Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1968-08-30 / 36. szám

Ismerjük meg a medvét

A medve aránylag puha állat. Hogy ezt dokumentáljam, elmondok egy epizódot.

Garam melléki erdész panaszkodott társának, hogy egy medve állandóan a méhesbe jár, s abban nagy károkat Okoz. Elkeseredésében nem is tudja, mit csináljon. A szomszéd erdész azt tanácsolta, lövéssel kell megijeszteni a rablót. Vékony, 10-es söréttel kell lőni a bundájába, akkor többé nem jár a méhesbe. Három éjszaka virrasztott a feldühödött méhész és várta a tolvajt. Negyedik éjszaka végre megérkezett a várt vendég. Amikor munkához fogott és kezdte széjjelvemi a kaptárokat, emberünk 10-es söréttel odasózott a medvének. A lövést csak riasztásnak szánta, ahogy a szomszédja javasolta, ám nagy volt a meglepetése és rémülete; a medve nagyot ordított és felbukott. Az erdésznek eszébe jutott, hogy törvényileg védett állatot lőtt le. A feje majd szétpattant a gondoktól és töprengéstől. A lövésre kijött a felesége, s amikor meglátta a lelőtt medvét, elájult. Éjnek idején a 7 km-re lakó kartársa után rohant a rohant a bűnös s elmondta a történeteket, majd titokban nagy gödröt ástaik és eltemették a medvét. A két család egész éjjel dolgozott a temetétésen, az esetből pedig leszűrték a tanulságot, nem szabad vékony söréttel sem riasztani a torkoskodó medvét. Az erdész évek múltán elárulta a medvét akkor érte a találat, amikor a kaptárt emelte. A lövés a hónaljban érte.

Még három kedves epizódot szeretnék elmondani, amit sosem felejtek el.

Az erdő szélétől nem messze egy tanya lakói állandóan üzengettek, jöjjek ki, mert zabjuk veszélyben van. A kérésnek engedve, felkészültem az éjjeli magas lesre. Este a vaddisznóik nem jöttek, de derengés előtt erős csámcsogást hallottam. Erre felfigyeltem. Sajnos még jó éjjeli távcsővel sem tudtam megállapítani, milyen vad lakmározik ily étvággyal. Ezek a legszebb vadász pillanatok. A szív hevesebben dobog, erősebben adagolja a vért az agyba. Ilyenkor a vadásznak nem kell dopping. Végre kivilágosodott és láttam, hogy két fekete alak mozog a zabosban. Két medve volt, amelyek ülve csúszkálva rakták szájukba két mancsukkal az édes tejeszabot.

A zlatnyicai völgyben őzbak cserkészet alkalmából a következő kedves jelenetnek voltam szemtanúja:

Rejtekhelyről az egész völgyet és a szemben lévő vágást kényelmesen ellenőrizhettem. A völgyben kis patak csörgedezik és vele párhuzamosan kevésbé

használt kocsiút húzódik a völgyön. Már indulni akartam hazafelé, amikor a sűrűségen túllévő sziklás hegyről, valami feketeséget láttam imbolyogni. Azonnal felismertem, medve volt. A völgyi úton ballagott, és amikor szembe került velem, megállt. Végigszaglászta a földet, azután a patak partján kinőtt óriási lucfenyőt átölelte és hallgatózott. Vadméhek, villant át agyamon. Ezek zümmögését hallgatja. Biztosan csurog a nyála a mézecskéért. Egyszerre jobb mancsával erősen ütögetni kezdte a fenyőfa oldalát és újból hallgatózott. Ez a jelenet többször megismétlődött. Egyszereseik mozogni kezdtek a fenyőgallyak és valami feketeség kúszott le a fáról. Fiatal bocs volt. Amikor a földre került, az anya körülszaglászta, megnyalogatta, majd újra visszament a fenyő törzséhez, és ütögetni kezdte. Ojabb mozgás és a második bocs is leugrott. Ezt követően nagy öröm, szaladgálás, hancúrozás következett, de egyszerre az anya elkapta az egyik bocsot, becipelte a patakba és füröszteni kezdte. Éktelen sivalkodás, sírás volt a kísérő zene, pontosan úgy, ahogy a gyerekek mosdatásakor szokott történni. Eközben a második bocs elszaladt, de mindhiába. Az anya utána vetette magát, elcsípte és hasonlóiképpen megfürdette. Ezután az anyamedve nagyot ivott a kristálytiszta vízből, mire a kis csoport átment a szemközti vágásba, mely terítve volt érett erdei szamócával. Még vagy másfél órát gyönyörködtem ebben a ritka szép képben, ahogy a család tagjai szedték a kellemes aromájú erdei gyümölcsöt, így legelészve egy hajlaton bekanyarodva eltűntek.

A holtakról csak jót szoktunk mondani, ám remélem, hogy a főerdész, akiről szó lesz, megbocsájt nekem.

Vöröskőn 1933 júliusában meglátogatott a fekete Vág főerdésze, Országh Gyula. Mindjárt észrevettem, hogy valami baja van. Halálsápadt volt az arca, idegességében vacogott a foga, kezével pedig minduntalan tépte körszakállát. Családját nagyon jól ismertem, mind három testvére erdész volt.

— Mi a haj kérdeztem?

— Megőrülökl Agyonlövöm magam, hajtogatta.

Hirtelen természetű, azonnal cselekvő ember volt a barátom, réme a vadorzóknak. Akkoriban még szarvashússal etették a vadorzók a sertéseket, a gazdasági válság szele fujdogált Csehszlovákiában. Azt hittem vadorzót lőtt meg, és ezért a nagy felindulás. Végre elmagyarázta, mi is történt tulajdonképpen. Méhesében medve járt, s ott nagy károkat okozott. Kileste és meglőtte. AnyaA fényképen látható szerencsés vadász dr. Nemes, a párizsi Rotschild bankok vezérigazgatója, a körmöci hegyekben lőtte ezt a 250 kg-os 25 éves himmedvét.

medve volt, szép boccsal. A lövés pillanatában nem vette észre az anya körül settenkedő kis állatot. A bocs a lövésre elszaladt, de egy félóra múlva visszatért, és a lelőtt anyjánál keservesen nyivákolt. Rossz volt hallgatni. Az erdész elhatározta, a kis medvét is lelövi, de felesége nem engedte. Élve akarták elfogni. Az nem hagyta magát. Éjjel-nappal ott sirt halott anyja mellett. Mivel napokig tartott a jelenet, Országhék nem tudtak dolgozni, főleg éjszakákon aludni. A kínok kínját állta ki a házaspár. Végre egy hét múlva hurokba sikerült elfogni a kis medvét. Az öreget elföldelték, de a kis medve ott kaparta a földet, ahova anyját betemették. Így sikerült a felállított dróthurokha elfogni a vigasztalan bocsot. Az erdész felesége egy anya szeretetével babusgatta, dédelgette annál is inkább, mert házassága gyermektelen volt. Hiába kínálta minden jóval. A kis állat három napig nem fogadott el semmit. Teljesen lesoványodott. Már-már úgy látszott éhenvész. Végre is erőszakkal nyomták szájába a tejesüvegre húzott cumlit. Megtört a jég, a kis mackó rákapott a tejre, ami bőven akadt az erdész portáján.

Az ügy korántsem fejeződött be. A kis medve ahányszor meglátta az erdészt, sírni kezdett. Állandóan nyomában járt édesanyja gyilkosának. Hasonlóképpen csinált olyankor is, amikor az erdész az erdőbe ment, oda is elkísérte, nyivákolva, sírva. Az asszony társaságában azonban sohasem sirt, néha játszani való kedve is kerekedett. Kétéves korában elszökött hazulról s nyomon követve az erdészt, az erdőben megtámadta. A támadás pillanatában az erdésznél nem volt puska, mert a csemetekertben dolgozó nőkhöz ment ellenőrizni. Ezek a nők mentették meg az erdészt a biztos haláltól. Az eset után rövidesen a brünni állatkertbe vitték a medvét.

Szénaszárítás idején több napig a vadászházban tartózkodtam. Egyszer kora hajnalban a rét felé menet, útközben gombáztam. Szedegettem a gyönyörű vargányákat, egyszercsaik észrevettem, amint egy hatalmas medve mozdulataimat figyeli. Szivem azonnal a torkomban dobogott. Éreztem, amint elöntötte homlokomat a hideg verejték. A medve lassan megindult felém, miközben állandóan figyelt, öt méterre előttem újból megállt. Pattanásig feszülő idegekkel, földbe gyökereztt lábakkal álltam és vártam, mi lesz? Egyszerre mentő ötletem támadt. Megemeltem vadász kalapom és így köszöntöttem: jó reggelt, macii Ahogy megszólaltam, abban a pillanatban a medve jobbra perdült és szaladt, mint a nyúl. Pillanatok alatt eltűnt az erdő sűrűjében.

A medvékkel történő találkozás nem a legkellemesebb dolog, de ha az ember megőrzi hidegvérét, a medve sohasem támad. Éppen azért nagyon nehezen hiszem el azt a sok mesét a medve támadásairól és ilyenkor az úgynevezett önvédelemből lelőtt medvék szomorú sorsát.

Habrovszky jános