Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1968-10-26 / 43. szám
A méh lakások és lépépítés természettani feltételei 3. Mesterséges méhlakások — kaptárak nagysága Mondottuk már, hogy a természetes méhlakások a méhcsalád biológiai életfeltételeire ritkán alkalmasak. A méz minden korban értékes, különleges élelemnek és gyógyszernek számított, ezért az ember kezdettől fogva azon fáradozott, hogy készítőiket minél jobban és könnyebben háza közelében kezelhesse. Mi sem volt természetesebb mint az, hogy a természetben talált méhlakásokat igyekezett könnyebb, alkalmasabb ládákkal, kasokkal-kosarakkal pótolni. Ez volt az első lépés. A méhcsalád ezekben a lakásokban kitűnően megélt, fejlődött és szaporodott. Ez azért volt így, mert elődeink ezekben betartották a méhcsalád létezésének természettani feltételeit. a) Nem lehetett bennük megbolygatni a szabályszerűséget és kiegyensúlyozottságot. b) Bő legelő esetén a gyors fejlődés biztos volt. A lakás elég nagy volt a szaporodásra, és télen jó védelmet biztosított. c) A gyakori rajzás tökéletes anyákat, sok méhegyedet biztosított, de egyben azt is igazolta, hogy e lakások űrtartalma a nagyobb hozamok biztosítására nem elegendő. Az embert a kis hozam nem elégíthette ki. Még a kevés méz is csak nagy munkával, sokszor vesződséggel, méhek elpusztításával került a méhész asztalára. Ogy látom, 1880 óta elődeink rendszeresen figyelték a kaptárak fejlődését. Én nem térek ki az első és további kaptárok megjelenésére és leírására, mert ezeket a méhészeti szakirodalom teljes alapossággal elvégezte. Most egyszerűen azt vesszük tudomásul, hogy amint elődeink felismerték a méhjárat biológiai jelentőségét és megismerték a lépépítés természetes szabályait, létrejöttek a szétszedhető lépberendezéssel megalkotott méhlakások. Elődeink csak a klasszikus értelmű, természet által közelben nyújtott méhlegelőket használták ki. Ez így volt mindenütt. Tapasztalataik azt mutatták, hogy a természetadta méhlegelőkön alkalmazkodni kell a hordási lehetőségekhez. A legelő bővítéséről nem beszéltek. Nagyon kevés régebbi kezdeményezést látunk, mely a méhlegelő bővítését szorgalmazta. Inkább többféle kaptárakat készítettek. Ez persze azt jelentette, hogy a termelést, a méhészkedés metodikáját a kaptár és a méhlegelő irányította. A méhcsalád magasabb biológiai fejlettsége nem volt irányadó. Egyes kaptárak tehát helyhezkötöttekké váltak és más, jobb méhíegelőkön esetleg használhatatlanok lettek. Itt úgy látjuk, hogy a „kisebb“ kaptárainak már akkor sem volt létjogosultságuk még a gyengébb huzamosabb méhlegelőn sem, mert: a) egy biológiailag fejlettebb család gyengébb legelőn is mindig eredményesebben dolgozik, b) egy apró méhcsalád betelelése pedig könnyen betegségek melegágya lehet és tavasszal nagyon későre tud felfejlődni. Mégis így keletkeztek mindenhol a kis-, közepes- és nagyobb kaptárak. így keletkeztek hazánkban is 1935-ben a rendszeresített (normalizált) A, B és C fajta kaptárak, melyek később, kettősfalú építés után „5 éves terv“ kaptár névre lettek megváltoztatva. A fejlődés azonban ezekkel nem állott meg. Csakhamar felismerték elégtelenségüket és a 30-as évek után az eddigi klasszikus méhészkedés gyökeresen megváltozott: 1. A modern agrotechnika a második világháború után jórészt megsemmisítette a klaszszikus értelmű méhlegelőt és mindinkább ismertebb lett, hogy azt mindenhol tervszerűen pótolni kell . Pótlás nélkül csak vegetálhatunk és legfeljebb sportoló méhészkedést űzhetünk. Csöppet sé gondoljuk, hogy a pótlás nehéz és lehetetlen. Ha egy telephelyen csak 3 méhész évente 10—10 vegyes mézelő fát ültet, tíz év alatt méhészparadicsommá válik körzetük. Hát még ha többen ültetnek 10—10 fát és évente vetnek is valamit? Nagyon nagy hibát látok abban, hogy szocialista nagyméhészeteink az elmúlt 15 év alatt körzeteik közelében egyetlen akácot, vagy kislevelű hársfát ki nem ültettek, pedig mindenhol könnyen megtehették volna. 2. Egyre szükségszerűbbé vált a távolabbi méhlegelők kihasználása, azaz a vándorlás, amikor rendkívül fontos, hogy megadott határidőre fejlett méhcsaládokkal rendelkezünk. Továbbá hasonló fejlett családok szükségesek az egyes helybeni hordások idejére is. Vagyis mindenkor erős, biológiailag fejlett családokra van szükségünk. Ilyen családokat kicsi, vagy akár közepes nagyságú kaptárakban sohasem érhetünk el. 3. Ismert, hogy a méhcsalád a szaporodni képes biológiai élőlény és nem a méhegyedek. Hogy ennek a különleges élőlénynek a létezését, valamint leghatásosabb munkabírását mindenkor, határozott természettani feltételek betartása biztosítja. 4. A méhcsaládnak minden fejlődési- és munkamozzanatában külön-külön sajátos természettani feltételei, biológiai életszükségletei vannak s ezeket minden körülmények között be kell tartani, mert ellenkező esetben a leghatásosabb munkabírás és fejlődés csökken, sőt meg is szűnhet. 5. Végül világossá vált, hogy termelésünket már nem a méhlegelő és a kaptárak Irányítják, hanem a méhcsalád legmagasabb biológiai fejlettsége és leghatásosabb munkabírása. A méhész ennek érdekében könynyen megalkothat egy kiváló, majdnem minden szempontból megfelelő egységes országos kaptárt s a szükséges méhlegelőt úgy biztosítja, hogy kihasználja körzetének minden természetes legelőjét, ezt mézelő növények állandó vetésével és ültetésével évente tervszerűen bővíti, a nagy hordásokat esetleg kétszeres vándorlással is biztosítja, vagyis méhcsaládjai minden 100 °/o-on felüli termelékeny méhlegelőn dolgoznak. Abban a pillanatban, amikor ezeket a tényeket, melyekről vitázni ma már egyszerűen nem is lehet, elfogadjuk, megvalósítható és létjogosult az egységes kaptár. Sőt, kidolgozható egyetlen kezelési metodika és többé nem fogjuk hallani idősebb, tapasztalt méhészeinktől, az olyan panaszokat, amint azt legutoljára pl. Mikulás Lajos méhésztársunk (de persze magam is és nagyon sokan mások) a Méhész 5/68 számában ezekkel a szomorú szavakkal fejezett ki: „Szakkönyveinkben és méhészújságokban nem találtam meg, amit kerestem, a maximális mézhozam határozott irányvonalát.“ Mi már biztosan látjuk, hogy méhészkedésünk jövendő útja a méhcsalád létezését biztosító természettani feltételek betartása lesz. Nekünk ezért most az a kötelességünk, hogy ismereteink segítségével nem csak a megfelelő, hanem a legmegfelelőbb méhlakásokat alkossuk meg. Ezért mi ezt a mai ismereteink szerint legmegfelelőbb kaptárt rajzoljuk le. X. Azzal kezdjük: a leghatározottabban elutasítunk minden kicsi és közepes nagyságú kaptárt, mert ezeket a 30-as évektől máig, maga a méhészeti gyakorlat már kiselejtezte. Persze nem teljesen és véglegesen, mert sok idő kell hozzá, amíg méhészeteink mindenütt nagyobb kaptárakra formálódnak át. Mégis mondhatjuk, hogy egész Európában (Amerikában is) a méhészek legnagyobb hányada nagyobb űrtartalmú kaptárakat használ. Pl. Langstroth, Hunor, Közép- és Nagy-Boczádi, Dadant Blatt, Balogh, nálunk rendszeresített B, C, a lőcsei méret és újabban az egységes kaptár. 2. Továbbá azért utasítjuk el, mert korszerű, termelő méhészkedés esetén a kicsi és közepes nagyságú kaptárak A özismert, hogy a mnnkásméhek és a herék egyaránt elvéthetik otthonukat, más méhcsaládhoz mennek be, „eltájolnak“. Az is közismert, hogy a tájékozódó, vagy nászröpülést végző anyákkal is megeshetik ez. Minél közelebb vannak a kaptárak, pároztatók egymáshoz, minél kevesebb a tájékozódást elősegítő tereptárgy a méheskertben, annál gyakoribb az eltájolás. Azonban eltájolás nem csupán egymáshoz közeli méhlakások méhei, anyái között Az anyák eitájdása fordul elő. Gyakori az egymástól távoli kaptárak lakói között is. A pároztató kaptárak főépületünk mögött, a kertben, a dajka- és tenyészcsaládok a főépület előtti parkban vannak elhelyezve. Többször megtörtént, hogy az épület előtti dajkacsaládok egyikénél-másikánál megfestett, terméketlen anyát találtunk. Ezek az esetek azt bizonyítják, hogy az épület mögé helyezett pároztatókból a tőlük néhány száz méterre levő, épületekkel, fákkal, bokrokkal jól elválasztott kaptárakba is eltájolnak az anyák. Nehéz lenne eldönteni, hogy ebben az anyák rossz tájékozódó képessége, a szél, vagy esetleg az anyák és a pároztatók népessége közötti ellenséges viszony játszik-e szerepet. (F. Z.) méhcsalád magasabb fokú biológiai fejlettségét és leghatásosabb munkabírását biztosítani nem képes. 3. Végül azért, mert a kicsi és közepes kaptárak előállítása és kezelése mindig több anyagi ráfordítást és fizikai munkát kíván és ez is rontja a méhészkedés végleges összhozamát. Ezzel általánosságban már azt is állítjuk, hogy legmegfelelőbbnek csak nagyobb méhlakásokat tartunk. A természetes méhlakásokkal kapcsolatban már kifejtettük, hogy méhlakás lépépítraény nélkül nem létezhet, mert az annak elmaradhatatlan alkatrésze. Ezért ha a lakás űrtartalmáról akarunk beszélni, előbb el kell dönteni, milyen nagyságú lépes keretekre kell á méhlakást berendezni? írásunkban a megfigyelt vizsgálatokat, eredményeket ős ii*» dokolásukat terjedelmességük' miatt nem tudjuk részletezni. Ogy véljük jónak, ha most pusztán az eredményeket közöljük és az indokolásokat később' írjuk le. (Folytatjuk.) Szirmai István APRÓHIRDETÉS !’■ Hat méhcsalád és négy darab nádból préselt fekvőkaptár In* tegségből kifolyólag eladó. '4 kaptárak alkalmasak anyanevn* lés, valamint pempőtermelé# céljaira. Cím: Molnár- Géza, Pribenfk t 291. oki. Xrebiioft.
