Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1968-11-02 / 44. szám
Szarvasbőgés Kevesen tudják mit jelent fi vadász számára a szeptember, amikor a szarvasbikák harsonahangjukkal telekürtölik a csendes éjszakákat. A ..szarvasbőgés“ — szarvasok párzásának ideje — számukra a természeti gyönyörűségek legfelsőbb fokát jelenti. Ebben az időben nincs nyugta a vadásznak. Nappala a készülődés jegyében múlik, hogy vadászfelszereléssel, élelmiszerrel, melegebb ruházattal telt hátizsákkal naplemente előtt elérhesse figyelő helyét, illetve a látványosság kezdetét, amikor a bika bőgőssel maga köré toborozza a szarvasteheneket. Ilyenkor elkerülhetetlen a szarvasbikák párviadala, mert mindig akad olyan ellenfél, amelynek még nem sikerült teheneket összpontosítania. Sok esetben, amíg a címeres szarvasbikák ádáz viadalt vívnak, addig a fiatalabb és gyengébb szarvasbikák megkörnyékezik a szarvas-hárem egyedeit. S e bűvös látnivalót a hajnalpír megjelenése szünteti meg, amikor a szarvasbikák ereiben a heves vér hűlni kezd, gyengül a párviadal üteme és iassan-lassan elnémul az agancscsattogás. A hivatásos vadász ilyenkor nemcsak zöldkalapos nimród, akinek élete merő kaland, hanem komoly szakember is. Az erdő ma: vadgazdaság, a fővadász munkája pedig egy kicsit ökonómia, főleg vadtenyésztés olykor idegenforgalmista is, mert erdeink koronás állata a gím, kemény devizát hoz. Ezért nemcsak az állomány megtartása és szaporítása a feladat, hanem a célszerű kiválasztás elősegítése, a legpompásabb egyedek tenyésztése. A selejtezést itt a puska végzi el. Csakhogy ez mind nehezebb, hiszen éppen a legszebb trófeákat viselők esnek áldozatul. Hol vannak ma már olyan bikák, mint a híres moritzbtirgi 06 ágú agancsos volt anno 1696-ban? Persze ez egyedülálló jelenség volt a világon, de azért sok szakembernek az a véleménye, hogy az erdők összezsugorodása és az erős vadászat visszahat az agancsképzódésre is. Hogy az agancsképződést mennyiben segíti elő az erdő növényzete, mennyiben a napsütés és általában a mikroklíma, majd mennyi esik az öröklődésre, erről órákig elvitázgat a vadász. A vadász tudja, hogy az állatok nem jók és nem rosszak, életüket a létért való harc, természeti feltételeik és ösztönük parancsoló ereje kormányozza. De azért a természet világa mégis rejtelmes és megkapó. A hívatásos vadász látja, megérti a természet megnyilatkozásait, kisebb-nagyobb drámáit, s ragaszkodása, szerelme iránta évről-évre úgy ágazik tovább, mint a gímszarvas agancsai. Sajnos, jelenleg is a (100 ezer—150 ezer koronás lövések trófeáiért) a világ hiúsága hatol be a puritán erdő mélyére, s lesz végzetévé oly sok szép vezérbikának. Hazánk területén élő szarvasok, — nevezetesen a kárpáti szarvas (Cervus elaphus montánus Bot.) — formai átmenetet jelent az ázsiai szarvashoz. A szarvas különben nagyon jámbor, kérődző állat. Az ember elől szalad ugyan, de nem menekül rémülten, hanem fölényesen, emelt fővel átengedi a teret. Ellenségeivel szemben a szarvasbika agancsaival védekezik, a szar vas tehén pedig éles patáival oltalmazza fiait minden veszélytől. Csak „jő széllel“ közelíthetjük meg. Száz év előtt — elődeink elbeszélése szerint — a szarvascsordák a határban legelészve jártak át egyik erdőből a másikba. Ma már a szarvas csak kisebb csoportokban tanyázik. Matisz Gyula Jzámomra r. természet és annak ezer sokfélesége nem csupán környezet, hanem élő társ. mely beszél, vígasztal, nyugtat, emlékeztet és tanít. A természetnek sorsa van, s e sors jelleme minősiti azzá, hogy az ember partnere, sőt barátja. A természet életének változásában önön sorsának mását látja. A maga életének örül a természet tavaszában, s a maga halálát siratja az őszi elmúlásában. A természet ritmusa egy örök folyamat. A fenti címmel azt a feladatot tűztem célomul, hogy megírom vándormadaraink vonulását és sorsát Európában, ahogy azt fentológiai megfigyelések alapján tapasztaltam. Gyakorlati életünkben behatol a legmodernebb technika, átszövi mindennapi életünket. De az a természettudomány, amely a technikát részben teremtette, részben pedig e technikának köszönheti saját fejlődését, nem válik azonnal közkinccsé. A tudomány állandóan forradalmasítja a világra vonatkozó ismereteinket, s mi alig veszünk erről tudomást. Ismereteink, nézeteink gyakran tévesek, nagyon sok esetben elavultak. A madarak életének egyik legcsodálatosabb, teljesen még manapság sem ismert érdekessége a vándorlás. Nagyon sok 0 VADASZ 1 “ HALASZ madárfaj a hidegebb idők beállta előtt ösztöne kényszerítő erejének engedelmeskedve melegebb vidékre vándorol, hogy a téli zord időkre is eleséget biztosítson magának. A gólyák már augusztus közepén készülődnek a nagy útra, míg kedves és hasznos fecskéink Kisasszony napja. táján gyülekeznek és búcsút mondanak nekünk. Idén még szeptember 19-én Zólyom környékén vígan röpködő fecskéket láthattunk. Természetes ezek már vonuló csapatok, amelyek a rendkívül kedvező időjárás hatására meghosszabbították itt-tartózkodásukat. Jól emlékszem, hogy 1937-ben szokatlanul korán beköszöntött az esős, ködös, hűvös ősz. Nagyon sok fecske nem kelt idejében útra és itt szenvedték át a hideg őszi napokat. Nagy mozgalom indult több országban a hasznos madarak megmentésének érdekében. így a Bécsi, valamint a Budapesti Madártani Intézet és Madárvédő Egyesület összeszedette az északibb vidékekről érkezett, fáradtságtól, hidegtől és éhségtől kimerült, a jelzett országok területén megrekedt fecskéket, amelyeket azután repülőgépen szállítottak tovább Olaszországba. Ezeknek a madaraknak a sorsa a biztos pusztulás lett volna, ezrekre menő fecske életét mentették meg és megszámlálhatatlan kártékony rovar pusztulását segítették elé az ily módon közreműködő, nemesen gondolkodó emberek. A vándormadarak költözésének titokzatos törvényei vannak. Sajátságos dolog, hogy az ösztönbe oltott törvények néha fölmondjájt a szolgálatot. Csak így magyarázható az a jelenség, hogy a fecskék itt rekedtek a hideg országokban, s rászorultak a jószívű emberek életmentő akciójára. A vándormadarak költözésének a kérdését máig sem oldották meg teljesen a természettudósok. Újabban azt hiszik, hogy nem az időjárás, a helyi éghajlat szabja meg a költöző madarak utazásának időpontját, hanem a nappali világosság idejének megszabott tartama. A madarak rendes napi életét is a napfény szabályozza, s változásai iránt igen érzékenyek. A napfény ébreszti őket hajnalban, este a nap búcsúja küldi őket pihenésre. Hogy a nyugalomra-térés oka nem a fáradtság, annak bizonyítéka, hogy napfogyatkozás idején is pihenőre térnek. Vándormadaraink három útirányba vonulnak téli tartózkodási helyükre: a Balkán-félsziget, Olaszország és Spanyolországon keresztül, Afrika különböző vidékeire. A gólya ha Dál- Afrikába költözik, 9000 kilométert repül, míg a fecskék a fekete kontinens minden részében láthatók. A vándormadarak távolsági rekordját ezidőszerint a sarki halászmadár tartja. A nyári napfordulatkor az Északi Sarktól 7—8 fok távolságban fészkel. Mikor az északi nappal megrövidülése fölébreszti benne a vándorösztönt, szeptember elején útnak indul dél felé 18 000 kilométerrel arrább, és a Déli Sark vidékein találja az őszi napéjegyenlőség. A repülés művészei a világban a madarak. Rendkívüli élmény a virágos réten hanva’tfekve figyelni a levegőben repdeső különböző madarak mutatványait. A méitóságosan úszó szirtisasok, a cikázó fecskék repülési játéka valóban szórakoztató. Az ember repülési vágya is ezek szemléletében született meg. A repülés kérdése ősrégi idők óta izgatta az emberiséget. Az évszázados kutatások eredményeire méltán büszkék lehetünk. Ebben a kérdésben is a legjobb tanítónk a természet, illetve'annak megismerése volt. (Az őszi és tavaszi vonulás alkalmából elkövetett szégyenteljes szokásokról az északafrikai államok és Olaszország polgárai részéről vándormadaraink ellen a legközelebbi cikkemben számolok be kedves olvasóinknak.) Habrovsky János rt Őszi hangulat
