Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1968-05-11 / 19. szám
Pillanatfelvétel A város és a falu közötti különbség egyre Jobban csökken — hangoztatjuk már évek óta. A valóságban, * gyakorlati életben azonban nem megy minden simán, tervszerűen ... Mert valójában ml a helyzet? Sokhelyen, sajnos, még mindig a kocsma a íkultúrközpont, ott gyűlik össze esténként a nép egy kis tereferére, bllliárdra. A kocsmában vitatják meg máriásozás közben a futballmeccseiket, Itt értékelik ki Angyal legújabb kalandjait. Persze vannak falvak, modern kultúrházakkal, eszpresszókkal, rendszeres filmvetítésekkel stb., de ez önmagában még nem Jelent sokat, ha a lakosok minden iránt közömbösek. Mert minden elsősorban az emberektől, tenniakarásuktól függ. Hiába vannak a régi sáros utak helyén betonjárdák, hiába bömböli a zenegép a presszóban a legújabb slágereket. Ez mind kevés, ha a lakók kultúrigénye már itt kimerül. Nem Jelenték ki semmi újat, ha megírom, hogy ez egymagában még nem hozza közelebb a falut a városhoz. Hogy ez megtörténhessen, ahhoz az említetteken kívü még sok mással is hozzá kell Járulni a város és a falu közötti távolság csökkentéséhez. Igen, csak a távolság csökkentéséről beszélhetünk, mert a teljes kiegyenlítettség még hosszú időt kíván. Ha valaki kíváncsi egy Verdloperára, akkor évek múlva is kénytelen lesz autóbuszba (vagy az autójába ülni és a városba utazni. De nem is ez a lényeg. Mert színházba ugyebár nem megy minden héten az ember. Még a városi sem. Arról van elsősorban szó, hogy ha mondjuk egy Tolsztoj vagy Hemingway regényt akar elolvasni a falusi lakos ne kelljen ezért is városba utaznia. Menjen be otthon a könyvtárba, és egyszerűen kérje kölcsön. S ha már van könyvtár, legyen is használva. A kultúrház sem csak akkor teljen meg, ha a MATESZ látogat a községbe. Különböző kulturális rendezvényekről maguk a falubeliek is gondoskodhatnak. Mert csaknem mindenütt akad egy-két agilis ember, aki szívesen foglalkozik a fiatalokkal. A gyakorlat azt bizonyítja, hogy a „maszek“ színtelőadások, énekkarok fellépései is vonzzák a nézőket. Csak legyen egy ügyes szervezőkészséggel megáldott ember, aki nem riad vissza a kezdeti nehézségektől. És még valami, ami szorosan és elsőrendűen ide tartozik. Ez pedig a fiatalok kedvező munkafeltételeinek megteremtése, a megfelelő kereseti lehetőség biztosítása. Ha mindez adva van, úgy egészen bizonyos, hogy a fiatalság nem hagyja ott szülőfaluját, nem kívánkozik majd el. Amiről a fentiekben szó esett, persze már sok helyen megvalósult, sőt néha még ennél is lényegesen többet tetteik. A múltkoriban én is Jártam egy ilyen községben. Nem, még ott sem minden teljesen „óké“, de már megtalálták a helyes utat. Már elérték — és ez sem csekélység —, hogy a fiatalok nem kívánkoznak el a faluból, mint régebben. Akik máshol néztek munka után, most lassanként visszatérnek falujukba. A szövetkezeti tagság korátlaga állandóan csökken. Most már nincs munkaerőhiány, sőt ott tartanak, hogy megválogathatják, hogy kit vesznek fel és kit nem. A község az érsekűjvárl Járásban lévő Bény. A bényi lányok és asszonyok sajátos Jellegű népviseletükről szűk, színes, csípőn alul érő pruszlik- Jukról és bő rövid, szoknyájukról voltak Ismertek. A miniszoknya divatában a bényi szépnem képviselői a londoni dámákat Is megelőzték. Ám most nem az ottani népviseletről akarok írni, hanem a fiatalok kulturális, kereseti stb. lehetőségeiről és a falu további fejlődéséről. A látogatónak, aki először Jár a községben, rögtön szemébe ötlik az újonnan épült házak sokasága. A legtöbb háztetőn ott feszít a televíziós antenna Is. De ez már egészen természetes, minthogy természetes az is, hogy már csaknem valamennyi háztartásban megtaláljuk a Jégszekrényt, porszívót és egyéb háztartási gépet. Sok házban a vízvezeték, sőt a központi fűtés sem ismeretlen. — A tagok magukévá tették a szövetkezeti életet és meggyőződtek róla, hogy becsületes munkával nálunk Jobban meg lehet élni, mint a városok üzemeiben — mondotta bényi látogatásomkor Takács Vilmos, az EFSZ elnöke. ,— 1960-tól töltöm be az elnöki tisztséget — folytatta Takács elvtárs —, így Jól ismerek a helyzetet. Bevallom, régebben menekült tőlünk a fiatalság. Rosszak voltak a kereseti és a szórakozási lehetőségek lg. összefogtunk, hogy Javítsunk a helyzeten, s elhatározásunkat sikeresen valóra lg váltottuk. Az 1960-as fizetésekhez mérten az 1967 évi fizetések 100 százalékkal emelkedtek. — Elértük, hogy a kereseti lehetőségeik nálunk is legalább olyanok, mint másutt, úgyhogy egyre többen térnek vissza. Még olyanok Is, akik Kassán dolgoztak. A múlt évben Is 24-en jelentkeztek, de csak 14-et vehettünk fel. A szövetkezetben most rengeteg a 24—25 éves fiatal. A 38 hektáros dohánykertészetünkben és a 28 hektáros zöldséges földünkön csaknem kizárólag lányok dolgoznak. Kitűnő eredménnyel. A legjobbak Plunár Mária, Juhász Margit, Oszlik Júlia, Dávid Teréz, Tóth Erzsébet. — És mi a helyzet a munka elvégzése után, milyenek a falu kulturális és szórakozási lehetőségei? — érdeklődtem. — Kultúrházunk egy kilométerre van a falutól, ami bizony nem a legideálisabb, de a helyzet a közeljövőben megváltozik, mivel a HNB, az EFSZ és a posta közösen 3 millió 600 ezer korona értékű új kultúrházat épít. Jelenleg Csókás Károly iskolaigazgató és Kecskés Ferenc tanító a kultúra fáklyavivője községünkben. Az előbbi rendszeres színielőadásokat rendez kultúrházunkban, Kecskés Ferenc pedig a dolgozók ötventagú énekkarát vezeti, mely már eddig is szép sikereket ért el. Az érdekesebb pozsonyi rendezvényeket is látogatjuk. — Lakosainknak az sem közömbös, milyen környezetben laknak. Ha faluszépítési akciót rendezünk, mindenki kiveszi részét a munkából. Külön ki kell emelnem Németh Lajost, aki Idős kora ellenére Is derekasan résztvesz az akcióban, akár hétköznap, akár ünnepnap. S még valamivel dicseikedhetem. Amikor tavaly a kéméndi körorvos felhívta lakóinkat az önkéntes véradásra, szövetkezetünkből 45- en Jelentkeztek az érsekújvári kórházba. A véradást az idén is megismételték. — Végezetül egy igen aktuális kérdés: Mit várnak, remélnek a bényiek a demokratizálódási folyamattól? — Elsősorban azt — mondotta Takács elvtárs —, hogy nekünk, magyaroknak is olyan Jogaink legyenek, mint a cseh és a szlovák állampolgároknak. Szeretnénk azt is, ha régi Járásunk, a párkányi valóban megalakulna, mert akkor mind gazdasági, mind kulturális téren még jobb eredményeket érhetnek el. Ordódy Vilmos Takács Vilmos, a bényi EFSZ elnöke A MEZÖGAZDASÄGI ÉS KÖZÉLELMEZÉSI DOLGOZOK SZLOVÁKIÁI ORSZÁGOS AKTlVÄJÄNAK NYILATKOZATA A CSKP AKCIÖPROGRAMjANAK JAVASLATÄBÖL eredő feladatokhoz (Folytatás az 1. oldalról.) zók bizalmát, visszaadjuk társadalmi elismerésüket, becsületüket és önbizalmukat. Orvosolnunk kell ugyancsak azokat a tényleges sérelmeket, amelyek a közép- és törpeparasztokat érték. Itt az ideje, hogy az illetékes szervek a lehető legsürgősebben hozzálássanak a bíróságok, büntető bizottságok és egyéb közegek által elkövetett törvényellenességeknek és azok következményeinek orvoslásához a jelenleg érvényben lévő törvényes előírások alapján, illetve a rehabilitációról szóló új törvény elfogadása után annak vonatkozó szakaszai értelmében. Vonatkozik ez elsősorban azokra a következményeikre, amelyeket helytelenül érvényesítettek az 1947. évi 55. számú törvény, az 1955. évi 50. számú kormányrendelet, az 1958. évi 27. számú hirdetmény, az 1953. évi 12. számú kormányrendelet és a Szlovák Nemzeti Tanács 1958. évi 2. számú törvénye előírásaiból kifolyólag. Azon a nézeten vagyunk, hogy a különböző esetek rendezése során megkülönböztetve kellene eljárni, elsősorban a bebizonyítható károsodásokért fizetendő kártalanítások esetében. Elsősorban mindenesetre az idősebb, anyagilag gyengén álló szövetkezeti tagóknak és földműveseknek kellene kártalanítást nyújtani, akár részletfizetés, akár öregségi nyugdíjemelés alakjában. Emellett számot kell vetnünk népgazdaságunk jelenlegi helyzetének adottságaival és lehetőségeivel. Ami azonban nem tűr halasztást, az a becsület, az önbizalom és öntudat újbóli elismerése azoknál, akiket az elmúlt évek során sérelem ért. A jogorvoslásokkal kapcsolatban előnyben kell részesíteni és vagyonjogiig kell rendezni azoknak az egykori, szövetkezeti jellegű mezőgazdasági feldolgozó üzemeknek az ügyeit, akik az ötvenes években szenvedtek károsodást. III. A VÁLLALATOKON FELÜLI SZERVEZET PROBLÉMÁI Az EFSZ-ek hetedik kongresszusán felvetették azt a követelményt, hogy alakítsanak központi gazdasági érdekközösségi szervezetet a szövetkezeti földművesek, illetve valamennyi földműves soraiból a Jelenlegi társadalmi-politikai feltételek mellett. Ez a követelmény onnan ered, hogy társadalmunk második, legszámosabb szociális-gazdasági osztályának nincs saját központi szervezete, amely kívánságaikat tolmácsolná, védené és megvalósítaná társadalmi és gazdasági érdekeiket. Előtérbe kívánkozik jelenleg az a kérdés, hogyan valósítsuk meg a földművesek említett követelményét. Meg kell találnunk tehát a gazdaságiérdekvédelmi szervezet megalakításának legalkalmasabb alakját, de emellett tekintettel kell lennünk a vállalaton felüli működési területnek immár meglévő szervezeti rendezésére, a földművelési és közélelmezési komplexum érintetlenségére és kimélyítésére stb. Felmerül továbbá a kérdés, hogyan illeszkedjen be az eljövendő szervezet a földművelési és közélelmezési ágazatba. Jelenlegi viszonyaink között nem foglalhatunk el végleges álláspontot ebben a kérdésben. Az élelmezési ipar egész kérdéshalmazáról van szó, amely a közeljövőben amúgy is vita tárgyát képezi majd ezen ágazat dolgozói szlovákiai országos aktívájának értekezletén. Számos komoly érvelés hangzik el főleg a szövetkezetek és a járási mezőgazdasági társulások tagjainak részéről amellett, hogy a vállalaton felüli gazdasági-érdekvédelmi szervezet létesítését alapítsák a manapság amúgy is túlsúlyban lévő önkormányzati szervekre, a járási, mezőgazdasági társulásokra. Az illetékes szerveknek továbbra is a. CSKP KB múlt évi márciusi határozaténak következetes megvalósítására kellene összpontosítaniuk figyelmüket, amely a lakosság élelmezését biztosító szakágazat egységes irányítását tárgyalta. Másrészt azonban komoly aggodalmak is felmerülnek a vállalaton felüli járási szervezetek életre hívásával kapcsolatban: egyes termelők, társulások, nevezetesen az állami gazdaságok, a gépjavító állomások tagjainak esetleges gazdasági és társadalmi többsége, hátrányos megkülönböztetése stb. miatt. Ezért hangzottak el olyan vélemények, hogy külön őstermelési és külön feldolgozási vállalatokat kellene alakítani. A legelőnyösebb lenne, ha minden vállalat mérlegelésére bíznák, ha szabadon választhatna a között, vajon tagja akar-e lenni a vállalatok bármilyen szervezetének, hozzá akar-e Járulni önerejéből a vállalaton felüli szervezet megteremtéséhez. Elvileg biztosítanunk kell politikailag éppúgy, mint Jogilag, ez önálló szervezetek létjogosultságát anélkül, hogy valamelyik szervezetbe vagy vállalatba kötelességszerűen bekapcsolódnának. Ez lenne a vállalaton felüli intézményeik létesítésének központi, össztársadalmi rendezési folyamaténak kritériuma. Azért, hogy elejét vegyük további kevésbé egészséges egyeduralmi törekvések meghonosulásának, amelyek gyakran olyan ellenhatást váltanak ki, amely az egyik monopóliumot szembeállítja a másikkal. A megoldásnak ez a módja ugyanis csakhamar csődöt mondana és nem válna javára sem a mezőgazdaságnak, sem a társadalomnak. Hasonló álláspontot foglalunk el azoknak a társadalmi-érdekvédelmi szervezeteknek létesítése kérdésében a mezőgazdaság azon részlegein, ahol ilyen szervezeteket eddig nem létesítettek. Ezeknek keletkezése és létezése összhangban van a szövetkezeti földmflvesosztály követelményeivel a szocialista társadalomban. Egyre több a szövetkezeti vendéglátóüzem. A szenei EFSZ borozója Is jó hírnévnek örvend, mert többfajta kitűnő minőségű bort mérnek és ételkiilönlegességekről is gondoskodnak. KI A FELELŐS? Szimőn nem hívtak össze gyűlést a CSEMADOK Központi Bizottsága álláspontjának megvitatása céljából. A levél Írójához többen fordultak kérdéssel, hogy miért nem történt ez meg, ki a felelős azért, hogy e fontos kérdésben nem foglalhatott állást a több mint 200 CSEMADOK-tag, valamint a magyar nemzetiségű lakosság, amelyből mintegy 2000 él a faluban. Ismert, hogy a mátyusföldi falu munkásmozgalmi szempontból jelentős. Még most is élnek jónéhányan a kommunisták közül, akik az első republikában sokoldalú harcos tevékenységet fejtettek ki. Ük is, és a falu lakói is szerették volna megmondani a véleményüket, azt ami fáj, ami akadályozza az őszinte együttműködést. A régi veteránok meg akarták mondani a faluban levő szlovákoknak és a fiataloknak, hogy ők már a magyar komműn alatt is azért harcoltak, hogy nemzetiségre való tekintet nélkül jobb sorsa legyen az elnyomott proletariátusnak és parasztságnak. E község katonaköteles lakói voltak azok is, akik az 1938-as mozgósításnál vörös zászló alatt az Internacionálé éneklésével vonultak be, hogy megvédjék a köztársaságot. Éppen ezért bosszantó, hogy sem a CSEMADOK irányítói, sem a község, valamint a pártszervezet vezetői nem szerveztek népgyűlést, hogy állást foglalhassanak a szímőiek. Mit szerettek volna megmondani a falu lakói? Előszöris azt, hogy teljes egyetértésben támogatják a pártunk által megindított demokratizálódási folyamatot, egyetértenek a köztársaság föderatív átrendezésével, valamint a CSEMADOK Központi Bizottsága állásfoglalásával. Emellett azt is szerették volna megmondani, hogy a közeljövőben megtörténő választásokon a különböző nemzeti bizottságokba nemzetiségi arányban válasszanak képviselőket, olyanokat, akik nem könyökölnek, hanem valóban a nép érdekeit szolgálják. Arról is szerettek volna beszélni, hogy milyen fontos lenne a magyar nyelvű ipari szaktanintézetek létesítése. A rehabilitáció kérdését is sokan emlegetik a faluban. Szimőről 17—18 éves fiatalokat hurcoltak el Csehországba, akiket hflsszabb ideig lágerban tartottak. Másokat szintén a cseh országrészekbe deportáltak és rabszolgaként árulták őket a nagygazdáknak. Azt is szerették volna kérni, hogy a falu neve a jelentős munkásmozgalmi múltja miatt legyen újból Szímő. Ezek mellett sok mindenről akartak még szólni, ami elősegíthette volna a közös együttélést. Sajnos azonban az illetékesek kényelmi vagy más szempontból nem tették lehetővé, hogy a falu lakói őszintén megmondják a véleményüket. Búkor József, Szímő Gerinces marxista álláspont JÁN HORNIAK elvtárs és családja huszonkét esztendővel ezelőtt talált otthonra a magyar nemzetiségű dolgozókkal lakott Ipolyságon. Ez idő alatt számos felelősségteljes munkakört töltött be. Az 1980-as területi átszervezés előtt az Ipolysági Járási Nemzeti Bizottságon dolgozott, s az átszervezés után a Városi Nemzeti Bizottság elnökévé választották, később pedig a helyi kultúrotthon vezetője lett. Becsületességéről, gerincességéről a nemzetiségi kérdésben elfoglalt szilárd marxista álláspontjáról ismerem, s ismerik őt a város és a környék magyar nemzetiségű dolgozói. Fölkerestem, hogy elbeszélgessek vele, és nyiltakozzék egyes szlovák sajtóorgánumok azon hírverésével kapcsolatosan, melyek szerint a dél-szlovákiai magyar nemzetiségű kisebbség állítólag elnyomja, s elnemzetleníti a Délen kisebbségben élő szlovák nemzetiségű lakosságot. Egyes cikkek írói ilyen és hasonló állításokat kockáztatnak meg. Lássuk csak Horniak elvtárs állásfoglalását ezzel kapcsolatosan. — Tény és tagadhatatlan, hogy a jelenlegi történelmi jelentőségű demokratizációs folyamatban a szélsőségesen nacionalista szlovák erők is kinyilatkoztatják álláspontjukat. Ez sajnos nem szolgálja a közös hazában együtt élő szlovák többség és a magyar nemzetiségi kisebbség békés együttélését, a lenini nemzetiségi politika zökkenőmentes megoldását. Szétforgácsolja az erőket, eltereli a figyelmet az alapvető fontosságú dolgokról. Nevetségesnek és igazságtalannak tartom azokat a nyilatkozatokat, s nem azonosítom magam a hírverőkkel, akik szerint a Dél-Szlovákiában otthonra talált határainkon túlról hazatelepedett, vagy az ország északi részéből ide költözött és meghonosodott szlovák honfitársaim valamiféle tudatos elnyomásban, s elnemzetlenítésben részesülnének, az itt ősidők óta élő magyar nemzetiségi kisebbség részéről. Mint e vidék régi lakója és e dolgos nép ismerője állítom, hogy a mondva-csinált híresztelés már azért is téves, mivel a szlovák nemzet hazánkban a Jog teljes gyakorlója. % A magyar nemzetiségű lakosok közül szlovák mivoltodért téged bántalmazott valaki, s akadtak olyan törekvések, hogy elmagyarositsanak? — Sem az egyikre, sem a másikra nem került sor. Mindig jó viszonyban voltam a magyar polgártársakkal. Ugyanis kezdettől fogva betartottam a kétnyelvűség elvét, mert a szlovák mellett a magyar nyelvet is jól beszélem. Problémáim azért sajnos akadtak. De egyes honfitársaim részéről, akik nem nézték jó szemmel, hogy a magyarokkal anyanyelvükön beszélek. Ilyesmi többször is előfordult, s ezért 1948-ig a kommunista párt helyi szervezetébe sem vettek fel. Ezért jelentkeztem a szoedemekhez, ahol a baloldali csoportban tevékenyen kivettem részemet a munkából, s 1948-ban már nem volt akadálya annak, hogy tagja lehessek a kommunista pártnak. § Mi a véleményed a Matica sióvenská helyi szervezeteinek újraszervezéséről? — Olyan hangokat is hallottam, hogy a MATICA helyi szerveinek régebbi fölszámolását is mások nyakába szeretnék varrni. Ez pedig nem valami becsületes dolog. Szerintem kell a Matica Dél-Szlovákiában, de ugyanígy szükség van rá Északon is, ahol honfitársaim a nemzetiségi kisebbségektől távol élnek. Egyes teoretikusok olyan színezetet adnak a dolognak, mintha a Maticára csupán és kizárólagosan nekünk, Dél-Szlovákiában élő szlovákoknak lenne szükségünk. Ez valamiféle megkülönböztetés akar lenni velünk szemben? Ha így van, akkor határozottan tiltakozom a megkülönböztetés ellen. 0 Milyen formában javasolnád a nemzetiségi kérdés megoldását? — Szükségesnek tartom megjegyezni, hogy a cseh és a szlovák nemzet, valamint a közös hazában élő nemzetiségi kisebbségek (magyarok, németek, ukránok) Jogait pártunk akcióprogramjában megfogalmazott marxista-leninista álláspont értelmében kell igazságosan megoldanunk. Ugyanakkor tudomásul kell vennünk, hogy a szélsőséges megnyilatkozások nem segítik, hanem késleltetik a minket, a szlovákokat, s a kisebbségeket érintő konkrét dolgok intézését. (hai) SZABAD FOí DMOVES J 1968. május 11.
