Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1968-08-03 / 31. szám
Egy délelőtt Szűrnyegen Egész éjjel esett az eső, de a nyomát alig látni. A szomjas föld felszippantott minden cseppet. Az Idei nyár Szahara-melege után az éjjeli eső hűvöse kabátot, pulóvert kerített az emberekre. Az aratás mindennapos sürgése egy pillanatra megtorpant, az emberek s a gépek beszorultak a gazdasági udvarba, Javítóműhelyekbe, Irodákba. A szűrnyegi szövetkezetben sem kellett 'keresnem az elnököt, agronómust a határban. Együtt voltak mindannyian a szövetkezet Irodájában. Az iroda mögött a szövetkezet gazdasági udvara nekidől a dombnak, mint valami középkori erődítmény. Jobbról meg az Ondava éppencsak felduzzadt piszkos-fekete szalagja védi, amely felett a vashíd átugrik a túlsó partra egy kurta lendülettel. A híd feletti gázlón tehéncsorda kaptat át, a túlsó parti legelőre. Mozog a táj. A fákat is felfrissítette az eső, megrázták magukat, most nyújtóznak egyet a hosszú hőség után. Innen az útról, illetve a szövetkezet Irodájától a falut nem látni. Eltakarják a dombok. Tusai Géza, a szövetkezet elnöke az irodában ültet le. Alacsony termetű, Jókötésű barna, javakorabeli férfi. — Nincs erre mifelénk semmi különös — mondja — dolgozunk, megvan minden napnak a maga gondja. — Az aratással mennyire vannak? — Megyen az a maga útján. Csak a termés nem olyan, mint amilyennek lennie kellene. Nem volt eső, könnyű a szem. Ez a mostani meg legfeljebb a kukoricának, répának használ valamit. — Milyen hozamok mutatkoznak? — Búzából talán meglesz a 20—23 mázsa, de az átlagos hektárhozam — legalábbis az eddigiek alapján — nem nagyon lesz több 17 mázsánál. Ilyen ez a mi vidékünk. Ha sokat esik, azért nem terem, ha szárazság van, akkor meg azért. — Lehet ezen segíteni valamikor? A kérdés után töprengő csend telepszik közénk. Mert valóban, hogyan is lelhetne ezen segíteni?! A tavaszi áradások nagy foltokban pusztítják ki a tél által megviselt vetéseket, s mikor a legnagyobb szükség volna a fejtrágyázásra, még gondolni sem lehet rá, mert ember és gép egyaránt beleveszne a mély talajba. Mikor pedig megjön a meleg keleti szél és napok alatt kiszárítja a talajt, már késő, mert a vegetáció megindult, s olyan stádiumba Jutott, hogy fejtrágya serkentő hatása nem érvényesülhet. Persze, ez nincs minden évben Így, akad kivétel is, de ez ritka, mint a fehér holló. Az ember eltöpreng, elgondolkozik az Ilyen problémák felett, s végül ott köt ki, hogy a termelés — a mezőgazdasági termelés — a mai viszonyok között, a mai gépesítés mellett is, még mindig kiszolgáltatott helyzetben van. Minden szándék és akarat mellett sem ér el oda, ahova szeretne. — Ez bizony nehéz dolog — emeli fel a kezét az elnök. — Egyszer talán sikerül megoldani. S nem is ez a nagyobb baj, mert ezt már ismerjük, számolunk vele, s eszerint dolgozunk. Vannak azonban olyan dolgok is, amelyek bosszantóak, amelyeket egy kis Jóakarattal el lehetne kerülni... — Éspedig? ... — Hát például itt van a zöldségfelvásárlás. Tudom, hogy a városokban nincs, vagy ha van, kevés és drága, nekünk meg ki kell szántani, mert nem vásárolják fel a terményt. Vagy egy másik. Valahol szurkos olajat engedtek a folyóba, a tehenek tőgye olyan tőle, hogy nem lehet fejőskor hozzányúlni. A faluban pedig nem talál egyetlen fehér libát sem ... Hát igen. A természet erőivel szemben lehet küzdeni, ha az esélyek egyenlőtlenek is, de az emberi ostobaság és a bürokratikus intézkedések ellen aligha. Mindezt út közben, az agronómus mögött ülve, a motorkerékpáron gondolom. Van idő gondolkodni, Jó lóduló az irodától a faluig, dombnak felfelé pedig még inkább. Ha nem tévedek, Petőfi Irta Rozsnyóról, hogy olyan, akár a kalapba dobott aranytallér; hát Szűrnyeg is valami hasonló. Kisebb kalapba, kisebb aranytallér. Balról enyhe lankák ölelik, kopár, inkább Juhnak való táplálékot teremve, kevés erdővel, Jobbról pedig az Ondava szabja meg a határt. A nemzeti bizottság elnöke Bucsinsziky József már túl van a hatvanon. Végigjártuk a falut, megmutatta az új kultúrházat, amelyet decemberben avattak, egybeépült a nemzeti bizottság új épületével, csak — ahogy az elnök mondja — nincs kellően kihasználva. — A környékét parkosítani kéne, de a fiatalok nem nagyon igyekeznek, így hát most olyan szőrös-bundás, mintha nem volna se ura, se gazdája. Mikor a falu „főterére“ érünk, ahol az üzlet, a kocsma és az autóbuszmegálló van, az elnök barázdált arca földerül. — Végre hoztak árut — mutat az üzlet előtt álló teherautóra. — Három hete nem kaptunk az üzletbe semmit. Ilyen bitang dolgok is vannak. Az aratás kellős közepén üres az üzlet. Tudom, hogy ekkora járást ellátni, mint a miénk, nem valami egyszerű, de azért jobb is lehetne. Ehhez nem fér kétség. Nyilván a terebesi Járás illetékes szervei is ezen a véleményen vannak. Csak azt nem értem akkor, hogy miért nem törődnek az áruelosztással. Hisz ez az ő érdekük is lenne. Dél van. Harangoznak. A postás most kézbesíti a leveleket, újságokat. Az úton előttünk nagy- csapatban olajos-szurkos libacsapat ballag. GÁL SÁNDOR Első gömöri fecske. A barcsi szövetkezet csárdát nyitott a Rimaszombat-tornaijai főút közelében. Az alig egy hónappal ezelőtt nyílt vendéglátóval nagyon elégedettek az utasok és a környékbeliek. A szorgalom kis csokra A kis faluból messze hallatszanak a legújabb magyar slágerek, magyar nóták. Ünnepre készül itt mindenki, jól is esik a földműveseknek egy lélegzetvételnyi szünet aratás után. Igaz, amint később megtudjuk, Suba Lajosnak, a kisölvedi szövetkezet elnökének rövid, de szívhez szóló beszámolójából a két kombájn mindössze 14 napig dolgozott a határban. Azelőtt egy hónapig is bajlódtak a gabona begyűitésével, de idén a jó munkaszervezés és a rendkívül kedvező időjárás kevesebb verejtéket követelt. A forró nyár elég jó termést hozott. Az elnök azt mondotta, hogy reményt vesztve indultak az aratásba, de most mégis elégedettek, mert a dombos határral rendelkező szövetke-Az illetékesek tegyenek igazságot! Mezőgazdasági üzemeink legtöbbjében a kedvező gazdasági eredmények elérésére törekednek. Ezt elsősorban saját érdekükben teszik. Ettől függ a tagság jövedelme, így van ez a lénártfalvai szövetkezetben is, ahol a termelés már huzamos ideje a kivánt színvonalon van. Rendezett pénzügyi helyzetük lehetővé tette a tagság által bevitt leltári' tárgyak értékének kifizetését. Madarász Sándor elvárs a szövetkezet elnöke azonban úgy látja, hogy mindig az igyekvőkre róják a nagyobb feladatokat. Régebben a termelési igazgatóságtól parancsot kaptak, hogy szüntessék be a biztos jövedelmet hozó dohány és len termesztését, s kizárólag gabonaféléket és cukorrépát termesszenek. Ma ez persze nevetségesnek tűnik, de valóság volt. Hisszük, hogy többé nem ismétlődik meg. Természetesen a szövetkezetben a parancsot nem vették komolyan, mert nem értettek vele egyet. Ezért továbbra is foglalkoznak dohány és len termesztéssel. Akadnak itt más hiányosságok is, melyeket saját erejükből nem oldhatnak meg. Az elnök megjegyezte, hogy szövetkezetük idáig semmiféle állami támogatásban nem részesült, s ezt igazságtalannak tartja. Itt van például a legutóbbi földrendezés, amikor az illetékesek úgy döntöttek, hogy ez a szövetkezet minden 100 korona bevétel után 7 korona különbözeti árpótlékot kap. Egy ideig Így is történt, de az illetékesek valamilyen oknál fogva megváltoztatták előző véleményüket, s a továbbiak folyamán 100 koronánként csak 1,70 korona különbözeti árpótlékot hagytak a szövetkezetnek, s 15-ről 30 koronára emelték a földadót. Ugyanakkor szinte ámulatba ejtő, hogy a hasonló talajviszonyok és termelési feltételek mellett gazdálkodó szomszédos szövetkezetben 7-ről 9 koronára emelték a különbözeti árpótlékot. Vajon mivel indokolják, hogy az egyik fél részére kedvezőtlen — mondhatni diszkrimináló, — a másik részére kedvező módosítást eszközöltek. Madarász elvtárs semmi olyat nem kfván, ami szövetkezetük szempontjából jogtalan és igazságtalan lenne, inkább azt akarja és követeli, hogy végre az illetékesek tegyenek igazságot. —hai.— zet gabonatábláin búzából 29,60, árpából pedig 29.70 mázsás átlagos hektárhozamot értek el. Nem sok, de nem is kevés az itteni viszonyokhoz képest. Igaz, a járási átlag, amint azt Kazlov Lászlónak a járási mezőgazdasági társulás föökonómusának felszólalásából megtudtuk, 32 mázsa lesz búzából, sőt Molnár János, a kissallót szövetkezet elnöke 46 mázsás átlagot ért el, a. 30 mázsa körüli hektárhozam Kisölveden jónak mondható, bár nem jelenti azt, hogy elégedettek lehetnek. A jövőben a gabonatermesztésre amint azt az elnök és Bacsa Lajos agronómus is elismerte, nagyobb gondot kell fordítani. Mert, ami egy két éve jó eredménynek számított, ma már a múlté és törekedni kell a csúcshozamok felé. A rövid csaszfuska és az óvodások műsora után jókedvvel kortyolgatták a tagok a hegy levét. Egyrészt azért, hogy az új kenyér elég nagy lett, másrészt pedig azért, mert az aratóünnepélyen kellemes meglepetés is érte őket. Az elnök átvette a járás oklevelét, amit azért kapott a szövetkezet, hogy az állattenyésztésben a negyedik kategóriában első helyre kerültek. Ez pedig nagy szó, és sokat jelent. Pénzben kifejezve a jutalommal együtt 5000 koronát kaptak, azonban jórészt az állattenyésztésnek köszönhető, hogy a félévi pénzligi/i tér-, vet félmillió koronával túlteljesítették. Vicenz Zsiga könyvelő úgy nyilatkozott, hogy valószínűleg jól záriák majd az év végét is. Még egy dolognak örültek a kisölvedi szövetkezetesek. Az elnök bejelentette, hogy az új szőlő első termése becslése szerint 50 mázsa lesz, tehát megtarthatják majd a szüreti bált is, ahol saját szőlőhegyük levét ízlelgetik majd. (bállá)' Modus vivendi Mint ismeretes a nemzetiségek alkotmányos Jogaival foglalkozó munkacsoport 1968. Június 12-üki határozatát a CSEMADOK Központi-Bizottságának képviselői elfogadhatatlannak tartották és nem írták alá. Mindeddig nem tudjuk biztosan, vajon az 1968. Június 19-iki keltezésű alternatív javaslatnak mi lett a sorsa. Viszont tény az, hogy lényeges kérdésekben nem sikerült egyetérteni. Mindjárt az elején olyan megállapítással állunk szemben, amely tagadja, hogy a kisebbségeknek „nemzeti szubjektum jellege“ lenne. Ebből azután az következik, hogy nem tarthatunk igényt áilamjogi szervekre és intézményekre, amelyek csak a nemzeteket illetik meg. Tovább menve: nem vagyunk államalkotó elem. Sző se róla, ügyes kis elmélet. Éppen csak az Akcióprogram által hangsúlyozott önrendelkezési jog sikkad el benne, meg az, hogy „A nemzetiségek érdekeit biztosítani kell az országos, kerületi, járási, városi és helyi államhatalmi és közigazgatási szervek felépítése szempontjából is.“ Dehát mindez, úgy látszik, elkerülte a munkacsoport cseh és szlovák tagjainak a figyelmét. Kár! ... Bennünket viszont egyre Jobban érdekel, vajon hol a csudában veszíthettük el „nemzeti szubjektum jellegünket“. És egyáltalán, milyen jellegünk van? Vagy éppen, van-e jellegünk?__És ha mégis van, akkor Jellegünkhöz mérten milyen Jellegű jogokra számíthatunk? Roppant bonyolult kérdés. Persze nem véletlenül bonyolult, mint megannyi más. Kiválóan alkalmas arra, hogy az ilyen Jogi-filozófiai szószban elvesszen a lényeg ... pardon, a Jelleg! Alkotmányjogi törvények megfogalmazására nem kerül minden nap sor. Egy-egy ilyen törvény hosszú időre megszabhatja sorsunkat. Éppen ezért módfelett érdekes lenne tudni, vajon egyeseket mi ösztönöz arra, hogy készülő alkotmányunkban a lehető legkevesebb szó essen a kisebbségekről. Persze elfogadjuk az elvet: legem brevem esse oportet (a törvény legyen rövid), viszont ez nem Jelenti azt, hogy hiányos is legyen. És semmiképpen sem azt, hogy alapvető Jogi formulák torzuljanak el benne. Ugyancsak érdekes megfigyelni, milyen vehemensen ellenzik bizonyos körök a területi átszervezés gondolatát. A túlnyomórészt magyar Járások kialakítása, Illetve az eredeti járások visszaállítása állítólag „veszélyes“ következményeket vonhat maga után. Mert ki biztosítja majd ilyen Járásokban a szlovákok jogait. Hát ki? Az alkotmány. A Csehszlovák Föderatív Szocialista Köztársaság Alkotmánya, ha így tetszik. Persze szükséges megmondani azt is, hogy az ilyen aggályoknak egyéb eredőjük is van. Mi IS tisztában vagyunk vele, hogy az elnemzetlenítés egyik leghatásosabb módszere a területi egység megbontása. Viszont szlovák polgártársaink is tapasztalták mit Jelent egy nemzetiség számára a területi homogenitás. Hiszen a Matica Slovenská klubjainak lévai állásfoglalásában olvashattuk, hogy „... hála annak, hogy Magyarországon a szlovákok önálló szlovák falvakban és településekben éltek, megőrizték nyelvüket...“ Namármost, ha nekünk nem adatik meg, hogy túlnyomórészt magyar közigazgatási egységekben éljünk, akkor e mögött valami rosszat kell sejtenünk, s kénytelenek vagyunk kétségbe vonni a különböző ökonómiai Jellegű érvek őszinteségét és természetesen helyességét is. Cikksorozatunkban igyekeztünk rámutatni néhány olyan tényezőre, amely akadályozza a magyar kisebbség helyzetének igazságos megoldását. A legtöbb esetben előregyártott álproblémákról van szó, s több ízben is hangsúlyoztuk milyen célt szolgálnak. Egyeseknek arra megy a Játék, hogy a magyar kisebbséget bemocskolják, a történelmi tények kiforgatásával megbélyegezzék s mint a szlovák nép elnyomóját tüntessék fel. Ebből az alapállásból kiindulva szinte természetes, hogy bennünket esetleg csak minimális Jogok illetnek meg, hisz egy ország, egy nép se rohan a saját vesztébe. Ennek a tisztességtelen propagandának az ösztönzői nem hajlandók tudomást venni haladó hagyományainkról, ügyeskedve számításon kívül hagyják mindazt ami a magyar és a szlovák népet összeköti s úgy tesznek, mintha Dél-Szlovákiában egyetlen magyar kommunista se élne, aki igenis tudja mi a kötelessége, hová kell állnia. Ugyanezek az emberek tisztában vannak azzal, is, hogy a nemzetek és nemzetiségek közötti baráti viszonyt a félmegoldások mérgesítijk el. így azután csakis az lehet a szándékuk, hogy valamiképpen gátat vessenek népeink kölcsönös, testvéri együttműködésének. Mi bízunk pártunk és minden becsületes kommunista erejében, hogy végre valahára sikerül olyan feltételeket teremteni a nemzetiségi kérdés igazságos megoldásához, amelyekből kiindulva megvalósulhatnak vágyaink. Tudatosítanunk kell, hogy a nemzetiségek viszonyának a normalizálásához csak egy út vezet. Teljes egyenjogúságot kell biztosítani mtndanynyiunk számára, olyan egyenjogúságot, amely mentes az üres szólamoktól, nem i formális, hanem biztosítja nemzeti kultúránk, nemzeti létünk kiteljesedését, fennmaradását. Ehhez kell mindannyiunknak összefognia, ezért kel! harcolnunk, küzdenünk ... ezt kell megérnünk! SZABAD Fin DMÜVFS 3 1968. augusztus 3. Balogh P» Imre Mottó: „Csak a harc áll: visszaszerezni azt, ami elveszett Es megtalálták és elveszett újra meg újra, és most kedvezőtlen Feltételekkel. De talán nincs ts nyereség, se veszteség. Előttünk nincs más, csak a próba. A többi nem a mi dolgunk (T. S. Eliot) nemzetiségek aktív részvételét a közéletben az egyenjogúság szellemében, és annak az elvnek a szellemében, hogy a nemzetiségeknek joguk van önállóan és önigazgatással dönteni az őket érintő ügyekben.“ Mi úgy gondoljuk, hogy a párt Akcióprogramjáért elsősorban a kommunistáknak kell síkra szállniuk. Mi nem számítottunk arra, hogy éppen a szlovák kommunista párt ideológiai lapja (PredvoJ, Nővé Slovo) ad helyet olyan nézeteknek, amelyek lényegében szöges ellentétben állnak a pártprogrammal. Bár a Nővé Slovo 10. számában közli a nemzetiségek követeléseit, a sajtó alá rendező Daniel Okáli feltétlenül szükségesnek tartja megjegyezni, hogy „maximális követelésekről“ van sző. Most már csak egy dolgot kellene sürgősen tisztázni: vajon mi az, hogy maximális? Illetve, hogyan képzelhető el olyan következetes szocialista demokrácia, amely egyeseknek maximális jogokat biztosít, másoknak csak mértékkel nyújt ezekből a kiváltságokból? Vagy a szlovák és a cseh nép valóban kiváltságokkal rendelkezik majd a kisebbségekkel szemben? Nos, ha így lesz, akkor nem beszélhetünk se következetes, se szocialista demokráciáról. A Szlovákiában élő magyar kisebbség sorsfordulói számos tanulsággal szolgálnak. Politikai analfabetizmus, történelmi szűklátókörűség, eszmeierkölcsi deformációk ostora csattant nem egyszer a hátunkon. Megtanultunk mások bűnéért szenvedni, fél évszázados történelmünk tragikomikus események láncolata. Becsülettel álltuk a próbát. Hitünk, humanizmusunk nem ingott meg sohasem. Most új próba, új sorsforduló előtt állunk. Ismét nagyszerű távlatok villannak fel előttünk, ismét Jogtipró intézkedések kísértenek. Valamilyen fura csoda folytán mindig ez a két alternatíva merül fel velünk kapcsolatban. Minden vagy semmit Csehszlovákia meghirdette az emberi Jogok restaurációját. A szocialista demokráciát akarja reprezentálni a világ előtt. A Jelszó így hangzik: adjuk vissza a szocializmusnak emberi arcát!... Tehát biztosítsunk maximális Jogokat minden állampolgár számára. Tegyük lehetővé, hogy szocialista társadalmunkon belül ki-ki egyenértékű embernek érezhesse magát. Talán nem szorul bővebb magyarázatra, hogy pártunknak ez a programja mit jelent a kisebbségek számára. Az Akcióprogramban betű szerint ez áll: „Biztosítani kell a
