Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1968-08-17 / 33. szám
Van-e termelési határérték a méhészetben ? Akinek módjában állt az elmúlt fél évszázad alatt megfigyelni a méhészetekben végije menő fejlődést, tapasztalhatta, hogy ezek a szerény fanatikus rajongók nem maradnak le korunk nagy fejlődésétől. A gyorsan előretörő technika, a tudomány, a sport teljesítményei, a mezőgazdaságok termelési csúcsai, egyformán ösztönző hatást gyakoroltak a méhészetre is. A „Méhész“ két számának terjedelme is kevés volna leírni azokat a korszerűsítéseket, termelési fogásokat, amelyek két célt szolgáltak, mégpedig a mézhozam növelését, könnyebb termelési eljárással. Ezekből a kísérletezésekből egy két példát ragadok ki. Ilyenek: a nagyobb keret, a kaptár felső kezelése, több méztér, anyarács, kaptárcsere, vándorlás, hizlalt lép, fészek átfüggesztés, anyakorlátozás, kaptárforgatás stb., stb. Ezek az egyes termelési módszerek a gyakorlatban úgy néznek ki, ahány méhész, annyi változat, vagyis a sok módszeren belül kialakulnak újabb elképzelések, néha eredményesebben mint az eredeti elképzelés. Ez jó, ez helyeselhető. A sok újabb kísérlet közül csak egyet említek meg. A „Méhész“ idei első számában „méhész házaspár“ cím alatt a szerző a forgatható fekvő kaptárról tesz említést. Balogh László méhésztárs kísérletezik vele. nyilván a többtermelés érdekében. Mielőtt és mió*a erről Pesten előadást hallottam, ide vándorló Tisza-vidéki méhészeknél legalább négyféle változatban volt szerencsém ilyen kaptárral megismerkedni. Legújabban zongoraszék szerű forgó zsámolyon kísérleteznek vele és céljuk a munkaerő megtakarítás. Tehát ebből a kiragadott példából is láthatjuk, hogy egy módszernek máris milyen sok változata van. Mint minden kísérletnek, úgy ennek is végső célja, hogy a termelési határértéket megközelítse, vagy elérje. Meggyőződésem, hogy az eddigi kísérletekkel, módszereinkkel már elértük a termelési határértéket, mégis úgy érezzük, valami hiányzik, hogy az eredmény teljes legyen. A válasz egyértelmű, a jó legelöl Ha ez nincs, hiába az összkomfortos kaptár, nagy keret, vagy több anya népével túlzsúfolt kaptárban. Sokszor tapasztaljuk, hogy a nagy ,,kaptárújítók“ az erdőtől nem látják a fát, vagy fordítva. A kényelem szempontjának jut a legnagyobb szerep, méhészkedésünkben. Mások a 4—5 lókkal hűvösebb völgyekben telepszenek csupán azért, hogy néhány száz lépést ne keljen a hegyen felgyalogolni. Többen nincsenek tekintettel az erdő fekvésére, az ott uralkodó széljárásra. Megtakarítanak néháhy kilométert azért, mert az út jobb, holott távolabb olyan erdőt legeltethetnének, melynél dombozata miatt mind a négy égtáj megtalálható. A 2—3 nappal koraibb déli, délnyugati oldal, a közép idejű kelet-nyugat és a későbbi virágzású északi oldal. Nincsenek fgiyelemmel a vízmosásos völgyekkel, bő, igen kései virágzású legelőkre. Kezdő koromban egy akár vándortanyát szintén kényelmi szempontból választottam. A legelő magaslaton volt és már a nézéskor erős szelet tapasztaltam. A lerakódás utáni napon hűvös időben szél kezdett fújni és tíz napig eltartott. Ez idő alatt méheimet látni sem lehetett. Ezzel szemben a mélyebben fekvő községben, valamint egy hegy védelme alatt, tőlem 4—5 kilométerre kielégítő nektárt adott az akác. Csupán az volt a szerencsém, hogy az első és a második akác jól sikerült, máskülönben a cukros zsákba kellett volna nyúlnom. Az elmúlt hetekben egy tv interjú során a régi telep lakói panaszkodtak, mióta a,,telep mellett új épületek készülnek, ennek arányában csökken a gáz, víz és fűtési ellátásuk. Válaszában az illetékes főmérnök azt hozta fel mentségül, hogy a csővezetékeket a régi fogyasztáshoz méretezték, így szűk átmérője miatt nem javulhat az ellátás. Ekkor az jutott eszembe, ez az eset mennyire hasonlít a mi túlterhelt méhlegelőinkhez. Ahogy nő a lerakott családok száma, egy bizonyos szinten felül úgy csökken, még jő időben is a mérleges kaptár súlygyarapodása. Ez esetben tehát az erdőnek van termelhetőségi értékhatára. Ezt a méhészeknek saját érdekükben illik figyelembe venni. Magam kárán is tapasztaltam a túlterhelést. Ezek után nézzük, mik azok a tényezők, melyeknek jelenléte szükséges ahhoz, hogy feltételezve, a korszerű termelési eszközt a termelésben határérték szülessen. Ezeket a következőkben jelölném meg: 1. akácból meghagyott 4—5 lefedett mézeslép. 2. Bőséges virágpor 2—3 kereten. 3. Hordástalan nyárban július 20-tól augusztus 20-ig rendszeres etetés 2—3 decis adagban, vagy 4 kg porcukorral. 4. Két éven aluli anya. 5. Szélvédett, de nem agyontakart telelés a szabadban. 6. Korlátozottan szellőzött telelőfészek. 7. Legtöbb 70 napos fogság után tisztuló kirepülés. 8. jó fejlődési idő esetén kétszeri fészek tüzdelés. 9. Jól megválasztott legelő. 10. Jó hordás esetén pergetés nélkül bővíthető méztér. Mindezek szerencsés találkozása után állítom, hogy egészséges méhcsaládok jó időjárás mellett képesek 40—50 kg termelési határérték megteremtésére. Jó magam 1956-ban 55,5 kg átlagot értem el egyetlen akácon, egy anya népével. Azóta ezt az eredményt csupán megközelítettem. NÉMETH LÁSZLÓ Hat évtized tapasztalataiból... ii. Tagadhatatlan, hogy a méhészethez tudomány és. bizonyos szakképzettség szükséges. Jómagam sokat merítettem a szaKkönyvekből, szaklapokból, majd a gyakorlatban tapasztalatszerzés útján. Általában minden összejövetelen, tanulmányúton, gyűléseken részt vettem Ajánlom, hogy a kezdő méhészek szorgalmasan olvassák a szakkönyveket és az elméletben szerzett tudást próbálják ki a gyakorlatban. Nagyon melegen ajánlom a Szabad Földműves „Méhész“ mellékletét, mely megbízható tanácsadói nemcsak a kezdő, de a gyakorlati méhészeknek is. Szóvá kell tennem, hogy a helyi csoportok vezetősége régebben gyakrabban összehívta tagjait, hogy közös eszmecsere folytán kicserélhessék tapasztalataikat a méhészek. Ezenkívül a csoportbizalmiak minden alkalommal tájékoztatták a tago. kát a központi gyűléseken elhangzottakról és egyéb időszerű teendőikről. 6 lőHilsk-M Szerintem a központ részéről jó intézkedés volt, hogy az etető cukrot helyben vásárolhassuk, jelenleg már készpénz ellenében. Az is üdvös dolog, hogy a Jednotán keresztül a mézet szintén helyben értékesíthetjük. Tudomásom van arról, hogy az utóbbi években fellendült a méz gyártása cukorból. Szerintem ez helytelen, mert a műúton előállított méz a vifágméz rovására történik és ronthatja az exportra küldött méz hírnevét. Végül engedjék meg, hogy néhány jó tanáccsal szolgáljak a kezdő méhészek számára. A méhek első tavaszi átvizsgálása után is figyelemmel kell kísérni a család fejlődését. Körülbelül április elsejével kezdjük a méhek serkentő etetését egy-két deciliter mennyiségben, ngy-egy arányban történő hígítással. Ha a családnak sok a méze, akkor erősebb hígítású serkentést ajánlok. A serkentést a gyümölcsfa virágzása alatt félbeszakíthatjuk. Arra törekedjünk, hogy akácvirágzásig (május 20), tehát a főhordásra 2—3 nemzedék méh munkaképes legyen. Időközben a költőteret bővítjük, lehetőleg kiépített fiatal lépőkkel. Ha ez nincs, úgy a műléppel ellátott kerete, két tegyünk a fiasítás mellé, jobbról és balról. A költőtérbe ne tűrjünk több mint egy-két deciméter herés sejtet, ugyanakkor tartózkodjunk műlépcsíkök berakásától,' mert a törzscsalád rendszerint heresejtekkel folytatja a lép építését. A méztér felrakása előtt vizsgáljuk át a családot. Ha anyabölcsőket találunk, azokat távolítsuk el, nehogy a család a főhordás alatt kirajozzon. Akác után készíthetünk mflrajokat, anyapempőt, esetleg adhatunk méhmérget. A méhek közelébe mindjárt tavasszal helyezzük üzembe az itatót, hogy a méheknek ne kelljen víz után kutatniuk, mert eközben nagyon sok méh elpusztul. . Ha kereteink számára nincs jól zárható szekrény, úgy télire a méztereket szépen sorjában rakjuk egymás fölé, majd a legfelsőt légmentesen zárjuk le. ☆ Az idő elhaladt fölöttem, s most csupán néhány családdal méhészkedem. Erőm fogytán van, így a kaptáraik kezelése számomra nehézkes. Egész életemben szerettem a méheket. Ez volt szórakozásom, időtöltésem. A méhek szeretete vitt arra, hogy gyümölcsészeti ,egye. sületet alakítottunk, ugyanakkor tisztséget vállaltam a közéletben, valamint kulturális intézményekben. Nyugodtan elmondhatom, gyakorlati és elméleti tudásomat nem rejtettem véka alá, de szóban és különböző szaklapokban átadtam a fiatalabb nemzedéknek. Az emlékezetes csicsói árvíz alkalmából két ízben küldtem mézelő csemetéket, bokrokat, növényeket a komáromi méhészegyesületnek, hogy ossza szét tagjai körében. Többek közt ahhoz is hozzájárultam, hogy a Szabad Földműves „Méhész“ szakmelléklete a mostani formában jelenik meg, melynek mi magyarajkú méhészek sokat köszönhetünk. Hasábjain helyt kapnak az idősebb méhészek írásai, amelyben elmondják tapasztalataikat, észrevételeiket, ugyanakkor a legújabb munkamódszereket is népszerűsíti. Szerintem köszönet illeti a lap szerkesztőit, hogy ezzel is előmozdítják országunk magyarajkú méhészeinek fejlődését. Kelecsényi János
