Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1968-12-21 / 51-52. szám

Méhminták gyűjtése és beküldése vizsgálat céljából Ismert tény, hogy a ragályos betegségek terjedésének egyik okozója a méhcsaládokkal tör­ténő vándorlás. Ugyanis a ván­dortanyákon Szlovákia különbö­ző részeiből egymás közelsé­gébe kerülnek a méhcsaládok. Azonban a méhek is sokkal gyakrabban betévednek idegen kaptárakba, mintsem azt a mé hész feltételezné. Egy méhésze­ti iskola 100 családos méhé­szetéből egyetlen családból 4000 méhet jelöltek meg festékkel. Másnap a repcére vándorolt 100 család közepén helyezték el a festékkel megjelölt méhek kaptárját. Reggel, a méhek sza­badon bocsátása után, minden kaptár mögé egy tanuló állt, akinek feladata volt, hogy fi­gyelje, hová szállnak a festett méhek. A 99 család között egy sem akadt, ahová nem tévedt volna festett torű méh. Sőt, a kijelölt család melletti kaptár­ba több festett méh tért be (kb. 600J, mint a kísérleti csa­ládba. A festett méhek családja azonban nem gyengült le, mert abba viszont más családok mé­­tiei tévedtek be. Később 2000 m-nyl távolságban felállított kaptárakban szálltak festett torú méhek virágporral megra­kodva. Tételezzük fel, hogy a festett méhek atkakórosok vol­tak. Ez esetben gyorsan, futó­tűzként terjedt volna a beteg­ség, nemcsak a vándortanyán, de a távolabb elhelyezett csa­ládokban is. A hordás megszűn­tével a családok hazakerülnek. Természetes, hogy azután ott­hon folytatódik a méhek be­repülése más családokba, s ha ezek között atkásak vannak, egyre tovább terjed a fertőzés. Az atkakór igen veszélyes méh betegség. Megfigyelések és statisztikai adatok igazolják, hogy legtöbb esetben az atka­betegség más fertőzésekkel egy­­időben lép fel; a gyomorvész, amoebabetegség, vérbetegség, a torizmok satnyulásával stb. Ha a család a felsorolt fertő­zések egyik-másikával meg is tudna küzdeni, előbb-utóbb el­pusztul, ha atkakórban is szen­ved. Vannak esetek, hogy az atkakór a családokban 10 éven át lappang, míg a család sorsát véglegesen megpecsételi. Az elmondottak alapján ért­hető, hogy az állategészség­ügyi, valamint a méhészeti szervek dolgozói nagy figyel­met szentelnek e kérdésnek és megteszik a szükséges óvintéz­kedéseket. Ezek közé tartozik például, hogy a vándorlásra ki­jelölt méhtelepeken kötelezővé tették a méhcsaládok téli méh­­hulláinek mikroszkopikus vizs­gálatát. A kivizsgálás a telep összes családjaira vonatkozik, tekintet nélkül arra, hogy a mé­hész összes családdal vagy csak egy részével vándorol. Elismerést érdemel az a tény, hogy a méhészek többsége be­látja ezen intézkedés szüksé­gességét, s a vándorméhészek évről-évre küldenek méhmtntá­­kat kivizsgálás céljából. Azon­ban olyan méhészek is akad­nak, akik tudatlanságból (nem olvasnak szaklapot), vagy ha­nyagságból s az ügy fontossága lebecsülése folytán nem tesznek eleget az említett intézkedés nek. Ám a ragályos méhbeteg­­ségek leküzdése csak akkor le­het eredményes, ha ehhez min­den méhész hozzájárul. Amit például a 33 999 méhész az egészségügy terén felépít, azt egy hanyag vagy tudatlan­ságban élő méhész rövid időn belül tönkreteheti Miután azonban a téli minták gyűjtésénél s beküldésénél még mindig kisebb-nagyobb hibák mutatkoznak, szükséges, hogy ezzel a kérdéssel ismételten foglalkozzunk. Miről vau tulajdonképpen szó? Arról, hogy a diagnosztikus szakértő minden családból leg­alább is 30 méhhulléjának az első pár légcsövet kiboncolhas­­sa és a mikroszkóp alatt a lég­csöveket kb. 300 szoros nagyí­tás mellett megvizsgálhassa. Gyakran megtörténik, hogy a hullák penészesek. Kíséreljük meg az ilyen hullából a lég­csöveket eltávolítani! A legtöbb esetben ez bizony nem jár si­kerrel. Pedig ki szavatolja min­den kétséget kizáróan, hogy éppen ennek a méhnek légcsö­vében nincs-e atka? Senki! Vizsgálatkor legalább 30 hul­lára van szükség. Ez minimum. Voltak esetek, amikor a gya­nús családból 400 méhet meg­vizsgáltak atkára s egyben sem észlelték. Amikor azonban újabb száz méh került vizsgá­lat alá, egyben megtalálták az atkát. Az atka megállapítására leg­alkalmasabbak a téli hullák. Hiszen az atkától támadott méh esetében fennáll, hogy nem bír­ja a telet, elhull. Olyan esetek is előfordultak, hogy a méhész a tél végén gyűjtötte a hullá­kat, amikor az előző kedvező napokon a méhek azokat a kap­tártól már eltávolították. így akadt méhész, aki csupán két méhhullát tudott beküldeni az­zal a megjegyzéssel, hogy több nincs. Amikor azután az állat­egészségügyi intézet felhívta a méhészt, hogy 30 méhet küld­jön vizsgálat céljából, a méhész azt válaszolta hagyják békén. Ez szomorí jelenség és nem járul hozzá a méhbetegségek leküzdéséhez. Köztudomású, hogy a szakértő nem saját ma­ga, de a méhészek érdekében intézkedik. Ha a méhész ide­jében gyűjti a mintákat, minden családban talál 30 hullát. Ha netán mégsem sikerülne, akkor az utolsó keret külső oldalán tartózkodó méhekből szedje gyufaskatulyába a hiányzó mennyiséget. Ugyanis itt tartóz­kodnak az öreg gyűjtőméhek, amelyek rendszerint az atkák és a gyomorvész hordozói. Erre azonban csak kivételes esetek­ben kerül sor, ha a méhész ide­jében, tehát tél közepén gyűjt mintákat a keretek alól, lehető­leg a méhek zavarásának mel­lőzésével. A laboratóriumokban több ezer minta gyűl össze. A min­ták azonosságát az biztosítja, hogy a méhész minden doboz kára ráírja a kaptár számát, nevét és címét. Ennyi külde­mény között valóságos kín ki­keresni a kísérőlevelet, amely a feladó nevét és címét tartal­mazza. Ezért a kísérőlevelet ne küldjük külön, hanem csatol­juk a mintákhoz. Tanácsos, hogy a mintákat tartalmazó dobozká­kat külőn-külön, minden eset­ben a kaptár számával, a mé­hész nevével és címével lássuk el. A mintákat kizárólag gyu­­fásdobozokban küldjük. Ugyanis a papírzacskókban küldött min­ták sokszor összenyomva érkez­nek. Az ilyen méhek légcsövé­nek kiboncolása lehetetlen. Hogy a hullák penészedését megelőzzük, a dobozkákat meg­töltésük előtt lyuggassuk ki, ezzel biztosítsuk a szellőzést. A lyuggatás vörösre izott, vé­kony szeggel vagy tűvel történ­het. Régebben előfordult, hogy a méhész nem gyűjtött mintát külőn-külön, minden kaptárból. Egy-egy családból, amelyben sok hullát talált, megtöltötte a dobozokat s ezekre azon képtá­rak számát ts feltüntette, me­lyekből nem gyűjtött mintákat. Természetes, így nem érjük el a kitűzött célt, hogy minden család egészségi állapotáról ké­pet alkothassunk. Ezért a mé­hészeti szövetség, karöltve az állategészségügyi intézettel, el­rendelte a családonkénti minta­gyűjtést. A mintákat a helyi alapszer­­vezet vagy az általa kijelölt egészségügyi megbízott jelenlé­tében kell végrehajtani (egész­ségügyi őr, egészségügyi szak­értő, vagy más egészségügyi tisztségviselő). A megbízott a mintákról az előírt nyomtatvá­nyon kimutatást készít. A meg­bízott sajátkezű aláírásával ke­zeskedik, hogy a mintákat elő­írás szerint gyűjtötték. A kimu­tatások minden esetben a min­tákhoz csatolandók. Jó, ha egy­­egy községből a mintákat egy­szerre, egy küldeményben küld­jük vizsgálat céljából. A téli hullák vizsgálata atka­kór megállapítása céljából a betegségek elleni küzdelem kis része, de annál fontosabb sza­kasza. Méhcsaládjaink egészsé­gi állapotára való tekintettel, de nem kevésbé saját érdekünk­ben tartsuk be a méhmiuta összegyűjtéséről szóló rendele­teket. Az egészségügyi bizottság nevében: Svancer L. IÁN: 1**4 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom