Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1968-05-11 / 19. szám
A rozsnyói tragikomédia — Egy pohár bort hajtottam fel a „Malá Oravá“-ban, amikor letartóztattak. Mint valami gyilkost, akit meg kell akadályozni esetleges további gyilkosságok elkövetésében. Vagy pedig nézőközönségre volt szükségük? Előjáték vagy — az aranykor Az 1958. évi „Zora Gemera“ első oldalán többek között ezt olvashattuk: „A Kerületi Nemzeti Bizottság tanácsának vándorzászlaját a rozsnyói Sarló és Kalapács EFSZ-neik Ítélték oda.“ Az alcímeik és maga a cikk szövege csak úgy hemzsegnek az állattenyésztés és a növénytermesztés eredményeit magasztaló dicshimnuszoktól, a mintaszerű nyilvántartás és munkaszervezés sosem látott sikereitől. A V^chodoslovenské noviny 1959. Január 9-1 számában J. Kováé, a kassai KNB dolgozója cikket Irt „Bárcsak mindenütt Így cselekednének!“ címen arról, hogy a rozsnyói EFSZ-ben — elsők közül a kerületbeli szövetkezetekben — 7-ről 10 százalékra emelték az oszthatatlan alap dotációját, a tiszta jövedelem 4 százalékát befizették a szociális alapba, a termés 5 százalékát természetbeni járandóságokra, valamint a beteg' és kiöregedett szövetkezeti tagok segélyezésére fordították, elsők között megkezdték a családi pótlékok teljes kifizetését, bevezették a munkaegységek értékének 70 százalékos kifizetését stb., stb. Farkas Sándor szövetkezeti elnök nem győzte átvenni a sok elismerő oklevelet, Jutalmat. Mindenki, aki 1950, vagyis alapítása óta ismerte a rozsnyói szövetkezetei, nyilván elcsodálkozott ennyi dicséret hallatára. Mert a szövetkezet ez előző évek folyamán éppen hogy tengett-Iengett. 1955 augusztusában a szövetkezeti bankszámla még a pénztár csak úgy kongott az ürességtől, és milliókra dagadtak a kölcsönök és adósságok. Farkas elnök szerette a munkát, és mint a közös új elnöke megpróbálkozott a szövetkezet talpra állításával. Fáradozását siker koronázta, megvalósította azt, amiről mások még álmodni sem mertek. Sok embernek az fúrta az oldalát, hogyan sikerült Farkasnak pénzt felhajtania a kifizetésekre, amikor a pénztár idült nincstelenségben szenvedett és a bankszámlából sem volt mit kipréselni. A szövetkezeti elnök azonban senki előtt sem titkolta, hogy afféle „pénzbányásznak“ csapott fel mindenütt, ahol ilyen lelőhelyet szimatolt. A tehergépkocsik például a vasúti vagonokból kirakott árut szállították tovább, a lovas kocsik kavicsot és homokot fuvaroztak, sőt a városi hulladékelszállításnál is kisegítettek, a gépjavító műhelyben a holt idényben rendbe hozták a környék valamennyi traktorát és gépi berendezéseit, úgy hogy ez a mellékágazati termelés egyszerre csak egynegyed millió koronát hozott a „konyhára“. A járási tisztségviselők büszkén emlegették a rozsnyói szövetkezet rohamos gazdasági fellendülését. Farkas Sándor tagja lett a Szlovákia Kommunista Pártja Járási Bizottságának, majd beválasztották annak politikai bizottságába. Az első felvonás és az első „bűnbeesés" Megkezdődött az átszervezés. Üj emberek vették át a járási tisztségeket, akik új nézeteket vallottak. Az SZLKP. Járási Bizottságának addigi vezető titkára, §. Cernaj, kegyvesztett lett a pártszerveknél. Mindenki eljátszotta bizalmát az „új“ funkcionáriusoknál, aki csak köszönni mert Cernajnak, vagy pusztán hogyléte felől érdeklődött. E. Petro vezető titkár csakhamar megtudta, hogy Farkas Sándor is Cernaj tisztelői közé tartozott. Sőt odáig merészkedett, hogy az SZLKP Üzemi Bizottságának indítványára néhány liter szilvapálinkát és bort juttatott Cernajnak leánya lakodalmára. Szemére vetették Farkasnak, hogy mint „járási kádernek“ távol kellene magát tartania Cernajtól. De Farkas nem adta be derekát. Nem tudta lelkiismeretével összeegyeztetni, hogy Cernajnak hátat fordítson csupán azért, mert már nem tölt be vezető tisztséget. Ezt pedig nem jól tette. Nemsokára hozzáláttak kivizsgálásához. Farkas felmutatta az elöljáróság jegyzőkönyvét, amely jóváhagyta az 5. Cernajnak juttatott ajándékot. E. Petro vezető párttikár azonban ennek ellenére is ellenkezésbe lendült: „És vajon van-e arról tudomásod, elnök elvtárs, hogy az ilynemű ajándékok juttatása tilos?“ Farkas erre bőszen felhorkant: „Ugyan...“ — s a továbbiak során megérdeklődte, vajon hogyan fogadhatott el akkor Bacílek elvtárs Szilicén báránybőr bundát a maga meg a felesége számára — ingyen és díjmentesen?! Harmadnapra Bacílek elvtárs részt vett az SZLKP Járási Bizottságának ülésén, ahol erről a megjegyzésről „tüzetesen“ tájékoztatták. Ezzel a nappal egyidejűleg megkezdték Farkas szövetkezeti elnök ellen az „igazoltatás! eljárást“. Valakinek eszébe jutott, hogy 1957-ben büntetlenül végződött az a gyapjú-felvásárlási eset magánszemélyektől, amelyet azután a szövetkezet haszonnal adott el a Felvásárló Vállalatnak. „Ott voltam a Felvásárló Vállalatban, amikor a raktűrnok kijelentette az asszonyoknak, akik behordták a gyapjút, hogy azt csak egy hét múlva vásárolhatja fel. Az asszonyok erre sírva fakadtak, hogy bizony zsákokba gyömöszölve hátukon cipelték a terhet, sok pénzbe ikerül az autóbusz viteldíja is a távol fekvő községekből, most meg cipeljék vissza a gyapjút? Ekkor eszembe jutott egy kiút. — Tudjátok mit, asszonyok — mondottam — hordjátok be a gyapjút a szövetkezetbe, mi is be tudjuk adni, mi a csodának cipekednétek vele újra! —• Öt mázsánál valamivel többet vásároltunk fel a gyapjúból, amelyért meg is fizettük a rendes árat. Ebből vagy nyolcezer korona tiszta haszna volt a szövetkezetnek, amelyet többletként kifizetett a Felvásárló Vállalat a megejtett osztályozás után. Azzal vádoltak, hogy azt a 40 ezer koronát megtartottam magamnak. Hiába bizonygattam, hogy a gyapjú vételára rendesen ki lett fizetve. Szövetkezetünk könyvelése napnál Is fényesebben bizonyította, hogy nekem személyesen, mint szövetkezeti elnöknek még akkor sem lehetett volna valamilyen anyagi hasznom az ügyből, ha csalni akartam volna. Néhány nappal később taggyűlést hívtak össze. E. Petro, az SZLKP Járási Bizottságának vezető titkára előterjesztette az említett bizottság határozatát, amely Farkas Sándort tisztségével való visszaélés, üzérkedés és a vállalat megkárosítása miatt kizárja a pártból. A szövetkezeti tagok részletesebb felvilágosítást követeltek, megemlítették az elnök érdemeit, felsorakoztatták a vád ellen szóló okiratokat. Mindez nem használt. Ezen események óta hét év telt el. És azóta Farkas nem látta viszont pártigazolványát. A második felvonás és újabh „bűnbeesés" A kör szűkülni kezdett körülötte. Kiélezte ezt a tárgyalásokból, az értekezletekből. Farkas kezdett töprengeni s „bűneit és vétkeit“ egymás mellé illesztette, amelyek miatt kegyvesztetté vált... Úgy kezdődött, hogy hol a JNB, hol az SZLKP Jáfási Bizottságának képviselője kereste fel és angyali ábrázattal egy-egy üveg bort, pálinkát vagy csibét kunyerált ki tőle, illetve az 5FSZ-től. Egy szép napon azonban tudatára ébredt annak, hogy a szövetkezetben afféle éjjel-nappal nyitott ajtóval rendelkező, kifogyhatatlan éléskamrát látnak a járási hatalmasságok. Egyúttal azt Is tudatosította, hogy ennek Is egyszer meg kell szűnnie, mert a szövetkezet sem fejőstehén. Talán 1961 márciusában történhetett, amikor a telefondrót másik végén az SZLKP Járási Bizottsága Jelentkezett. A készülék mellett a népszerűtlen Kuruc elvtárs ült, akt amolyan „élelmező vagy ellátó“ tisztséget töltött be a szervezetben. Ezúttal arra kérte Fankast, állíttassa elő a Volga-kocslt, szüksége lesz rá. A szövetkezet vezetősége azonban már előzőleg elhatározta, hogy a kocsit nem adja kölcsön boldog-boldogtalannak. Így Kurucnak sem adták oda. Kuruc még aznap felhívott a Tornai Állami Gazdaság irodájából: „Írj nekem alá egy nyugtát — mondotta —, hogy 50 kg cukrot vettél át a szövetkezet számánál“ Meghökkentem, ingadoztam. De Kuruc csak egyre hajtogatta, ne féljek, úgy sem lesz kiszámlázva az a cukor. „Hallod, — mondottam neki végre — engem ne keverj bele ilyen seftekbe!“ — Csak később tudtam meg, hogy a cukorra Petro, Kuruc, Dávid és egyéb elvtársaknak volt szükségük annak a 800 liter bornak az édesítésére, amelyet egy szádalmási pincében tartogatták. Erre aláírtam a nyugtát, jóllehet még sokáig bántott, hogy mégis lépre mentem. Csakhogy a „fejmosás“, amelyben Kurucot részesítettem, alighanem eljutot a hortulajdonosok fülébe is, mert amikor eljárást indítottak ellenem, ez a többi irathoz csatolt cukornyugta „érthetetlen módon“ egyszerűen — eltűnt. — Hasonló eset játszódott le a JNB-vel is. Akkor Strinka titkár elvtárs hívott fel engem azzal, hogy egy külföldről érkező küldöttség számára „frissítőkre“ lesz szükségük. Hozzáfűzte, hogy a rendelőlapot majd utólag elküldi, csak szállíttássam el nyugodtan a bort, a szilvapálinkát meg a csirkéket a fürdőbeli restibe. ( — Megtörtént. De a rendelésre hiába vártam, hiába sürgettem. — És mindezt nem lett volna szabad megtennem. Kegyvesztett lettem. De azután végképpen lezártam az éléskamrát, amelyben olyan vakon „bíztak“. Ezt is bűnömül rótták fel. A törvény nevében, vagy ... 1961. Július 7-én reggel Lamper elvtárs érkezett a szövetkezetbe, az SZLKP Járási Bizottságának földművelésügyi titkára. Megilletődést színlelő hangon az SZLKP-nak a szövetkezet mellett működő üzemi bizottságának sebtében összehívott; gyűlésére hivatkozott, amely határozatiig kimondotta, hogy a párt járási bizottságának döntése folytán Farkas Sándornak még aznap át kell adnia tisztségét az alelnöknek. A lefolytatott vizsgálat ugyanis — mondotta — büntető eljárás megindítását javasolja a gyapjúfelvásárlás, az autóbaleset (amely alól később teljesen felmentették Farkast), az önkényuralom, az üzérkedés és a szövetkezeti vagyon szétlopkodása miatt. Azzal mentegetőzött, hogy az ő feladata csupán a határozat tartalmának tolmácsolása, annak helyességéről azonban — úgymond — nincs meggyőződve. De vajon ki merészelt volna akkoriban a felsőbb szervek határozata ellen felszólalni? Még a bizottság tagjai is kénytelenek voltak egyetérteni a döntéssel. — Jómagam nem vettem komolyan az értesítést. Abban bíztam, hogy majd kiderül az igazság, fény derül a tényekre és majd az okiratok beszélnek, amelyeket Bánik ökonómus példás rendben tartott. Megkértem a sofőrt, vigyen haza, legalább megborotválkozom, kiöltözködöm erre az „ünnepélyes“ alkalomra. Hatévi elnökösködés elteltével mégis csak eseménynek számít ez a pillanat, ha nem is nevezhető örvendetesnek. Útközben az alelnökkel betértünk egy korty borra. De annyi időm sem maradt, hogy fenékig ürítsem poharamat, mert előttem termett egy egyenruhás közbiztonsági közeg és — a törvény nevében letartóztatott. A harmadik felvonás, vagy terhelő adatok hajszolása Ezzel elszabadult a pokol a szövetkezeti Irodában. Naponta 6—8 közbiztonsági közeg fordult meg az irodában, akik Kyselica nyomozóosztálybeli főnök vezetésével átnézték az összes okmányt, iratot, nyugtát. Nem feszegették az EFSZ helyes gazdálkodását, hanem olyan iratokat hajszoltak, amelyek a letartóztatott Farkas Sándor bűnösségét lettek volna hivatva bizonyítani. Három hónap elteltével rábizonyították Farkasra, hogy szétlopkodta a szocialista tulajdont több mint félmillió korona értékében. Később egynegyed millióra, majd százezerre „sorvadt“ az állítólagos kárösszeg. — Amikor visszautasítottam az ellenem összehordott vádakat, Kyselica rendőrparancsnok megkérdezte tőlem, van-e tudomásom arról, hogyan kényszerítettek ki beismerő vallomást a magyar csendőrök. — Tudom — válaszoltam. — Eleget vertek a hadseregben lázongás miatt. — Azután egymást váltották fel mellettem a ikihallgatók napkeltétől egészen az éjjeli órákig. Senkit sem érdekelt, éhes vagyok-e vagy szomjas. Közben lakásomon is házkutatást tartottak. Pénzt kerestek, aranyat hajszoltak. Amikor feleségem az udvarra mutatott, hogy ott ástuk el az aranyat, ahol éppen akkor gyermekeim játszadoztak és hogy a betétkönyvből kivettem 25 ezer koronát aratás előtt az EFSZ-tagok előleg-kifizetésének kiegészítésére, — csupán vadászpuskámat vitték el és sértődötten távoztak. Akkoriban ugyanis éppen 25 ezer korona hiányzott az előlegek időbeni kifizetéséhez, én pedig a szövetkezeti elöljáróság hozzájárulásával kölcsön adtam ezt az összeget sajátomból, hogy ne okozzunk csalódást az aratás előtt álló embereknek. Sokáig, nagyon sokáig tartott félévnél tovább húzódó bebörtönzés. Két-három hetenként egyszer megjelentek a nyomozók és előterjesztették azon értékek jegyzékét, amelyek Farkas lelkiismeretét „terhelték“. Ű persze következetesen visszautasította a vádakat, mert még mindig bízott. Egészen addig, amíg egy őszi napon élete legnagyobb csalódására ébredt. Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának ellenőrző csoportjából Fábry J. elvtárs állított be hozzá a börtöncellába. Tudtára adta, hogy a pártból való kizárás ellen beadott fellebbezés felülvizsgálása után úgy döntöttek, hogy a párt járási bizottságának határozatát helybenhagyják, érvényességében megerősítik. Farkas akkor elsírta magát. Rádöbbent, hogy a párt kitagadta. Az a párt, amelybe az 1948. évi Februári események előtt meggyőződésből belépett. A tragikomédia vége Elérkezett a bírósági tárgyalás napja. Kártyavárként omlottak össze a hamis vádak tucatjai, amelyek fényesen bizonyították a vádlott ártatlanságát, bármenynyire is igyekeztek a nyomozó szervék Farkasra „kenni“ mindent. De akt keres, az talál. így „találtak“ egy leányt a baromfi-telepről, aki a járásbíróságon azt vallotta, hogy gyakran vitt Farkas Sándor lakására csibét, baromfit. — Ingyen — úgymond — parancsra. A vádlott csupán egyetlen kérdést tett fel a tanúnak: vajon tudja-e hol lakik? A tanú zavarba jött és fejét rázta, hogy nem tudja. A Farkas által megnevezett tanúk közül azonban senkit sem idéztek meg és senkit sem hallgattak ki. Farkast azzal vádolták, hogy anyagi előnyökre tett szert gyapjúfelvásárlásból és viszonteladásból, fizetés-megtérítés nélkül kiadott 32 liter sztlvapálinkát, 80 liter almabort és egyéb termékeket. A szilvapálinka értékét 100 koronában állapították meg literenként, az almaborét, amelynek előállítási ára 1 korona és 30 fillér, 10 koronában. Azt a három mázsa árpát, amelyet a szövetkezet autó-javításért adott, tényleges árának legalábbis háromszorosára értékelték, azaz 1050 koronára, jóllehet az árpa akkori felvásárlási ára 54 koronát tett ki métermázsánként. Farkas rovására írták mindazt, amit csak lehetett. Többek között azt a három liter szilvapálinkát is, amelyet Dávid JNB- elnök addig sem fizetett meg. Terhére Írták az almabort, amelyet a brigádmunkát végző kaszásoknak adatott ki, megterhelték a szilvapálinka ellenértékével, amelyet egy vasárnapi műszak befejeztével elvitt a cséplőknek. Szóval mindent, amit az elmúlt négy év alatt fel lehetett „hajtani“. Sőt a tetejébe még azokat a „frissítőket“ is, amelyeket annak idején a JNB sajtolt ki belőle a külföldről érkező küldöttség megvendégelésére. Háromnapi tárgyalás után meghozták az ítéletet: a bíróság bűnösnek mondotta ki Farkas Sándort törvényellenes meggazdagodásban, üzérkedésben, szétlopkodásban, tehát társadalomellenes, veszélyes elemnek kell minősíteni. Dr. Siirger nevű védője megfélemlítve, tehetetlenül fejet hajtott az ítélethirdetés után. Zárószavában Llpták bíró kifejtette, hogy minden arról tanúskodik, miszerint Farkas ugyan nem tett szert nyereségre a maga számára, de törvénytelen módon kezelte a szövetkezeti vagyont, nem tartotta tiszteletben a rendeleteket és meg nem engedett módon anyagi előnyöket szerzett a szövetkezet számára. Mint közéleti tényező tehát kétszeresn bűnös ezekért a vétségekért. Farkas felesége közben írásbeli beadvánnyal fordult az elnöki irodához, pártunk Központi Bizottságához s mindenüvé, ahonnan segítséget remélt. Végül a kerületi ügyészségtől a következő tartalmú választ kapta: „Eddig számos tanú még nem lett kihallgatva, amiért a tettes személyére való tekintettel helyesen járt el a járási prokurátor, amikor őrizetbe vétette nevezettet, mert ha a szabadlábon hagyja, indokolt aggályok merültek volna fel, hogy a várható büntetés alól szökéssel igyekszik kibújni vagy befolyásolja a tanúkat... Aláírás — kerületi prokurátor: Maurer.“ — Szóval már a hazaárulás vádjával is gyanúsítottak. De vajon hová szöktem volna? Csak egy otthonom van, ahol három gyermek várt rám. Árvagyermekként nőttem fel, 8 éves koromtól kezdve kulákoknál és nagybirtokosoknál szolgáltam kosztért. Mielőtt megnősültem, kizárólag istállókban háltam. A felszabadulás után kijártam az iskolát, megtaláltam helyemet a pártban, s végre ember lettem. Nos tehát, hová szökhettem volna?... Farikasné azonban nem maradt tétlen, folytatta a kilincselést a járási funkcionáriusoknál is. A. JNB elnöke, az SZLKP Járási Bizottságának vezető titkára és mások csak vállukat rándították és arról igyekeztek meggyőzni az asszonyt, hogy Farkas saját maga zúdította fejére a szerencsétlenséget. A járási ügyész a bírósági ítélet ellen fellebbezést nyújtott be: szigorúbb büntetést követelt Farkas Sándor vétkére. A kerületi bíróságon jóformán minden megismétlődött. Csupán a törvénycikkelyek változtak. A 245. szakasz értelmében 3 évi börtönbüntetésre ítélte a kerületi bíróság. Ezen ítélet ellen nem adható be további fellebbezés. Nem adható be további fellebbezésül — De abban az esetben is — hangoztatja befejező részében az ítélet —, ha a vádlott tényleg csak az EFSZ javára cselekedett volna és ha tényleg az egész összeget fizette ki a gyapjúért a személyeknek, akiktől azt vette, akkor is fennforogna nála a szocialista tulajdon szétlopkodása a 245. szakasz 1. bekezdés C betűje és 4. bekezdés alapján, az EFSZ javára sem jogosult senki üzérkedéssel anyagi előnyöket szerezni... Egy napon egy 200 szövetkezeti tag aláírásával ellátott kérvény jelent meg a kerületi bíróság elnökének íróasztalán. Farkas felmentését kérték, ártatlanságát hangoztatták, kiemelték érdemeit. A kérvénynek nem lett foganatja. OSTRAVA. Farkas Sándor betanult a kőszénfejtésbe. Szabad idejében virágágyakat ültetett, vadhajtásokat nyesegetett. Jő magaviseleté folytán megkedvelte a táborparancsnok. Farkas javaslatára saját sertéshizlalót létesítettek, ahol több mint félkilós súlygyarapodást sikerült elérnie. De a szív, az emberi test eme legfájóbb szerve egyre gyakrabban éreztette jelenlétét. A gyomoridegesség és a vele járó kínok mindinkább sorvasztották. 23 kilót fogyott. A táborparancsnok azt tanácsolta, kérvényezze szabadon bocsátását szavatosság ellenében. Az állami gazdaság, amely közben átvette a mindinkább hanyatlásnak induló rozsnyói szövetkezetét, késznek nyilatkozott kezességet vállalni érte. 1963. március 18-án, 516 napi raboskodás után végre újból karjaiba zárhatta családját. Utójáték A rozsnyói állami gazdaság hizlaldája vagy két kilométerre esik az autóbusz-megállótól. Ezt az utat rótta télen-nyáron, szakadatlanul. Állatetetőnek csapott fel, még gondolni sem akart a múltra. Szabad idejét a gépesítésnek szentelte, olyan módszereket vezetett be, amelyek lehetővé tették 1400 hízónál 2 dolgozó jelenlétét 5 helyett. A súlygyarapodás 20-ról 50 dekagrammra emelkedett naponta állatonként. Megkereste a magáét és visszavonult életet folytatott. De mégis visszajárt a múlt. Az ismerősök szemében fellángolt a káröröm, holmi sajnálkozás hangján szólaltak meg azok, akik valamikor kérkedtek vele. 1965 decemberében az állami gazdaság igazgatója, Torma mérnök meggyőzte Farkast arról, hogy kár szervezői képességeit a hizlaldában elfecsérelni, amikor sokkal nagyobb szükség lenne rá a dernői gazdaságban, amely a legrosszabbak hírében állott, mert parlagon hevert a talaj, évekig elhanyagolták az állatállományt. Farkas csodálatos képességeiről P. Hromada igazgató is meggyőződött, amiért ugyancsak őt javasolta a mezőgazdasági termelési igazgatóság részéről. Farkas Sándor, aki mindig szívesen vállalkozott nehéz feladatok megoldására, elfogadta a megbízatást. Dernőn csakhamar újjászületett a gazdaság, amely növendékállatok tenyésztésére és takarmánynövények termesztésére szakosította magát. A gazdaság vezetője, Farkas Sándor pedig, elismerésekben és jutalmakban részesült. # # # A tragikomédia befejezéséül csupán még az a megjegyzésem, hdgy Farkas Sándor bírósági iratait hiába kerestem a rozsnyói járásbíróságon. Pedig Smirjaková bírósági titkárnő azt a választ kapta Ostraváról, hogy valamennyi iratot még tavaly visszaküldték Rozsnyóra. De az irattárban sincsenek, alighanem „elkallódtak“ valahol. Lehetséges azonban, hogy az llletéseket közül majdcsak feleszmél valaki arra, hogy Farkas Sándor mégis ember maradt, majd csak előkerülnek „valahonnan“ az iratok. J. Liptáková mérnök
