Szabad Földműves, 1969. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1969-06-14 / 24. szám

HASZNOS TUDNIVALÓK.

ft nem dolgozó, részleges rokkantak problémái

Az utóbbi időben jelentősen megnövekedett azoknak az eseteknek a száma, amikor a részleges rokkantsági járadékra igényt tartó polgárok arról panaszkodnak, hogy nem ismerték el számukra a rokkantsági nyugdíjat, habár a Szociális Ellátás Járási Vélemnéyező Bizottságának döntése szerint — s ezt a végzést a kérvényezővel közölték — egészségi állapotuk a teljes rokkantság követelményének is eleget tesz. Mások panaszkodnak arra, hogy nem ismerték el számukra az aggkori nyugdíjat annak ellenére, hogy ledolgozták a 25, illetve 20 szükséges munkaévet és elérték a nyugdíj megadásához nélkülözhetetlen korhatárt, ami szintén egyik fontos követelménye a nyugdíj megadásának. Egyes esetektől eltekintve nagyobbára idősebb nőkről van szó, akiknek, a múltban leromlott egészségi állapotukat tekintve, részleges rokkantsági nyugdíjat ismertek el s azóta nem dolgoztak.

Ezekben az esetekben a teljes rokkantsági nyugdíj, illetve az aggkori nyugdíj megadásának elutasítását nemcsak az érintett kérvényezők, hanem közvetlen környezetük is éles bírálattal élve fogadták, mivel sérelmesnek vélték ezt az eljárást, és néha mint indokolatlanul merev törvényes rendelkezést értékelik. A kérvényezők egyéni véleményét tekintve, amikor teljes rokkantságuk vagy öregségük miatt már képtelenek a munkára, ez teljesen érthető is. Ezzel szemben a törvényes előírások célja az, hogy a fennforgó rokkantsági, illetve aggkori nyugdíjak visszautasításának ezekben az esetekben, amikor a rokkantság, illetve a nyugdíjigény korhatára legkorábban két évvel a munkaviszony megszűnése után következik be (Tt. 101/1964 számú törvény 20. §-ának első bekezdése, illetve az előírás 11. §-ának 5. bekezdése) olyan helyzetet alakítson ki, amely arra vezessen, hogy a részleges rokkantsági járadék élvezők nyugdíj itleményük kifizetésének idején is dolgozzanak. Az említett 101/1964 sz. törvény nem jelentett minőségi változást az 1964. július 1 előtti állapotokkal szemben, mivel hasonló szellemben fogalmazták meg az ezt megelőző Tt. 55/1956 sz. törvényt is. Változás, illetve módosítás csupán abban mutatkozik, hogy az annakelőtte érvényes előírásokban (Tt 55/

1958 sz. törvény 7. §-ának első bekezdése) a részleges rokkantsági nyugdíj kifizetésének időszakát a munkaviszonynak komoly okokból eredő megszakításával egyenrangúnak értékelték. Tehát úgy, mintha ezalatt az idő alatt a dolgozó a munkaviszonyból nem lépett volna ki. Hasonló kitételt a Tt. 101/1964 sz. törvény nem tartalmazott, sőt e törvény 112. §-a kihangsúlyozta, hogy csupán 1964. december 31-től minősítik a részleges rokkantsági nyugdljjáradék kézhezvételének időtartamát a munkaviszony komoly okok miatt történő megszakításának.

Ma már az évek távlatából különféleképpen értékelhetjük azokat az okokat, amelyek a részleges rokkantság elismerésének 1967-ben bekövetkezett lényeges változásához vezettek. A kérdés az, milyen szempontból indulunk ki ennél az értékelésnél. Tehát, hogy kizárólag a nyugdíjasok szubjektív igényeit és követelményeit vesszük-e alapul, vagy azoknak a követelményeknek tárgyilagos elemzését tartjuk szem előtt, amelyet a polgárok szociális helyzetének komplex megoldása érdekében ez a változás előidézett. Ennél az elemzésnél nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy elsősorban olyan idősebb nők szociális helyzetének megoldásáról van szó, akik a részleges' rokkantság elismerése idején, tekintettel előrehaladott korukra, többnyire már nehezen találhattak megfelelő munkát, és akiknek 1964. július 1-e előtt a szociális ellátás felelős szervei olyan tájékoztatást nyújtottak, hogy a részleges rokkantsági járadék folyósításával — anélkül, hogy tovább dolgoznának — a jövőre nézve biztosítják maguknak a rokkantsági, illetve az aggkori nyugdíj elismerését. Ezzel szemben nem lehet kizártnak tekinteni az olyan eseteket, amikor a részleges rokkantsági járadékot élvező hosszabb időn át nem dolgozott és nem is igyekezett megfelelő munkát találni, mert bizonyos okokból megfelelt számára és elegendőnek mutatkozott megélhetéséhez a rokkantsági Járadék is. Például segített élettársának munkájában, alkalmi munkával tett szert keresetre, néha ellenőrizhetetlen, esetleg kétes jellegű munkával stb. szerzett anyagi eszközöket — s így a jelenleg érvényes előírások betartása

mellett tulajdonképpsn önmaga idézte elő rokkantsági, illetve aggkori nyugdíjának elvesztését.

Ezért nem lehet egyértelműen azt állítani, hogy a jelenleg érvényes előírások teljesen helytelenek lennének, vagy azt, hogy tökéletesen megfelelők. Csupán az újabb esetek és ezeknek konkrét megoldásán alakuló további értékelés adja majd meg a választ, hogy az esetleges későbbi törvényrendezés során az erre vonatkozó törvényt módosíthassák vagy célszerűbben megszövegezhessék. A jelenlegi állapot mellett azonban az érvényben levő törvény rendelkezéseiből kell kiindulni és minden pontját feltétlenül be kell tartani. Tehát nem jelenti azt, hogy — mint általában minden törvényes rendelkezés esetében — nem kellene a törvény szövegéből kiindulni, valamint értelmét és célját szem elől téveszteni. Az ilyen eljárás előfeltétele, hogy minden konkrét esetben a nyugdíjjogosultak egyéni helyzetét velük még azelőtt megtárgyalják, mielőtt kérésük megoldásra kerülne. Tehát még azt megelőzően, mielőtt azon okból elutasítanák, hogy már több mint két éve nincsenek munkaviszonyban. Emellett figyelmeztetni kell őket e tény hátrányaira rokkantsági, illetve aggkori nyugdíjjogosultságuk elbírálásakor. Idejében kell őket tanáccsal támogatni és segítségükre sietni, számukra alkalmas munka beszerzésével, hogy munkaviszonyba lépve kedvezően befolyásolják nyugdíjjogosultságukat anélkül, hogy munkába lépésük kimondottan spekulatív jellegű legyen. Különösen az ellenőrző orvosi vizsgálatok alkalmával kellene a nem dolgozó részleges rokkantsági járadékélvezőket idejében és részletesen megismertetni azokkal a következményekkel, amelyek rokkantsági, illetve aggkori nyugdíjuk elismerését és nyugdíjjogosultságukat befolyásolják. Helytelen lenne, ha a szociális ellátás szervei tudatosan előidéznék az olyan helyzet kialakulását, amelyek mellett a Szociális Ellátás Járási Véleményező Bizottságai kénytelenek lennének megállapítani, hogy a kérvényező valóban rokkant s ezt a végzést a kérvényezővel közlik is, viszont teljesen világos, hogy a későbbiek folyamán a kérvényező a nyugdíjintézettől olyan írásbeli végzést kap, amely szerint

rokkantsági nyugdíját csupán azért utasítják vissza, mivel a munkaviszonyból történt kilépése idejétől kezdődően részleges rokkantsági nyugdíjat kapott s azóta már több mint két esztendő telt el. Természetes, hogy az ilyen eljárás a nyugdíjjogosultságukat érvényesíteni szándékozó kérvényezők körében elégedetlenséget szítt, s emellett nem lehet az ügy felett napirendre térni azzal az állítással, hogy kérésük legalább részben nem jogos.

A részleges rokkantsági járadékot élvezők rokkantsági, illetve aggkori nyugdíjának kérvényezése esetén az idejekorán végzett egyéni beszélgetés e kérvényezőkkel elősegíti azt, hogy az előbbiekben ecsetelt kellemetlen eseteket a 101/1964 sz. törvény 142. §a- értelmében oldják majd meg. Habár nem lehet teljesen kiküszöbölni e megoldás során az olyan eseteket, amikor e törvény 11. §-a 5. bekezdésének, illetve 20. §-a első bekezdése utolsó mondatának szó szerinti alkalmazása, mint a törvény szigorú alkalmazása mutatkozna, mégis abból kell kiindulni, hogy a törvényes feltételek be nem tartását a kérvényező részéről lényegében nem lehetne így minősíteni. Az említett eljárás csupán az olyan idősebb nők kérvényei esetében jöhetne számításba, akik aránylag hosszú ideig álltak alkalmazásban, a részleges rokkantsági nyugdíjat már idősebb korukban ismerték el számukra és betegségük jellege, valamint a munkaerőfelesleg gátolja őket abban, hogy alkalmas munkát találjanak. Emellett a járási nemzeti bizottság szociális ellátási ügyosztálya a részleges rokkantság elismerésének idejében, illetve az ellenőrző orvosi vizsgálatok során a részleges nyugdíjat élvezőt megfelelő munkába nem tudta elhelyezni.

Mindezek az esetek arra figyelmeztetnek, hogy idejekorán kell foglalkozni a nyugdíjasoknak ezzel a kisebb csoportjával, és amennyire lehetséges nem szabad megengedni, hogy amikor joggal számítanak arra, hogy nyugdíjukat teljes nagyságban elismerik, kérvényüket csupán azért utasítsák el, mert számukra talán másodrendű feltételt nem teljesítenek.

I H.

A SZLOVÁK SZOCIALISTA KÖZTÁRSASÁG PÉNZÜGYMINISZTÉRIUMÁNAK 1969. VI. 1-ÉN ÉLETBELÉPETT ÜJ RENDELETÉRŐL

A telkek nagyobb ára

Könnyebb lesz építotelket venni? • Egységesítik a beépítésre szánt területek minősítését • Csökkentett érték csak 3000 niz-en felül • Az egvéni építkezések költségtérítése.

Az ingatlan árak kialakításának körébe tartozik a személyes tulajdont és az egyéni tulajdont képező épületek, a beépített és a még beépítetlen házhelyek, valamint a mező- és erdőgazdasági földterületek értékének meghatározása. Az értékrendezés egyrészt azért is fontos, mert kihat a telkek árára, illetve a kisajátított telekért adott térítés nagyságára. Az 1969. május 31-ig érvényben levő Tt. 73/64 számú pénzügyminisztériumi rendelet is különbséget tett az egyes ingatlanok között, tekintettel a telek tulajdonjogi Jellegére (személyes- és magántulajdon), s emellett teljes térítést csupán a személyes tulajdont képező telek esetében Ismertek el. A magántulajdonban levő ingatlanokért adott térítés (például házakért, telkekért stb ) alacsonyabb volt.

Ami az Ingatlan árak és az értük adott térítés normatív rendezését illeti, ez nálunk eléggé komplikált fejlődési folyamatot (elentett. A gyakorlatilag korlátlan föld- és általában ingatlan tulajdon mellett a múltban, 1939 előtt, ezeknek árát a kereslet és a kínálat szerint szabadon alakították ki. Az adminisztratív beavatkozásra s ezáltal az árak szabályozására a cseh országrészekben 1939-ben. Szlovákiában pedig 1942-ben került sor, amikor kiadták az ingatlanok árának emelését betiltó rendelkezést. E rendelkezés alapján nem volt szabad túllépni az 1939-es, illetve az 1942-es év ingatlan árszintjét. Tehát az ingatlanok árát befagyasztották. A Szlovák Nemzeti Tanács 1946 ban hozott határozatával' ezt az árbefagyasztást ugyan beszüntette ezzel szemben a beruházási építkezések rohamos fejlődése. különösen 1948 után megkövetelte, hogy rendezzék a beruházási

10 szabau t’üLnvjíivr I

1.969. június 14.

építkezések megvalósításához szükséges ingatlanokért adott térítések problémáját, a beruházást végző szervezetek megvásárolhassák, illetve kisajátíthassák az építkezéshez szükséges területet. Elsősorban társadalmi szempontból fontos vízierőművek, ipari üzemek, lakótelepek, iskolák, utak stb. építéséről volt sző. Ezért az 1951- ben kiadott 258. sz. rendelet országos viszonylatban rendezte az építőtelkekért, a mezőgazdasági földterületért, valamint az épületekért adott térítések kérdését. Ezt a rendeletet 1963- ban a Tt 18/63 sz. hirdetmény váltotta fel, amely az előző — ez esetben hatálytalanított — rendeletből átvette az építőtelknk árának díjszabását, tehát a 0,80—2,00 koronáig terjedő árat négyzetméterenként. Egyúttal ezt a díjszabást az ingatlan terjedelmétől és felhasználási módjától függően csak a családi házak, hétvégi üdülőházak, víkendházak építésére és kiskertek létesítésére korlátozták. A más jeliegü telkek esetében csupán a kisajátított helyett más telek adását ismerték el térítésként. Ehhez hasonlóan oldotta meg a telkek kérdését a Tt 73/64 számú hirdetmény is, amely 1964 májusában lépett hatályba.

A személyes tulajdont képező épületek árát és az értük adott térítés összegét az 1963-ban és 1964-ben kiadott rendeletek két alapfontosságú pontban módosították az épületek értékét meghatározó rendelkezést tekintve éspedig:

1. az épület értéke szerint (4 minőségi osztályt alakítva),

2. a lakótér terjedelmére való tekintettel négyzetméterekben.

Az épületnek az egyes minőségi osztályokba sorolását meghatározó jellegzetességeit bővebben e rendelet melléklete tárgyalta.

Mivel a rendelet érvényességének ideje alatt az építőanyagok nagykereskedelmi ára és az építkezési munkák szolgáltatási ára jelentősen emelkedett, ezért már 1968-ban is néhány

részlegintézkedést kellett foganatosítani. Az alapfontosságú építőanyagok kiskereskedelmi árainak 1969. január 1-én bekövetkezett emelése természetesen megköveteli, hogy ez az áremelkedés a személyes tulajdonban levő épületek árában, illetve az ingatlan kisajátításakor adott ellenértékben is megmutatkozzék. A Szlovák Arhivatal és a Szlovák Szocialista Köztársaság Pénzügyminisztériuma ezért kiadja a személyi tulajdonban levő épületek áráról és kisajátításukkor adót ellenérték nagyságáról szóló részletesebb utasítást. Ez a rendelet 1969. június 1-től lépett hatályba, és felválttá az eddig érvényben levő 73/1964 számú rendeletet.

A nagyközönséget elsősorban a telkek árának és a telkek kisajátításakor adott ellenértéknek új rendezése érdekli. E téren lényegesek az alábbi változások: Egységesítik a községek

beépített területein levő telkek minősítését éspedig úgy, hogy a községek e területén levő telkeket egyformán értékelik, tekintet nélkül milyen naira vásárolják fel, tehát akár egyéni építkezésre, akár emeletes lakóházak középületek, illetve iskolák vagy más létesítmények céljaira veszik meg.

További változás abban van, hogy meghatározzák az 1 m2-ért számított díjszabás legfelső határát, és a vásárló szervezet ennek keretében a telek fekvésétől függően, továbbá minőségét a helyi adottságok szerint figyelembe véve alacsonyabban is értékelhesse. Azonban be kell tartani a lakosság száma szerinti értékeket, és az e meghatározás alapján kiszámított ellenérték négyzetméterenként kötelező, ha a telek nem haladja meg a 3000 négyzetmétert. Viszont a telek 3000 négyzetmétert meghaladó területének minden négyzetmétere után a díjszabás csupán 40 fillér négyzetméterenként.

A díjszabás legfelső határa négyzetméterenként 15 korona, a 100 ezer lakost meghaladó városokban, legfeljebb 10 korona a 40 ezertől 100 ezerig terjedő lakosú városokban, legfeljebb 8 korona, a 10 ezer—40 lakost számláló városokban, legfeljebb 6 korona, a 2000—10 000 lakosú községekben, és legfeljebb 4 korona a 2000 lakosnál kisebb községekben.

Ettől kissé eltér a községek beépített területén kívül fekvő hétvégi üdülőházak, víkendházak és önálló kertek területei kérdésének megoldása. A többi telekre, amelyekre ez az új rendelkezés nem vonatkozik, továbbra is négyzetméterenként 0,4(8 korona ellenérték számítandó. -|

Ezzel kapcsolatban meg kell jegyez ni, hogy ez a rendelet, ha nem is min den esetben, de lényegében mégis le hetővé teszi az illetékes nemzeti bi i zottságoknak, valamint az építkezni szándékozóknak, hogy könnyebben szerezhessenek építőtelkeket.

Ami a személyes tulajdont képező épületek árát és az értük adható ellenértőket illeti, ’ itt a rendelet már nem tünteti fel az épületek értékét Ezért a ma érvényes átlagos építkezési költségekből kiindulva, tekintet tel a tényre, hogy a legtöbb egyéni építkező csak részben veszi igénybe az építkezési vállalatok szolgáltatásait, meghatározták egy négyzetméter lakóterület árdíjszabását is. Az I. osztályban ez 3280 koronát, a II. osztályban 2350 koronát, a III. minőségi osz- I tályban 1720, és a IV, osztályban 1370 koronát tesz ki. Természetesen figyelembe kell venni az épület használatának időtartamától függő százalékarányú értékcsökkenést. Egyúttal értékelni lehet, legalább részben, a családi ház egyéb jellegű, átmenetileg lakásra használt helyiségeinek területét is. A magántulajdonban levő építkezések és épületek esetében továbbra is fennmarad az értékelés eddigi módszere, a megnövekedett árakat figyelembe véve.

Bizonyos módosításra kerül sor a mezőgazdasági épületek esetében is, mivel az épületek területének eddig legmagasabb határaként megállapított 20 m2 nem felelt meg sem a szövetkezeti tagok, sem az egyénileg gazdálkodó földművesek tényleges szükségletének.

Megemlíthetjük még, hogy az új rendelet kiadása kétségtelenül az eddigi állapot lényeges javulását jelenti, és a polgárok nagyobb megelégedését segítheti elő, habár a tulajdonjogba történő bárminemű beavatkozás mindig számtalan és a legkülönbözőbb problémákat juttatja felszínre. Viszont az új rendelet adminisztratív téren legalább részben tehermentesíti az illetékes állami szerveket. '

BIEEEJ A

FÖLDMŰVES

Felmondási

tilalom

Elváltán élek feleségemtől, van egy két és féléves fiam, akiről magam gondoskodom. A gyermek gyakran beteg és ezért mellette kell maradnom.

A cipöjavítóinűhely vezetője, ahol alkalmazva vagyok, azzal fenyeget, hogy felmondással megszüntetik munkaviszonyomat. Véleményem szerint, a felmondási tilalom rám is vonatkozik.

A Munka Törvénykönyvének a felmondási tilalomra vonatkozó rendelkezései (48. §, 1. bek.) csak a szervezetre vonatkoznak. A feltételeket és a körülményeket, amelyeknek fennállása esetében a szervezet a dolgozónak nem mondhat fel négy kérdéscsoportba oszthatjuk. Az első kérdéscsoport arra az időszakra vonatkozik, amikor a dolgozó betegség vagy baleset következtében munkaképtelen. A másik csoport a fegyveres erők alakulataiban teljesített katonai szolgálatra vonatkozik. A harmadik csoportba sorolható rendelkezések a köztisztség ellátásának kérdéseit szabályozzák.

Végül felmondási tilalom vonatkozik az anyaság küldetését betöltő dolgozóra. A szervezet felmondással nem szüntetheti meg a terhes nő munkaviszonyát, továbbá az olyan nő munkaviszonyát, aki tartós jelleggel legalább egy egy éven aluli gyermekről gondoskodik. A- mennyiben a dolgozó nő egyedülálló, nem lehet neki felmondani mindaddig, amíg három éven aluli gyermekről gondoskodik. Hajadon anyáról, özvegy, elvált vagy más okból egyedül álló anyáról van szó, akinek a munkajövedelmén kívül más jövedelme nincs, és élettárssal sem él együtt. Természetesen a mondottak nemcsak nőre vonatkoznak. Tudatában kell lenni annak, hogy az említett rendelkezések a férfi dolgozóra is vonatkoznak, amennyiben teljesíti az említett előfeltételeket. Ha tehát olyan egyedülálló dolgozóról van szó, aki három éven aluli gyermekről gondoskodik, nem lehet munkaviszonyát felmondással megszüntetni, tekintet nélkül arra, hogy férfi vagy nödolgozóról van sző. A figyelmeztetés elsősorban azoknak szól, akik az említett jogokat a férfiak esetében nem ismerik el. A felmondási tilalom tehát a kérdést feltevő dolgozóra is vonatkozik.

PAVOL DANIS mérnök

KIT ILLET A BÉR A DOLGOZŰ BETEGSÉGE ESETÉN?

A bért a munkaidő alatt és a dolgozó munkahelyén fizetik ki. Amenynyiben üzemi okok miatt feltétlenül szükséges, a szervezet az üzemi bizottság előzetes hozzájárulásával kivételt tehet. Ha a dolgozó fizetését nyomós ok miatt személyesen nem tudja átvenni — például munkaképtelen vagy munkahelyétől távol dolgozik —, a szervezet a meghatározott fizetési napon, de legkésőbb a fizetés napját követő munkanopon bérét neki elküldi. A szervezet a bért saját költségére és felelősségére küldi el.

A bér más személynek is kifizethető — például a házastársnak — azonban csakis írásbeli felhatalmazás ellenében.

APRÓHIRDETÉSEK

• Gondozásba, vennénk idősebb asszonyt, akinek nincs hozzátartozója és némi anyagiakkal rendelkezik. Cím: „Szeretet“ jeligére a kiadóban.

• Juhgondozót, családos férfit felnőtt gyerekekkel, keresünk. Lakás vízvezetékkel és villanyvilágítással a farmon. Munkábalépés azonnal.

]RD, Bory, okres Levice.