Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1968-09-21 / 38. szám

Athéntől - Mexikóig PÁRIZS, 1324 1924-ben ez olimpiai játékok újjá­születésének harmincadik évforduló­ján a Nemzetközi Olimpiai Bizottság másodízben bízta meg a franciákat az olimpia megrendezésével. 1900 után 24 évvel tehát ismét Párizsban bonyolították le a világ legjobb sportolóinak nagy vetélkedőjét. Mint minden eddigi olimpiának, természe­tesen a párizsinak is megvolt a maga nagy egyénisége. Az 1924-es játékok legkiemelkedőbb alakja Nurmi lett. A kiváló finn atléta nem egész más­fél óra leforgása alatt két futószám­ban az 1500 és 5000 méteren állt rajt­hoz, mindkét távon új olimpiai csúcs­csal szakította át a célszalaeot. Jaroslav Skobla Párizsban bronz-, Amsterdamban aranyérmet nyert. A magyar sportolók ezúttal Is helytálltak. Különösen a vívók értek el jó eredményeket, hiszen a ma­gyar tőrcsapat a francia és belga együttes mögött a harmadik lett, a kardcsapat ezüstérmet szerzett, a kard egyéniben pedig Pősta doktor diadalmaskodott, megelőzve a francia Ducretet és honfitársát Garai Jánost. Póstán kfvül Halasy Gyula is felkerült a győzelmi emelvény legmagasabb fo­kára. Ö a céllövészetben lett első megelőzve a finn és amerikai ver­senyzőt. Az említett sportolókon kívül még az első magyar olimpiai bajnok Hajós Alfréd ért el szép 6ikert. Az athéni aranyérmes ezúttal természe­tesen már nem az úszásban indult, de a művészi versenyekben, ahol az épí­tészeti ágon stadiontervével a máso­dik lett. (Első díjat nem adtak ki.j Az ötpróbázó Somfay Elemér ezüst­érmet szerzett, Bartha Károly az úszásban remekelt. A 100 méteres hátúszásban két amerikai mögött 1:17,8 perces idővel harmadiknak ütött célba. A magyar nehézatléták Is kitettek magukért. A kötöttfogású birkózásban a könnyűsúlyú Keresz­tes Lajos második lett, a nehézsúlyú Badó pedig a harmadik. A csehszlovákok közül elsősorban a tornászók jeleskedtek. A függesz­kedésben Supéíik aranyérmet nyert, lóugrásban Koutny második, Markov­­sk;? pedig harmadik lett. Gyűrűn Prazák ezüst, Vác'ha pedig bronz­érmet nyert. Ezenkívül Prazák a 'kor­láton is szerzett egy ezüstöt, sőt az összetett egyéniben is második lett, míg honfitársa Supéík bronzérmet, szerzett. A tornászokon kívül a súly­emelő Durdys ért el értékes harma­dik helyezést. AMSTERDAM, 1928 Hol land iában 46 ország sportolói vetélkedtek az olimpiai babérokért. Amsterdamban is Párizshoz hason­lóan Nurmi volt a sztár. Nem is.-eso-Ventiira és a 40 éves aranyérem. da, hiszen elózö évi amerikai portyá­ján több mint 40 világcsúcsot futott. Amsterdamban azonban már nem tudta megismételni előző kettes győ­zelmét, csupán a 10 000 méteres tá­von szerzett aranyérmet.. Az amster­­dami olimpia hozta meg különben a japánoknak az első olimpiai győzel­met. Mikio Oda a hármasugrásban nyert bajnokságot. A labdarúgó győ­zelem Uruguay jóvoltából első ízben vándorolt a tengeren túlra. A magyar vívók ismét hírnevükhöz méltán szerepeltek. A kardcsapat az 10 S7.ARAO FÖLDMŰVES 1988. szeptember 21. olaszok és lengyelek előtt nyerte az aranyat. Az egyéniben Tersztyánszky Ödön arany-, honfitársa Petschaver Attila pedig ezüstérmet szerzett. A birkózók is kitettek magukért. A kö­töttfogásban a könnyűsúlyú Keresztes Lajos első, a kisközépsúlyban Induló Papp László a második lett. Ökölví­vásban a légsúlyú Kocsis Antal nyert aranyérmet. Az atléták közül a ge­relyhajító Szepes Béla (az ismert magyar sportkarikaturista) szerepelt a legjobban. A svéd Lundquist mö­gött 65,26 méteres dobásával máso­dik lett. Ugyancsak második lett Bárány István is, akit a 100 méteres gyorsúszásban csak az amerikaiak J világtiírű üszője, majd filmszínészei Johnny Wiesmüller tudott megelőzni. A művészeti vetélkedőn irodalomban dr. Mező Ferenc az olimpiai játékok | története című művével ért el első I helyezést. Vízilabdában a magyar j csapat volt a nagy esélyes, hiszen az I olimpia előtt valamennyi nagy ellen­felét legyőzte. Amsterdamban azon­ban nagy megelepetésre a németek mögött, a második helyre szorult. A csehszlovák résztvevők közül a tornászók ismét kivágták a rezet. Vácha korláton arany- gyűrűn ezüst­érmet nyert. A lóugrásban Löffler második lett és ugyancsak második lett az összetett csapatversenyben a csehszlovák válogatott is. Véchán j kívül még Ventura is a dobogó leg­felső fokára került. Az egyéni vadász­ugratásban Eliot nevű lovával 46 | résztvevő közül bizonyult a legjobb­nak. Súlyemelésben Jaroslav Skobla (Jiíí Skobla súlylökő édesapja). 375,5 kg-os teljesítménnyel a nehézsúlyban bronzérmet szerzett. A birkózásban j és ökölvívásban Maudr ill. Hermának j szerzett egy-egy ezüstérmet. Johnny Weismuller mint Tarzán. LOS ANGELES, 1932 Los Angeles volt az első város, ahol a világ élsportolói együtt az ún. olimpiai faluban laktak és közösen készültek a versenyekre, melyeken ezúttal is számtalan világ- és olimpiai csúcs született. (Különösen az atlé­tikában és az úszásban.) Az úszásban a japánok mutattak nagy fejlődést, öt győzelmet arattak. Magyarországot 47 sportoló képvi­selte, méghozzá igen sikeresen, hi­szen ez a nem nagy létszámú csapat 6 arany-, 6 ezüst- és 6 bronzérmet szerzett. A kardvívásban már csak­nem természetes volt, hogy Ismét Magyarország, Olaszország, Lengyel­­ország lett a sorrend. Az egyéniben is a magyar Pillér György nyert egy olasz versenyző és honfitársa Kabos Endre előtt. A női tőrvívásban Bogen Erna szerzett bronzérmet. A gimnasz­tikában ezúttal már nem született csehszlovák siker, de magyar annál inkább. Pelle István az egyéni talaj­gyakorlatokban és a lóugrásban győ­zött, az összetett egyéniben és kor­láton pedig ezüstérmet szerzett. A magyar csapat a talajgyakorlatokban az amerikai tornászok mögött ezüst­érmes lett. A magyar aranyérmek számát még Énekes István légsúlyú ökölvívó, továbbá a vízilabdaváloga­­tott szaporította. A szabadfogású bir­kózásban Zombort Ödön és Kárpáti Károly második, Tunyogi József pe­dig harmadik lett. Az úszók közül a 4X200 méteres váltó a japán és az amerikaiak mögött a harmadik he­lyen végzett. Ugyancsak bronzérmet szerzett Soós Zoltán a kisöbű sport­puskában. A csehszlovák versenyzők közül az amszterdami bronzérmes Skobla ez­úttal 380 kg-os teljesítménnyel arany­érmet nyert. A második helyre Pse­­niöka személyében szintén csehszlo­vák versenyző került. Kívülük Douda 15,61 méteres súlylökő eredményével a dobogó harmadik fokára került, birkózásban pedig a nehézsúlyú Jó­zef Urban ugyancsak bronzérmes lett. 0. V. Ötkarikás szilánkok Ötvenhárom ország televíziója köz­vetíti majd az olimpiát. Becslések szerint a tv-közvetítésekkel együtt körülbelül 500 millió néző lehet szem­tanúja az olimpia versenyeinek. Cape Kennedyben szeptember 18-én lőtték fel a közvetítések célját szolgáló „Intersat 3“ műholdat. Nyolc román ökölvívó indul az j olimpián: Ciuca (légsúly), Giju fhar­­matsúly), Cutov (könnyűsúly), Anto­­niu Vasile (kisvéltősúly), Siiberman (váltósúly), Kovács (nagyváltósúly), Monea (félnehézsúly) és Alexe (ne­hézsúly). Az olimpiai játékok sajtóközpontja október 3-án kezdi meg működését, a Mária Izabel hotelben. Szeptember 19-étöl már itt dolgoznak a beosztott munkatársak, a külföldieknek azon­ban csak október 3-án állnak rendel­kezésükre.----♦---­Az olimpiai falu dísze egy monu­mentális lévaszikla. A szervező bi­zottság úgy döntött, hogy a XIX. Nyári Olimpiai Játékok bajnokainak nevét erre vésik majd fel. A vendégeknek jobban kedvezett a szerencse A kényszerszünet a csapatok egy ré­szét kizökkentette ritmusából 0 Az Inter újra hullámvölgybe került # Az Ostrava merészen tör előre 0 A VSS jó benyomást keltett • A Lo­­komotíva meglepetésszerű győzelme • Lényeges eltolódások a bajnoki táblázaton. A csaknem négyhetes kényszerpi­henő meglátszott a csapatok teljesít­ményén. Igaz, hogy a szünet alatt minden együttes játszott edzőmérkő­zést, ez azonban nem pótolta teljes egészében a ligatalálkozőkat. Sok já­tékos erőnléte lényegesen hanyat­lott. A csapatok elveszítették ritmu­sukat. Bizonyos időnek kell eltelnie, amíg visszanyerik kezdeti tempóju­kat, biztonságukat. Gólszerzésben sem mutattak különösebbet a harma- ' dik fordulón. Talán a későbbiek fo­lyamán többet láthatunk. A találkozókat már pénteken el­kezdték. A Spartak Trnava, tekin­tettel bukaresti találkozójára, előre­tolta mérkőzését a Sláviával. A prá­gai csapatnak ezúttal sem volt sze- ! lencséje. Szép ígéretes kezdet után, | vereséggel hagyta el pályáját. A Dwk­­la helytelen taktikával, álmos Játék­kal nem várt vereséget szenvedett a kassai Lokomotívától. Az Inter az el­ső jelek alapján jő benyomást kel­tett. Az Ostrava elleni szereplése azonban arra vall, hogy legénysége újra hullámvölgybe került. A bajnoki tabella harmadik helyéről a nyolca­dikra csúszott le. Ezzel szemben a Bánik bátran tör előre, mostani for­mája alapján meglepetéseket okoz-1 hat. A VSS legutóbbi mérkőzésén kellemes benyomást keltett. Erőnléte mindinkább javul; a sérült Scherer nélkül sem okozott nagyobb gondot a zilinaiak feletti győzelem. A Slo­van a Du'kla Banská Bystrica ellen játszott. Az első félidő biztató képe I után a vendégek később kissé vissz-a- j estek, az újonc ezt kihasználva szé- I pített az eredményen, sőt egy kis sze- j rencsével még döntetlenre is kihúz­hatta volna. A Teplice fontos ponto­kat szerzett. A Sparta legyőzése nem lebecsülendő teljesítmény. Pardubice bármennyire is bombázta a trencséni kaput — bevenni nem tudta. Válogatottunk szerdán Dániával játszik világbajnoki selejtező-mérkő­zést. A felkészülését kedvezőtlen ese­mények előzték meg. A váratlan szü­net és egyes csapatok előnytelen sorsolása miatt a válogatott keret nem tudott egyetlen edzömérkőzésre sem összejönni. Erre talán sor kerül­het még, de semmi esetre sem je­lent nyugodt felkészülést. Dánia el­len legalább döntetlenre számítunk, mert így reménykedhetünk a sikeres j szereplésben. H. T. í Az olimpiai aranyérem esélyesei IV. VERA CáslavskA Véra esetében az aranyérmet akár többesszámban is írhatnánk, mert a világhírű prágai tornászlány több aranyéremre is esélyes. A tokiói olim­pián háromszor tűzték nyalkába a íegcsillogóbb érmet, és a negyedik győzelemtől csak a balszerencse ütötte el. Az 1965-ös szófiai Eurőpa­­bajnokságon még a tokiói sikert is túlszárnyalta. Mind az öt aranyérem az ő birtokába került. Műsorába újabb eredeti, még Ismeretlen figu­rákat iktatott be, úgyhogy a többi versenyzőnőnek nemhogy nem sike­rült a „trónfosztás“, de Véra még nagyobb fölénnyel szerezte győzel­meit. A mexikói előolimpián is re­mekelt és ismét bebizonyította, hogy még mindig ő a női gimnasztika leg­kiemelkedőbb egyénisége. Kevesen tudják, hogy Cáslavská a műkorcsolyázásról tért át a gimnasz­tikára. Nem azért változtatott sport­ágat, mert nem volt ínyére a napi négy órai kelés és rengeteg edzés. Elhatározását egészen más váltotta ki. Egy napon (1956-ban) ugyanis alkalma nyílt megtekinteni Éva Bo­sáková bemutatóját. A melbournei aranyérmes tornásznő teljesítménye annyira hatalmába kerítette a fiatal alig 14 éves, szőke kislányt, hogy már másnap jelentkezett Bosáková­­nál, hogy ő is tornász akar lenni. Bosáková oltalmába vette a kis Vé­rét, aki hihetetlenül tanulékonynak bizonyult. Kivételes tehetségét bizo­nyítja, hogy egy év múlva már válo­gatott lett, sőt újabb egy év múlva már a moszkvai világbajnokságon is résztvett. f A feltétel az volt, hogy érje el 16. életévét. Véra a VB Idején 16 éves és 2 hónapos volt.) Moszk­vában noha jó benyomást keltett, még nem ért el átütő sikert. De arra sem kellett sokáig várni. 1961-ben a kralkőt EB-n a gerendán már arany­érmes lett. Az 1960-as római olim­pián is tagja volt az ezüstérmes csehszlovák csapatnak. Az 1961-es lipcsei európabajnoksá­­gon újabb jelentős sikert könyvelhe­tett el. Európa legjobb tornásznőjé­nek vetélkedőjén az összetettben a harmadik helyre nyomult fel. Azután a prágai VB következett. Véra Itt re­mekelt. Minden számban a döntőbe jutott, ahol egy arany- és egy bronz­érmet szerzett. Az összetett verseny­ben csak minimális pontkülönbség­gel szorult a szovjetek kiválósága Latyinlna mögé. Mindez hatévi edzés után sikerült Cáslavskának. A prágai VB után Bosáková vissza­vonult az aktív versenyzéstől és a kiürült trónt Véra foglalta el. Nem­csak méltó követője lett nagy példa­képének, de és ezt bátran állíthat­juk — minden tekintetben túlszárnyal­ta őt. Ezért biztosra vehetjük, hogy vitrinjébe az európai, világbajnoki és olimpia bajnoki aranyérmek mellé Mexikó után újabbak kerülnek majd. (ordódy) eresztrejtvEhy iiuiimiiiHuuiiifflmMüiiPimwiüdHLg kutyafajták Mai rejtvényünkben különféle kút yafajták neveit rejtettük el a vízszin­tes 1., 8., 85., függőleges 8., 14., 34. és 49. számú sorokban. Vízszintes sorok: 8, Nem ki. 9. Le­vegő — görögül. 10. Famunkás. 12. Léc szélei. 13. Pi­henésre szolgál. 15. Hangszer. 17. Énekes madár. 19. Napszak. 21. Kerti szerszám. 23. Fo­lyó Ausztriában (ford.). 24. S-betű­­vel az elején: a golyva latin neve. 26. Kevert duó. 27. Keresztül. 29. Po­zsonyi kötő-fonó ipari szövetkezet. 31. Évszak. 33. Kronométer. 35. Melegség. 37. Mér­kőzés. 40. Tantál vegyjele. 41. Vér­edénye. 43. Halk zörej-e? 44. Hiá­nyos rács. 45. Ide­gen pénz. 47. In­duló. 48. Dal­lam franciául. 50 Chaplin híres film­je. 51. Növények kapaszkodására szolgál. 53. Zsír, háj — szlovákul. 55. Növendék állat. 57. Y. O. 58. Két szó: főzeléíkféleség és sír. 59. Görög betű. 60. Megszólítás. 62. Folyó spanyolul. 64. Tiltószó. Függőleges sorok: 1. Helyrag. 2. Tó — olaszul. 3. L. E. Y. 4. Akadémiai titulus röv. 5. Li­bahang. 6. Sáv. 7. Rangjelző szócska. 11. Kettős betű. 13. Kis Agnes. 16. Lóca. 18. Jelt ad. 19. Korszak. 20. Sötétség — szlovákul. 22. Rovar. 25. Igen Szlovákiában. 28. Fantom. 30. Menyasszony. 32. Ipari növény. 36. Dán váltó pénz. 38. Cekkerben van! 39. A dohányos igéje. 40. Kinyit. 42. 47. Kérdőszó. 52. Nem egészen nyers. Elárusító. 44. Törlőgumi. 46. Állófilm. 53. Gazdaságunk pillére. 54. Szlovák lépés. 56. Figyelmeztető szócska. 61. Lélegzik. 63. Állóvíz. Beküldendő a vízszintes 1., 8., 65. és a függőleges 8., 14., 34. és 49. szá­mú sorok megfejtése. A Szabad Földműves 38. számában megjelent keresztrejtvény megfejtése a következő: muskotály, tokaj, fur­mint, semillon, frankovka, kadarka. Könyvjutalomban részesülnek: Kimer Mónika, Somorja Manzer Ágnes, Komárom Stefanovszky Gyule, Farnad Gát Jenő, Fülek Kurucz Ági, Deák!

Next

/
Oldalképek
Tartalom