Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1968-06-15 / 24. szám
A gyapjútermelő angóranyúlról Az angóranyulak tenyésztőinek száma hazánkban is növekszik. A világpiacon úgyszintén emelkedést mutat a pehelykönnyű és hőtartó gyapjú iránti kereslet, amiből kötött és hurkolt készítményeket állítanak elő. Természetesen a gyapjútermelő házinyúlfajtáik tartása nagyobb szakértelmet kíván és igényesebb mint az elsősorban húsáért tartott hááúnyulaink. Az angőratenyésztők leghőbb vágya a legjobb, legsűrűbb és minőségileg is kifogástalan gyapjú nyerése. A gyapjú színében is vannak eltérések. Legtöbbjüknél a szokásos fehér szín fordul elő, kisebb százalékú az ezüstfetoér, s jóval kevesebb a kékesfehér vagy acélosfehér színezetű. Helyes válogatással, törzsállományok nevelésével a szín sajátosságait is javíthatjuk. Angóranyúl tenyésztőinknek « legtöbb gondot az állatok rendszeres nyírása és szőrhullás nem kívánatos jelensége okozza. Ez a két tényező sokakat elriaszt tartásától. Azonban helyesen választott módszerrel hasznos gyakorlatra tehetünk szert, s a nehézségek leküzdése után örömünket lelhetjük e sajátos nyúlfajta tartásában. Az angórák szőrhullása több tényezővel áll kapcsolatban, a főszerepet azonban az öröklött tulajdonságok játszák. Nálunk általában a finomgyapjús angol és a vastagabb szálú német fajták terjedtek el. A kettő sikeres keresztezéséből származott a kitűnő gyapjúminőséget szolgáltató cseh angőranyúl. Szőrméje keresett és valutát biztosító cikk mostanában. Ennek a cseh fajtának a minőségén kívül dicsérendő tulajdonsága, hogy nem hajlamos annyira a szőr hullatására. Már a fiatal növendékállatoknál megfigyelhetjük az öröklöttség alakulását. A 2—3 hónapos egyedeknél ha fellép ez a nem kívánatos állapot, úgy azokat az egyedeket távolítsuk el tenyészetünkből. A nőstények általában kevésbé hajlamosak a szőrhullatásra, azért ezeket 3—3,5 hónaponként, a bakokat viszont 2—2,5 hónaponként nyírhatjuk, szőrméjük ilyenkor már érett állapotú. Több nősténynél előfordul, hogy hosszabb ideig sem lép fel szőrhullás, azonban felesleges a nyírást halogatni, hoszszabb gyapjút már nem nyerünk, így anyagi veszteségünk nő. Az ilyen tulajdonságú nőstény és hím utódaiból hasonló, kiváló gyapjújú példányokat nevelhetünk, amelyeknél ritkán lép fel a szőrhullás káros tünete. Azért olyan egyénektől szerezzük be induló állományunk törzspéldányait, akik kellő szakismeretek birtokában helyesen, szelektáló módon tenyésztik angóranyulaikat. Kisebb mértékben a szőrhullást a takarmányozás is befolyásolhatja, azért röviden vázoljuk az etetés követelményeit. Etetésnél elsősorban fontos 6zerep jut az emészthető növényi és állati eredetű fehérjéknek. A táplálék ezen fontos alkotóelemeit főként a szoptató anyáknál és a növendéknyulaknál vegyük kellően figyelembe. Egész évben hasznos a szárított — még virágzás előtt kaszált — széna, amit nyáron zöldtakarmánnyal egészíthetünk ki. A vegetáció idejében szénát csak este adjunk állatainknak. Ebben az időben állott vizet olyankor kapnak, amikor nem etettünk zöldtakarmányt. A szoptatós anyáknak és kisnyúlaiknak langyos tejet is adhatunk. (Egy hónapos koruktól nem szükséges hígítani, a negyedik hónaptól fogva azonban 1:1 arányban vizet is önthetünk hozzá.) Szemes takarmány helyett sokkal gazdaságosabb naponta 1—2 esetben keveréket adni. A nyári keverék anyagát képezheti: szecskázott csalán, burgonya, hullott gyümölcs, zab vagy árpadara, csicsóka zöldje stb. A hőségre való tekintettel nyáron csak egy használatra való keveréket készítünk, s ezt is inkább a déli vagy esti etetésnél alkalmazzuk. A téli keverék alapanyaga lehet herelevél, szárított csalánlevél, sárgarépa, takarmányrépa, karaláb, kevés hüvelyes, dara, korpa, csíráztatott gabona, néha a hozzákevert széntabletta. Az itt vázolt takarmányféleségek gazdagok fehérjében, ami nemcsak a jő kondíciót biztosítja, de kellően befolyásolja a szőrzet sűrűsödését, növekedését. Az időnkénti fésülés jó a szőrhullás ellen. (Itt a szakemberek véleménye eltér. Egyeseik a fésülést ajánlják, mások nem szentelnek neki figyelmet.) Ajánlatos az állatokat 3 hetenként átfésülni, mert ennek segítségével egyenletesebb a gyapjú növekedése, kisebb a pállás és a nyírás is könnyebbé válik. Az angóranyúl szőrméjének hullása először a fejrészen és a farkon mutatkozik meg. Ha ezt észrevesszük — már érett szőrzet esetében — nyírjuk meg az állatot. A fiatalokat születésük után két hónapra nyírjuk először, majd ezt követően rendszeresen 90—100 naponként, azaz átlagosan három hónap múltával. Évente példányonként 500 —600 g gyapjút, esetenként viszont 800—900 g-ot elérhetünk. Egyedenként 600 g átlagot számítva a gyapjúért 145—155 koronát kaphatunk. A lenyúzott bőr és a darabonként számítható 3,50—3,80 kg jóminőségű húsértéke 55 korona. Darabonként az összesítés meghaladja a 200 koronát. Ha ebből a takarmány beszerzésére (ha mindent úgy veszünk) maximum 60 °/o-ot számítunk, úgy példányonként 80 korona sőt 100 korona haszonértéket számíthatunk. Végezetül szólni szeretnénk a nyírásról, amitől a kezdők indokolatlanul félnek. Nyírás előtt, ha van az állat gyapjújában ételmaradék, úgy acélkefével átkeféljük, utána megfésüljük. Ezt a hátgerinc vonulatán kezdjük mindkét oldalra. Ez lesz a „választék“. A hasi rész fésülésénél az állatot fülénél fogva függőleges helyzetbe hozzuk, miközben az a hátsó lábain ül. A nyakrészt is ebben a helyzetben lehet akadálytalanul fésülni Nyírásnál közönséges, de jóélű ollót használunk. A nyíróasztalra úgy helyezzük az állatot, hogy a farrész legyen felénk. így a választó vonaltól kezdve először a jobb oldalt nyírjuk fokozatosan egészen a hasi részig. Bal kezünkkel úgy fogjuk a bundáját, hogy a bőr alatta feszüljön, így kisebb a sebzés lehetősége. A lenyírt sorokat azonnal osztályozzuk és sorokba rakjuk az asztal szabad részén vagy más felületre. Az első osztályba soroljuk a 6 cm-nél hosszabb szőrt, s a 3—6 cm méretűek képezik a második osztályt. A harmadikba került a hullott szőr és a rövid növésű, a negyedikbe viszont a gubancolódott, szenynyezett maradék. Utána — ügyelve arra, hogy az állat ne rángassa magát — fülénél fogva felállítjuk és megnyírjuk a nyakköri részt is. Ügyeljünk a bőrre, ne vágjuk be óvatlanul. Ezt követően a bal majd jobb mellső lábát a füléhez fogjuk és fokozatosan a hasalatti részről is lenyírjuk a bundát. Főleg a nőstényeknél legyünk elővigyázatosak, nehogy levágjuk a csecsbimbókat is. A farrész nyírásánál a nyttlat fejjel magunkhoz szorítjuk és fokozatosan jobbról balra haladva nyírjuk az állatot. A nemi szerveknél is óvatosak legyünk. Kezdetben — gyakorlat híján — a nyírás egy-két órát is igénybe vehet, rutint szerezve 25—30 perc alatt elvégezhetjük ezt a műveletet. Az agrónyúl békés természetű, nyírás alatt nyugodtan viselkedik. Kezünk segítségével azonban mindig úgy rögzítsük az állatot, hogy ne tudja magát rázni, mert az így felkavart levegő bosszúságunkra szétszórhatja az osztályozott gyapjút. Mikor testének minden részéről eltávolítottuk a tiszta gyapjút, nyírjuk le a szennyezettet is a lábak talpfelületéről. Időnként fogóval csípjük vissza a hosszúranyúlt körmöket, de csak a rózsaszín körömtön túl, ahol már nincsen élő csak szaruanyag. Munka közben — főleg a kezdőiknél — minden óvatosság ellenére benyíródhat a bőr. Ez rendszerint, szétnyíló nagy sebet mutat, amelyik enyhén szivárgón vérezhet is. Ilyenkor tiszta szesszel, sósborszesszel vagy jódtinkturával fertőtlenítjük. Ezek a sebek gennyezés nélkül heggednek. Kellő gondozás mellett, tapasztalatok szerzésével az angóranyúl tartásában örömet lelünk és az értékesítés útján szerzett anyagiakkal is elégedettek leszünk. Jrhísz Árpád BÜIlflÉ 7 Kertész Kálmán érsekújvári tenyésztő a nyércketreceket vascsövekre helyezte. (Kucsera Szilárd felvétele]
