok kézimunkáznak, a férfiak beszélgetnek, vagy újságot olvasnak. Az idegenekkel szemben bizalmatlanok, életükbe nem engednek senkit bepillantani. Híresek ktűnö konyhájukról, de az üzleteikben süteményt vásárló idegennel csak a legszükségesebb szavakat váltják. Zárkózottságuk következtében a társadalmi életben sem vesznek részt, olyannyira, hogy gyermekeiket is saját iskoláikba járatják. Nem titkolják az okot; meg akarják óvni gyermekeiket a civilizáció csábításaitól. Zárkózott életükkel elégedettek. Egy amlsh mondta: „Az életem boldog, semmivel sem rosszabb, mint másoké. Éppen úgy reménykedünk és tervezgetünk, mint mások. Keményen dolgozunk és talán több örömet találunk az életben, mint mások.“ M. F. Minderre csak azért lehet megtanítani ezt az óriási és legtöbb esetben nagyon szelíd állatot, mert az ügyesség, az alkalmazkodóképesség, a helyzetfelismerés vele született tulajdonság. A vadon élő indiai elefánt öt-tizenöt állatból álló csordákban él. Folyton úton van, hogy napi,öt métermázsányi élelmét megkeresse. Letöri ormányával a bambusz- és fügefák lombos ágait, és megrágja mindenestül. Növényeket húz ki a talajból, de mielőtt elfogyasztaná, gondosan a mellső lábához veregeti, hogy lehulljon gyökerükről a föld. Ha jóllakott, a legközelebbi vízhez megy és negyvenezer izommal mozgatott ormányán át 130—200 liter vizet szív fel naponta. Széles csapást vág, amerre elhalad, így könnyű nyomon követni. Fogiák ősi módon azzal, hogy vermet ásnak és ha beleesik, béklyót raknak a lábára, majd egy rézsűn át két szelíd társa közé fogva elvezetik. Hurkot állítanak csapásain, vagv újabban kábítószeres töltényekkel lőnek rá. Sokszor szelídített tehenekkel csalják a közeibe a bikát, s hurkot vetnek rá. Indiában és Kelet-Pakisztánban az ősi khedda módszerre! fogják. Árkokkal és kerítésekkel körülzárt területre hajtják az egész elefántcsordát. Izga'mas é= veszélyes foglalkozás ez. Az állatok egy részét, a túlságosan vadakat és az öregeket szabadon bocsátják, a többit kilenctizenkét hónapig oktatják. A sokszor három méter magas állatt haragosan trombitál, amikor elfogása után két szelíd társa között istállójába vezetik. A fatörzsekből ^ Q7ARAn FÖLDMŰVES >j* «$♦ «$» *** *** «$♦ «$♦ «$♦ «$♦ «$♦ ♦$* ♦$* ♦$* ♦$* «$♦ »I* »J* <j* *** *** *** «$* *** »** »*♦ «$♦ *i* »i* ♦*« «$♦ «$* ♦♦♦ ♦$> »** «$♦ >*t ♦$* ♦*. tj. A „Júdai oroszlán“ gondjai 1969. december 20. Származását Salamon királyra és Sába királynőre vezeti vissza. A „királyok királyának“, isten választottjának, Júda oroszlánjának nevezteti magát.Hailé Szelasszié Etiópia császára azóta szerepel úgy mint a jogtalanság és az elnyomás elleni harc képviselője, mióta 1936 ban a Népszövetségben megtartotta vádlóbeszédet Etiópia megszállásával kapcsolatban. De a kistermetű, aszott császár még ma is középkori feudális úrként uralkodik. Most azonban Halié Szelasszié trónja erősebben ingadozik, mint eddig bármikor. A „Júdai oroszlán“ országában a rezsim ellenzői titokban szervezkednek a hadseregben, a lakosság soraiban, az értelmiség köreiben. Lázonganak a diákok és fegyveres alakulatok harcolnak Eritrea elszakításáért. A közép és alsó beosztású katonák, a földművesek, a diákok és az új középosztály tagjai népi mozgalomba tömörülnek, hogy megdöntsék az agg uralkodó és klikkje hatalmát. Röpiratokat terjesztenek és készülnek a „D“ napra, amikor az ősz császár feudális rendszere porba hull. Az önkéntesen uralkodó császárt meg akarják fosztani a hatalomtól, mert „a méltó emberi életre való jogot tiporja“ — amint egyik ellenfele nyilatkozott, amiért sokéves uralkodása alatt nem szüntette meg a nyomort és az analfabetizmust. Az etiopiaiak évi átlagos keresete egy lakosra számítva 50 dollár, ami Malawi kivételével egész Afrikában a legalacsonyabb. Az etiópiaiaknak csak mintegy 4 százaléka ír, olvas. Az UNESCO szerint a gyermekeknek csak 10 százaléka jár iskolába. Az összes afrikai államok közül Etiópia ad legkevesebb pénzt az iskolázásra az állami költségvetésből. Ezzel szemben negyvenezer főt számláló hadseregével a császár rekordot tart fenn: a harcoló Nigéria után ez a legnagyobb hadsereg a fekete Afrika országaiban. Az állami költségvetés 17 százalékát a császár a katonaságra fordítja. A hadsereg védi azt a rendszert, melynek szerkezete évszázadok óta jóformán semmit sem változott. Amíg a gyarmatosított országokban a gyarmatosítók megszüntették a tradíciós hatalmi rendszert, az etióp felső rétegek a gyarmatosítást gyakorlatilag átvészelték. A császárság csak rövid ideig volt Idegen uralom alatt, éspedig az olasz beözönlés idején, 1936-tól 1941-ig. Az országot gyakorlatilag csak néhány család birtokolja, akik a császárt támogatják. Az ország földterületét a lakosság öt százaléka birtokolja. Aki e helyzet ellen tesz valamit, azt a titkos rendőrség gyanúba fogja s a rács mögé kerül. Az etiőpiai politikai foglyok számát tízezerre becsülik. Részben az „Alem Bekagne“ [világ vége) nevű hatalmas börtönben, részben a fővárosban, Addis Abebában raboskodnak. Itt ötezer ember sínylődik sötét kamrákban, olyan őrök felügyelete alatt, akik kényük-kedvük szerint bánnak a rabokkal. Kedvelt kínzó módszerük: nehéz vashengert görgetnek a rabok testén. Sokan a kimerültségtől és a rossz táplálás következtében meghalnak. Tavasszal diákokat is bebörtönöztek. Az addis-abebai tiltakozó demonstrációk alkalmával egyszerre ezer tüntetőt zártak be. A kevés iskola miatt tiltakoztak és társadalmi reformokat sürgettek röpcéduláikon. Az egyik diákvezető így nyilatkozott: „Ha a kormány 15 kérésünket teljesíti, további harminccal jövünk elő. Végső célunk a kormány megdöntése.“ Hailé Szelasszié rezsimét akarják megdönteni azok a felfegyverzett partizánok is, akik már hét éve harcolnak a császár katonái ellen, mint az eritreai felszabadulási front partizánjai. Céljuk Eritrea elszakítása Etiópiától. 1962-ben a császár olyan lépésre szánta el magát, amellyel erősen megsértette az ENSZ 1952-es határozatát, mely az eredetileg olasz gyarmat Eritreának autonómiát rendelt el Etiópia keretében. A császár annak ellenére, hogy Eritrea lakosai muzulmán vallásúak és Etiópia lakossága pedig keresztény, Eritreát tartományként kötötte az országhoz. Azóta az arab államok támogatása mellett az eritreai felszabadítás! front 2000 katonája harcol az „etióp imperializmus“ ellen a független Eritreáért. A szeparatisták szellemi központja Damaszkuszban van Az Aleppói kiképzőtáborban sajátítják el a partizán-háború viselésének módszereit. A császár csapatait állandó rettegésben tartják, gyújtogatják a tartálykocsikat és az eritreai főútvonalakon vámot szednek. Dzsibutiban, a kikötővárosban, az Addis Abebába vivő vasútvonal végpontján az adeni öbölben, mely Etiópia számára rendkívül fontos, a front harcosai az év májusában időzített gyújtóbombákkal megsemmisítették az etióp vasút több mozdonyát és berendezéseit. Akárcsak valamikor az algériai nemzeti felszabadítás! front idején, a felszabadító hadsereg által megszállt falvakban a frontnak saját közigazgatása van. A császár katonái és a központi hivatalnokok már csak a jelentősebb városokban urai a helyzetnek. De a kereskedők a front adószedőinek itt is fizetnek. A szeparatisták az ország határain kívül is folytatják a harcot. Március közepén a frankfurti repülőtéren bombát robbantottak az etióp repülőtársaság egyik gépében. Június 18-án pedig a karácsi repülőtéren három felkelő felgyújtotta a császári légvonal Boeing 270-as gépét. Minden jel arra mutat tehát, hogy egyre nagyobbak a „Júdai oroszlán“ gondjai.
