Szabad Földműves, 1969. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1969-06-28 / 26. szám
KISÁLLATTENYÉSZTÉS Terjed a ketreces csibenevelés, tyúktartás Magyarországon nagyjából kétféle tyúktartás létezik. Keveset, 20-at, ötvenet tartanak azok a tanyasiak, faluban lakók, akik nem sok gondot fordítanak a tyúkra, viszont nem is várnak sokat tőle. 300—500, vagy ennél is többet tartanak, akik komoly keresetkiegészitönek tekintik a tojástermelést. Az ilyen baromfitartók hibrideket tartanak átalakított ólokban, ventillátort használnak, tojótápot etetnek. Eredményeik megközelítik, olykor meg is haladják a nagyüzemekét. Egyes községekben és a városok külső részein a kertes házakban lakók a legkorszerűbb tojástermelést folytatják; azonban rendszerint helyhiánnyal küzdenek: több tyúkot szeretnének tartani, mint amennyi helyük van. Náluk terjed most legjobban a ketreces csibenevelés és tyúktartás, a Jelenleg ismert tartási módok legkorszerűbbike. A Baranya megyei Bőly községben például a hibridtartók már sem a kotlós, sem a padlón nevelést nem folytatják. Három, négy emeletes ketreceket készítettek, a csirkék tehát három-négy emeleten élnek egymás felett. A ketrec erős léclábakon áll. Egy-egy emelet sűrűfonatú dróthálópadozatból, 2—4 centi drótosztású oldalrészből és az arra kívülről felszerelhető etetővályuból, itatóból áll. Minden emeleten villanykörte lóg a ketrecbe. A sűrűfonatú drótháló alatt kihúzható ürülékfelfogő furnérlemez, vagy pléhlap van. Építenek olyan ketrecet is, amelynek egyik vége farostlemezből készül és zárt, csupán egy nyílás van rajta a csibék számára. A zárt részbe különböző erősségű villanykörte csavarható be, ez adja a kis melegedő helyiség hőjét. Amikor a csibe megérkezik a keltetőből, a felső emeleten helyezik el, hiszen egy fűtött helyiség levegője mindig melegebb a plafon közelében. Ahogy nőnek a csirkék, úgy osztják szét őket az üresen álló alsóbb ketrecekbe. Van olyan baromfitartó, aki kizárólag csibeelőneveléssel foglalko-Néhány gondolat a libanevelésről Az épülő ketrecen jól látható az itatészelep, az alatta levő tölcsér, amely a csurgalékvizet elszállítja. Kistenyésztő házilag készített négyszintes nevelőketrece. zik, s a tavaszi hónapokban két-három turnusban többezret is felnevel a ketrecekben. Nem kevés ugyanis az olyan baromfitartó, aki inkább többet fizet a csirkéért, de az legalább két-három hetes legyen. Tavaly lehetett először észlelni, hogy elkezdődött a tyúkok tartása a ketrecekben. A tyúktartók nem a gyárilag és fémből készített ketreceket használják, mert drágának találják azokat (60—70 Ft. egy tyúkférőhely), hanem készítenek házilag. Van aki fém-, van aki favázon helyezi el a ketreceket. Egy-egy ketrec mérete 50X40, a magassága 40 cm. Egy ilyen ketrecbe három tyúkot helyeznek el. Nem sok lehetőségük van a tyúkoknak a mozgásra: a baromfitartó azonban nem is a sok mozgást, hanem a tojást várja tőlük. A rácsozat, amelyen a tyúk áll, 3 mm vastagságú horgonyzott drótból készül — a tyúktartók maguk hegesztik, vagy hegesztetik ismerőseikkel — s ennek az úgynevezett taposórácsnak a ketrecből kiálló, felfelé hajlított vége a tojásgyűjtő. Ide gurul ki a tojás, ahogy a tyúk megtojja. A taposórácsnak ugyanis 10 fokos lejtése van. A ketrecek elején helyezik el az etetővályút s néhol e fölött az Hatót is. Mások a legmodernebb szelepes önitatőt használják, amit szintén falusi mesteremberek készítenek. A szelepes itató lényege: a vízvezetékcsőből minden ketrec fölött kiáll egy kis szelep, amit ha megmozdít a tyúk, néhány csepp víz jelenik meg rajta. Az ügyesebb baromfitartók műanyag tölcsért is erősítenek a szelepek alá, hogy az elcsurgó vizet elvezethessék. A ketreces tartás előnyei: 1. Nem öt-hat, hanem Í2—15 tyúk tartható ily módon az ól minden négyzetméterén, 2. nincs szükség alomra, 3. tiszta a tojás, 4. kevesebb takarmány kell egy tojás előállításához, 5. Könnyebb a selejtezés, mert az állomány áttekinthető. A ketreces tartásnak természetesen feltételei is vannak. Könnyű tojóhibrid való ketrecbe, tökéletes takarmányt szükséges etetni, mert egyéb eleséghez nem jut a zártan tartott tyúk, a nagy állatsűrűség miatt fokozottan kell gondoskodni a légcseréről. Találtunk már ketreces tyúktartást régi borospincében, lakóház pincéjében és természetesen istállóban. A ketreces tartással kis helyiségben sok tyúkot lehet tartani. A tojás tisztasága is e módszerrel biztosítható a legkönnyebben, mégpedig a korszerű tyúktartásnak ez ma nélkülözhetetlen kritériuma. Akik házilag készítik a ketrecet, 10—15 forintból hoznak létre egy tyúkférőhelyet, s őszintén szólva a tojásárak nem is „bírják el“ az ennél sokkal drágább berendezést. Dr. GONDA IRÉN A folyók mentén és számos községben hagyománya van a libatenyésztésnek. A felnevelt állatok egy részét pecsenyelibaként avagy hízóként értékesíti a tenyésztő, míg a többit kitömve saját használatára fordítja. Bármi történik is a libákkal, 'tartásukat úgy szervezzük, hogy minél kevesebbe kerüljön nevelésük. Azokon a helyeken, ahol a libák számára legelő áll rendelkezésre, ez a kérdés többé kevésbé megoldódott. Ám az utóbbi években egyre kevesebb a parlagon heverő földterület, minimálisra zsugorodott a libalegelő. Ezért az udvarba szorul az állat, ahol a háziaktól függ sorsa. A gazdasszonyon múlik, mennyi és milyen takarmányt juttat az állatoknak. Őszintén szólva ilyen esetben követjük el azokat a hibákat, amelyekről szólni akarunk. Tudjuk, hogy a libák Szentgyörgy táján kelnek s rendszerint ősszel kerül sor eladásukra, illetve tömésükre. Ez az idő pedig nagyon hosszú, sokszor fél- évtől is több, mely idő alatt az állat nagyon sok takarmányt felemészt. A gyakorlat azt mutatja, hogy a legtöbb háziasszony a kacsával szemben azért részesíti előnyben a lúdtartást, mert az minden zöldet megeszik s ezáltal nem kell a zsákba nyúlnia. Ez az elmélet azonban nem állja meg a helyét maradéktalanul. Igaz ugyan, hogy a zöldtakarmány, illetve a legelő sokat pótol a ludak táplálásában, de a gabonaneműek nélkülözése néhány veszélyt rejt magában. Először is a libák fejlődése a kelleténél lassabban történik, másodszor a tollasodás időszakában az állatok teljes legyengülését, sőt pusztulásukat is eredményezheti. Az ilyen esetben azután ne csodálkozzunk azon, ha a liba ősszel sem éri el azt a súlyt, amelyet a felvásárló az első osztályba sorolt árutól megkövetel Sose higyjük, hogy a zöldön nevelt libák tartása szemes nélkül olcsóbb, kifizetődőbb. Ellenkezőleg. Ha meghúzzuk a takarmányt az állattól, külterjesen neveljük azokat — ha látszólag nem is — a valóságban kárunk származik belőle. Nemcsak azért, mert hosszabb idő szükséges az állat kifejlődéséhez, de azért is, mert a fejlődés befejeztével sem kapjuk meg azt a súlyt, amennyit elvárunk egy kifejlődött libától. Ily esetben amikor az állatot tömőbe fogjuk, hizlalása során azt a gabonamennyiséget is felemészti, amit növekedése alatt meghúztunk tőle. További hátránya pedig, hogy a „koplaltatott“ liba soha sem éri el azt a súlyt, amilyent a kicsi korától jól táplált állat aránylag rövidebb Idő alatt elér. Lényegében tehát akkor csökken a libák felnevelésének költsége, ha a zöldeleséget a szükséghez mérten kiegészítjük gabonadarával, Illetve szemesekkel. Arra kell törekednünk, hogy a jó takarmányozás révén az állatok mielőbb piacra, avagy a tömőbe kerüljenek. Ekkor nemcsak szép állatokban lesz örömünk, de munkánk is meghozza á várt eredményt. (sándor) A libák jól értékesítik a legelő füvét. Angliai tenyészcsibék érkeznek Csehszlovákiába A Csehszlovák Távirati Iroda jelentése szerint, az angliai baromfitenyésztő „Ross“-cég tenyészanyagot szállít a csehszlovákiai nagyüzemi csirkenevelő farmoknak, amelyek évente 10 milliónál több csibét szándékoznak tenyészteni. A negyedmillió font sterling értékű kereskedelmi szerződés egyik pontja értelmében az angolok technikai segítséget nyújtanak ottani cégek tenyész- és kísérleti berendezéseiben a csehszlovák szakembereknek. (k) V V V V V V V V V V V V V V V V V V V V V V V V V ♦ V V V V V V V V 'V V V V V V V * ♦ V ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ V * * ♦ V ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ Hogyan fizetőtök ki a házinyúl tenyésztése? A „Szabad Földműves“-ben megjelent írásokban olvashatjuk, hogy a kisállattenyésztés népgazdaságunk jó export forrása lehet. Tény, hogy a házinyúltenyésztés, amelyet jobbára csak kedvtelésből űznek a tenyésztők, nincs eléggé felkarolva. Azonban nem vitás, hogy a háztartás és a kert számos hulladéka a nyulakkal jobban értékesíthető, mint más háziállattal. Jövedelmezősége mégis csak úgy biztosítható, ha viszonyainknak megfelelő nyúlfajtát tenyésztünk. A házinyúlfajtákat két csoportba soroljuk: húsnyúl- és a prémnyulak. A termelő úgy jár el leghelyesebben, ha egy húsfajtát és egy prémfajtát is tenyészt. A húsfajtát nyáron, a prémnyulat télen értékesítheti a termelő. Régi termelési tapasztalatok igazolják, hogy húsra legjelentősebb a „belga óriás“. Szürke, néha vasderes. Súlya 5—6 kg. Tiszta tenyésztésre ajánlották, ahol mód nyílott a nyulak jó takarmányozására. A „normandiai“ nyúl kifejlődött korban 4—5Vi kg-ot nyom. Igénytelen, szapora fajta. Egyik füle áll, a másik lóg. A nőstény zacskószerű tokát 0 SZABAí) FÖLDMŰVES 1969. június 28. hord, tenyésztésre, mind nemesítő keresztezésre igen alkalmas. Megemlítjük a bécsi óriási kék nyulat is, amely szintén szapora fajta és húsa ízletes. Prémjéért mindig jól fizettek. A prémnyulak közül első helyen állt az ezüst nyúl. Teste kisebb ugyan (3—4 kg), de húsa igen finom. Vágósúlya előnyös és téli prémjét drágán fizették. Színe világos, sötétszürkével keverve. Szőrzete rendkívül tömött. A legértékesebb példányok szőre egyenletes, ezüstszürke. Tenyésztésénél a sötétebbeket pároztatjuk, a világosabb szőrű bakokkal. Ezzel elérjük, hogy az utódok közepes szürkék lesznek. Igen szapora, fejlődése gyors. A jó prém alapfeltétele, hogy szabadban, de ne túl napos helyen tartsuk az állatokat. Az orosz prémnyulak bár kisebb testűek, húsuk ízletes. Igényük kicsi és szaporák. Minden tulajdonságuk meg van ahhoz, hogy a régi eredmények figyelembe vételével foglalkozzunk vele. A tenyésztés első feltétele, hogy a tény észanyag fejlett, erőteljes legyen. Tanácsos, hogy a tenyésztést kicsiben kezdjük. A nyulaknak legalább 7—8 hónaposaknak kell lenniük mielőtt a bakhoz engedjük, és fontos, jól kifejlődött csecsbimbőval rendelkezzenek. Mivel a házinyúlnál a rokontenyésztés hamar bekövetkezik, tanácsos, hogy a bakokat rendszeresen más tenyészetekből szerezzük be. Az állat megtermékenyítéséhez az egyszeri párosodás eredményesnek bizonyult. Ezért az üzekedő anyát elegendő ha 1—2 órára, illetve a párosodás lefolyásához szükséges időre engedjük a bakhoz. Előnyös, ha egyszerre több anyát pároztatunk. Ugyanis az egyszerre történő ellésnél a kisnyulak arányosan szétoszthatók. A kölykezés közeledtével bőven almozott, tiszta ketrecbe helyezzük az anyát és ne feledkezzünk meg kiadós táplálásáról. Mint ismeretes, a kisnyulak szeme 8—10 nap alatt nyílik ki. Ezt követően néhány nap múlva a szopás mellett némi takarmányt is fogyasztanak. A kölykek elválasztására 6—7 hetes korban került sor. Azután tágas kifutóba kerültek, ahol szabadon mozoghattak. Három hónap elteltével a bakokat különválasztották a nőstényektől, a felesleges bakokat pedig ebben a korban herélték. A nyulak takarmányozását illetően, amint fenntebb mondottuk, az összes kerti hulladékot szívesen fogyasztják az állatok. Előszeretettel eszik a répát, burgonyát, sőt a csicsókát is nagyon szeretik. A magvak közül legjobb a zab (tenyészállatoknak), míg a hizlalásba fogott nyulak abraktakarmánya a kukoricadara. A tenyésztők a száraz kenyérhulladékot is jó takarmánynak minősítették (a penészes kenyér igen veszélyes). A lefölözött tejet kitűnően értékesíti a nyúl, míg a lenmag és pogácsája a szőrzet fényességét, illetve a gerezna értékét fokozza. Ne feledkezzünk meg, Hogy az állatoknak mindig tiszta ivóvize legyen, mert ez a tenyésztés fontos feltétele. A teljesség kedvéért még azt is megemlítjük, hogy a rendszeres és jövedelmező nyúltenyésztés további feltétele a szakszerűen berendezett helyiség, illetve az alkalmas ketrecek beállítása. Kmoskó László, mérnök Gyura Ferenc bécsi kék anyanyula. Az anyanyúl tavalyi szaporulata négyszeri elletésre 32 fióka volt. Tanácsadó A meleg idő beálltával gyakoribbá válik a takarmányok romlása. A többkevesebb vizet tartalmazó takarmányok a meleg hatására lényegesen gyorsabban romlanak, mint például télen, ezért a takarmányozás nagyobb gondosságot igényel. A táp rendelését úgy kell ütemezni, hogy az ellátás ugyan folyamatos legyen, de a szavatossági határidő lejárta után már ne etessük. A felhasználásig hűvös, száraz helyen, vékony rétegben elterítve tanácsos a tápot tartani, s ügyelni arra, hogy szennyező anyag, víz ne kerüljön bele. A táp növényi zsírokat, állati fehérjét is tartalmaz, s ezek megromlása esetében avas, kellemetlen szagú. A romlott táp vitaminjai tönkremennek. Sokan a maradék, megavasodott tepertőt a baromfi takarmánykeverékében óhajtják hasznosítani. Ezzel több kárt okoznak, mint amennyi hasznot remélnek. Az avas zsiradék, valamint a romlott konyhai hulladék, a penészes kenyér és kukorica alkalmatlan a baromfi takarmányozására. Egyes baromfitartók nedves keveréket etetnek a baromfival, s ehhez tejet is használnak. Ilyenkor két dologra kell ügyelni. Az egyik, hogy a tej, vagy a fölözött tej csakis teljesen friss, vagy alvadt lehet — savanyú nem — a másik, hogy csak annyi keveréket szabad készíteni, amennyit az állatok rövid idő alatt elfogyasztanak. Azokat az etetőedényeket, amelyekből nedves keveréket etettünk, alaposan tisztára kell mosni, hogy a sarkaiban se maradjon takarmány, mert az nagyon gyorsan bomlásnak indul, s mérgező lehet. A baromfi a szagok, ízek iránt meglehetősen érzéketlen, arra tehát ne számítsunk, hogy majd nem eszi meg a kellemetlen szagú, vagy ízű takarmányt. Megeszi, de kárt okozunk vale.
