Szabad Földműves, 1969. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)

1969-09-20 / 38. szám

BEL-ÉS KÜLPOLITIKA

UÍKEtt

9 DR. GUSTAV HUSÁK, a Népi Milícia főparancsnoka napi parancsot Intézett a Népi Milícia tagjaihoz.

A főparancsnok Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága elnökségének nevében és saját nevében Is elvtársi köszönetét fejezte ki a határozottságért és áldozatkészségért, amelyet a népi milícia alakulatai tanúsítottak az elmúlt napokban a szocializmus, a párt és a köztársaság védelmében. A napiparancs hangsúlyozza, hogy az ellenforradalmi, szocialistaellenes és szovjetellenes erők a párt opportunista erőinek és a külföldi ellenségnek támogatásával megkísérelték a válság és a káosz előidézését, hogy megakadályozzák a politikai és gazdasági konszolidációt. Ezen erők céljainak megelőző politikai tisztázása és a figyelmeztetés, mely elválaszthatatlan az ellenállók és a népi milícia tagjainak szlovákiai aktívájától, valamint az Iparban, a közlekedésben és az építőiparban működő üzemi pártszervezetek elnökeinek a szakszervezeti üzemi bizottságok kommunista elnökeinek és a népi milícia tagjainak aktívájától, a nép megértésével és támogatásával találkoztak. A dolgozók többsége határozottan elutasította a szocializmus ellenes és a népellenes fellépést. Ezek a néptől elszigetelt ellenforradalmi erők saját magukat leplezték le, amikor erőszakos cselekményeikhez az alvilági és egyéb kétes elemekre támaszkodtak. Az ellenséges erők felett aratott győzelem kivívásával köztársaságunk többi fegyveres erőivel — a rendőrséggel és a Csehszlovák Néphadsereggel — együtt a Népi Milícia is kivette részét az ellenforradalom erői céljainak meghiúsításában.

9 A CSSZBSZ FUNKCIONÁRIUSAI ÉS TAGJAI Bratislavában a Kultúra és Pihenés Parkjának zsúfolásig megtelt nagytermében aktíva értekezletet tartottak. Az aktíván felszólalt Dr. Eudovít Pezlár, az SZLKP KB titkára Is. Pezlár elvtárs beszédében leszögezte, hogy hiábavaló azok igyekezete, akik el akarnak bennünket szakítani a szocializmus vezető erejétől, a Szovjetuniótól.

Függetlenségünket — mondotta többek közt Pezlár elvtárs — csakis a szocialista országokkal való együttműködésben tudjuk biztosítani. Hogy ma hazánk területén szovjet katonai egységek vannak, ez teljesen a mi és a szövetségeseink ügye. Ezek nem idegen katonák, hanem a baráti országok katonái. Beszéde végén hangsúlyozta, hogy nem húnyhatunk szemet a múlt hibái felett, de nem szabad meggondolatlan bosszú-politikát folytatni.

• KELET-SZLOVÄKIAI PÄRTKÜLDÖTTSÉG kereste fel Husák elvtársat és jókívánságait fejezte ki abból az alkalomból, hogy magas csehszlovák és szovjet érdemrenddel tüntették ki. A küldöttség vezetője Ján Koscelansky elmondotta, hogy a politikai és a gazdasági konszolidáció fokát az idei év első nyolc hónapjában elért eredmények bizonyítják. A kelet-szlovákiai kerületben az ipari termelés növekedése 14,5 százalék, a legnagyobb valamennyi kerület között. A munkatermelékenység 7,3 százalékkal emelkedett. A szocialista országokba irányuló export 24 százalékkal, a tőkés országokba Irányuló kivitel 19 százalékkal növekedett.

• A BRNŰI VÁSÁRON a Promszirjoimport szovjet és a Ferromet csehszlovák külkereskedelmi vállalat szerződést kötött 202 000 tonna nagyméretű hegesztés nélküli csőnek a Szovjetunióba való szállítására.

Ilyen nagymennyiségű szállítmány még nem fordult elő a két ország közti kereskedelmi viszonyban. A megkötött szerződés az évszázad egyezményének tekinthető — mondotta Stanislav Hlavaty, a chomutovi hengermű igazgatója.

• A BIZTONSÁGI TANÄCS hétfő

esti ülésén egyhangúlag elítélte a jeruzsálemi mecset ellen végrehajtott cselekményt és hangoztatta, hogy Izraelnek haladéktalanul vissza kell vonnia minden olyan intézkedést és lépést, amely Jeruzsálem státusának megváltoztatására, illetve a város bekebelezésére irányul. A tanács szótöbbséggel fogadta el ezt a határozatot, csak az Egyesült Államok, Finnország, Paraguay és Kolumbia tartózkodtak a szavazástól. A határozat ellen egyetlen küldött sem szavazott. A szavazást követően az Izraeli küldött kormánya nevében elutasította a Biztonsági Tanács határozatát.

2, SZABAD FÖLDMŰVES

19B9. szeDtember 20.

Ä jobboldali erők stratégiája és taktikája

Csehszlovákiában

Oto Onüák a Pravdában megjelent cikksorozatában elemzi a csehszlovákiai válság okait és körülményeit. Tekintette] arra, hogy ez a cikksorozat első Ízben foglalja össze az 1968. januárja utáni társadalmi válság történetét és előzményeit, szükségesnek tartottuk, hogy a magyar olvasók számára is hozzáférhetővé tegyük ezt a nagyfontosságü írást, amelyet folytatásokban közlünk.

A VÁLSÁG OKAI

Az osztályharcnak, amely az első szocialista állam megalakulása óta állandóan fokozódó erővel tombol, különféle szakaszai vannak és állandóan változtatja arculatát. A szocialista világrendszer keletkezése, annak sikeres gazdasági, társadalmi és politikai fejlődése, valamint a tömegpusztító fegyverek felfedezése e küzdelem utolsó szakaszának sajátos arculatot kölcsönöz.

Az erűk egyensúlya a világon és a támadót fenyegető megsemmisítő visszavágás fékezi a világimperializmus bátorságát abban, hogy a harc erőszakos eszközeit alkalmazza. Ezért tanácskozásokra kényszerül. De az ökonómia és a politikai szakaszán nem csökkenő erővel folytatódik az osztályharc, bár a nyugati kapitalizmus ezt békefrázisokkal álcázza és gyakran ellentétes jelenségek is mutatkoznak. A nyugati nagyhatalmak s azok központjai rendszeresen átdolgozzák stratégiai és taktikai terveiket arra vonatkozólag, miképpen használják ki saját objektív előnyeiket és a ml hibáinkat, hiányosságainkat, hogy meggyfingítsék a szocialista államok közösségét, és az egyes szocialista államokat. A szocialista államok gazdasági fejlődésének meglassltása és akadályozása, a politikai nyomás alkalmazása, az elméleti támadások, valamint a kémtevékenység és felforgatás a kapitalista hatalmak, valamint azok politikai, gazdasági és katonai szövetségei hivatalos és nem hivatalos politikájának elválaszthatatlan része. Éberül és magas szakmai színvonalon értékelnek minden lépést, és használják ki problémáinkat és hibáinkat.

Csak naív emberek hihetik el, hogy a burzsoá társadalom igenlőleg értékeli a kommunista pártokat és tapsol azok vezetőinek, azért, hogy eredményesen építik a szocializmust és sikerül nekik erősíteni a szocialista országok közösségét. Sajnos, az utóbbi idők tapasztalataiból tudjnk, hogy nemcsak sok polgár és párttagjaink egy része, de több vezető funkcionáriusunk is a róka által becsapott holló helyzetébe került, mint az Ismert klasszikus mesében. Az 1988-as csehszlovák tavasz dicsérete és a „csehszlovákiai szocializmus sorsára“ irányított tói nagy figyelem, nem kecsegtetett semmi Jóval. Hiszen a nyugati kapitalista világnak, még kevésbé a politikai emigrációnak és a reakciós erőknek semmilyen érdekük nem volt sikeres szocialista fejlődésünk, főleg nem az erős és a nép által támogatott kommunista párt.

A hazai és külföldi reakciós erők kihasználták a mély válságot, a párton belüli jobboldali csoportot és a pártvezetés gyöngéit arra, hogy ha nem is maximális, de legalább minimális céljaikat megvalósítsák. Ez utóbbi sajnos, sikerrel járt, és aki erre a nem őszinte figyelemre, amelyet a nyugati kapitalizmus irántunk tanúsított ráfizetett, az a ml államunk volt, mivel a krízisből származó gazdasági és politikai problémák nemcsak megoldatlanok maradtak, de még jobban elmélyültek.

OPTIMISTÁK VAGYUNK — KIHASZNÁLJUK AZ ÜJ TAVASZT

Nem vagyunk borúlátók. Ha nem sikerült kihasználnunk a januári esélyeket, kihasználjuk a párt új vezetése alatt az idei tavasz nyújtotta lehetőségeket. Ehhez azonban többek közt az is szükséges, hogy kinyissuk a szemeit mindenkinek, akit elvakítottak és félrevezettek. Sokan közülük ma komolyan elgondolkoznak afellett, hogy ml minden történhetett volna.

Miképpen volt lehetséges, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártja, amely olyan győzelmeket aratott a hazai burzsoázia elleni harcban, olyan törhetetlen volt a fasizmus elleni küzdelemben és sikeresen szervezte meg a szocializmus alapjainak lerakását, éppen abban az időszakban, amikor a szocialista társadalom sokoldalú fejlődésén volt a hangsúly, maga kerüljön történetének legmélyebb válságába.

Sokáig kell még visszatérnünk ehhez a problémához, főként a válság okainak kérdéséhez, a szocialista ellenes és jobboldali erők stratégiájához és taktikájához, valamint a párt és a pártvezetés gyöngéihez. Sokoldalú elemzést kell végezni és le kell vonnunk abból a tanulságokat. Emellett némely kérdésről már ma lebet és kell beszélni oly módon, hogy ez az önmegismerési folyamat a párttagok legszélesebb tömegeinek ügyévé váljon. Ez a marxista-leninista elvi alapon történd egységesítő folyamat kikerülhetetlen útja és a tagság önbizalma megerősítésének, új aktivitásának útja.

A VÁLSÁG OKAIRÜL

A válság okainak megvizsgálására lehetőséget nyújt az Idei májusi plénum, amely először elemezte teljes nyíltsággal társadalmunk tényleges helyzetét. A válság okai valós és tudományos megismerésének legfontosabb előfeltétele azonban az, hogy megtaláljuk a döntő szempontokat. Másképp nem tudjuk kimérni az egyes időszakokat, amelynek alapján az egyes személyek felelősségét is megállapíthatjuk. Ennek a kérdésnek az időszerűsége és politikai jellege nem engedheti meg, hogy a kérdést a történelemre bízzuk.

Ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy a társadalmi válság alapja gazdaságunk pangása, amely a hatvanas évek elején kezdődött, akkor nem elég az, hogy a társadalmi válság gyökereit 1968 augusztusában vagy 1988 januárjában keressük, ahogyan azt a szocialista ellenes és jobboldali elemek Igyekeztek betáplálni a tömegek tudatába. Nem elég, ha visszamegyünk a XIII. kongresszushoz, bár ez a nézőpont is kikerülhetetlen, de nem lehet a döntő Időszak. Vizsgálat tárgyává kell tenni a szocialista építés egész korszakát. Az értékelés szempontjainak magukba kell foglalniuk szocialista fejlődésünk két Útszakaszát, annak formáját és tartalmát, mivel ezek céljaikban és feladataikban eltérőek. Amíg az első szakasz főcélja volt lerakni a szocializmus alapjait, ezzel véglegesen megoldani a belső osztályharcot, a második szakasz tartalma a fejlett szocialista társadalom felépítése. Korunkban ez azt jelenti, hogy sikeresen bekapcsolódjunk a tudományos technikai forradalom áramlatába, és egyidejűleg megoldjuk ennek hatását társadalmi rendszerünkre. A forma szempontjából ez azt jelenti, hogy be kell tartani a pártéletben a lenini normákat és a szocialista demokrácia alapelveit. A társadalmi politikai formák azonban a belső és külső hatalmi harc szemléletétől függenek. Az értékelés tárgyilagosságának igénye megköveteli, hogy a vizsgálatnak egyik szempontját se részesítsük előnyben.

Ha csak vázlatosan is értékeljük a szocializmus építésének időszakát, arra a következtetésre kell jutnunk, hogy nem kis hibáink és tévedéseink ellenére kitűzött céljainkat sikeresen megvalósítottuk. Nemcsak az államosított ipar és építőipar, de az annyira bírált mezőgazdaság szocializálása is meghozta a gyümölcseit. Az osztályszerkezetben végrehajtott változások, a művelődésben, a tudományban és művészetben elért eredmények olyan átütűek voltak, hogy a párt életében a lenini normák be nem tartása következtében keletkezett torzulások leleplezése se vezetett párt- és politikai válsághoz. Ebben van a különbség a mi helyzetünk és a magyarországi, valamint a lengyelországi helyzet között. A pártnak a torzulások eltávolítására kitűzött Irányvonalát hazánk polgárai bizalommal fogadták. (Folytatása a legközelebbi számban.)'

LIBIA- új arab köztársaság

I. Idrisz megdöntött királysága # A szeptember 1-i katonai

puccs G Az amerikai és angol támaszpontok bizonytalan jövője # Mahmud Szulajman

Magrabi kormányának politikája

Líbiára majdnem negyven esztendőn át nehezedett az olasz gyarmati uralom. Végül I. Muhammad Idrisznek, aki a második világháború folyamán az angolok oldalán harcolt Mussolini ellen, 1951-ben sikerült kivívni az ország függetlenségét és kikiáltani a királyságot. Idrisz konzervatív, iszlámi rezsimet teremtett meg. Betiltotta a nacionalista Kongresszus pártot, 1954-ben feloszlatta a tripoliszi tartományi parlamentet, szigorú centralizmust léptetett életbe és betiltotta valamennyi politikai párt és szakszervezet működését. Nagy-Britanniáboz fűződő régi barátságát katonai egyezménnyel támasztotta alá, amelynek alapján az angolok jogot kapjak néhány katonai támaszpont használatára, ám ennek az egyezménynek a hatálya 1973-ban véget ér. Nem bánt mostohán Idrisz az Egyesült Államokkal sem, amely Wheelus Fielden jutott támaszponthoz, ahol hozzávetőleg 5000 amerikai katona állomásozik. Az erre a légi támaszpontra vonatkozó megállapodás érvénye már jövő év decemberében jár le. A NATO katonai körei igyekeznek a széles nyilvánosságot meggyőzni, hogy a líbiai támaszpontok esetleges elvesztése az Eszakatlanti Tömb szempontjából nem pótolhatatlan, de egyes tekintélyes nyugati polgári lapok, mint például a

párizsi Le Monde és a londoni Times távolról sem osztják ezt a felfogást.

Az ellenzék elnémítása, melynek célja többek közt azon nacionalista körök elhallgattatása is volt, amelyek az angol és amerikai támaszpontok felszámolását követelték, nem juttathatta eléggé felszínre a belső szociális és politikai feszültségeket, a harciasabb fiatal nemzedék elégedetlenségét, a diákság radikális hangulatát, és az arab baloldali irányzatokat támogató erőket. Az egyiptomi és iraki katonai intézetekben, sőt az USA-ban kiképzett tisztek jelentős részének is nagy szerepük volt az ellenzékben, melynek növekvő ereje folytán a betegeskedő Idrisz már évekkel azelőtt játszott azzal a gondolattal, hogy a halála után elkerülhetetlen zűrzavar elhárítása érdekében szükségessé válhatik a köztársaság kikiáltása ...

Így nem is okozhatott különösebb meglepetést a 35 éves Abu Suajrib ezredes vezetése alatt végrehajtott katonai puccs, melynek folyományaként szeptember elsején kikiáltották a Líbiai arab köztársaságot. A 79 esztendős I. Idriszt Törökországban érte el uralma megdöntésének híre. Az új köztársaság forradalmi tanácsát Egyiptomon, Szírián, Szudánon és Algérián kívül elismerte a Szovjetunió, Bulgária, Kuba és Mauretania. Majd csakhamar csatlakozott hozzájuk Csehszlovákia, Jugoszlávia, Tunisz, Marokko, Franciaország, Nagy-Britannia, az USA, az NSZK és a VDK.

Az új líbiai rezsim politikájának pontos jellegét ma még korai volna meghatározni, úgy látszik azonban, hogy az arab államokkal együttműködő és a palesztin nép harcát támogató kormány, melynek élén Mahmnd Szulajman Magrabt áll, a Forradalmi Tanács irányítása alatt Kairóval rokonszenvez. Mint az első megnyilatkozásból kiviláglik, az új kormány az egyenjogúság kölcsönös tiszteletben tartása és a belügyekbe való be nem avatkozás alapján akar együttműködni a világ minden nemzetével és betartja a régi rezsim által megkötött nemzetközi egyezményeket.

Persze nyitott kérdés, meghosszabbítja-e Mahmud Szulajman Magrabi kormánya az angol és amerikai támaszpontokról szóló egyezmények hatályát, amelyek nyilvánvalóan nemcsak stratégiai érdekeket szolgálnak, hanem a több mint 40 külföldi naftatársasággal kötött megállapodások érvényesítését is.

Nagyon valószínű, hogy az új rezsim — amely még sem megfelelő tőkével, sem a szükséges káderekkel nem rendelkezik — legalábbis mindaddig, amíg nem stabilizálódik, nem veszélyezteti a 90 százalékban külföldi beruházók kezében levő líbiai nafta-koncessziókat, amelyek jelentős bevételi forrást biztosítanak Líbiának és lehetővé tették neki, hogy 1967 óta évi 300 millió dollárral támogassa Egyiptomot és Jordániát. Mint a nyugat-német „Süddeutsche Zeitung“ írja, a külföldi kőolajtársaságok nem kevesebb, mint 7 milliárd márkát ruháztak be Líbiában, ahol 1961 óta rohamosan nőtt az egy főre eső bevétel, melynek tetemes részét azonban elnyelte az infláció. Bár a beruházásokból származó haszon javát az USA fölözi le és Nagy-Britannia inkább csak „morzsákhoz“ jut,

az angol fegyverszállító cégek, amelyek fél milliárd dollár értékben szállítanak Líbiának repülőgépeket, tankokat, légvédelmi berendezéseket stb. ngyancsak jól járnak. Érthető, hogy a líbiai fejlemények komolyan foglalkoztatják a legnagyobb beruházó hatalmakat, de Nyugat-Németországot is, amely állítólag naftabehozatalának 45 százalékát Líbiából biztosítja, ahol egyébként 1969-ben előreláthatólag 130 millió tonna olajat termelnek majd ki. Nem kis gondot okoz a nyugat-német rezsimnek, mi történik az esetben, ha Líbia elismeri a Német Demokratikus Köztársaságot ...

Az új líbiai kormány feje Mahmud Szulajman Magrabi jogász, gazdag politikai tevékenységre tekinthet viszsza. Megalapította a líbiai kőolajipari dolgozók szövetségét, 1967-ben részt vett sztrájkjuk megszervezésében, amiért bebörtönözték, 4 évi fegyházra ítélték és megfosztották líbiai állampolgárságától. Szulajman Magrabi tehát harcos egyéniség, mint kormányának több fiatal nacionalista tagja és programjának egyik sarkalatos pontja a szocializmus fejlesztése. Az új külügyminlniszter, a 45 esztendős Szalih Buszajr, mint a kormány legidősebb tagja 1958 óta Kairóban élt száműzetésben. Ússzetételénél fogva tehát a Forradalmi Tanács vezetése alatt működő új kormánytól haladó irányzatú politika várható, amely jelentősen járulhat hozzá az arab baloldali tábor tekintélyének növeléséhez, ha sikerül elhárítani az útból mindazon nehézségeket, amelyeket a belső és külső reakció támaszthat. SZÍRT