Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1968-08-30 / 36. szám

A nyugdíjas vadász

ban mozgásra lett figyelmes. Látta, egy fej imbolyog az örökzöld ágai között. Ember... Mi lehet más! Megindult a hely Irányába. A bokor mögül, is kilépett „valaki“, illetve egy hatalmas bundás állat. Medve — villant át agyán, s máris lövésre emelte fegyverét. Az állat két lábon szaladt a vadász felé. A golyó pontos helyre fúródott: az ember épp bőrrel menekült.

Sok-sok élményt, de még több szorgalmas munkát rejteget egy .vadászélet. A vad elejtése, az évi munka egy kis töredéke, kamatja. Elsődleges a vadnevelés, mert nélküle nincs kapitális őzbak, szarvasbika. Fontos, hogy télen jó minőségű széna, zab, takarmányrépa, s egyéb élelem álljon a vadak etetőjében. Ez pedig sok időt, fáradtságot és odaadást igényel. E téren Machny elvtársra nincs és nem is lehet panasz. Idős kora ellenére vállalja a sózok feltöltését, vadcsapdák tisztogatását 8 mindennemű miunkát, ami a vadak gondozásával jár. Sőt, ha valamilyen különleges kiadásról van szó, zokszó nélkül a zsebébe nyúl és fizet, mint a katonatiszt. De nemcsak a pagonyban, a vadászházban is szorgoskodik. Süt, főz, mosogat. Otthon úgysem teheti, mert hites felesége semminemű beleszólást nem enged az asszonyok munkájába. Kint a vadászházban azonban kitombolhatja magát kedvére. Ezt jó szívvel veszik, megköszönik a vadásztársak.

Hogy meddig hordja vállán a puskát Sanyi bácsi, azt senki sem tudja előre. Annyi bizonyos, amíg az erő, egészség engedi, addig nem válik meg kedves sportjától az erdőtől, a vadaktól.

Kívánjuk, hogy még sok éven keresztül élvezhesse, amit a természet az ember számára megadhat. -sándor-SZEPTEMBER — MÉRLEG HAVA

Ősz elejét jelzi ez a hónap. A természet lassan már készül a télre. Itt az ideje, hogy a vadászok is gondoljanak az eljövendő időszakra. Mérleg hava elődeink elnevezése szerint es a hónap. A mérleg csillagkép jegyében mérlegeljük mi is. Vaa mit bőven.

Mérlegeljük először van-e begyfijtve elég vadeleségünk? Csülkös- és apróvadnak egyaránt. Még lehet imitt-amott valamit begyűjteni, ha a tartozik oldalra billen a mérleg nyelve. A vadföldekről már a termés nagy részét betakarítottuk. As üres földeket jól készítsük elő őszi talaj műveléssel. Helyenként hagyjunk természetes vadlegelőt is. Szarvasnak, vaddisznónak a gumós növényekből is hagyjunk valamit a földben. Előszeretettel kitúrják a földből az ízletes eleséget. Ezek közelében jól megfigyelhetjük vadunkat és könnyen pnskavégre is kaphatjuk az arra érdemes példányokat.

A hűvösebb szeptemberi éjjeleken megkezdődik a szarvasbögés, a szarvasok násza. A nagyvadas területek vadászai, a rőtvad lovagjai is mérlegelhetnek. Gondos tödőrésüknek, sok éves munkájuknak most szedhetik le a gyümölcsét — érett, nehéz, koronás agancsú, öreg bikák képében. Persze, a mérleg nem mindig mutat ilyen eredményt. Ilyenkor aztán mérlegelés közben kutassuk az okot, igyekezzünk „mérlegképes“ vadászokká lenni. Ne hagyjuk magunkat elkapatni a minden emberben természetszerűleg jelentkező zsákmányszerzési láztól. Gondosan mérlegeljük, milyen és melyik szarvasbikára mondjuk ki a halálos ítéletet. A területét féltő, jó vadász csak a bőgés vége felé lát a kilövéshez, mikor a jó bikák már megtették kötelességüket. Legfeljebb a haszontalan, nem kívánatos egyedeket távolítsuk el hamarabb. De ezeket lehetőleg a bőgés kezdete előtt. Ne felejtsük el a már sokat emlegetett vezérelvet: kíméljük a jót, lőjjük a rosszat!

Hosszú évek után idén részlegesen engedélyezett a nyugatszlovákiai kerületben a fogoly vadászata. Tartsuk be maradéktalanul azokat az irányelveket, amiket ezzel kapcsolatban a CSVSZ SZB kiadott. Ha csak lehet, az öreg példányokat lőjfük, amelyek csapat nélkül, egyesével, kettesével kelnek fel ■ hajtők előtt.

Erdők mélyén a hónap végén a császármadár is megszólal. Ilyenkor csalsíppal eredményesen vadászhatjuk ezt a kedves, szép, de ma már ritka madarat.

Mérlegelnek a vadászkutya tenyésztők is. Nagyban folynak az őszi vadászeb-vizsgák. Aki sokat és okosan foglalkozott hű vadásztársával, a kutyával, az bízhat abban, hogy a mérleg javára billen és kutyája jó bizonyítványt „hoz haza“ a vizsgáról.

A szeptemberi lőlista gazdag és változatos: a szarvas minden neme, az őz minden neme, a vaddisznó minden neme, a borz, szept. 16-tól a császármadár, a vadkacsa engedélyezett fajtái, a sárszalonka, vadgalamb, kacagó gerle és az egész évben irtható károsvadak szerepelnek rajta. K. K.

Hogy tévedés ne essék, mindjárt elárulom, hogy Machay Sándor bácsi nem a jávorinál (zólyomi járás) vadásztársaság tagjaként vonult nyugalomba, de négy évtizedes munka után az állami vasutak nyugdíjasa. Dehogy válna meg a puskától, kedvelt szórakozásától, a vadászattól. Bár az évek súlya erősen nyomja vállát, nem enged a huszonegyből. Minden évszaknak megvan a maga varázsa, mely vonzza, csalogatja a vadászembert. Tavasznyíláskor a szalonka korrogása nyitja meg az idényt. Még hó fehérük a fenyves bércein, amikor a hajnali órákban szerelmi himnuszát kezdi a fajdkakas. Nyáron őzbakra les a vadász. Szeptemberben nászát üli az erdők fejedelme, a szarvasbika. Bizsereg a vér a vadász ereiben, amikor a vágyakozó szerelmes légyottra hívja háreme hölgyeit. Erdő sűrűjében rejtőzik a vágyakozó vad, de bőgését egymásnak adják a fák, a hegyormok, míg a völgy kis tisztásán figyelő vadász füléhez ér. Ennél szebb, vonzóbb hangverseny nincs, nem létezik.

Machay elvtársnak vérébe ivódott a vadászat. Hívják, csalogatják az erdő rejtelmes lakói, a természet szépsége, az ózondús levegő, hívja az élet. Amíg az ember lélegzik, e parancsszónak nemet mondani lehetetlen.

A társaság Sanyi bácsiját bizony nem oly fából faragták, hogy egykönnyen feladja hobbyját. Pedig nem is oly egyszerű ez a vadászgatás. Zólyomban lakik és onnan vonattal utazik a 130 kilométerre levő vadászterületre, Vöröskőre. S még csak ezután következik a neheze, az idősebb vadászgeneráció számára. Kacskaringós, keskeny ösvény vezet fel a közel 1200 méter magas hegyre, a vadásztársaság pagonyához. Ehhez a „sétához“ pedig jó tüdőre, egészséges lábakra van szükség, s nem a 67 esztendőre, amelyet hősünk immár vállán visel. Mindamellett alig két órába telik, amíg Sanyi bátyánk maga mögött tudja a hegymászást és kipihenheti fáradalmait a vadászház fapadján.

Ezen a pádon ülve beszélgetek a „nyugdíjas vadásszal“ és kérem mondjon el miegymást 40 éves élményeiből. Nem kell sok biztatás. A vadász, halászember kérdezés nélkül is „kipakol“ ha ideje és kedve van hozzá.

Az első élményben 1933-ban volt része, egy szarvasles alkalmából. Már több napja kint tartózkodott a pagonyban, hogy egy valamire való szarvast puskavégre kapjon. Magaslesről figyelte a - terepet az esti és hajnali órákban. A harmadik nap reggelén, amikor a nap első sugarai végigcsókolták az erdő harmatba fürdő virágait, a lénián szemben a vadásszal megjelent a várva-várt fejedelem, s méltóságteljes léptekkel megindult egyenesen a leshely felé. Äz izgalom és meglepetés annyira hatalmába kerítette a vadászt, hogy puskáját fel sem emelte. Eközben a hatalmas agancs viselője 20 méternyire merészkedett a leshelytől, jobb, vadásziasabb lett volna meszesebbről, távolabbról a nemes vad életére törni, de mit csinálhat ily esetben a nimród. A puska csöve elé jött az áldozat. Egy mozdulat, és tűzberogyott az ifjú vadász első szép szarvasa.

Néhány évvel később őzbakra lesett vadászunk. Az esti szürkületben, fenyőbokor takarásá-Vajon idén puska elé jön-e a képen látható kapitális szarvasbika, amelyet a vadásztársaság pagonyában magaslesről kaptak lencsevégre. Fotó: Habrovsky