Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1968-12-21 / 51-52. szám

Milyen messziről gyűjtenek a mehek?

A szakirodalom sokszor foglalkozott ezzel a kérdéssel. A méhészek is nem egyszer vitat koznak róla és szinte minden méhésznek megvan a maga vé leménye, saját tapasztalata alapján. Kialakult, egyöntetű vélemény még nincs. És így ma sem tudjuk pontosan, hogy ml lyen messzire repülnek a mé hek, milyen messziről gyűjte nek. Az alábbiakban szeretnék saját gyakorlatomból két esetet ismertetni, amelyek arra mutat nak, hogy adott esetben ez a távolság bizony nem is olyan kicsi.

Még az 1937/38-as években történt, hogy tarlóvirágra a lakásomtól légvonalban hét kilométerre levő tanyára szállítottam ki méheim. A vándorlás befejezése után, amikor hazaértem. meglepetve láttam, hogy méheim egy része megelőzött a hazaérkezésben, mert a kap tárak helyén elég szép számú gyűjtőméi! körözött fáradtan, keresgélték az éjjel elszállított kaptárakat. Végül is bevonultak az egyik otthon hagyott, tartalék családocska kaptárjába. Ez a család ezáltal szépen megnépesedett.

Megállapításom szerint akkor azért jött vissza a gyűjtőméhek egy része, mert már előzőleg is arra a terepre kényszerültek repülni, amelyre tulaj donképpen szállítottam őket, a község közelében nem igen volt tariővirág, sem más legelő. A méhek tehát a vándorlás után is a már előbb ismert terepről gyűjtöttek és arról a terepről a megszokott úton régi helyükre repültek vissza. Az eset után a 30 év alatt, noha nem minden évben, de igen gyakran vándoroltam ugyanarra a tanyára, azonban soha többet nem tapasztaltam, hogy a gyűjtőméhek onnan visszarepültek volna.

Az idén megismétlődött a

30 év előtti eset, csak most nehezen találok magyarázatot arra, hogy mi okozhatta. Ebben az esztendőben a község szélső házaitól kezdve szinte az egész határ sárga a napraforgó-virágtól. A gyűjtőméhek tehát most nem kényszerültek arra. hogy a távolabbi méhlegelöt kutassák, hogy messziről, legalább három és fél négy kilométerről gyűjtsenek, pedig mégis igy kellett történni, hogy a közeli legelő mellett távolabbról is gyűjtöttek a méhek. A vándoroltatás előtt a kaptárakban már felismerhető volt a begyűlö napraforgóméz jelleg zetes illatával, de a napraforgómézelés megkezdését "jelezték a kijárók közelében levő sárga színű virágporos méhek is.

Az Idén is a fent említett tanyára vándoroltam. A méhek kiengedése után hazafelé jövet figyeltem a napraforgó-virágokat. Egész úton sok gyűjtőméhet láttam a napraforgón, még a község és a vándortanya felé vezető útotn is, ahol pedig a közelben méhek nem voltak. Azt jelenti ez, hogy ezek a méhek részben a községből, részben a távolabbi tanyákról jutottak el erre a határrészre, annak ellenére, hogy a kaptárak közelében is virágzó napraforgótáblák voltak.

Hazaérkezésemkor megismétlődött a 30 év előtti kép. Sok méh körözött a kaptáruk helyén, ezúttal azonban nem volt itthon tartalék család, ahova behúzódhattak volna. Szerencsémre a vándorlás előtti napon váltottam le az egyik család öreg anyját és azt nem semmisítettem meg, hanem néhány kísérő méhhel zárkába téve itthon hagytam. Ezt a zárkózott öreg anyát most betettem egy üres kaptárba, amelybe a fáradt méhek már úgy is kezdtek ki-be járni. Amikor láttam, hogy a zárkózott anya

körül csoportosulni kezdenek, két 40 X 30-as képméretű keretben egész mülépet adtam nekik. Négy nappal később a lépek ki voltak építve és tele voltak szórva nektárral. Az egyik lép egyik felén féltenyérnyi területen az anya a petézést is megkezdte. Ezt látva a két kiépített lép közé tettem egy harmadik mülépet is, hogy az anyának helye legyen a petézésre. Abban a hitben, hogy minden a legnagyobb rendben van, ezután egy hétig nem is nyitottam kaptárt.

Egy hét múlva, egy este észrevettem, hogy a kaptár homokfalán kint 01 a méhek egy része, a másik része futkos, miközben síró hangot hallat, de csomóba húzódva volt belőlük a földön is. Látszott, hogy valami baj van, de nem tudtam mi lehet az. Megnézni sem tudtam, mert már öreg este volt. Másnap reggel az első utam hozzájuk vitt. De már késő volt. A katasztrófa valószínűleg még előző nap délután történhetett, amikor nagy volt a hőség. Most a kíjárón lassan folyt ki a méz a kaptár elé a földre. Amikor a keretfedőt felnyitottam szomorú kép fogadott. A teljesen megtöltött, klhfzlalt lép a méz súlyától leszakadt, és a méhek egy része a kiömlő mézben vergődött tehetetlenül a kaptár fenekén. Sok volt a hulla is, ami ennek a kis családnak komoly veszteséget jelentett. Másrészről rendkívüli teljesítmény volt ettől a két keretnyi kis néptől építményük megtöltése, ilyen rövid idő alatt.

Kinn a vándortanyán pergetéskor az egyik népes családnál, amely a kaptársor végén ki volt téve a délutáni napsütésnek, szintén találtam két friss épitményű, hizlalásig meghordott lépet leszakadva, amit szintén a július közepi rendkívüli hőség okozott. Németh István méhésztársammal együtt vándoroltunk és pergetéskor az ő kaptáraiban is volt néhány jól meghordott mézes lép leszakadva.

A vándortanyán, amikor a vendéglátó házigazda érdeklődik, hogy mikor Jövök ki újra a méhekhez, azt szoktam mondani, hogy szóljon, vagy üzenjen, ha majd azt látja, hogy a kaptárakból a kijárón folyik a méz. Sajnos, most én is láttam ilyet, de nem a legnagyobb örömem telt benne.

A fentiekből néhány tanulságot vonhatunk le

Az első tanulság, hogy a méhek nem mindig gyűjtenek a közeli legelőkről, habár az a rendelkezésükre áll.

Azt Is láthattuk, hogyha jó a hordás, az építés nincs a gyűjtés hátrányára. A vándortanyáról visszarepült méhek esetében a gyors építést és a lépek gyors meghordását nagyban elősegítette a fiasftás hiánya, mert így minden méh az építés, majd a gyűjtés munkájával lehetett elfoglalva, nem kellett fiasitást goudozntok.

Vándorláskor, nagy hőség idején nem ajánlatos az újonnan épített mézeslépeket a családoknál benthagyni, mert ilyenkor legnagyobb a veszélye annak, hogy a lépek leszakadnak. Ilyenkor nagy veszteség érheti a családok népességét is, mert a leszakadozott lépek sok méhet is tőnkre tesznek. Ezek beleragadnak a iépekből kiömlő mézbe és úgyszólván a „saját zsírjukba“ fulladnak bele.

A vándortanyán ügyeljünk arra, bogy kaptárjainkat a nyári hőség idején csakis naptól védett, árnyékos helyre tegyük, igy csökkentjük, vagy teljesen elkerüljük a hőség okozta károkat.

Resóczki Nándor

Ovatossan az antibiotikumokkal?

Dragutin Loc hívja fel a figyelmünket erre a kérdésre. Ma sok minden változik a technológiában, a mezőgazdaság például hihetetlen mennyiségben használja a vegyszereket és nem tudjak még, hogy ennek milyen következményei lesznek az emberre és a természetre.

Mostanában mind többen emelik fel szavukat az ésszerűtlen vegyszerhasználat ellen, mert azok lassan az élelmiszerekbe is bekerülnek. Egy bécsi példán mutatja be ennek veszélyességét. A vizsgálatok megmutatták, hogy a bécsi piacon kapható legszebb spenót annyi teszélyes nitritet tartalmaz, amely már kérdésessé teszi használhatóságát. Ez ugyanis minden mosás és főzés ellenére is az ételben marad. Még nagyobb veszély van az antibiati-6 KlMiyü

kumak részéről, amelyek különösen a vastagbél flóráját támadják és ezzel felbontják az egyensúlyt és megbetegedéshez vezetnek.

Mi, méhészek büszkék vagyunk termékünkre, a mézre, annak gyógyító hatására és magas értékére a táplálkozásban. Éppen ezért nagyon kell ügyelnünk arra, hogy a méznek ezt a tulajdonságát meg is őrizzük, hogy a méz továbbra is ilyen kiváló táplálék maradjon és az emberek továbbra is bizalommal vásárolják és fogyasszák. Sőt, ezt a bizalmat a méz iránt növelni kell. Éppen ezért nagyon ügyeljünk arra, hogy az antibiotikumuk, amelyeket akár stimnlátorként, akár a méhek gyógyítására alkalmazunk, még nyomokban se jussanak a pergetett mézbe.

Gyakorlati tanácsot is ad. Hangsúlyozza, hogy Or. fvu TomaSec, aki a streptomicin alkalmazását ajánlja, stimulátorkénl egy gramm streptomicint négy családra felosztva ajánl, vagyis családonként egynegyed gramm. Ez serkentő hatásnak elég. Fölösleges az, amit egyes méhészek csinálnak, hogy 2—3 gramm streptomicint is adnak a családnak. Olvastnnk olyan jelentésről is, hogy a méhész enybébb költésrothadás gyógyítására S gramm streptomicint adott egy-egy családnak. Igaz, a méhek pár napig „szédelegtek“, de utána minden rendbe jött, — mondja a jelentés. Arról persze nem szól, hogy mennyi jutott ebből az antibiotikumból a tartalék élelembe. Gyógyításra is elég egy gramm streptomicin egy családban. Ezt adhatjuk két adagban 1—2 napos eltéréssel. Terramicinböl pedig különösen kevés kell. */li gr is sikeresen gyógyítja a beteg családot.

Nyomatékosan felhívjuk méhészeink figyelmét az itt elmondottakra. (Pőela 1988/41

Jó ha tudjuk

A nagyobb anya termékenyebb, családja termelékenyebb. — Avetisan szovjet kutató kísérletei alapján arra a megállapításra jutott, bogy törvényszerű pozitív összefüggés van az anya nagysága, a petevezetékek száma és a Hasítás kiterjedtsége között. Az igen kifejlett anyák, amelyeknek átlag 339 petevezetékük volt 28 400 cellányi fiasitást neveltek. A kisebb anyák, amelyeknek csak 218 petevezetékük volt átlagosan csak 22 500 cellát Hasítottak be sgy generáció ideje alatt. Ha a fejlett anyák petevezetékeinek számát 100 százaléknak vesszük, a közepes anyáknak csak 86,4 %, az apró anyáknak pedig 64.3 % petevezetéke van. Hasonló az arány a Hasítás kiterjedtségében is.