Szabad Földműves, 1969. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1969-06-07 / 23. szám

FALVAINK A gazdaság fiatalodik Nagyszelmencen hallottam Bár az állami gazdaságokban egyik' átszervezés a másikat követte, mégis Zselizen a fejlődés szembetűnő. Hús­termékekből négyszer annyit adnak el évente [160 vagonnal) mint a gaz­dálkodás első évében. A növényter­mesztésben a legfontosabb termények bektárhozama Így alakult: 1950 1958 1908 Búza 22,75 25,41 35,38 Árpa 17,45 23,62 33,48 Cukorrépa 184,77 310,— 429,— A szőlő hektárhozama is több mint kétszeresére emelkedett. (73,81 má­zsa volt az átlagtermés hektáronként.) Zselíz különben az egyik legna­gyobb szőlőtermő állami gazdaság. Eddig már 80 hektár fordult termőre, s a végleges tervek szerint ezt még negyvennel bővítik. Szép anyatelepí­­tésük Is van és nemcsak a saját, ha­nem más gazdaságok részére Is ne­velnek oltványokat. A gazdaság Irányítói már évekkel ezelőtt rájöttek, hogy nem érdemes az egyes részlegeken mindenféle nö­vényt termelni. Ezért szakosították a növénytermesztést, s ezt automatiku­san követte az állattenyésztés specia­­llzálása. A szakosítást nem végezték mechanikusan. Lehetőleg mindenütt figyelembe vették a helyi hagyomá­nyos gazdálkodást és Igyekeztek egyes részlegeken azt termelni, ami­hez a legjobban értenek az ott élő dolgozók. A szakosítás nemcsak Jobb terme­lési eredményeket jelentett, hanem olcsóbbá Is tette azt, mivel a gépeket jobban ki lehet használni a növény­termesztésben. Az állattenyésztésben a szakosítás szintén lehetővé tette a korszerű berendezések létesítését. A mindent az emberért nemcsak jelszó, hanem valóság a zselízl gaz­daságban. Sokat áldoznak a beton­­utak építésére. A gazdasági udvarok­ban örökre hadat üzentek a feneket­len sárnak. A szociális berendezések egész sorát láthatjuk a gazdasági udvarokon. Zselizen művelődési ott­hont építettek, s a nagyudvardi rész­legen olyan klubpalota van, amelyre akármelyik város büszke lehetne. Az említett klub nagytermében tar­tották meg az ünnepi gyűlést is, ahol a legrégibb dolgozók elismerő okle­velet és pénzbeli jutalmat kaptak. Az elismertek között volt a hatodik évti­zedét átlépő Molnár István is, aki 1922-től állandó dolgozója a gazda­ságnak. Pista bácsi parádéskocsis volt a múltban, s ma is az. Sok szép lovat hajtott életében, de olyat, mint a negyvenes évek elején, még soha. A két tellvér Zseliztől Léváig (22 km) egy és negyed óra alatt tette meg az útat. — Elvitték azok az átkozott néme­tek — emlékszik szomorúan Pista bá­csi. — Megsirattam őket. Asztaltársa Szegény Károly már 72 éves, ő 1919 óta gépészkedett a gaz­daságban. Jelenleg már nyugdíjas. Az egykori vörös katona sokat tud mon­dani a hajdani urakról, s a gazdál­kodás menetéről. Egy fáj neki leg­jobban, hogy azok a nyavalyás pufogó masinák kiszorították a gőzekét. Pe­dig szerinte annak nincs párja és nem jg lesz. A múltról beszélgettünk. Azt állít­ják, hogy akkor is voltak hasonló gazdag termések. Több istállótrágyát adtak a földbe, mint manapság, és ez sokat jelentett a terméseredmé­nyeknél. Arról is sző esett, hány órát dolgoztak annak idején a cselédek, summások. — Látástól vakulásig — mondták a veteránok. Ök úgy látják, manap­ság egy kissé el vannak „urasodva“ a dolgozók. Vannak, akik a legszor­gosabb időben sem hajlandók nyolc óránál többet eltölteni a mezőn. Sokmindenről beszélgettünk és a lakásviszonyokra is ráterelődött a szó. Molnár bácsi csak legyintett. „Ég éi föld a különbség. Ma a gazda­ság dolgozói úgy élnek, mint a gró­fok.“ Múlt és jelen. A két veterán felett elszálltak az évek és szívesen emlé­keznek a múltra, amikor még hetyke legények voltak. Ök megöregedtek, a gazdaság megfiatalodott és egyre kor­szerűbb körülmények között termel­nek. TÖTH DEZSŐ hogy az EFSZ-ben bevezették a dol­gozók szabadságoltatását, s ez ugyan­olyan szinten van, mint az Ipari üze­mekben. Meg akartam tudni az igaz­ságot, ezért a szövetkezet irodájában elbeszélgettem a vezetőség néhány tagjával. Nagyszelmencen 1952 őszén alakult meg az EFSZ. Kezdetben csak kisebb­ségi, majd 1957 őszén összközségl szövetkezetté fejlődött. Azóta 934 ha mezőgazdasági területen gazdálkodik. Az állandó dolgozók létszáma 138, ebből 58 nő. Itt is gondot okoz a dol­gozók életkora. Kevés a szövetkezet­ben dolgozó fiatal. Az állandó dolgo­zók átlagos életkora 45 év. Azoknak a fiataloknak száma, akik még nem töltötték be a 25. életévüket, mind­össze 13. Ezzel szemben 50 olyan tag­ja van a szövetkezetnek, akiknek életkora 40—60 év között mozog. El­gondolkoztató és — sajnos — nem egyedülálló Jelenség... A fent említett állandó dolgozőkon kívül a nyári csúcsmunkák Idején még további 81 személy kapcsolódik be. Ezek többnyire a szövetkezeti dolgozók családtagjai, de az iparban dolgozó munkások részéről is érke­zik segítség. Nehéz feladat távirati stílusban be­mutatni egy szövetkezet életét. Nem is ez a célom. Meg szeretném ismer­tetni olvasóinkat a szövetkezeti ta­gok szabadságolásával kapcsolatos elképzelésekkel, tényekkel. Következzenek tehát a kérdések és a válaszok. — Kinek van Joga szabadságra? — Minden dolgozónak, aki a szö­vetkezetben állandó jelleggel dolgo­zik. — Hogyan állapították meg a sza­badság időtartamát az egyes tagok­nál? — Három csoport van: 1. A dolgozónak, aki a naptári év végéig csak 4 éves munkaviszonnyal rendelkezik, egy naptári évben két hét fizetett szabadságra van Joga. 2. Háromheti szabadság jár annak a dolgozónak, aki a folyó naptári év végéig a) 18 éves kora után legalább öt munkaviszonyban töltött évet ér el; b) nem tölti be 18. életévét; ej eléri 50. életévét. 3. Annak a dolgozónak, aki a nap­tári év végéig 18 éves korától szá­mítva legalább 15 éves munkaviszonyt ér el, négy naptári hétig tartó sza­badságra van joga. — Hol van rögzítve az előbb ismer­tetett három pont? — Szabályzatot dolgoztunk ki, s otf a legapróbb részletekig meghatároz­tunk mindent, ami a tagok szabadsá­­goltatásával összefügg. — Azt is meghatározza a szabály­zat, hogy a szövetkezeti dolgozó mi­kor érvényesítheti a szabadságra váló jogát? — Természetesen. A szövetkezet vezetősége tervet készít a dolgozók szabadságoltatásához, ügyelve arra, hogy az ne menjen a folyamatos munkamenet, a termelés rovására. — Hallottam, hogy a házasságot kötő fiatalok részére még az említet­teken kívül Is jár szabadság. Ml az igazság? — A nősülő vagy férjhez menő szö­vetkezeti tagok részére a rendes sza­badságon kívül még hat napi fizetett szabadság jár. — Mi a helyzet a katonai szolgá­latra bevonuló szövetkezeti tagoknál? — A tényleges katonai szolgálatra bevonuló fiataloknak a rendes sza­badságon kívül még további 3 napi fizetett szabadság jár. A katonai gya­korlatra bevonulók részére további 2 napi fizetett szabadság. — Mennyit fizetnek a tagoknak á szabadság alatt? — Az EFSZ a dolgozó részére á szabadság minden munkanapjára az utolsó 12 hónap alapján kiszámított átlagkereset 80 százalékáig munka­bértérítést nyújt. — Elbeszélgettünk a tagok jogairól. De kötelességeik is vannak. Ezzel kapcsolatban is van egy kérdésem; Ml történik abban az esetben, ha á szövetkezeti dolgozó a vezetőség en­gedélye nélkül kimarad a munkából? — Ebben az esetben minden kima­radt munkanap miatt 2 napi fizetett szabadságot veszít. — Utolsó kérdésem: Mennyibe ke­rül a nagyszelmencl szövetkezetnek a tagok szabadságoltatása? — Az 1968-as évben 74 ezer koro­nát fizettünk ki a tagság részére sza­badság címén. Gilányi Sándor, Bratislava A galant« járásban A jelenlegi időszakban Szlovákia­­szerte időt, fáradságot nem kímélve szorgoskodnak a földművesek. Min­denütt igyekeznek a fontos mezőgaz­dasági munkát Időben elvégezni. Hogy ez mennyire sikerül, erről tájé­koztat 2ilinöík Martin, a Galántai Mezőgazdasági Társulás főagronó­­musa. — A mezőgazdasági munkák üte­mével elégedettek vagyunk, — említi határozottan a főagronómus. A 3270 hektár cukorrépa egyelését időben elvégezték. Sajnos, a tavasz késése megbosszulta magát. Általában mint­egy tíznapos késés tapasztalható a növények fejlődésénél. Ráadásul a szárazság miatt elég rosszul kelt ki a mag, és így bizony egyes helyeken ritkák a cukorrépasorok. Mintegy 60 hektár cukorrépa annyira gyenge volt, hogy ki kellett szántani. Ezldáig tehát sok örömet nem okozott a cu­korrépa — mondja kissé szomorúan Zillnőík mérnök. — A kukorica talán kevesebb gon­dot okozott? — érdeklődöm a fiatal agronómusnál. — Valóban így van. Nagyon szépen fejlődik a kukorica, amit 7500 hektá­ron termesztünk. A kukoricatermesz­tésben az idén átütő sikereket szeret­nénk elérni. Ennek érdekében min­dent megtettünk. Kitűnő külföldi hib­ridkukorica fajtákat (10 jugoszláv, 6 magyar) a HD 208-as (a vetésterü­let 40 százalékán) MV—520, MV—521, MV—530 (30 százalék) és a hazai C—4-est (30 százalék) termesztjük. Szakszerű agrotechnikával, megfelelő A szakképzettség emelésével Ha hatékonyan emelni akarjuk ha­zánk dolgozóinak életszínvonalát, fo­­koznnnk kell a mezőgazdasági ter­melést is. Ez azonban megköveteli a mezőgazdasági dolgozók szakmai ké­pesítésének lényeges emelését. A földművesszövetkezetek, állami gaz­daságok dolgozóinak szakmai tudását, szervezőképességét kell gyarapíta­­nunk. Meg kell tanítanunk őket a munkavégzés módszereire s arra kell nevelnünk dolgozóinkat, hogy helyes magatartást tanúsítsanak a szocia­lista tulajdon iránt. Ezt a feladatot végzi a ViniCke-i Mezőgazdasági Szak-SZARAD FÖLDMŰVES ''989. június 7. tanintézet szőlészeti, gyiimölcsészetl és kertészeti szakon. Az oktatás három éven keresztül történik, jelentkezhetnek mindazok a fiatalok, akik eredményesen elvé­gezték vagy elvégzik a kilencedik osztályt. A tanulók anyagi biztosítása első és második évben 40—120 Kés zsebpénz, és a tanulóotthonban díjta­lan ellátás. A harmadik évben pedig a munkavégzés után járó összeget kapja. A tanulók szakmai tudásukat fejleszthetik: az iskolai tangazdaság részlegén, a Slovenské Nővé Mesto-i Borvállalatnál, valamint a szomszédos Magyarországon és minden évben megrendezendő szaktanulmányi uta­kon is. A tanulni vágyók jelentkezze­nek a következő címre: POU, Viniéky, okr. TrebiSov. Kulcsár János, Viniéky Teljes ütemben folyik a lucerna kaszálása és betakarítása a deáki szö­vetkezetben is. tápanyagellátással igyekezünk felada­tainkat valóra váltani. — Hogyan valósítják meg ezt a gyakorlatban? — Az alapvető talajműveleteken kívül széleskörűen alkalmazzuk a korszerű kukoricatermesztési agro­technikát. Köztudott, hogy a pontos vetés a gazdag termés egyik alapfel­tétele. Ml is ebből Indultunk ki. Mert az új külföldi hibridkukorica csak szakszerű vetés esetén váltja be a hozzáfűzött reményeket. Ennek meg­felelően 6000 hektáron a kukorica­­magot a román gyártmányú SPC—6-os típusú vetőgéppel Juttattuk a talajba. — Annak ellenére, hogy bizonyos mértékben műtrágyaproblémák Jelent­keztek, szövi tovább a beszéd fona­lát a főagronómus, a kukorica vetés­­területének 70 százalékán a tápanyag­igényeket a szükségletnek megfele­lően sikerült megoldani. — A vegyszeres gyomirtást milyen mértékben alkalmazzák? — A kukoricatermesztés komplex gépesítése megköveteli a herblcldek használatát. A vegyszeres gyomirtást főleg ott alkalmazzuk, ahol az SPC— 6-os típusú gépekkel pontos vetést végeztünk. Járásunkban négy szövet­kezetben alkalmazzák a komplex gé­pesített kukoricatermesztést. Közülük két EFSZ-ben 50—50 hektáron, Pere­den és Deákin pedig a kukorica egész vetésterületén. — Arról is szeretnénk szólni, hogy a mezőgazdasági üzemekben kukori­catermesztési kísérletek folynak ma­gyar, román, Jugoszláv és a legújabb hazai hibridkukorica fajtákkal, össze­sen 40 hibridkukoricával kísérlete­zünk, ezek közül kiválasztjuk azokat, amelyek a ml viszonyaink közt a leg­jobb termést biztosítják. — Ml a helyzet a takarmánynövé­nyeknél? — Teljes ütemben folyik a lucerna kaszálása, betakarítása. Sajnos, a ter­més általában a vártnál gyengébb. — Hogy teljes legyen a helyzetkép Az igazgatóság épülete szemben van a festői szép parkkal, ahol ebben az évben július 14-én és 15-én lesz a CSEMADOK országos dal- és tánc­ünnepélye. 'Á Zselízi Állami Gazdaság nemcsak' a legnagyobb Szlovákiában, hanem a legjobbak közé is tartozik. A 7497 hektáros gazdaság fennállásának 20. évfordulóján Gregor Mátyás Igazgató büszkén számolt be arról a fejlődés­ről, amit a két évtized alatt elértek. Az Igazgató ünnepi beszédében első­ként a szakszervezet tevékenységét emelte ki, amely komoly segítséget nyújtott az emberek formálásában és a gazdaság sokrétű problémáinak megoldásában. Kéz a kézben, ez volt a Jelszavuk mindig. A jó együttműködés eredmé­nyének kell elkönyvelni,, hogy a gaz­daságban tevékenykedők közül 88-an végeztek különböző szakiskolát, s fi­sén már a mérnöki diplomát is meg­szerezték. A szoros együttműködés másik le­mérhető eredménye az újító mozga­lom kiszélesítése. Mivel elismerték az újítókat, azok újabb és újabb hasz­nos géppel, berendezéssel lepték meg a gazdaság vezetőit. Hogy csak egyet említsek a sok száz közül, amelyet a központi műhely ügyeskezű dolgo­zói elkészítettek. A síneken gördülő fejőkombájnt annakidején sokan meg­csodálták a belföldi és külföldi szak­emberek közül. Molnár Pista bácsi, egy a gazdaság veterán dolgozói közül. 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom