Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1968-08-10 / 32. szám
■gyáron elérkezett az üdülés, a pihenés és az utazások ideje is. Aki csak teheti, ebben az időben veszi ki szabadságát, hogy kipihenje magát. Még a mezőgazdasági dolgozóknak is akad annyi idejük nyár végén, hogy vonaton vagy autóbuszon, hacsak rövid időre is, világot lássanak. Egyre-másra többen utaznak külföldre, összekötve a kellemeset a hasznossal. Hiszen ki ne foglalkozott volna fiatal korában a ,,világkörüli“ utazás gondolatával, ami — ha bármilyen romantikus indítóokra is vezethető vissza — mégiscsak a megismerés, valami új, az otthoni körülményektől eltérő felfedezések vágyával párosult. Ilyen utakról szívesen hoz magával olyan növényeket, háziasítható állatokat, amelyek felénk ritkaságszámba mennek. Akik Bulgária, Jugoszlávia vagy a Szovjetunió déli vidékeit járják, sokszor lepik meg itthon maradt ismerőseiket, rokonaikat olyan különlegességgel, mint a teknősbéka. Bizarr alakján kívül valami sajátos légkör kerül vele otthonainkba. Ha figyelembe veszszük, hogy életkoruk sokszor meghaladja az 50— 80 évet, bizony hosszú időre szólhat társaságuk s így egyre több helyen találkozunk ezzel a viszonylag igénytelen állattal. A teknősök a hüllők (Reptilia) osztályának egyik rendjét képezik. Az emberek eddig legtöbbnyire csak állatkertekben találkoztak velük, nem nagyon ismerik életmódjukat s ha kapnak is közülük egyet-egyet ajándékba délen járt ismerőseiktől, nem tudják, mit kezdjenek velük, milyen bánásmódban részesítsék őket. Számukra szeretnénk némi útbaigazítást nyújtani sorainkkal. Mint mér említettük, a teknősök a hüllők vagy csúszómászók osztályába tartoznak, de eltérnek azok (gyík, kígyó, krokodilus) testalkatától. Testük zömök, szarulemezekből álló erős hát- és haspáncéljuk van. Ebbe a fej, a farok és a végtagok behúzhatók. Végtagjaik járólábak vagy lapos evezőlábak aszerint, hogy szárazföldön, édesvizekben vagy tengerekben fordulnak elő. Fogaik nincsenek, helyettük felső és alsó állkapcsuk szélét éles és kemény szaruhüvely vonja be csőrhöz hasonló rajzolatokkal. A teknősök tüdővel lélegzenek. Mellkasuk páncéljuk íniatt korlátolt mozgású, ezért a levegőcsere náluk érdekesen történik. Becsukott szájukban nyelvcsontjuk emelkedik és süllyed. Süllyedéskor az orrnyiláson a levegő beáramlik, emeléskor orrlyukuk záródik és a levegő a tüdőbe préselődik. Ezt a „lőgnyelő“ mozgást a szárazföldiek még azzal is elősegítik, hogy nyakukat és mellső végtagjaikat ritmikusan visszahúzhatják páncéljukba. Következményeként a tüdő térfogata 'kiterjed, majd összehúzódik. Körülbelül 250 teknősfajta ismeretes. Életterük viszonylag elég nagy kiterjedésű, jól viselik a szárazságot, a perzselő hőséget, de a hideget nem bírják s így a sarkkör 'közelében már egyetlen fajtájuk sem él. Élőfordulnak a tőlünk délre fekvő száraz, ritkás erdőkben, sivatagokban és sztyeppéken, de elterjedtek a meleg vidékek lápos, mocsaras helyein is. Végül a folyók és tengerek nyújtanak kedvező életfeltételeket a víziteknősöknek. A szárazföldiek főleg növényi eredetű élelmet fogyasztanak (fűvet, leveleket, érett lágy gyümölcsöt, gyomnövényeket, egyesek közülük ezt a táplálékot még kiegészítik férgekkel, csigákkal és más rovarokkal). A tengeriek rák-féléket, medúzákat, csigát, moszatféléket, apró, alsóbbrendű tengeri állatokat, puhatestűeket, a gerincesek változatait fogyasztják, míg az édesvíziek főleg puhatestűekkel, férgekkel és ízeltlábúakkal élnek. Általában a 10.—11. évben ivarérettek, szaporodásra képesek. Tojásaik héja meszes, kemény. Ezeket a nőstény a hotény tojásokat rak, könnyítsük meg a fiatalok kikelését. Fadobozban vagy nagyobb virégcserépben keverjünk folyami homokot tőzeggel s ennek nyirkos-nedves környezetébe helyezzük el a tojásokat —23 cm vastag réteggel a tojásokat is takarjuk. A dobozt helyezzük jő meleg helyre és néha langyos vízzel permetezzük. Az elhelyezésre a legkedvezőbb az üvegházak páradús környezete, ahol a hőmérséklet 20 és -30 C° között ingadozik. A kis ivadékok 4—5 hónap múlva előbújnak bölcsőjükből. Téli hónapokban, ha a hőmérséklet a lakásban 20 C° körül mozog, nem alszanak téli álmot. Továbbra is élénkek, emésztésük zavartalan. Ősszel, hűvös környezetben mozgásuk lelassul, élelmet nem fogyasztanak. Ha megfelelő hőmérséklet nem biztosítható számukra, úgy helyezzük őket kedvező környezetben téli nyugalomra. Erre a legmegfelelőbb az a pince, amelyben a hőmérA teknősök házi tartásáról mokba rakja, majd betakarja őket. Fajták szerint 10—100 tojást raknak. Utána a nőstény a nap melegére bízza a tojások kifceltését. A hónapok után kikelt ivadékok előmásznaik a homokból vagy a laza földből és megkezdik egyéni életüket. Hűvösebb helyeken téli álmot alusznak, s csak a tavaszi felmelegedés után ébrednek fel. A kényszerálom alatt életmegnyilvánulásuk a minimumra csökken. A sok fajta közül teknősöket ősidők óta tartanak fogságban. Tartásuk nem nehéz, mégis több megértést és gondozást igényelnek, mint azt egyeseik elképzelik. Bár szivósák, mégis az elégtelen gondozás következtében különféle betegségeiknek eshetnek áldozatul. Ahhoz, hogy valóban otthonosan érezzék magukat, megfelelő melegre van szükségük. Házi környezetben legmegfelelőbb a 24— 30 C°, de 18 C° alá ne süllyedjen a hőmérséklet. Hideg, köves talajén ne tartsuk őket. Huzattól is óvjuk a teknősöket. Mivel a napos, meleg idő szerelmesei, úgy a nyári hónapok folyamán kint a szabadban tartsuk őket. Homokos, füves területet kerítsünk be kb. félméter magas palánkkal vagy drótkerítéssel. A hozzánk kerülő, nyaralásról hazahozott fajták szárazföldiek, azért, ha kis fürdőmedencét készítünk számukra, csak sekély vizet hagyjunk benne. A szárazföldieket hetente egyszer mossuk le langyos vízzel, ezzel elősegítjük jobb emésztésüket. A kifutóban legyenek árnyékot nyújtó kövek vagy bokrok, hogy az erősen tűző napsugaraiktól a déli órák idején meghúzódhassanak. Ha párban vannak és ivarérettek, úgy szaporodásuk fogságban is lehetséges. Ha a nősséklet télen sem száll a 4—5 C® alá. A hőmérséklet azonban ne süllyedjen a fagypontra vagv az alá. A pincében vastagabb rétegű homokot helyezzünk egy ládába, béleljük ki mohával, falevelekkel, és abba helyezzük a teknősöket. Itt élelemvétel nélkül átvészelhetik a telet. A tavaszi felmelegedés után langyos vízben megmossuk és meleg helyre tesszük őket, de ne feledkezzünk meg élelmezésükről sem. A dél-európai tájakról hozzánk került teknősök többnyire növényevők, amelyek a zöldségfélék széles skáláját fogyasztják, de hetente egyszer húsfélével is megkínálhatjuk őket. Erre a legalkalmasabbak az állati belsőségek, a szív, tüdő, máj, de egy darab halat is adhatunk, kerti és házatlan csigát, gilisztát stb. Kedvelik a tejbe áztatott zsemlét, a főtt tésztát és rizst. Étlapjuk zömét azonban növények képezik. Ilyenek a fű, here, puha, érett gyümölcs, kelkáposzta, paradicsom, reszelt répa, saláta vagy gyermekláncfű levele. Ügyeljünk arra, hogy mész és vitaminpótlók is jussanak szervezetükbe főleg télen, ha nem merülnek téli álomba. Erre szükségük van a páncél szilárdításához és szaporodás idején a tojáshéj kialakulásához, valamint a jó erőnlét biztosítósához. Az élelmet lehetőség szerint friss állapotban adagoljuk, amit pedig nem fogyasztanak el, távolítsuk el környezetükből. Sekély edényben adjunk állandóan friss ivóvizet. Minden igyekezetünk ellenére előfordulhat, hogy valamilyen betegség üli fel fejét védenceinknél. Hasmenést egy-lkét hetes koplaltatóssal. székrekedést melé^ fürdetéssel, langyos vízzel történő lemosással gyógyíthatunk. Ha külső paraziták telepednek meg rajtuk (letvek, bőrférgeik, kullancsok) a megtámadott részt kenjük be olajjal, vazelinnal mindaddig, amíg az élősdiek el nem tűnnek, le nem hullanak. Előfordulhat páncélpuhulás is. Ilyenkor mészben és „A“ vitaminban gazdag élelmet adagoljunk, vagy napoztatással, hetente 5— 10 perces kvarcfénnyel gyógyítjuk. Az orrnyílásból folyó nyálkás váladék tüdőgyulladásra figyelmeztet bennünket, ilyenkor a meleg növelése, a gyógyító napfény segíthet, esetleg az állatorvos penicillin vagy más antibiotikum-kezelést javasol. Megfázásra vall a csípás, beragadt szem. Ilyenkor meleg (környezetben tartjuk az állatokat, szemhéjukat hidrogénperoxiddal, bórvízzel mossuk, avagy tubusban kapható penicillinkenőccsel. Ne feledjük, hogy közismert szívósságuk előfeltétele az egészséges állapot. A teknősök érzékenyek a külső, sokszor talán semmiségnék tűnő behatások iránt, ami a régi és az új környezet közti különbségből ered. A beteg, ki nem gyógyult állatok lassan elsorvadnak, talán ebből származik az a hiedelem, hogy a teknősök hosszú életük folyamán mindent 'képesek elviselni. Befejezésül röviden jelemezzük azt a három növényevő teknősfajtót, amelyek többnyire turistáik közvetítésével kerülnek házánkba. Ezek a mórteknős, a sztyeppéi teknős és a görögteknős. A mórteknős: Szíriában. Kis- Ázsiában, Észak-Afrikéban, a Kaukázuson túl és a Balkánfélszigeten terjedt el. Farka végén nincs szaruképzödés. Páncélja hossza eléri a 25 em-t. Combjainak hátsó részén erősen kidomborodó szarukúp található. A sztyeppéi teknős: bár nem európai fajta, Kelet-Európáoan, de főleg Ázsia déli részén található. Gömbölyű, sekélyebb páncélja van, mint az előzőnek. Főleg a Szovjetunió területéről kerül 'hozzánk. Leggyakoribb azonban a görögteknős: hátpáncélja minden egyes lemezének közepe fekete, azt sárga és fekete szegély 'környezi. Feje, végtagjai és nyaka szennyes-zöldessárga színű. Farka végén szarukarom található, felette a hátpáncél barázdával kétfelé oszlik. Iparkodjunk az otthoni környezetben tartott állatainknak tőlünk telhetőén mindazt nyújtani, amijük megvolt szabadságuk idején. Gondozásunk legyen folyamatos, nemcsak időszakos s akkor ezek a kis házi „ékkövek“ kedves perceket szereznek a család minden tagjának. JUHÁSZ ÁRPÁD siiüsiia® 7
