Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1968-12-14 / 50. szám

A szülői önhittség káros következményei Közismert tény, hogy minden szülő szemében saját gyermeke a világ legtökéletesebb, legokosabb teremtményének tűnik. A gyermek iskolakötelességének beálltával sokan erre az álláspontra helyezkednek, ami természetesen helytelen. Sőt, ami a legnagyobb hibának tekinthető, ezt fűnek-fának igyekeznek tudomására adni. Előfordul különösen a fentiekben vázolt szülőtípusoknál, hogy gyerekük a tanulás terén nem tud eleget tenni a várt követelményeknek. Mit csinál Ilyenkor a szülő? Hogy bebizonyítsa a világ előtt, gyereke Valóban olyan, amilyennek szeretné, képes egy-kettőre tanuló kisdiákká válni s mindent felülmúló szorgalommal megoldani a tanuló gyerekek ki­jelölt feladatait. A gyerek persze örül a segítségnek, sőt máskor is megköveteli, hiszen azt az időt, amit a tanulásra kellene fordítania, Játszadozással töltheti. Azt hiszem, nem túlzók, ha megállapítom, a szülői segíteniakarásnak ez a formája (ami felfokozott önhittségükből ered többnyire) semmiképpen sem helyeselhető, sőt elítélésre méltó. Gondoljunk csak arra, hogy elsősorban ezzel a módszerünkkel meg­fosztjuk gyermekünket attól az örömtől, amit saját munkájának becsületes elvégzése vált ki. Másodsorban: gyerekünk soha sem találja meg a helyes lépést az ön­állóság felé, melynek azután a további iskolaévekben, esetleg az életben látja majd kárát. Példa erre annak a tanulónak az esete, akiért szülei mindent elkövettek annak érdekében, hogy az emberek, különösen az ismerősök' szemében okosnak, felülmúlhatatlannak látsszék. A pedagógusokkal való hosszabb eszmecserék, a gyakorta ismétlődő ajándékozások megtették a magukét. Az intőkről, a Ihazudásokról tehát senki sem szerzett tudomást. Egyszer azonban a szülői segíteniakarás is kiapadt. Ami a legtragiku­sabb, ez akkor következett be, amikor a serdülő gyerek kikerült a gyakor­lati életbe. Itt már nem tudták saját elképzelésük szerint kormányozni. Mi történt? Lassan nemcsak az ismerősök, de az idegenek is ráébredtek arra, hogy a serdülő fiatal nem az, akinek a híresztelésből ismerték. Ami pedig a szülők részéről a legfájóbb volt: beismerték, hogy túlzott önhitt­ségükkel maguk taszították gyereküket arra az útra, amelyet rosszul egyen­gettek a számára. Némethné NE BÜNTESSÜK A GYERMEK IGAZMONDÁSÁT ! PAPUCSBAN VAGY cipóben: Sokszor hallani, hogy vannak lakások, ahova mindenki csak pa­pucsban léphet be. Lehet ezen mo­solyogni is, vitatkozni is. Minden­esetre tény, hogy helyénvaló az utcai cipőt az utca szennyével együtt az előszobában (hagyni. S ezzel egyetértenek a háziasszo­nyok is és valamennyien, akik a lakásban takarítani szoktok. A tiszta talpú házicipő csökkenti a fertőzés veszélyét, kíméli az ott­hont (padlóját, szőnyegét), és je­lentősen megkönnyíti a lakás tisz­tántartását. Ezzel mindenki egyet­ért. Az ortopéd orvosok azonban kifogásolják, hogy amennyire hasznos az otthoni lábbeliváltás egyfelől, annyira káros lehet más­felől. A puha házicipőkben szét­terül a talp, a papucs még annyi­ra sem tartja a lábat, mint egy közönséges cipő, nem beszélve a sarokfogós, beépített betétes vagy betéttel viselt lábbelikről. A láb­panaszok tehát sokszor éppen az otthoni papucsviselés miatt foko zódnak. Az ortopéd orvosok egyetérte­nek azzal, hogy aki hazaérkezik, váltson cipőt, de kikötik, hogy amit felvesz, ép, kifogástalan sar­kú lábbeli legyen. Ha papucs, ak­kor is cipőszerűen épített, kéreg­gel ellátott forma. És akit az or­vos betét viselésére kötelezett, otthon se váljék meg a betéttől. Olyan Iházicpőt válasszon, amelyet jól viselhet. Valamikor réges-régen, főleg a vá­rosokban, mifelénk is úgynevezett háziorvosok vigyázták a családtagok egészségét, amiért évente kisebb­­nagyobb tiszteletdíjat kaptak. Mivel a tőkés világban nagy volt a versen­gés, a háziorvosok féltve őrizték biz­tos keresetüket, hogy valamelyik ve­­télytársuk ne üsse ki őket a nyereg­ből. Amikor vagy ötéves koromban nát­halázba estem, , megjelent háziorvo­sunk — nevezzük itt dr. Szende Szi­lárdnak — és toroköblögető csöppe­­ket írt elő. Mivel azonban szüleim nem bíztak a régimódi orvostudor kellő lendületességében, elhívták a fürgébb észjárású dr. Csuka Tibort, a fül-, orr- és gégegyógyászat egye­temes mesterét segítségül. Három nap múlva újból megjelent nálunk dr. Szende, aki valahogyan „szelet“ kapott vetélytársa illetékte­len beavatkozásáról. Miközben én fe­dezékbe vonultam a szekrény mögé, megkérdezte édesapámtól: — Járt Itt előttem már más orvos? — Szó sincs róla, doktor úri — válaszolta apám szemforgatva. — De bizony itt volt az a nagy orrú Tibi bácsi — böktem ki a szek­rény mögül — aki valamilyen vasat nyomott a torkomba. Puff neki! Édesapám megszégye­­nülten somfordáit ki á szobából, anyám kezét tördelte zavarában. Én meg a vihar elültével két közepes horderejű nyaklevest fogtam ki apámtól — igazmondásomért. Akkor egy világ látszott bennem összedőlni, különben sok évtized el­múltával nem emlékeznék vissza mély csalódásomra: Sosem szabad hazudni! KOZICS EDE PUHUL VAGY NEM PUHUL? Miért puhul meg a szárazbab főzés­kor sokkal rövidebb idő alatt akkor, ha a vízbe szódabikarbónát is szá­runk? A kút- illetve a csapvíz kisebb­­nagyobb mértékben mindig tartalmaz vízben oldódó sókat. A nagyobb só­tartalmú „kemény“ vízben főzött szá­razbab azért puliul nehezen, mert a vízben oldott mészsók a bab héjának pektin anyagával kémiailag egyesül­nek. így vizet át nem eresztő kéreg keletkezik a bab felületén. A bab akkor puhul meg, ha a víz a bab héján keresztül bejuthat a szö­vetek közé, és azokat fellazítja. Ha szódabikarbónát adunk a főzővízbe, a vízben oldható mészsók vízben old­hatatlan vegyületekké alakulnak és kiválnak. Így a vízből eltávolítottak a kérget okozó mészsókat, a víz könnyebben bejuthat a babszem szö­vetei közé: a bab tehát főzéskor gyorsan és kielégítő mértékben meg puhul. diszpAknák, takarok Az egyszínű, semleges hatású heverők minta nélküli huzatán a taka­rók, plédek erős színei és nagy, tarka foltjai vidáman élénkítik a kör­nyezet egyhangúságát. Orvosi tanácsok :?zöldsé?, „ ■ »fogyasztásáról „Az erőt adó falatról“, az ember táplálkozásáról, az emésztés folyama­táról már többször is beszéltünk. Ar­ról is, hogy a betegségek egy tekin­télyes csoportját a hiányos, vagy hi­bás táplálkozás és a táplálék fertő­zött volta okozza. Szóltunk már arról is, hogy a he­lyes táplálkozásnak a változatos ét­rend az alapja, amelynek segítségével az ember erőssé, ellenállóvá teheti szervezetét, megőrizheti egészségét. Ezúttal a zöldségfélékről kívánunk szólni, azok táplálkozási értékeiről, amelyek oly fontossá teszik őket az ember számára. Érdekes, hogy a zöldfőzelékek és zöldségek kalőriaértéke meglehető­sen csekély, legfeljebb 1—3 százalé­kos hiányos fehérjét és 1—5 százalé­kos szénhidrátot tartalmaznak, zsír pedig csak nyomokban fordul elő bennük. Gazdag ásványi anyag- és vitamintartalmuk teszi őket értékes-A nagy vadászat OSZTRÁK FIATALOK JÁTÉKA Példás együttműködés A jövő év első hetében Tátralomnic körzetében sítanfolyamon vesznek részt a Fegyverneki Alapfokú Kilencéves Iskola tanulói, összesen hetve­nen. Dicséretet érdemelnek a fegyverneki, hontfüzesgyarmeti, vámosladányi, oroszi és síkenicai szövetkezetek, akik anyagi eszközökkel támogatják a fegyverneki iskolába Járó tanulókat, s szorosan együttműködnek az iskola igazgatóságával. Az iskola tanítói és tanulói a lehetőségekhez és tehetségükhöz mérten szorgos munkájukkal viszonozzák a szövetkezetek támogatását. Veress Vilmos FRANTISEK HRUBlN: Játéktérül rendszerint fás ligeteket vagy cserjéseket Jelölnek ki, olyan terepet tehát, amelyen könnyű elrej­tőzni. Minél nagyobb a Játéktér, annál Jobb, de határait előzőleg pontosan meg kell Jelölni. A Játékosok száma nincsen korlá­tozva. Kezdetben választanak egy va­dászt, a többiek az őzek. A vadásznál van a kürt (vagy síp). Kezdéskor mindnyájan a Játéktér közepén áll­nak, és a vadász Jelére szertejutnak. A vadász igyekszik az őzekből egyet vagy többet leterítent, azaz, megérin­téssel elfogni. A leterített őz a foglya lesz, és be kell állnia mellé hajtának. A vadász arra törekszik, hogy már a kezdésnél egy-két hajtőt szerezzen, akik aztán szintén leterítenek majd őzeket. A hajtókát valami feltűnő Jel­lel meg kell Jelölni. Az özek most a Játéktér teljes terü­letén szétszóródnak. Igyekeznek mi­nél messzebb kerülni, és Jól elbújni. A vadász és a hajtők a keresésükre indulnak. A leterités csak akkor érvé­nyes, ha valakit kézzel megérintenek; az észrevett Játékosnak lehetősége van a futásban keresni menedéket. Sőt meg is nehezíti a vadász dolgát: a fára mászhat, sziklára kapaszkod­hat, s minthogy csak kézrátevéssel lehet elfogni, a vadász, vagy az egyik hajtó kénytelen utána kapaszkodni. Időről időre a vadász köteles kürt­jébe fújni, hogy az özeket tájékoztas­sa hollétéről. Másfajta kürtjelek a hajtóknak szólnak, ezek ilyenkor a vadászhoz gyűlnek, hogy utasításait meghallgassák. A vadász dolga — kivált ha „nehéz" terepen működik — egyáltalán nem könnyű. Mégis idővel egyre több hajtója lesz, és az özek száma egyre fogy. Az az őz, amelyik utoljára marad életben — nyert. B A N A T — Pathó Erzsébet, VIII. oszt. tanuló tusrajza. LOVACSKA Zöld legelőn legelész a lovacska, ily jó fűre máshol dehogy akadna. Ha jóllakott, elolthatja a szomját, ott a patak, üdítő friss vizet ád. Éhét, szomját csillapítva felnyerít, ugrándozik, vígan tölti idejét. — Jó vized van, a rét füvet jócskán ad! Köszönd meg a földnek, napocskának! Fordította: Fügedi Elek sé és az, hogy nagy mennyiségű rost­­anyaguk útján a tápcsatornára inger­lőén hatnak, annak mozgásait és nedvelválasztását serkentik. A káposzta, a zöldpaprika, a para­dicsom különösen értékes C vitamin­­források. A C_-vitamin élettani szerepe az oxigén 'felhasználó folyamatok meggyorsításából áll. A sejtközi állo­mányra kifejtett hatásával a kollagon csontszövet, porcszövet, dentin és az érfal felépítését segíti elő. Elősegíti a csontosodást, szükséges a kötőszö­vet képződéshez, de még a sebgyő­­gyuláshoz is. Ha a zöldség és főzelékfélékről készített táblázatot nézzük, úgy talál­juk, hogy az említett káposzta, zöld­paprika és paradicsom 100 grammon­ként 30—100 mg C-vitamint tartal­maz; emellett azonban figyelemre­méltók a káposzta 40—80, a paradi­csom 50 és 100 mg-es Bi- és B2-vita­­min-értékei. A paraj, saláta, paradi­csom, sárgarépa és pirospaprika, a C, Bi és B2-vitamin mellett még sok karotínt is tartalmaz, ami az A-vita­­min előanyaga. Külön kell szólnunk a burgonyáról. Igaz, fehérjetartalma csak 1,5—3 szá­zaléknyi, de az teljes értékű és ezzel más növényi fehérjék hiányosságát is képes pótolni. Másik értéke, hogy 100 grammonként 15—30 mg C-vita­mint tartalmaz, és ez a héjában fő­zött burgonyában legnagyobb mérték­ben megmarad. Kalóriaértéke első­sorban keményítőtartalmából adódik, de mint védőtáplálék is nagyon fon­tos teljes fehérje és C-vitamin tartal­ma miatt. Nagy előnye még, hogy sokat fo­gyasztunk belőle, sokféleképpen le­het elkészíteni és így soha nem únja meg az ember. Ugyanezt nem mond­hatjuk el a zöldségfélékről. A magyar konyha általában nem sok változat­ban készíti el a zöldségféléket, s így bizony sokan nem szívesen fogyaszt­ják az egyhangú módon, legtöbbször Jó sűrű rántással elkészített főzelék­féléket. Kevesen kedvelik a kelká­poszta és sárgarépaféléket, mások a spenótot vagy a sóskát kifogásolják, így azután nem csoda, ha ezek a fon­tos táplálékok lassan-lassan teljesen elmaradnak nagyon sok család asz­taláról. Pedig lehetne segíteni a ba­lon. Nem ízlik a sűrű kelkáposzta­főzelék? Sós vízben megfőzve, rizzsel és darált húsfélével lerakva, tejfellel leöntve biztosan fog ízleni. A sárga­répából is igen Jóízű körítést készít­hetünk a húsételekhez, a tartármár­­tással leöntött vegyes zöldségsaláta pedig egyenesen fölséges. A csípős ízek kedvelője meghintheti papriká­val a zsírban párolt sárgarépát és igen kellemes ízű körítést kap. Érdemes a szakácskönyveket, étel­recepteket ilyen szempontból is ta­nulmányozni. Dr. Buga László SZABAD FOI.nvinvES ^ Foto: tt 1968. december 14. IM M M fflA r m — Megdoblak...)

Next

/
Oldalképek
Tartalom