Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1968-11-30 / 48. szám
Segítség emberek! Ezt kiáltanák, ha tudnának beszélni a Bodrogköz és más vidékek halai, illetve azok a halak, amelyek a mai napig ki nem pusztultak. Én hallom e hangos és kétségbeesett kiáltást. E sorokat a halálos veszedelemmel küzdő élőlényeknek szentelem, hogy mentsük, ami menthető. Köztudomású, hogy az olyan gazdálkodás, amelynél a munka menetéből hiányzik a szántás, vetés, ott nem várható aratás. Ez átvitt értelemben így van a halgazdálkodás területén is. Természetes, hogy nem számíthatunk bő fogásokra, ahol az ember nem védi a halállományt, az ivadékot és pusztítja vizeink hajdan oly bőséges lakosát. A helyzet e tekintetben kritikus országszerte, de talán sehol sem annyira kritikus, mint éppen a Latorca és a Bodrog vidékén. Körülbelül 8—9 évvel ezelőtt a hazánkat ölelő egynéhány kilométernyi Tiszában nagyon szép halakat foghattak. Az akkori horgászok és halászok szerint nem volt ritka á mázsás harcsa és a napi 30— 50 kecsege kifogása a szőke Tiszából, a kis- vagy nagytárkányi határban. Azután a szeszélyes víz megzabolázása céljából hatalmas kövekkel szórták tele a folyó itteni szakaszát. Ez az úgynevezett „sarkantyúzás“ végleg lehetetlenné tette á kecsege fogását és más halak is nagyon ritkán kerülnek horogra. Viszont annál több horoggal adózunk e keményített tiszamedernek. A Tisza tehát a csehszlovák szakaszról kiűzte a horgászokat. A Latorca még talán sokkal gazdagabb volt halakban, mint a Tisza, de sajnos ez az idő is lassan a múlté lesz. A Latorca szabályozása tönkretette a halak tvására oly fontos Ivóhelyeket. A gyorsabb folyás pedig úgyszólván elűzte az egyes halfajtákat, mint például a harcsákat, csukákat. A szabályozott folyómeder kiválóan alkalmas a lehálózásra, amit főképpen az Orvhorgászok rajai teljes mértékben zavartalanul kihasználnak. A horgásznak nagyon nagy szerencséjének kell lennie, hogy e megzabolázott folyóban valamirevaló halat fogjon. Jómagam az idény alatt mintegy két kilónyi törpeharcsát tudtam itt fogni az engedélyezett két horgászbottal. Nyilvánvaló, hogy Ilyen „fogásért“ nem érdemes áz engedélyt kiváltani. Ezt nem azért mondom, hogy erőnek erejével sok halhúsra vágynék, hanem azért, mert a jelenlegi Latorca jóformán semmiféle horgászélményt nem rejteget 6 magában a küzdeni vágyó horgász számára. Az Ungot a vajáni hőerőmű olajozza és ez rontja a halak ízét. Kinek van kedve petróleumos halat enni? Az Ondava kémiai vegyszerektől úgyszólván állandóan szennyezett és ezért majdnem Varannótól halnélküli e hajdanában bő élettel telített folyó. Természetes, hogy az Ondava vize elég arra is, hogy a Bodrogot egészen a magyarországi Tokajig „megszabadítsa“ a halak millióitól. Szomorúan mondják a bosii horgászkollégák, hogy a hajdani horgászparadicsomnak számító Bodrog mostanában csak nagyritkán lepi meg őket egy két törpeharcsával, vagy olajos ízű keszeggel. A nemesebb süllőt, csukát és a kecsegét jóformán már csak az idősebbek elbeszéléséből ismerik a fiatalabbak. A Bodrogba torkolló Űj-Ronyva még pár évvel ezelőtt csak úgy hemzsegett a szép pontyoktól, süllőktől, harcsáktól és csukáktól. Manapság e nemrég még élő víz úgyszólván teljesen „meghal“. Ennek oka az, hogy a kanális mellett több nagy kutat fúrtak, amelyek vize az egész vidéket friss ivóvízzel látja el, és így űzte el maga mellől az emberi haladás a halakat még az Dj-Ronyvából is. Felteszem tehát a kérdést, miért fizetjük a horgászengedélyt? Azért, hogy üres és bűzös vizek mellett mérgelődjük végig szabad időnket, vagy azért, hogy csendesen, sző nélkül elnézzük, hogyan irtják az orvhalászok hálói, varsái és fenékhorgai a megmaradt halállomány utolsó mohikánjait? Miért nem törődik a horgászegyesület a halállomány pótlásával e lassan teljesen üressé váló vízrendszerben és miért nem tesznek a sok beszéd helyett végre-valahára valamiféle konkrét és hatásos intézkedést a folyók beszennyezése ellen? Vagy talán még mindig olcsóbb a milliók fizetése kártérítés cimén (Magyarországnak is) és az illetékeseket nem érdekli, hogy milyen károkat szenved évről-évre a népgazdaság, nem beszélve a természet elcsúfításáról! S. O. S. kiáltom együtt a halakkal és azt hiszem, hogy az összes horgásztárssal egyetemben. Ez úton is fellebbezek, az illetékesek tegyenek meg mindent a halak védelmében. Egészen bizonyos, hogy a mostani helyzet szerint a tagság rohamos apadása várható, mert mindegy hol horgász az ember a Tiszában, a Bodrogban, a Ronyván, vagy a tiszta vízzel teleengedett fürdőkádban. Ez utóbbiért még tagsági díjat sem kell fizetnie a fanatikus sporttársnak. Orvhalász-járvány Kellemes gulyásillat áradt egy kies erdőtisztáson. Pattogó tűz mellett tisztára ürült egynéhány konzerv-doboz, és tatár módon széthajigálva terült el a bokrokban. Egy brigittafalvi lakos és két cimborája a máriacelli búcsúról hazatartva, egy pisztrángdús patak mellett ütött tábort és guiyáspartit rendezett. Hogy még bővebb legyen az étlap, autójához ment és ott szigonyt kotort elő. Ezzel akart pisztrángozni. Sikerült is horogra kapnia egy igen szép példányt. Azonnal hozzáfogott a hal elkészítéséhez. Alig távolított el egy néhány pikkelyt róla, váratlanul csendőr jelent meg a helyszínen és megzavarta az idillikus estét... A karhatalom e képviselője lopáson érte a brigittait és feljelentette. Az illetékes járásbíróság ötnapi elzárásra ítélte a pisztrángtolvajt, feltételesen. — A tettesnek az volt a szerencséje, hogy nem akkor csípte el a csendőr, amikor szigonyozott, mert különben alaposabban elvertük volna rajta a port — jegyezte meg a bíró. (Volksstimme.) MUOr. Juhász Istváa Ez az eset Ausztriában történt. De tekintsünk széjjel és vizsgáljuk meg a magunk helyzetét. A közlekedési eszközök tulajdonosainak statisztikája manapság rohanó tendenciát mutat. A fejszédítően gyors fejlődéssel párhuzamosan a horgászok és halászok száma is növekszik. A víz melletti táborozás, fürdésen kívül horgászásra is ingerli az ott tartózkodó családok apraját-nagyját. A sportolás és üdülés ellenőrzésének nagyon is érezhető hiánya módot nyújt sok motoros turistának arra, hogy autóvezető igazolványát halászjegygyel tévessze össze és zsákmányoljon a tilosban. Az ilyen „sportmesterek“ zsinórra fogják a halat, mert zsinórra tucatszámra lehet horgot kötni, és nem kell qrködniök mellette. Pitymallatkor, amikor lélek sincs a látóhatáron, „leszüretelik a termést“. Ha jóllaktak, eltűnnek a vízpartról és csak a tábortűz hamvában fehérlő halcsontok tanúskodnak az itt lefolyt „tatárjárásról“. A Csehszlovák Halászszövetség megbízottjai hiába igyekszenek gátat vetni e csaknem rendszeres garázdálkodásnak, ha igyekezetüket nem támogatja kellő mértékben a közigazgatási karhatalom. A Dunán, annak holtágaiban és a tavakon nem egy ilyen „turista sporthorgász“ űzi kártékony mesterségét. Sajnos, hogy többnyire felelősségrevonás nélkül ... A bratislavai Vaskutacska tavaiban sem jobb a helyzet. A sport tó parti padkájának karjához 0,50 mm-nyi műzsinórt kötnek a gonoszok. Kettős és hármas horogra csalizott kukoricára, vagy kukacra fogják a pontyot, meg a harcsát. Pótolhatatlan kárt okoznak vele! Az eddig kényszerűségből tűrt „demokratikus halászsportnak“ elvégre véget kell vetni, nehogy potyán és nagyobbára kockázat nélkül jusson sok esetben értékes pikkelyes zsákmányhoz az orvhalász, amilyenhez a halászszövetség tagja drága pénzen és sok órát igénylő brigád-munka árán sem tud hozzájutni... Reméljük, hogy a politikai és gazdasági megújhodás gátat vet majd a romboló és veszedelmes orvhalász-epidémiának. Selmec Adolf
