Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1968-12-21 / 51-52. szám
Akinek kedvez a szerencse Bár téliesre fordult az idő, gyakran látunk horgászfölszereléssel embereket, amint munka után a Vág folyó felé sietnek. így megy ez kora tavasztól késő őszig. A sporthorgászat nemcsak kellemes időtöltést, szórakozást Jelent, de izgalommal telj pillanatokat is. Főleg akkor, ha a vízbedobott horogra olyan zsákmány akad, amely minden sporthorgász szívét megdobogtatja. Manapság ritkán fordul elő ilyen esemény, de ha mégis megesik, híre futótűzként terjed. Ez történt november 5.-én délután, amikor Nagy Sándornak, a komáromi hajógyár villanyszerelőjének sikerült kiemelni a Vág folyóból — a gutái közúti hídnál — egy 33 kilós harcsát. Kezdő horgász létére nagy sikernek könyvelhető el ez az eredmény. Örömét nem is igyekezett palástolni, megosztotta szomszédjaival, akik jókívánságaikkal halmozták el. Én egyik munkatársnőmtől szereztem tudomást az esetről, aki közölte velem, hogy lakója tegnap délután óriás harcsával érkezett haza. A hír nemcsak engem hozott izgalomba, hanem munkatársaimat is, akik közül jónéihány szintén sporthorgász. Azonnal elhatároztam, hogy személyesen felkeresem Nagy elvtársat, mert tőle akartam hallani a nagy esemény lefolyását. Tóth Ancikával abban állapodtunk meg, hogy este hat órakor találkozunk az előre meghatározott helyen. Pontosan érkeztem a találka helyére. Néhány perccel később Ancika is megérkezett és nagy izgatottsággal újságolta, hogy lakója ismét egy kapitális hallal érkezett haza néhány perccel ezelőtt. Szapora léptekkel igyekeztünk célunk felé, ahol az összecsődült szomszédok álmélkodva szemlélték a vergődő harcsát. Magam is megcsodáltam a formástestű halat, mely az előbbinél néhány kilóval nehezebbnek látszott. Amikor beteltünk csodálatával, a házigazda beljebb invitált. Helyet foglaltunk, és máris szerettem volna hallani, hogyan sikerült két egymást követő napon ilyen sikert elérni. Nagy Sándor három esztendeje horgászik rendszeresen. Hogy megszerette a horgászást, azt bátyjának köszönheti, aki sok értékes tanáccsal látta el. Ehhez hozzájárult, hogy az árvízkatasztrófát követő években gazdagabb volt a folyóvizek halállománya. Gyakran tért haza zsákmánnyal, s ez növelte horgászszenvedélyét. Később egy ócska ladikot vásárolt, de megbánta a vásárt és úgy döntött, hogy fölaprítja tüzelőnek. Előbb azonban aludt egyet rá, majd sok türelmet igénylő munkával megjavította és a gútai közúti híd közelében bocsátotta vízre, mivel itt jó horgászhelyek vannak. Ezután mind gyakoribb vendége lett a Vág folyó gútai szakaszának, remélve, hogy egyszer majd rámosolyog a szerencse. De adjuk át a szót Nagy elvtársnak: — November 5-én délután a megszokott időben motorra ül tem és Gútára hajtottam. A megszokott szerelést — egy 2,40 cm-es műanyagbotot, 300 méter hosszú 45-ös damilt és szakállas horgot — vittem magammal. Csaléteknek pedig csíkot használtam. Amikor fölsze reltem, vízbedobtam a horgot és szemlélődtem. Talán negyed öt lehetett, amikor kapást éreztem és vészes gyorsasággal szaladt le a damil az orsóról. Mindjárt sejtettem, hogy valami rendkívüli játszódik le a víz alatt. Arról azonban álmodni sem mertem, hogy egy ilyen hatalmas harcsa akadt a horgomra. Azonnal megkezdtem a ma nőverezést, ügyelve arra, hogy zsákmányom valamelyik tőke alá ne fusson. A fárasztás közel egy órát tartott, de végül megadta magát a bestia. Láttam, amint kis buborékok jöttek föl a víz színére, s ez kissé megnyugtatott. Ekkor már biztos voltam, hogy zsákmányomat sikerül partközeibe hozni. Ezt a műveletet nagy elővigyázattal végeztem, nehogy valamilyen váratlan dolog miatt meghiúsuljon a hal kiemelése. Amikor zsákmányom partközeibe került, láttam, hogy rendkívül nagy hallal van dolgom s ekkor erőt vett rajtam az izgalom. Izgatottságomat fokozta, hogy segítségre se számíthattam, mivel senki sem tartózkodott közelben. Egészen a partszegélyig hoztam a zsákmányt. A víz széléig mentem és hirtelen mozdulattal belevágtam az előre elkészített kapcsot, mellyel azután a partra vonszoltam. Mire mindez lejátszódott, teljesen kimerültem. De most jött a java, a 180 cm-es hal hazaszállítása. Nehezen bár, de ezt is megoldottam. A szép zsákmány értékesítése nem okozott különösebb gondot. Az Európa szálló vezetősége megvette 300 koronáért. Másnap ismét fölkereste azt a helyet, de ez alkalommal ladikról próbált szerencsét. Minden műveletet pontosan az előző napi szerint hajtott végre. A vízbedobott csali úgy látszik ízletes lehetett, mert rövid várakozás után ismét kezdetét vette a küzdelem. A helyzet kritikusabb volt az előző napinál, mivel a manőverezést csónakból kellett végeznie. Egy kézzel a zsákmányt kellett kormányozni, a másikkal pedig a csónakot rögzítő követ fölvonní, hogy a zsákmány után tudjon ereszkedni. Idegfeszítő percek, negyedórák teltek el, mire sikerült partközeibe hozni a zsákmányt. Ez esetben szerencséje volt, mert egy horgásztársa segítségére sietett és közös erővel partra vonszolták a második harcsát is, mely az előbbinél valamivel nehezebb volt. Ezt Nagy Sándor a 160 cm-es harcsával. Fotó: Andrlskin ). lencsevégre kaptam és elgyönyörködtem benne. Ojabb 300 korona ütötte a horgász markát. Nagy Sándornak nem ez az első, illetve második szép fogása. Az elmúlt évek alatt számos kapitális halat fogott, de egyik sem vetekedhet a jelenlegiekkel. Egy alkalommal pedig nagy harcsa menekült el horgáról. A két hatalmas harcsa fogása még mindig közszájon forog. A vélemények megoszlanak. Egyesek azt állítják, hogy ebben az időszakban a harcsa már nem eszik és így azt ,,gereblézéssel“ foghatta. Mások viszont az ellenkezőjét vallják. Miután egyik fogásnál sem voltunk jelen, nehéz eldönteni, hogy melyik tábornak van igaza. El kell fogadnunk Nagy Sándor állítását, illetve elbeszélését. Annyi bizonyos, hogy kevés ember mondhatja el magáról, hogy kegyesek hozzá az „istenek“. Nagy Sándor e kevés kivételek közé tartozik. Ö az, akinek kedvez a szerencse ... Andriskin józsel Ki tisztítsa a halat? A haltisztítás nem tartozik már az olyan élvezetek sorába, mint a halfogás, bár aki jól begyakorolta, annak nem okoz különösebb nehézséget. Mégis számtalan alkalommal hallhatjuk, hogy a családban vitatkoznak arról, kinek is kellene halat tisztítani, vajon a horgásznak-e, vagy a feleségnek, anyukának stb. Szerintünk a halat mindig a horgásznak kell megtisztítania. Aki szeret horgászni, szeret halat fogni, az tisztítsa is meg. A horgász jobban ismeri a halfajtákat, mint a nem horgász feleség, anya, nővér, akire rendszerint ez a munka hárul, tudja, melyiket hogyan kell megtisztítani a pikkelyektől, hogyan kell kiszedni a belső részeket, hogyan kell feldarabolni stb. Legalább is ezt minden horgásznak jobban illene tudnia, mint a család többi tagjának. Különösen vonatkozik ez a kishorgászokra, akiknek még meg kell tanulniuk a haltisztítást, elsősorban azért, hogy megismerjék a halak felépítését, belső szerveit. A horgász, amikor felbontja a halat, egyúttal megvizsgálja a hal gyomrát, látja mit fogyaszt és ebből következtet arra, hogy mivel csalizzon. A kishorgászok nem egyszer keseregnek azért, hogy este, amikor nagy büszkén, boldogan hazaállítanak néhány keszeggel, anyuka nem hajlandó halat tisztítani és kidobja a zsákmányt. Nagy csalódás ez a kishorgász számára, hiszen ó dicséretet várt, várta, hogy majd a család az ő általa fogott halat ropogtatja vacsorára. A kidobott halak összetörik mindezeket a szép ábrándokat. Szóval nevelési szempontból is helyes, ha a kishorgász maga tisztítja meg a halakat, és akkor édesanya már szívesebben vállalja a sütést. A tisztítást legjobb rögtön a vízparton elvégezni. VAUAdl “ HAl/SZ 5
