Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1968-07-08 / 27. szám
Metszés, zöldválogatás, gyümölcsritkítás A metszések két csoportra oszthatók: 1. Ritkító metszés, 2. Visszametszés. Történhetnek nyugalmi és vegetációs állapotban. Ritkító metszés esetében a ritkítás mértékétől függően többé-kevésbé túlsúlyra jut a gyökértömeg, és javul a megvilágítottság. A sebinger többnyire nem vált ki hosszanti növekedést, mert a nedv-áramlás fő irányától oldalt esnek a sebek. A mérsékelt ritkítás előnyös. A kisfokú visszametszés esetében a korona kismértékű csökkentése következtében a korona és gyökérzet mennyiségi viszonya alig változik, minden valószínűség szerint a fokozott növekedést, a tartaléktápanyagok kisebb-nagyobb részének felhasználódása eredményezi. Erős visszametszés esetében túlsúlyra jut a gyökértömeg, és a tartaléktápanyagok együtthatásának köszönhető az erőteljes növekedés. A visszametszések tehát elsősorban a generatív, de kisebb mértékben a vegetatív produktomukat is csökkentik. A teljes termésben levő fák esetében a ritkításnak növelnie kell a terméshozamot és javítania kel) a termés minőségét. A fa öreg korában a növekedés már abbamarad, a termőrészek elhalnak és a terméshozam is fokozatosan csökken, a metszésnek új vegetatív részek kinevelésére kell irányulnia, melyeken új termőrészek képződnek. Ilyenkor a rövid-, ifjító metszéssel az új vegetatív hajtások képzését érjük el. Gardner V., Bradford F., Hooker H. amerikai kutatók részletesen foglalkoznak a metszés és ritkítás élettanával, és ők is megállapítják, hogy a fa minden egyes része egy-egy egyensúlyrendszernek felel meg. A metszés után megmaradt rész ezért az eltávolított vessző, illetve hajtás részére tárolt tápanyagot is átveszi, a hajtásgátló hormonok felhígulnak, és ennek következtében a visszametszés helyén és közvetlen közelében hajtások törnek elő. Hooker már 1924-ben megállapította, hogy a visszavágás helyén és következtében nagyobb a nitrogéntartalom és kevesebb a szénhidrát, mint a távolabb és a vissza nem vágott részeken. Ez az oka, hogy visszametszéssel a felkopaszodás ellen nagyobb távolságra nem hathatunk. A ritkítás esetében a csúcsmirigyek érintetlenek maradnak. Ezek hajtanak ki legelőször. A csúcsrügy hajtóerejét az oldalrügy, különösen a rejtett rügy nem tudja pótolni. Innen adódik, hogy a visszametszés következtében előtörő hajtások gyorsaságban soha nem tudják utólérni a csúcsrügyből előtörő hajtásokat A csúcsrügyhajtások korábban érnek be, több tápanyagot tárolnak, a visszametszés következtében pedig a hajtások lombja kevesebb szénhidrátot termel és több tápanyagot használ fel. Kobel F. svájci kutató is igazolja ezt a megállapítást. A ritkított koronájú fa napfényt és levegőt kap, ez rendkívül fontos a fotoszintézishez. Jellemző például, hogy msenként a levélfelület napi 24 óra alatt 480 —600 000 liter levegőt igényel, ami 40 g szenet tartalmaz. Ha egy fának csak 10 m2 a lombja, úgy 4,8—6 millió liter levegőt dolgoz fel egy nyári napon. A belső levelek 1/10-ét, sokszor csak 1/100-ad részét kapják annak a fénynek, amit a külső lombfelület kap. A felkapaszkodás oka, hogy a belső levelek a csökkentett fény következtében kevesebb asszimilátát termelnek. A fiatal fák erős metszésénél talán még több hibát követünk el, mint a termő fáknál, mert az erős vázágak kinevelése érdekében folyton 1/3-ára vagy 1/2-ére metsszük vissza a vázágakat, holott már mindjárt a második évtől kezdve csak ritkítani szabad és egyensúlyban tartani a vázágakat, hogy a magastermő vázágat, termőfenégyéves fa már több méter lületet képezzen. A nagy lombfelülettel vastagabb, sebhelymentesebb vázágat nevelhetünk ki, mint a törpésítő erős viszszametszéssel, amikor a termés csökken és a fa intenzív vegetációs állapota miatt fagyérzékennyé válik. A fákat fiatal korukban is csak addig kell visszametszeni, amíg a fa alakját meg nem kapja. Ez a metszés fő célja. A harmadik évtől kezdve azonban a fa terméshozó képességét kell elindítani, amit ritkítással jobban fokozhatunk, mint a visszametszéssel. Aldermann V. és Auchter E. kísérletei is azt igazolják, hogy az erős metszés egyik legfontosabb következménye fiatal gyümölcsfáknál, hogy késlelteti a termőrefordulást. A metszés elsősorban vegetatív hatást gyakorol a termőrészek képzésére és a terméshozamra. Ezt a kísérletek és a gyakorlat is megerősítik. Erős metszésnél egy fára 1,86 termőrügy esett, normális metszésnél 40, gyenge metszésnél 175 db. Erős metszésnél termőrészek gyakorlatban nem is képződnek. A normálisan metszett fán pedig fele mennyiség képződik, mint a gyengén metszetten. Ebben a kísérletben az erős metszés 97 százalékkal csökkentette a terméseredményt. Ricks G. és Gaston H. amerikai kutatók megállapították, hogy a vesszőn nőtt gyümölcs száma, nagysága egyenes arányban áll a vessző átmérőjével. A vastag tízszer annyit termett, mint az ugyanazon a fán levő vékony vessző. Gardner, Bradford, Hooker szerint is az a helyes, ha ritkításkor elsősorban az 5—10 mm átmérőn alul levő gyenge vesszőket vágják, ez a thin vood metszés. Ezt a kísérletet az őszibaracknál három éven keresztül magam is végeztem. Egy időben elterjedt, hogy. a metszést, különösen a bőven termő évben, gyümölcsritkítás helyett alkalmazzák. Az ezzel kapcsolatos kísérletek (Marschall R. amerikai kutató) kimutatták, hogy metszéssel nem lehet pótolni a gyümölcsritkítást, mert a ritkítással a sűrűn álló gyümölcsből ki tudják válogatni a legegészségesebbet és egyenletesen lehet megterhelni a fát, ezzel szemben a metszéssel csökkentik a termő és az asszimilációs felületet, a meglevő termőrészeken a gyümölcs elhelyezése még mindig sűrű és a gyümölcs szelektálatlan maradt. Ha a virágzás és a kötődés mértéke olyan nagy lenne, hogy egy-egy gyümölcsre nem jut hajtás vagy 3 levélnél több és sűrű, akkor ritkítani kell. Ritkításnál elsősorban a kettes gyümölcsből távolítjuk el az egyiket, azután a lomb nélkül állókat, amelyekkel a fa növekedéséhez, lombjához képest szabályozzuk a termésmennyiséget. A gyümölcsritkítást a természetes hullás után végezzük. A gyümölcsritkítás biztosítja az évenkénti egyenletes ritmust, helyreállítja a gyümölcsérlelés és a termőrügyképzés közötti egyensúlyt, illetve ez utóbbit még serkentik. (Harley és társai 1958.) Szabályozza termésünket, biztosítja az évenkénti egyenletes kötődést. A gyümölcsritkítás fontos biológiai agrotechnika, amelylyel szabályozzuk a fa legkritikusabb életszakaszát anélkül, hogy a növényen belül az egyes részek közötti állandó kiegyensúlyozódást a külvilághoz, életközösséghez való alkalmazkodást lényegében megzavarnánk. Érdekeinknek megfelelően felületcsökkentés a gyökér és a korona közötti tápanyagegyensúly megzavarása nélkül biztosítjuk a rendszeres berakódást. A ritkítás költsége többszörösen megtérül nemcsak a már említett üzemtani és népgazdasági szempontból, hanem az egyenletes gyümölcsnagyság, az érés, szedés, válogatás, minősítés költségeinek csökkentése folytán is. Ha figyelembe veszszük az említett előnyöket, akkor tisztán látjuk, hogy ezt a fontos élettani agrotechnikát üzemtani és népgazdasági érdekből sem hanyagolhatjuk el. A metszés ideje a vegetáció befejezésétől, illetve megindulásától virágzásig, vagyis a termőrügyek pontos megállapíthatóságáig tart, de helytelenül — vegetációban is metszenek. A metszés, főként a koranyári zöld-válogatás (pincirozás) mindig megzavarja az összhangot, a fa belső egyensúlyérzetét és a külső tényezőkhöz való alkalmazkodás készségét. Különösen vonatkozik ez a korai gyümölcskötődés utáni zöld-válogatásra, amely igen gyenge növekedést eredményez. A nyári metszés hatására a fa szénhidrát ellátása is szőkébb keretek közé szorul, mivel a sejtnedv felhígul és a szénhidrát-termelés csökken. Ezzel szemben a fa tömegének, lombmennyiségének csökkentése miatt viszonylag emelkedik a megmaradt részek rendelkezésére álló viz és nitrogénmennyisége, ami azt jelenti, hogy a fa növekszik, de nem terem. A nyári metszéssel meggátoljuk a levelek működését, ezáltal legyöngítjük a növényt, csökkentjük a felületét, termésmennyiségét. New Jerseyben őszibarackon és Oregonban almafákon a végrehajtott erős nyári metszés erős vegetatív fejlődést eredményezett, — a csúcsrügyek fejlődése későn fejeződött be. Ilyen állapot sokszor fagyveszélyt is okozhat olyan vidékeken, ahol az érés időpontja kitolódik. Ha azonban a metszés ideje és jellege olyan, hogy annak következtében a szénhidrátok és tápanyagok olyan Időben vesznek el, amikor a talajviszonyok, hőmérséklet és napfény már nem ösztönzik a növényt növekedésre, ami nálunk az augusztus végi metszés hatására következik be, a felhalmozott tápanyagtartalékok használódnak el termőrügyképzésre, s a növekedés ennek megfelelően csökken. Kobel F. (1954) kísérletei is bizonyítják, hogy a késő nyári metszés a fák termékenységét növeli. Claas József A palánták pótmegvilágításos nevelése ^A pótmegvilágításos palántaaevelés jelentős gazdaságossági előnyökkel jár (rövidebb palántanevelést idő, korábbi nagyobb termés, biológiailag értékesebb ára stb.j. Alkalmazása azonban igen költséges, ezért jól átgondolt kihasználási tervet kell készíteni. Ennek érdekében a következőket ajánlatos figyelembe venni: 1. A világító eszközök 24 árás folyamatos kihasználása, 3X8 óránkénti váltással. 2. Az uborkánál és paradicsomnál ideiglenesen nem használt eszközök áthelyezése a fejessalátára. 3. A középkorai termesztéshez szükséges palántanevelés esatiakoztatása a korai termesztéshez. 4. Lépcsőzetes vetések alkalmazása. A paradicsom és uborka palánták pótmegvilágítása szakszerűen végezve mindig gazdaságos, míg a fejessalátáé csak máé növényekkel kombinálva adott jó eredményt. (Areh. Gartenbau) 2
