Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1968-12-21 / 51-52. szám
DRÁFI MATYI, ahogy nem ismerjük Ha az újságíró be akar mutatni az olvasónak egy színészt, festőt, sportolót stb. általában mindig ezt a sablonos kérdést teszi fel elsőnek: hogy, mikor és milyen körülmények között kezdődött pályafutása. Nos, az én esetemben erre nem volt szükség, mert Matyit még rövidnadrágos koromból Ismerem. Évekkel ezelőtt ftgyütt Indultunk az akkor még romos pozsonyi vár katakombáinak „felderítésére“, együtt fociztunk az iskolaudvaron és együtt drukkoltunk a matíkaórókon. (Most, utólag már bevallhatom, ezt a tantárgyat mindketten szívből útáltuk.) De térjünk vissza ismét a színjátszáshoz. Matyi színházi karrierje nem a Színművészeti Főiskolán kezdődött. Korántsem. Hogy mikor? Talán már akkor, mikor tízegynéhány éves korában gyönyörű bábszínház tulajdonosa lett. Minden előadásának akadt csodálója. Ez volt az az idő, amikor learatta az első tapsot. A bábjáték azonban csak a kezdet volt. Az iskolában osztályfőnöknőnk, a népszerű „Havas mama“ vezetésével évente betanultunk egy-két színdarabot, melyeket aztán kisebb-nagyohb sikerrel vidéken is előadtunk. Színjátszócsoportunk csillaga természetesen Matyi volt. Mi, többiek csak statisztáknak tűntünk mellette. De Matyi nemcsak mint színész tűnt ki. Jől énekelt, és elsőrangú viccmester Is volt. Ha akadt egy-egy lyukas óránk, mindenki őkörülötte csoportosult és Jókat nevetett Hacsek és Sajó történetein. Mi, fiúk ezért egy kissé féltékenyek is voltunk rá. 1959-ben leérettségizett és tagja lett a MATESZ-nek. közben elvégezte a színművészeti főiskolát is. Az eltelt csaknem tíz esztendő alatt számtalan szerep, kiváló alakítás fűződik nevéhez, s ma már a Magyar Területi Színház egyik oszlopos tagja. Arra a kérdésre, melyik szerepére emlékezik vissza a legszívesebben nem adott egyöntetű választ. — A szerepek mind kedvesek. Eltekintve attól, hogy főszerepről vagy csak kisebb alakításról van szó. Ogy mondanám, ihogy a mama minden gyerekét egyformán szereti. Velem is így van. Az igaz, hogy az anya egyformán szereti gyermekeit, de azért mindig van egy kedvenc is. És Matyinél sincs ez másképp. És mivel általában a legfiatalabb gyerek a kedvenc, ő is a legutóbbi alakítására emlékezik viszsza legszívesebben. Ez mint tudjuk Arthur Miller „Salem! boszorkányok“ című darabjának Proctor szerepe. E darabban Matyi valóban felejthetetlen élményt nyújtott. — Csak akkor lehet valaki Jő színész, ha többet tud nyújtani, mint amit az író és a szövegkönyv megkíván. Az embernek saját egyéniségét Is bele kell vinni a szerepbe. Én helytelennek tartom ezt a kiffjezést, hogy át kell élni a szerepet. Inkább úgy mondanám, hogy a szerep fölé kell emelkedni és úgy kell Játszani, hogy a közönség azt érezze, amit én érzek. A Salemi boszorkányokban a színésznek nemcsak az a feladata volt, hogy figyelmeztesse a nézőt, hogy boszorkányperek voltak, de arra is, hogy modernebb formában még ma is léteznek, mert mindig voltak és lesznek is Proctorok. Ahogy nincsen rózsa tövis nélkül, faián úgy színész sincs baki nélkül. Matyival is előfordult már ilyesmi. — A Nem angyal a feleségem című darabban az egyik jelenetnél képtelen voltam visszaemlékezni szövegemre. Rettentő kínos pillanat volt. Szerencsére támadt egy mentőötletem, s megkérdeztem partnernőmtől: „Mit is akartam?“ ö megmondta helyettem s megmentett. Az alábbi eset csak részemre volt baki, a közönség szerencsére nem vette észre. Harangozó Teri szerint, mindenkinek van egy álma. Igaza lehet, mert megkérdeztem Matyit is, s neki is van. Méghozzá egy féltve őrzött, régóta dédelgetett titkos álma. Ezért nem is nagyon akarta elárulni, de végül, ha nehezen is, kötélnek állt s elmondotta, hogy legnagyobb vágya, hogy egyszer eljátszhassa III. Richárdot. Mi befejezésül azt kívánjuk a MATESZ népszerű színészének, hogy álma mielőbb teljesüljön és necsak a III. Richárdot játszhassa el, de még számos hasonló, nagy szerepet. (o. v.) Az embergyűrfi mélyén valami zümmög. Egyébként halálos a csend. A fejek mélyen előre hajolnak. — Átmegy? — hallatszik egy fojtott kérdés.- Át... Üjra csend. Majd — mintha zümmögőkórus lenne — feltör egy kollektív sóhaj... Nyilván az a „valami“ — átment ... Az embergyiírű szétnyílik. A szőnyegen kisvasút, rajta parányi kocsik, s a körbefutó sinek kellős közepén egy mord játéktank áll... Ajándék. Nemsokára itt a karácsony... íme: játék a próba szünetben; avagy: játék a játékban?! Mert: milyen is az, ha a színészeket nem a színpadon látjuk játszani? Hogyan „játszik“ a MATESZ, mikor nem játszik? Erre szeretnénk feleletet kapni MATESZ-szőttesfinkben. Hogy sikerül-e? Nem tudhatjuk. Ebben a pillanatban ugyanis nincs idő kérdezni. Az ügyelő csenget — folytatni kell a próbát. S így — sajnos — a játéknak vége ... AZ ÉJJELIŐR KÜLÖNSZÁMA Történt pedig Oroszkán. A szabadtéri színpadon adtuk az Érdekházasságot. Ferenci Anninak Bugár Bélával volt Jelenése, valamit énekeltek. Lévén a szabadtéri színpad a cukorgyár közvetlen szomszédságában, a gyár éjjeli őre is élvezni akarta az előadást, mert a színpad körül sétálgatott. De nyilván valami nem tetszett neki, mert egyszer csak hosszú, kampós botjával megbökte a világot jelentő deszkákon táncoló Ferenczy Annit. — Kisasszony, nem tudná megmondani, hol a titkáruk?! — ? ? ? ? — ... aztán táncolhat nyugodtan tovább — mondta és mintha mt sem történt volna, tovább nézte az előadást. AZ ELISMERÉS Ferenczy Anni meséli: Odahaza voltam, s az ismerősökkel beszélgettem. Sok mindenről szó esett, s természetesen a színházról is. Előzőleg látták az egyik előadásunkat, amelyben Bugár Bélával Játszottam. — Te, ez a Bugár igen nagy színész lehet — mondja az egyik — úgy földhöz vágott. .. KLASSZIKUS A főpróbán Jelen volt a szerző. Az első sorban ült és figyelte a próbát. Az egyik Jelenetnél, amikorís valami nagy dolog történik, látják ám a színészek, hogy a szerző arcán kövér könnyek gurulnak végig. — Érzem — mondta a szerző — hogy ezzel a darabommal már életemben klasszikussá lettem. Ennél a Jelenetnél szem nem marad szárazon ... — Hiába .sírnak — Jegyezte meg az ügyelő —, a pénzüket nem kapják vissza ... A „ láthatatlan“asszony Minden gépezet számtalan alkatrészből áll. Vannak nagy, csillogó mozgó részek, de vannak parányi eldugott csavarocskák, fogaskerekek is, melyek ugyancsak nagyon fontosak. S ha kihagy a legapróbb csavar, gyakran az egész masina megáll. De hagyjuk ezt a „bonyolult technikai fejtegetést . Mindezzel csak azt akartam kifejezőt, hogy a színházban is vannak ilyen láthatatlan kis. de nagyon fontos alkatrészek. Ilyen például a súgó. A néző nem is vesz tudomást róla, pedig néha előadásokat ment meg. Ha észre veszi, hogy az egyes párbeszédek között hosszabb a szünet, mint máskor, azonnal ,akcióba lép". Csóka Edit már tíz éve van a színháznál. Annyira tapasztalt „öreg róka", hogy már szövegkönyv nélkül is képes kísérni az előadást. De Csóka Edit nemcsak súgó. Ogy is mondhatnánk, hogy univerzális színházi alkalmazott, hiszen fő feladatán kívül gyakran öltöztető, kellékes, hajas, ügyelő, sőt színésznő is. Csaknem minden darabban statisztál is. — Éppen egy vidéki előadásra Indultunk, amikor az egyik idősebb színésznő, a megboldogult Réti Margit, az utolsó pillanatban beteget jelentett. Az előadást már nem lehetett lemondani, En vállaltam a szerepet. Kimondhatatlanul izgultam, mert azelőtt sosem játszottam. A rám bízott szerepet lói tudtam, sőt, mii tett a szokás hatalma, néha még a partnereim helyett is én beszéltem. Szerencsére a szokásomhoz híven, ezúttal is elég halkan beszéltem, úgy hogy a közönség alig hallotta, amit mondtam. Az első emlékezetes szerepléstől már sok idő telt el. s most már Csóka Edit soha sem jön zavarba, ha beugrik helyettesíteni, j o. v.j Közönség. A színház Rózsikájaa Rózsika színháza Éppen befejeződött egy „maratoni gyűlés“ — a színházban is van ilyen. Kuchamé Lukács Rózsika talán kissé fáradt is, bár nem venni rajta észre. Készségesen válaszolgat kérdéseimre. — Kilenc esztendeje dolgozom a színháznál titkárnői minőségben. — Bizonyára sokoldalúnak kell lennie ... — Diszpécseri munka egyrészt, másrészt ismerni kell a színiház problémáit ... — Valószínűleg az emberekét is ... — Hát természetesen, az igazgatótól kezdve ... Siposs Jenő lép be az irodába. Elkapja a kérdést, válaszol Rózsika helyett: — Mindenről tud, ő a színház lelkiismerete, csak jobb keze van, na és főleg Somorjai. — Szívesen intézek el személyes ügyeket — folytatja Rózsika. — Például próba van, valamelyik színésznek orvoshoz kell mennie, intézkedek, hogy ne kelljen várnia, jó kapcsolataim vannak a városban, lakásügyekben is tudok segíteni. Igen, mert bár Rózsika elsősorban a színháznak él, másutt is szükség BIZAKODÁS van ügyes szervezőkre. Aktív nőblzottsági tag volt még nemrégen is, különböző tisztségeket töltött be a szakszervezeti mozgalomban. A közelmúltban kitüntetést is kapott érdemeiért. A titkárságon Jönnek-mennek ez emberek. S a képhez természetesen hozzátartozik még a telefon is, mely törvényszerűen állandóan csörög. Rózsika nem ideges. Készségesen válaszolgat, felvilágosít, információt ad. — A premier előtt nyilván sok a dolga ... — Nem mondom, hogy kevés, a vendégekkel kell törődnöm, helyeket rezerválni és hát... legalább anynyira izgulok mint a rendező vagy a szerző és ez együttes. — Kap-e leveleket a színház. — Természetesen. Minden egyesre válaszolunk. Valaki beszól az ajtón: — Rózsika, holnap megyek Pozsonyba, hogy tudd ... Hát igen. Felelősségteljes, komoly hivatás ez. És ami a legfontosabb, nem szabad megfeledkezni semmiről sem. S Rózsiké az a titkárnő, akivel ez még nem fordult elő. (b) Párkányban Pucsik jóskai adták. A nézőtér szánalmasan foghíjas vnlt. Tetejére a darab se ment valami fényesen. Az előadás előtt megboldogult Wieder Tóni aggódva szólt: — Gyerekek, félek, hogy ezért az előadásért megvernek a nézők. Az öltözőben nagy csend. Kisvártatva megszólal Korai Ferenc: — Ne féljetek, hisz mi többen vagyunk ... A SZEBB ÉS A NEHEZEBB A néző, ha fellapoz egy műsorfüzetet, sok mindent talál benne. A szereplőkkel a színpadon találkozik, látja őket, tapsol nekik. De vannak olyan dolgozói is a MATESZ-nek, akiknek a nevével csak ritkán, vagy alig találkozik a néző, személyes kapcsolat nem alakul ki közöttük. Mégis minden előadáson „jelen vannak“. Nélkülük nem „jönne be" a fény kellő időben, nem épülnének fel a díszletek, nem lennének korhű jelmezek, elmaradnának a zenei effektusok, egyszóval kopár volna a színpad ... Hogy semmi se hiányozzon, hogy minden idejében elkészüljön és a helyére kerüljön, azért személy szerint Tarlcs János felel. Most éppen egy maratoni gyűlés után ültünk le a színház dramaturgiáján egy minibeszélgetésre. Tarics Jánost a régi színházlátogatóknak nem kell bemutatót, hisz sokszor láthatták különböző szerepekben. Szívből és szívesen látszott. De ha kellett zenét is szerzett. Nem aszerint, hogy „mikor mi volt könnyebb", hanem aszerint, hogy mikor mire volt szükség. — Miért változtatott „szerepet“? — Így jött ki a lépés.., — S melyik a könnyebb? — En másként fogalmaznék. — Éspedig? — Az szebb volt, s ez, a mostani munkám — nehezebb. Bombasiker Az volt érdekes, ami Zselízen törtérit, mikor a Világ négy sarka ment. Gyenge darab volt, nem volt közön-i ségstker semerre. A színészek ts érez* ték ezt, nem Játszottak valami nagy kedvvel. De Zselízen megtört a jég. Csoda történt. Már az első felvonás közepén kitört a viharos taps. A színészeket ez meglepte, de nem sokat töprengtek. Bele adtak mindent. A hálás nézősereg nem maradt adós a Jutalommal. Tapsoltak egyre hevesebben, egyre gyakrabban. A színészek természetesen nagyon boldogok voltak, A második szünetben azonban mintha időzített bombát robbantottak volna, a siker ábrándjai darabokra szakadtak. Hogy mi történt? Semmi különös. Csupán Nagi Laci, a MATESZ fényképésze ment be az öltözőbe. — Tudjátok kik ülnek a nézőtéren:’ — kérdezte. — Kik? — jött több oldalról a kíváncsi kérdés. — Süketnémák! A HOSSZÚRA NYÚLT HALDOKLÁS Az alábbi esel már régen történt. Schiller Ármány és szerelem című tragédiáját adták Diószegen. Lnrincz Margit és Tóth Laci (az előbbi Lujzát, az utóbbi Ferdinandot alakította I, miután megitták a mérget, éppen haldokoltak a színpadon. Nyilván élvezték maguk is ezt a jelenetet, mert elég hosszúra nyúlt. Ekkor a harmadik sorból — szegény Lujzát sajnálva — felszólal a színpadra egy néni: — Halj meg már te szegény... Mini villáminterjú Lelkes fűlikára várnom kell. Éppen az „Ének a romok felett" próbája folyik. S a színházban naqyon szigorúak a szabályok, vagy talán így Is lehetne mondani a szabályokat mindenkinek tiszteletben kell tartania. Szünet. A kis irodában megjelenik Erzsébet a darab főszereplője. — Tetszik a szerep? — Tetszik. — Budapesten járt főiskolára, nemrég jött vissza a színházhoz. Milyen élményei vannak? — Nagyon sok szép élménnyel tértem haza... és főleg rengeteget tanultam. Jónéhány szerepet is kaptam, felléptem a tévében is. — Láttuk és őszintén mondhatom nagyon örültünk. Mit szerelne játszani, milyen vágya, álma van? — Vágyaim vannak, de arról nem beszélek. S általában, a színész inkább játsszon, ne beszéljen. — S a privát életben? — Az életben nem vagyok színésznős. Szeretek főzni, öltözködni... — A család? — Két qyereket szeretnék. .. Sajnos, a körülmények.,, A férjem Pozsonyban dolgozik, a filharmóniában ... képzelheti... Komáromból beutazni Pozsonyba. — Mi lenne a megoldás? — Miért van csak egy magyar színház? Illetve, miért nincsen Pozsonyban ts magyar színház? A miértekre nem mindig könnyű megtalálni a választ. Tudja ezt jól Lelkes fűlika is. S nemcsak az életből. a színpadról is. Vége a szünetnek, tón-' — fűlika ... vár színpadon. Beszólnak az aja fényképész a — Ma fényképpszkedühk?. Akkor menne ni kellI Mosolyogva búcsúzik. Elsiet. S ahogyan az ajtó fel tárt, ismét Erzsébetté válik. Nekem pedig lelkiismeretfurdalásom van. Elraboltam tőle a pihenőiét... fbi
