Szabad Földműves, 1969. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1969-11-22 / 47. szám
(Részlet a „Hosszú az éjszaka“ cfmfi új kémregényből.) Még a háború befejezése előtt Nyugatra menekülő Georg Leimnitz tizennyolc év után Pozsonyba, a szülővárosába látogat, s itt felkeresi unokaöccsét, Franken Oszkár mérnököt. Csak második látogatása alkalmával célzott titkos küldetésére. (A Nyugat-Németországban székelő kémközpont elindítja a Rokon-akciót.) A lapunkban közölt részlet a harmadik találkozást eleveníti fel. z utolsó kanyarhoz ér. A sírsor közepén megpillantja az unokabátyját. A sír fölött áll, és a gyertya lobogó fényét nézi. Valóban rendbe hozták a sírt. Felásták, kupacot emeltek, elsimították a rögöket, még a márványkeresztet is kifényesítették. A kereszt tövében rózsák fehérlenek, s ég a vaskos gyertya. Frankenben sajnálat ébred. Georg, Georg, tizennyolc év után újra anyád sírjánál lelhetsz... Néhány pillanatig szótlanul áll mellette, aztán halkan köszönti: — Szervusz, Georg! Kezet szorítanak. V — Pontos vagy! Megint mást várt, és mást kapott, Franken nem tudja, mit válaszoljon. — Gyere, üljünk le — mondja Georg, s a két sírral odébb álló pad felé int. Leülnek a keskeny padra. Georg amerikai cigarettával kínálja unokaöccsét. Megkattintja az öngyújtót, tüzet ad. Franken a rokon arcát fürkészi. Nem lát rajta semmi különöset, most sem árulkodik az érzésekről, még annak örömét sem fejezi ki, hogy viszontlátják egymást. Georg két évvel idősebb, harminchét éves. De sokkal Idősebbnek látszik. Szikár, merev az arca. Hideget áraszt a késő nyári melegben. Megváltozott húsvét óta! Akkor valamivel barátságosabb volt, de feszélyezett Is, mintha nem érezte volna magát a saját bőrében. Most túlságosan is benne érzi magát, vagy valami baja, gondja lenne, azért oly komor? — kérdezi magában Franken. Nem örül a találkozásuknak... Illő lenne megköszönni az ajándékot. És az elhatározására gondol. Erről kell beszélnie, nem a feleségének átadott ajándékról! Ha „odaát“ eltudna helyezkedni? A találmányát hol értékesíthetné a legjobban?... Mélyet szippant, és vár az alkalmas pillanatra. — Rövid leszek, nem maradhatunk itt sokáig! — szólal meg Georg, s maga elé dobja a cigarettát, és rátapos. — Hosszabb ideig nem jöhetek hozzátok, feltűnő lenne. Sok fontos hír pedig nem várhat hónapokig, aktualitását, értékét veszítené, neked pedig a pénz a fontos. Ezentúl önállóan fogsz dolgozni. Frankent, mintha megcsípték volna, felugrik a kis pádról. — önállóan? Elment az eszed, Georg?! — Ülj lei — Azt hiszed, hogy bolond vagyok?! Ha nem lennénk rokonok ... — Fenyegetőzöl? — Nem fenyegetőzöm, de .., — Mondtam, hogy ülj le! Franken visszaül a kis padra. — Ne húzd feleslegesen az időt.,, — Neked ez felesleges lehet, de nekem?!... — Mindent elmondok, amit el keli mondanom, de ne kérdezz semmit! Ha valamit nem értesz, holnap részletezzük ... — De én .. .1 — Most már nem táncolhatsz vissza! A húsvéti híreid nagyon értékesek voltak. Nagy örömet szereztél az atomiparban dolgozó mérnököddel. Nem tudtuk, hogy ti is valamivel kísérleteztek ... Gyarapszik a bankszámlád ... — Nem érdekel semmi! Amint tehetem, átmegyünk a másik oldalra! — Hédivel együtt? — Igen. — Arra is sor kerül, segíteni foglak, a rokonom vagy... — Köszönöm szépen ... — Nem örülsz az ígéretemnek? — Minek örüljék? Addig is nyugodtan akarok élni! — Ne felejtsd el, hogy nem én panaszkodtam, hanem te! Ha neked a panasszal teli élet a nyugodtságot jelenti, tessék, fuldokolj tovább! Csak szegény feleségedet sajnálom, hogy akarsz neki itt szabadabb légkört biztosítani? — Az már az én dolgom. — A miénk is. Csak akkor jöhetsz át, amikor Jónak tartjuk! — Szabad ember vagyok! — Egyszerre szabadnak érzed magad? Eddig másról beszéltél! De ne húzzuk az időt! Mondtam, hogy nem maradhatunk itt sokáig. Most elárulhatom, hogy jobban megértsd, a mi „alkalmazottunk“ is vagy, és számot kaptál, mint a többiek, Te vagy a B—35-ös! — Nem vállalkozom semmire! Semmi közöm hozzátok! Nem írtam alá semmit! — fakad ki Franken, s fel akar kelni a pádról. Georg a karja után kap. — Maradj nyugodtan a helyeden! Hogy jobban megértsd a helyzetedet megsúghatom, a mieink mindent tudnak, még azt is, amiről neked sejtelmed sincs! — Mit tudhatnának? — képed el Franken. — Hogy nem vagy az, akinek tartod magad! — Bocsáss meg, de ez már sok! — Mindjárt megtudod! Negyvenöt júniusában c ".••vésett benneteket egy állítólagos partizán? — Igen. De miért állítólagos? — Egy Igazolást adott át nektek? — Erről is tudsz? Honnan tudod? — A ml emberünk volt! Soha az életében nem volt partizán. Az apád sem! Az apádat a partizánok lőtték agyon. Tessék! — Georg hatszor-kilences fényképmásolatot húz ki a zsebéből, s átadja az unokaöccsének. — Tedd el, otthon nagyítóval áttanulmányozhatod. Ha megtetszik berámázhatod, ha nem, azt ajánlom, azonnal égesd el! Ne haragudj, hogy most így beszélek veled, de erre a körülmények kényszerítenek! Az apád a Gestapo besúgója volt, Ezerkilencszáznegyvenöt januárjában egy partizántáborba irányították, hogy kémkedjen közöttük. A többit tudod. Szerinted hősi halált halt Mim kémet lőtték igyon! A fényképmásolat igazolja, hogy a Gestapo embere volt! Ott az aláírása. Meggyőződhetsz róla! írmiKen felismeri apja kezeírását. — Te ezért kerestél fel már januárban? — Most ne beszélj! Nehezedre esik a beszéd. Előttünk nincs titok. Attól meg né félj, hogy az elvtársak rájönnek. Csak egy esetben lehetné erről sző, ha te „meggondolnád“ magad. De nem hiszem, hogy erre sor kerülhet, nem vagy olyan ember, IRODALOM aki a káderlapján ott szeretné látni a bejegyzést, az apja a fasiszták kémje volt, a partizánok árulója... Ha mégis segítségre lenné szükséged, üzend meg. Az a „partizán elvtárs“, aki negyvehötben nálatok járt, személyesen is igazolná, hogy az apád vele harcolt. Neki még más igazolása is van. Szükség esetén azt is felhasználhatjátok. Jó neve van a partizán elvtársnak, a helyi néptanácsnak, vagy minek a képviselője. Ntost pedig felejtsd el, hogy ki volt az ,apád! A mieink tudnak hallgatni, és tudnak gavallérok lenni. Természetesen ha megérdemled. Az autót is megkapod. Hogy mikor? Tőled függ. Minél több hírt küldesz, annál előbb kapod meg. De nem úgy, ahogy én terveztem. Egy napon annyi Tuzex-koronát kapsz, hogy egy elegáns nyugati kocsit vásárolhatsz magadnak... Ne szólj közbe! Mindent megmagyarázok. Az autót ajándékba kapod, bizonyos idő múlva, amikor már bedolgoztad magad. A híreket külön honoráljuk. Egy jő hírért száz dollárt is kaphatsz. Ebből is láthatod, értékes embernek tartanak. Most jól figyelj! Holnap visszautazom, s néhány nap múlva levelet kapsz tőlem, őrizd meg a levelet, mert különleges kopírozópapír lesz, a titkos íráshoz fogod használni. A használat módját nálatok megmagyarázom. A fedőneved: János. Egy müncheni asszonynak írod majd a leveleket. A címét holnap megkapod. A telefonkönyvből keress ki Jánosokat, s azok címeit, az élő emberek címeit tűntesd fel feladónak. Minden levélnél más és más nevet használj. Semmi bajod sem származhat! A leveleket dobd a postaládába. Havonta nekem is írj, és kö-S S zöld velem, hány hírt küldtél a központba. Mondjuk a Sazkán ennyi és ennyi mérkőzést találtál el, vagy a fiad két, négy, nyolc napig betegeskedett. Nekem a szám a fontos, hogy ellenőrizni tudjam, megkapták-e a híreidet; s kiutalták-e részedre a jutalmat... — Néhány pillanatra elhallgatott. Nem árulhatja el, hogy az ellenőrzés azért fontos neki, mert minden hír után jutalékot kap, hiszen ő szervezte be a B—35-ös számú ügynököt. — Titkos írással írott üzenetet is kaphatsz, tőlem vagy mástól, mindegy, de a feladó mindenesetre én leszek. Ha utasítás van a levelemben, erre könnyen rájöhetsz, mert a levél jobb sarkában a dátum helyén a hónap nevét nem számmal jelezzük, hanem kiírjuk. Ebben az esetben addig tartsd villanyfőző felett a leveleket, amíg a meleg elő nem hívja a láthatatlan betűket... Meg tudod jegyezni? — Igyekezni fogok. — Félsz? — Most már nem tudom, hogy kitől és mitől féljek jobban. — Veszély nem fenyegethet. A legkisebb részleteket is hajszálpontosan kidolgozták. Aztán, ha meg is gondolnád magad, már nem táncolhatsz vissza. — Ezzel tisztában vagyok. — És lesz egv erős támaszod is! Nála lesz a technikai berendezés, a leadó, a mikrofényképezőgép. — Ki az? — Magam sem ismerem. A központból kapott értesítés után érintkezésbe lép veled. A jelszó a következő: Éjszaka és köd. Te ezt válaszolod: Hosszú, az éjszaka, és sűrű a köd... Ismételd meg! — Hosszú az éjszaka és sűrű a köd... — Természetesen németül. — Igen. — És itt az ismeretetőjel! — Georg a belső zsebébe nyúl, és egy kettétépett kép alsó felét nyújtja át Frankennek. — A fénykép felső része az ismeretlennél lesz. A jelszó után összeillesztitek a képet. Téged ábrázol. A nálad levő részből csak a lábad után ismerhetsz magadra. Húsvétkor valaki lefényképezett a Devín szálló előtt, amikor rám vártál... Jó, ha mindennel tisztában vagy. Azt hiszem, azzal az ismeretlennel rövidesen megismerkedsz; mert szükséged lehet a fényképezőgépre. Ezek a technikusok a legmegbízhatóbb embereink. Ha tanácsra, segítségre lesz szükséged, fordulj hozzá. Amikor felkeres téged, megbeszélitek az összekötettés módját, aztán átveszed az irányítást. A leadőt ő fogja kezelni, üzemeltetésére külön utasítást kaptok. Modern leadó, tranzisztoros, a korongra rögzített rejtjeles üzenetet pillanatok alatt kétszer továbbítja, az elvtársaknak annyi idejük sem marad, hogy betájolják. Ami a hírszerzést illeti, már tudod, miren van szükségünk. — Igen. — Emlékszel Zell Rudora? Az osztálytársadra? — Mi ván vele? 'A háború óta nem láttam! Azt hittem, meghalt. A hetedik osztályba jártunk, amikor negyvennégy őszén önként jelentkezett a Wehrmachtba ... — Folytatom. Magyarországra viszik, bevetik a Budapest környékén folyó harcokba. Hogy utána mi történik vele, nem tudom. Fontos, hogy a következőket tudd. Magyarországon maradhatott, mert csak negyvenhatban jött vissza, mint áttelepült szlovák, s még ugyanabban az évben a kommunista párt tagja lett. A kerületi kereskedelmi vállalat egyik vezetője. Nem is sejti, hogy valaki ismeri a titkát. Most Zelen^nek hívják. — Még véletlenül sem találkoztunk. — Világvárosban élsz, kedves barátom! — “eszéltél vele? — Ez a te feladatod! Franken lehorgasztotta a fejét. —Ismered őt, osztálytársak voltatok! Ismeretlenül nem mehetek hozzá ... — folytatja Georg. — A beszervezésre két hónapi határidőt kapsz. Ha nem lenne hajlandó dolgozni, elárulhatod neki, hogy a munkahelyére bármikor elküldhetünk egy budapesti fényképet, sajátkezű aláírásával, amikor még Zell névre hallgatott. A káderesük bizonyára elcsodálkozna, amikor a német katonában felismerné a vállalat egyik vezetőjét. Érted? Olyan lesz, mint a váj! Aztán fokozatosan szedd ki belőle az adatokat, ök szállítanak a katonaságnak is, menynyit és hová? Hol őrzik az állami tartalékot, merre vannak a nagyraktárak, mit hol tárolnak, satöbbi... Ha akadékoskodna, csak írd meg ... Georg feláll. — Mára végeztünk, holnap folytatjuk. Már alkonyodik. Georg édesanyja sírja felé néz. A gyertya kialudt. Legyint. Nem érdemes meggyújtani. Franken is feláll. Georg cigarettával kínálja. Rágyújtanak. — Érdekelne benneteket, hogy a,Szovjetunióban hol tanulják a mi katonáink az „új technikát? — kérdezi halkan Franken. — Ha nem tudjuk, érdekel. Franken levélborítékot nyújt át Georgnak. — A takarítónőnk fia katonatiszt. Nemrég küldték oda. Dicsekvésből felolvasta fia levelét. Elkértem tőle a bélyeget. Ideadta a borítékot... — Téged oktatni sem kell! — dicséri Georg derűsebb hangon az unokaöccsét. — Kár lett volna összevesznünk... Ä nénivel ezután is beszélhetsz, s kérd el tőle a „bélyegeket“... El is felejtettem megkérdezni, hogy áll a párttagságod? — Nem kellett volna erőszakolnom. És most, hogy tudom apámról... Ha előbb tudtam volna, sosem kértem volna a felvételemet! Ilyenkor mindig újra kádereznek ... — Nincs mitől tartanod, csak mi tudjuk! És ki akadékoskodik? — Egyik munkatársam, fiatal mérnök, aki javasolta a felvételemet, nem tudja az apját rávenni, hogy felvegyenek. Atyaisten a pártbizottságban. — Miért nem mártod valamibe a fiút?! Aztán kisegíted a bajból! Meglátod, milyen hálás lesz az atyaisten elvtárs! — Erre nem gondoltam. — A jó tanácsért nem kell a szomszédba járnod ... Már mennem kell... Holnap nálatok ebédelek. Fel a fejjel, Őszi! Elindultak. Vagy kétszáz méternyire egy friss sír előtt haladtak el. Az új pádon egy idősebb néni s egy szemüveges nő ül. A szemüveges nő a távolodó férfiak után néz. Feláll. Karonfógja a nénit, és lassan elindulnak a két férfi után. — Elmegyek anyám sírjához — mondja Franken. — Jól teszed, Őszi. Külön jöttünk, külön távozunk... Ügy válnak el, mintha ismeretlenek lennének. Franken balra kanyarodik. Valakivel beszélnie kell, hogy könnyítsen lelke terhén. Élővel nem beszélhet, mert az élő nem értené meg, az élő csak bajt okozhatna. Csak a halottal beszélhet. A halottak nem árulkodnak ... Az a csapott vállú partizán becsapott bennünket, édesanyám! Az alkony sűrűsödő kékes homályából előbukkan a megszólított asszony, édesanyja arca. Amerre néz, édesanyja képét látja. A sírhalmok felett lebeg a betegesen sápadt arc. Futóléptekben ér az anyja sírjához... Nem mehetek úgy haza, hogy előtted ki ne keseregjem magam. És áll, áll a sír felett. Édes jó anyám... A betegesen sápadt arc a közelébe jön. Csak ki kellene nyújtani a kezét, hogy megslmogassa, magához vonzza a rég nem látott arcot. Megijed saját magától. Üjra a képzelet játszik vele. A halott nem támadhat feli A keze meg sem moccan. Dermedten áll 8 sír felett. A betegesen sápadt arc távolodik tőle. Nem kiált fel, nem fut utána. A gondolatok kiszöknek az agyából. Nem tud panaszkodni az életre. Fél beszélni az anyjával. Már a halott előtt sem öntheti ki szíve keserűségét. A feltámadt szél magával ragadja a betegesen sápadt arcot... Az édesanyja is elhagyja. Csak a jelszó él benne. Éjszaka és köd. Hosszú az éjszaka és sűrű a köd ... Megszégyenülten indul el anyja sírjától. Ha hátratekintene és látná a sötét sírhalmot, visszafutna, a sírra borulna, s addig sima, míg ki nem ürülne a keserűséggel, csalódottsággal csordultig telt pohár. A halott megértő. A halott bánatot oszlat. A halottnak milliónyi könny is kevés. A halottak mindent kibírnak. A halottak erősek. Csak az élők gyengék! Nincs ereje visszafordulni. Leszegett fejjel botorkál a kijárat felé. A kékes homály elnyeli az alakját...
