Szabad Földműves, 1969. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1969-02-15 / 7. szám
RIPORTOK J defent még zord, télies az idő. A nagy égi „tányér“ bújőcskát Játszik; minduntalan gomolygó, Szürke teliegek állnak az útjába. Fehér köntöst visel a gyógyintézet környéke, amelyet csoportokban strázsálő örökzöld fenyők, lombhullatő fák tesznek festőién széppé, vonzóvá. Sokezer ember keresi fel évente Sliáőot, ezt a híres fürdőhelyet. Alkalmi vendégei jobbára romantikát kereső turisták, természetimádók. Ezek — ill a berek, nádak, erek — továbbállnak, hogy minél több hasonló szépségű tájban gyönyörködhessenek. Ám az igaziak, a szívüket gyógyítgatók nem elégszenek meg néhány órával, egy-két nappal. Hosszabb Időre — A tévé-teremben nincs egy árva lélek se. Nagyon is alkalmas a tereferére. A reumás traktoros Ö a legfiatalabb. Mindössze huszonöt éves. A kenyheci szövetkezet traktorosa. Horváth Istvánnak hívják. Hatvanháromban kezdődött a betegsége, amely olyannyira elhatalmasodott rajta, hogy kórházba ikerült. A kórházi kezelőorvos ajánlatára beutalót kapott, s úgy jött ide. — Csütörtök és vasárnap kivételével fürdésből áll a gyógykezelésem. Jót tesz. Még legényember. Csak azt fájlalja, hogy hamar eliszkoltak a napok. Alighuszonöt napra — birtokukba veszik a „PALACE“ szobáit. Már jócskán délutánba hajlik az idő, mégsem népesek a sétányok. A büfé is kihalt. Mindössze ketten iszogatják feketéjüket. Jómagam kis fröcscsel oltom szomjamat. S mihamar távozom, ihogy magyarokra leljek. Odabent, az intézetben. Egyetlen Ismerősöm a kiindulópont. — Varga bácsi? Jó ember. Már ismerem. Tessék a 326-osba menni, ott megtalálja, mert a kulcs nincs itt — igazít útba készségesen a derűs arcú portás. No, most Varga, megleplek! — morfondírozom. Néhány másodperc röppen el. A kopogásra „Tessék!“ a válasz. S a következő pillanatban én vagyok a meglepett. A tagbaszakadt, barnaképű Ismerős helyett a tósnyárasdi Varga Károlynak kell szabódnom: — Bocsánat, tévedés! Varga Istvánt keresem. — Semmi baj. Megkeressük. Miután a másik Varga szobájának ajtaját hiába „vallatjuk“, odébbállunk. — Talán a társalgó teremben lesz — ötlik fel a gondolat a gyümölcskertészben. Búvárként vetem magam az emberrengetegbe. Itt kártyáznak, társasjátékkal töltik szabad idejüket. Amott? Billiárdoznak. Sehol egy ismerős arc. A mátyusföldi kísérőm talpraesett ember, aki hevenyében összeverbuvál vagy féltucat magyart. hogy megismerkedett, máris a búcsúzkodásra kell gondolnia. Bizonyára „szívéhez nőtt“ ez a mesésen szép környezet, no meg aztán miniszoknyás, tüzesvérű lányokból itt sincs éppen hiány. Mit lehet tudni? ... Hátha ... A halkszavú hústermelő Hat évtized van mögötte. Életének terhét-keservét magán viseli. Az új rend több örömet szolgáltat neki. A csilizradványi Kiss Zoltán bácsi nap mint nap derekasan helyt áll a termelés frontján. Tizenhat év óta egyfolytában göbölyös. Hej, mennyi vagon marhahúst kitermelhetett ezóta? ... — Ha hiszi, ha nem, naponta tizennyolc kilométert kerékpározok munkahelyemre s vissza. — S mi kényszerítette ide, a gyógyintézetbe? — Magas a vérnyomásom. A továbbiakban elmondja, hogy sokat segít az inhaláció, valamint a gáz-injekció. Ez utóbbi után úgy érzi, mintha újjászületne. Először Frantiskovy Lázné-ban gyógykezeltette magát, másodszor, illetve harmadszor pedig Sliáöon. — Nagyon jót tenne — fejezi ki óhaját ez a munkában megfáradt ember —, ha a gyógykezelés után néhány hetet pihenhetnék. Forduljon kezelőorvosához ezzel a kéréssel. Ha indokoltnak látja, bizonyára nem zárkózik el az efféle kívánalom elől. Kalauzom — a gyümölcskertész Immár hatodszor vesz részt Ilyen 25 napos gyógykezelésen Varga Károly. Miként vélekedik ő? — ötvenkilencben infarktust kaptam. Szerencsésen átvészeltem. Azóta évente Sliáöon gyógyítgatom megsérült szívemet. Naponta gázinjekciókat kapok. Villanysugár-kezelésben is részesülök. A gyógykezeléseik után hétnyolc hónapig jól érzem magam. Állíthatom: használ a gyógykezelés! Ügy tudja, határozottan ártott neki a dohányzás. Húsz, harminc darabot elszívott naponta. Az infarktus bekövetkeztét az előrehaladott érelmeszesedésnek tudja be. Nagyon vigyázzon az egészségére! A szívvel játszani nem szabad! Bizony nem! A szabad idő kihasználása A gyógyintézet pácienseinek nem kell unatkozniuk. Egészségügyi előadásokat hallgathatnak, esztrádműsort nézhetnek, színházba mehetnek. S ha van elég jelentkező, társaskirándulásokon is résztvehetnek. Legutóbb például az Alacsony-Tátrában voltak. Igaz, nem nagyon dicsérték ezt az utat: a kelet-szlovákiai, csallóközi, mátyusföldi emberek nem nagyon szeretik a dermesztő hideget. Hát a könyvtár? Az intézet kultúrfelelőse arról tájékoztat, hogy a gyógykezeltek — mármint a magyarajkúak — saját anyanyelvűikén olvashatják Jókait. Gárdonyit, Mikszáthot, Vernét, Dosztojevszkijt, Tolsztojt stb. Ami a magyar sajtót illeti, az Oj Szót olvashatták (három példány jár kézről kézre), s legközelebb már a Szabad Földműves-bői is tájékozódhatnak hetente az őket érdeklő, legfontosabb rendeletekről, tudnivalókról, gyógykezeltetési-, üdülési, valamint nyugdíj-kérdésekről s egyebekről. ☆ Végezetül: nyilvános dicséret illeti a gyógyintézet illetéikeseit, akik mindenképpen kedvükben járnak a magyarajkú pácienseknek (a szlovákul nem tudók tolmács útján értethetik meg magukat, s a televízió budapesti műsorának nézését is lehetővé akarják tenni). A napi ötszöri étkezésen, a kifogástalan gyógykezelésen, a magaslati levegőn kívül _az ilyenirányú gondoskodás is hozzájárul ahhoz, hogy a szív- és érmegbetegedésben szenvedők gyógyulását siettesse. Ezek az emberek jobbára állami gazdaságok, szövetkezetek, s egyéb mezőigazdasági üzemek dolgozói, akik gyógyultan szeretnének távozni, hogy egész emberként vehessék ki részüket a termelőmunkából. Mielőbbi gyógyulást! Ezt kívánjuk mi is. N. Kovács István Vetélkedő Múlt év november végén a száztornyú aranyos Prága nagy kiterjedésű és állatszobrokkal dekorált kultúrparkjában rendezte meg a prágai Kisállattenyésztő Egyesület az országos kisállatkiállítást. Sok ezer baromfi, nyúl, galamb, kutya és macska seregszemléje volt ez, melynek célját találóan fejezte ki a kiállítás mottója: „Az emberek gyönyörködtetésére, örömére és hasznára“. De hogy pontosabb képet nyerjünk a kiállítás nagyságáról, sikeréről, legyen szabad megemlítenem néhány konkrét számadatot: 1896 nyulat, 964 baromfit, 4136 galambot, és nem tudom mennyi kutyát és macskát állítottak ki. Az állatok hatalmas épületekben, 8—10 soros kalitkákban voltak elhelyezve. A legnagyobb épületben, a brüsszeli pavilonban, helyezték el a galambokat. Engem a baromfiak érdekelteik a legjobban, mégis először a kutyák pavilonjába kerültem. Magam sem tudom hogyan. A különböző fajtájú, nagyságú és színű kutyák ketrecekben voltak és szemmel láthatólag unták a tömeget. Kivéve Darlingot, a remek külsejű Doberman kutyát, amely a jó megjelenésű, csinos fiatal gazdájával együtt a ketrecen kívül nézette magát. Ű kivétel volt. Több volt a többinél, mert sok díjat nyert külföldön is. Néhány nappal a prágai kiállítás előtt Rómában nyert I. díjat Darling. így hívták a kutyát, ami angolul annyit jelent, mint drága. Éppen csak hogy befutott Prágába a két világjáró. Persze mesélni külföldről, díjakról könnyű és sok mindent lehet, de elhinni nehezebb lett volna, ha saját szememmel nem látom a sok érmet, amit Darlingék nyertek külföldön. De meg kell hagyni, hogy a kutya csakugyan remek példány volt. A standardnak megfelelő, karcsú, harmonikus volt az alakja, magas intelligenciáját pedig a fülek játéka, fejének mozdulatai. fegyelmezett viselkedése és értelmes tekintete fejezték ki. Darling jól összepasszolt a gazdájával, aki sárga pórázon tartotta őt. Körülöttük volt a legnagyobb tömeg, főleg fiatal lányok, akik úgy láttam inkább a gazdát, mint a kutyát bámulták. És erről önkénytelenül is eszembe jutott, hogv talán az érmeket Rómában, Berlinben, Prágában nemcsak Darling, de csinos gazdája i§ nyerte. Mert valószínűnek tartom, hogy mint Prágában, Európa többi fővárosában Is a bíráló bizottság néhány tagja nő volt. Hát a többi állatról mit mondjak? Olyan szép, nemes, kedves volt mind, hogy mindegyik legalább annyi említést érdemelne, mint Darling. Minden egyes kis állaton volt valami meglepő, lenyűgöző, lebilincselő. Az ember nem bírta róluk levenni a tekintetét. A szépek legszebbjei, gazdáik büszkeségei, akiket otthon kényeztetnek Úgy, hogy azt sok ember megirigyelhetné. Még személyazonossági igazolványt (törzskönyv) is kapnak a nyulak, ikutyák, a baromfiak pedig gyűrűket. Gondos állatorvosi preventív kezelésben részesülnek, tiszta lakhelyükről, jő ellátásukról nem is beszélve. A kiállított állatok tudják, hogy az emberek szeretik őket s ezért biztonságban érzik magukat. Okosak, mert az egyébként szabadon élő tyúkok, galambok, macskák és kutyák, fegyelmezetten, békésen tűrik napokon át szűk kalitkájukban a rabságot. Főleg a galamboknál csodáltam ezt a türelmet, az inpozáns brüsszeli pavilonban. Nem hiába szimbolizálják velük a békét. A galamb a kiállított kisállatok között a legnagyobb pavilonban, a legtöbb látogató előtt a legnagyobb számmal képviseltette magát. Szépek voltak a Komáromi bukók, cseh csajkák, amerikai kingek, kínai rackák, lengyel hiuzok. Az 59 fajta kiállított galamb között voltak fodros tollúak, páva farkúak, bóbitás fejűek és olyanok, mint egy felfordított helikopter. Lábvégükből oldalt evező tollak nőttek ki. Ügy láttam, hogy a legtöbb embert a galambok érdekelték. Venni is lehetett a kiállításon. A legtöbbnek ára 100—150 korona volt, de Stefanovics László kassai tenyésztő pl. egy angol golyvás galambjáért 400 koronát kért. Az ilyen drága, díjat nyert szépségkirálynő galambból kevés van az országban, mert kitenyésztésük sok utánjárást, anyagi áldozatot, tudást, kitartást és szeretetet igényel. A külföldi kisállat kiállításokhoz viszonyítva a prágai kiállítás technikai részét a szegénység jellemezte. Itt lemaradtunk Az állatok mennyisége .megnyugtató, minősége jó volt. A látogató tízezrek lelkesedése örömteljes volt. Itt a versenyben egy lótejjel mi vagyunk előbbre. A prágai országos kisáliatkiállítás mottójának utolsó szaváról a „haszonról“ befejezésül még annyit, hogy minél szebb,, nemesebb, tisztább vérű egy állat, annál több hasznot hajt. De az anyagi haszonnál nagyobb a lelki érték, mert szórakoztat, oktat, a fiatalokat elvonja a káros szenvedélyektől A kisállatokkal való foglalkozás aktív pihenést nyújt és végül kiegyensúlyozott, nyugodt életformát biztosít, melyre napjainkban mindnyájunknak nagy szüksége van. Dr. IZSÖF ZOLTÁN, állatorvos A FÜRGE Csurgó Balázs — kis, tömzsi, pirosarcú ember — a jövendő tsz juhásza, már második napja nem hajtotta ki a birkákat, mert ott dolgozott a nyíró. Megnyírt vagy már kétszáz birkát, s egyre dicsérte, hogy ilyen gyapjút idén még nem is nyírt birkáról; ezen aztán nem találhat semmi kivetnivalót a beváltó. Csurgó Balázs büszkén hallgatta, ránézett a kis fekete pulira: — No, mit szólsz ehhez, Fürge?! — Az nyüszített, mintha maga is erösítgetné, hogy ők ketten Csurgóval nem akárkik, hírük van a környéken ... Hanem miközben Csurgó terelte a birkákat a nyíró keze alá, — egyszeresük türelmetlenkedni kezdett Fürge; elébb csak nyüszített, nyavíkolt, aztán hangos csaholásba kezdett, el-elszaladt az ajtóig, meg vissza. — No, mi a fene lelt?! — ripakodott rá Csurgó. A kis puli meg egyre türelmetlenebb lett, most már izgatottan kapirgálta az ajtót, és ott csaholt irgalmatlanul, mintha csak követelte volna, hogy Csurgó hagyjon ott csapot-papot, jöjjön oda és nyissa ki rögtön. Erre aztán Csurgó meg is indult az ajtó felé, hogy bizonyságot szerezzen Fürge izgalmának okáról. Megrémült, ahogy kinyitotta az ajtót és kilépett, mert látta, hogy a másik hodály, amelyben vagy négyszáz birka van, füstöl, és már felcsap a láng. Csurgóból kiszaladt a káromkodás: — Hű, a jóistenit, ég a hodály.. .1 — azzal $zedte a lábait sebesen. A kis puli pedig nagy csaholással rohant előre, de az ajtó be volt csukva, erre nyomban vissza a gazdájához, mintha csak bíztatná: — sebesebben, benn égnek a birkák ...! Futott ts Csurgó, majd felbotlott, éppen idejében ért oda, mert már nemcsak füstölt, hanem lángolt a nádtető. Izgalmában úgy tépte ki az ajtót, olyan erővel, hogy hanyattvágódott; a kis pult pedig rohant a pajtába, ahonnan iszonyatos füst tódult ki. Csurgó is beugrott a pajtába, de olyan sűrű és fojtó füst terjengett, hogy mindjárt vissza ts hőkölt, aztán úgy kapkodott kint a levegő után, mint a vízbefúló ... Valahonnan előkerültek az emberek is, rémülten néztek egymásra. A birkák riadtan szaladtak széjjel, Fürge nagy lármával terelte tovább őket. Egy szikár, hajlotthátú ember elkiáltotta magát: — Az istálló is ég, emberekI Benne hatvan tehén! Erre aztán még nagyobb lett a rtadalom. — Vödröket, vizet, emberek! Oltsuk a tüzetI — kiáltotta harsányan egy hang. — Istennyilát! Elébb a teheneket szabadítsuk ki! — hangzott el parancsolóan máshonnan a szó. Odatódultak mindnyájan az istállóajtóhoz, de izgalmukban nehezen tudták kinyitni; a tehenek kísérteties bőgése kihallatszott. Előbb csak a szikár, hajlotthátú férfi ugrott be a sűrű füstbe, hallatszott, ahogy fuldokolva köhécselt, aztán a vészjósló kiáltása: — Gyertek, áldozzuk el a teheneketI — Szekeres, a kis tömzsi ember, hasoncsúszva ment, gondolván, hogy lent a földön inkább kap levegőt. A többi utána tódult. — Ne oldjátok, csak gyorsan vágjátok el a kötőfékeket! — harsant az előbbi parancsoló hang. Csurgó kiugorva Fürgét szólította. Nagyot kiáltott: — Füürgee! — a pult egy pillanatra megjelent az ajtóban, de gazdája intéséből megértette, hoay vissza kell mennie téríteni a teheneket. Már hajtotta is a barmokat, azok nagy bőgőssel tódultak az ajtó felé. — Minden kötél el lett vágva?! — hangzott az izgatott kérdés. — Tán el — felelte bizonytalanul valaki. Megint kirohant három tehén, aztán még kettő ... — No, hálistennek! — kiáltott most valaki — kinn van már mind a hatvan! — De a kiskutyám. ■.?! jajdult fel Csurgó rémülten. Fájdalmas nyöszörgés volt a válasz, s ahogy Csurgó botorkált a hang irányába, megbotlott Fürgében; ott feküdt a puli a két állás közepén, a járdán. Csurgó felemelte, s melléhez szorítva rohant ki vele. Az emberek körülfogták a kis feketeszőrű pulit, amint ott feküdt aléltan gazdája karjában; jobb oldalán szőre egy darabon leégett. — No, hallod, — mondták — ez a kutya kincset ér.,. Csurgó szeméből kicseppent egy könny a kis puli pofájára. Fürge kinyitotta nagy barna, hűséges szemét, gazdája arcába nézett, mintha csak azt mondta volna: — Látod, kimentettem a teheneket ts! — Elviszlek a doktorhoz kiskutyám, ne félj, meggyógyíttctlak! — beszélt rekedtre vált hangon Csurgó a pulihoz. Fürge megnyalta gazdája kezefejét... Kamján István A Palace gyógyintézet J, 4-> I 9 a 8 N V a . X >» a CM « a V 00 I 0> B 0) U B X ’35 u aa i
