Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1968-05-11 / 19. szám
SZABAD FÖLDMŰVES A mezőgazdasági dolgozók hetilapja Sn«t: GYUMSirSZPLDSEGVIRÁS Bratislava, 1968. május 11. Ara 1,— KCs XIX. évlolyam, 19. szám. EGY LOSONCI ÉRTEKEZLET KAPCSÁN A megkésett tudósításnak általában nincsen sok értelme, mi azonban mégis szükségesnek tartjuk, hogy a Magyar Ifjúsági Szövetség losonci Ideiglenes tanácsa megalakulásáról legalább főbb vonalakban beszámoljunk. Indokoltnak tartjuk ezt azért, mert ez az értekezlet, amelyen néhány környékbeli falu is képviseltette magát, valóban érdekes, a falusi ifjúság szellemi életének lényegét érintő problémákat is felvetett. S Itt álljunk meg egy pillanatra, illetve tegyünk fel egy kérdést: ki foglalkozott, ki törődött eddig falvaink magyar nemzetiségi! fiataljaival? Tény, hogy a gondoskodás nagyon egysíkú volt. A CSEMADOK megtette azt, amit megtehetett, bevonta falvaink ifjúságát a kulturális munkába. Bevonta egyrészt azért, mert a különböző érdekkörök, műkedvelő csoportok léte szempontjából szüksége volt rá, másrészt azért — s ez csak dicsérendő — mert utánpótlást akart nevelni, ezekkel a fiatalokkal töltötte fel időről-időre sorait. Lényegében ezt a célt szolgálta a legutóbbi országos közgyűlésnek az a határozata is, mely szerint tizenhat éves kortól válhatnak fiataljaink a CSEMADOK tagjaivá. Persze a kérdésnek van egy másik oldala is. A magyar dolgozók népviseletbe öltöztetett kulturális egyesületének, később szövetségének nem állt, s a mai napig sem áll módjában biztosítani a magyar fiatalok érdek védelmét, s működését olyan területekre is kiterjeszteni, amely néhány nagyon fontos probléma konkrét megoldását eredményezné. A losonci értekezlet szinte magától érthető természetességgel szabta meg az igényt és követelményt: alakuljanak meg a magyar fiatalok klubjai falvakon is, amelyek később a MISZ alapszervezeteivé válnak. Mindezt kijelenteni természetesen nem lett volna nehéz, ám a losonci Korunk Ifjúsági Klub kezességet is vállal ezekért a klubokért, segítséget nyújt mind szervezési, mind módszertani kérdésekben. E feladat vállalása erőt sejttet, egészséges önbizalmat, akarást s ennek valóban nincsenek híján a losonci fiatalok. Felfigyeltető továbbá az a tény, hogy a falun élő fiatalok társadalmi és kulturális aktivizálásának szükségessége mint igény a városi ifjúság kőiében jelentkezik. Jellemző példa erre a losonci értekezlet, ugyanakkor nem egyedülálló jelenség. Azt demonstrálja lényegében, hogy a magyar ifjúságnak, függetlenül szociális helyzetétől, érdeklődési körétől, egy közös, minden magyar fiatalt egyaránt érintő probléma érdekében kell összefognia. S itt, ebben a kérdésben fiataljaink nemcsak önmagukra számítanak. Elvárják — és jogosan —, hogy a CSEMADOK is tegye magáévá ügyüket, segítse, támogassa őket. Nyilván ezért született meg ennek az értekezletnek a határozatában az a kitétel, illetve követelmény, hogy „a CSEMADOK helyi, járási és központi szervei teljes mértékben támogassák a MISZ megalakulását“. Eddig tehát a követelmény, az „ellenérték“, amit a fiatalok „felkínálnak“ viszont a CSEMADOK létérdeke is. A losonci értekezlet is példázza, hogy a MISZ elválaszthatatlannak tartja tevékenységét a CSEMADOK tevékenységétől. A felszólalók nagyobb része fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy nem kívánnak külön utakon járni, akcióikat mindenképpen a CSEMADOK-kal karöltve akarják megvalósítani. Tehát nem az erők megoszlásáról van szó, hanem tömörítéséről. Bizonyltja ezt az a tény is, hogy a CSEMADOK KB március 12-iki határozatát, annak következetes teljesítését elsősorban az Ifjúság követeli a legnyomatékosabban. Mondanunk sem kell talán, hogy ez is természetes, hisz ennek a határozatnak az érvényrejuttatásában látja a szlovákiai magyar ifjúság jövője biztosítékát. Mennyire áll majd feladata magaslatán a MISZ, az tehát nemcsak a fiatalokon múlik. A leghatékonyabb támogatást a CSEMADOK-tól várják, s jóvátehetetlen hiba lenne, ha közömbösen kezelnénk ezt a kérdést. Ugyanakkor mindenképpen szükségessé válik a két szervezet együttműködésére vonatkozó elképzelések, konkrét javaslatok mielőbbi közzététele. Káros lenne, ha az egyes járásokban, éppen a központi tájékoztatás hiányában, idegenkedve nyúlnának a kérdéshez a CSEMADOK funkcionáriusai. Nem kevésbé káros viszont az, ha pont a MISZ ideiglenes tanácsai rekesztik ki esetleg köreikből a CSEMADOK-ot. Bennünket természetesen mindenekelőtt a földművelésben dolgozó ifjúság problémái érdekelnek elsősorban. S bár e kérdésre a legrövidebb időn belül visszatérünk, szükségesnek tartjuk előrejelezni: ezen a téren évtizedek mulasztását kell behoznia „valakinek“, az adott esetben tehát a MISZ-nek. Csak üdvözölni tudnánk, ha ennek a kérdésnek az újonnan alakuló szervezet elegendő helyet biztosítana programjában. Semmiképpen sem lehet szem elől téveszteni, hogy magyar ifjúságunk zöme falun él, s rózsásnak éppen nem mondható helyzetén javítani kell. A losonci értekezlet, a losonci fiatalok kezdeményezése és helyes iránya alátámasztja ezt a véleményünket. (B. P. I.) A MEZŐGAZDASÁGI ÉS KÖZÉLELMEZÉSI DOLGOZÓK SZLOVÁKIAI ORSZÁGOS AKTÍVÁJÁNAK NYILATKOZATA A CSKP AKCIÓPROGRAMJÁNAK JAVASLATÁBÓL EREDŐ FELADATOKHOZ A mezőgazdasági és közélelmezési dolgozók szlovákiai országos aktívájának részvevői f. é. április 29-én és 30-án Bratislavában megtárgyalták ezen ágazatok fejlődésének időszerű kérdéseit, majd beható tanácskozás után a következő álláspontot foglalták el a felvetett problémákhoz: I. AZ EDDIGI FEJLŐDÉS ÉS A JELENLEGI HELYZET ÉRTÉKELÉSE Ügy, ahogyan azt a CSKP akcióprogramja értékeli, a mezőgazdaság állapota az elmúlt 20 esztendő alatt nem felelt meg annak a jelentőségnek, amelyet ennek az ágazatnak a gazdasági életben tárgyilagosan be kell töltenie. Megnyilvánult ez a földművesek munkájának politikai, gazdasági és össztársadalmi értékelésében. Már a mezőgazdaság szocialista fejlődésének időszakában sor került földműveseink társadalmi-érdekvédelmi szervezetének indokolatlan feloszlatására, amit földműveseink — a szövetkezetesek és többi földművesek iránti politikai bizalmatlanság megnyilatkozásaként — mindmáig még nem tudtak „kiheverni“. A szövetkezeti földművesek osztályával szemben elfoglalt, évekig tartó helytelen szellem következtében ez az állapot ma Is még tartja magát. A földművesek hátrányos megkülönböztetése gazdasági téren éreztette a legérzékenyebben hatását. A felsőbb utasítás-szülte tervezés, az adás-vételi szervek egyeduralmi helyzete kellő „keretbe“ foglalták az egyenlőtlenség megvalósítását a mezőgazdaság értékbeli kapcsolatainak vonatkozásában. Ennék folytán az évek hosszú során keresztül folyt a nemzeti jövedelem elosztása a mezőgazdaság kifejezett rovására. Ezzel a mezőgazdaság lényegesen hozzájárult államunk iparosítási programjának megvalósításához s egyben „hitellevelet“ Irt alá saját, teljes egyenjogúságához. Az elosztási folyamatokban az eddigi irányzatok érvényesítése mindenekelőtt a mezőgazdasági munkaerőutánpótlás terén éreztette kifejezetten hátrányosan befolyását. A nehézipar fejlesztésének egyoldalúan és gépiesen keresztülvitt elve az élelmiszeripar fejlődését is hátráltatta. Ez a politika nemcsak a szükséges termelőerők nem elegendő kialakítását vonta maga után, hanem érzékenyen sújtotta az élelmiszeripari dolgozók béréneik hátrányos megkülönböztetését. Ennek következményei komoly népgazdasági aránytalanságot váltottak ki a mezőgazdasági nyerstermékek őstermelése és feldolgozása között, amely gyakran a mezőgazdasági termelés leértékeléséhez vezet és a végtermékek behozatalának fokozására kényszerít. Az említett aránytalanságok kifejezett kiéleződése főleg az elmúlt két-három év alatt nyilvánult meg, amikor hála az új elvek érvényesítésének a mezőgazdaság irányításában és a gazdasági politikában figyelemreméltó fellendülés észlelhető a mezőgazdasági termelésben. s II. JOBBAN KI KELL HASZNÁLNUNK A SZOCIALISTA NAGYÜZEMI TERMELÉS ELŐNYEIT A szövetkezetesítés megvalósítása által mezőgazdaságunk történelmileg jelentős lépést tett a társadalmi-gazdasági feltételek megteremtése felé a termelőerők tartós, távlati fejlesztésének érdekében. Tudatosítanunk -kell, hogy a mezőgazdasági szerkezetben az elvi jelentőségű változások kérdésének megoldása, tárgyilagosan megítélve is, valamennyi országban a mezőgazdaság haladó kibontakozásának elengedhetetlen feltételét képezi. Főleg ezekből a szemszögekből tekintve minősítjük mezőgazdaságunk szövetkezetesítését egyértelműen haladó, pozitív jelenségnek. Annak ellenére, hogy mindezek a változások nálunk sajátos körülmények között (az iparosítás folyamatával párhuzamosan) mentek végbe, a gazdálkodás szocialista módja már eddig is bebizonyította életképességét és előnyeit. Hatása kedvezően megnyilvánult népünk élelemellátásában és bizonyos fokig köztársaságunk élelmiszer-önellátásában is. A szlovákiai szocialista mezőgazdaság részesedését e téren a termelés 56 százalékos emelkedésével fejezhetjük ki a háború előtti évekhez vizsonyítva, miközben Szlovákia lakossága nagyjában 26 százalékkal emelkedett. A szlovákiai mezőgazdaság kézzelfogható szilárdulását a termelés 18 százalékos növekedése is bizonyítja az 1966-os és 1967-es években. A szocialista nagyüzemi mezőgazdasági termelés tárgyilagos előnyeinek alaposabb kihasználása érdekében egyrészt következetesen meg kell oldanunk valamennyi alapvető tárgyiszükségletet és problémát, másrészt viszont ki kell küszöbölnünk az eddigi fejlődés szakaszán felmerült fogyatékosságokat és hibákat, amelyek bizonyos mértékben kerékkötői a termelés további sikeres fejlődésének. Elsősorban a földművesek munkáját kell a valóságnak megfelelően értékelnünk gazdasági, társadalmi és nyugdíjbiztosítási egyenjogúságában. Ugyanakkor halaszthatatlannak minősíteni a szövetkezeti tagok szociális és járadékbiztosftási követelményeinek rendezését. A mezőgazdaság rehabilitálásának egész folyamata, a sérelmek jogorvoslása és a fogyatékosságok felszámolása azt a célt szolgálják, hogy megnyerjük a mezőgazdasági dolgo(Folytatás a 3. oldalon.) Az utóbbi években sok vita folyt az öntözőberendezések jelentőségéről. Hogy mennyire fontos a mesterséges öntözés, arra már az elmúlt eső nélküli hetek is választ adtak. Az elnök okosan szól HOJCSKA PÁL elvtárssal a felsőtúri szövetkezet fiatal elnökével a CSKP akcióprogramjának mezőgazdaságunkra vonatkozó részét boncolgattuk. Látszott, hogy a politikában és a mezőgazdasági szakmában egyaránt jártas elnök jól „megemésztette“ az anyagot, s jegyzeteiben saját gondolatait is megformálta. Ahhoz a részhez, mely „... az állam és valamennyi ágazat, különösen a vegyipar és a gépipar fokozottabb segítségét...“ taglalja, a következő megjegyzéseket tette: — Számunkra a „segítség“ szó nagyon megalázó. Eszerint nem segítséget várunk a vegyipartól és más intézményekről, hanem azt, hogy a mezőgazdasággal szembeni kötelezettségeket maradéktalanul teljesítsék, hiszen az állítólagos segítségért a mezőgazdasági üzemek jól megfizetnek, tehát a kenyérnek való termeléséért és népünknek kellő mennyiségű élelmiszerrel való ellátásáért, nem csupán és nem kizárólagosan a mezőgazdaság felelős, hanem a vele együttműködni hivatott szervek és termelőeszközöket szállító vállalatok is. Például vegyiparunk nem képes mezőgazdaságunkkal szembeni feladatának száz százalékos teljesítésére. Nincs elegendő műtrágya, de ez nem lehet mentő ok. Mezőgazdaságunk mindenképpen teljesítenie kell a társadalommal és saját dolgozóival szembeni feladatait. Hojcska mezőgazdasági technikusnak igaza van. Segítségre csak a betegnek vagy a koldusnak van szüksége. Mezőgazdaságunk pedig sem az egyik, sem a másik csoportba nem tartozik. Partnerei teljesítsék a vele szembeni kötelezettséget olyan becsülettel, mint szövetkezeteink és állami gazdaságaink teljesítik. Ez jogos követelmény. Az akcióprogram további részéhez, mely azzal foglalkozik, hogy „a párt támogatja az EFSZ-ek VII. kongresszusának határozatait...“ Hojcska elvtárs az alábbiakban vélekedik: — Ennél jóval többet, konkrétabb intézkedéseket, tényeket várunk, hiszen elég hosszú idő telt el a kongresszus óta, s valahogy lassan, vontatottan intéződnek a dolgok. Szükséges, hogy az illetékes gazdasági szervek végre megembereljék magukat, s a kongresszuson felvetett jó gondolatokat konkrét formába öntsék. Hiányolom, hogy az akcióprogram nem foglalkozik az árpolitikával. Ismeretes, hogy a mezőgazdasági őstermelő csak felvásárlási árat ismer, s a mezőgazdasági termékek legnagyobb részének ára hivatalból kötelezően meghatározott, tehát nem mozoghat a kereslet— kínálat törvényei szerint. Ugyanakkor az ipari cikkek ára gyakran változik. Egy példa: 1966 óta a búza mázsánkénti felvásárlási ára 145—180 korona közt mozog. Ezzel szemben némely vegyszerek és alkatrészek ára többször is emelkedett, esetenként megduplázódott. Egy további példa: egy 5511-es Zetor traktor megvásárlására mintegy 330 mázsa búza ellenértéké szükséges. Hibának tartom azt is, hogy a mezőgazdasági termékek felvásárlási és kiskereskedelmi ára közt túl nagy a különbség. Ezt főleg a zöldségféléknél tapasztalhattuk, ahol a kiskereskedelmi ár a felvásárlói árnak esetenként a duplája. Érthetetlen számomra, hogy a közvetítő szervnek miért kell 40—100 százalékos tiszta haszonnal értékesítenie az általunk szállított árút, amikor mii, őstermelők a legjobb esetben is csak 5—10 százalékos tiszta haszonnal adjuk ét a termékeket. Bizony, bizony sok sző elhangzott már a közvetitőszervek jogtalan nyereségéről, nem csoda, ha a felsőtúri szövetkezet elnöke is a méltatlankodók közé sorakozik. — Szükségszerűnek és fontosnak tartom, hogy az adás—vételi folyamatból kikapcsoljuk a jelenlegi közvetítő szervet, s a húst, búzát, sörárpát, tejet, lent, kendert stb., melyek nyersanyagként szolgálnak a könnyű és élelmiszeriparnak, hadd vásárolja fel tőlünk egyenesen a feldolgozó. Olyan termékek, melyek kész használati cikkekként kerülnek ki a mezőgazdasági üzemekből, termelői-fogyasztói alapon legyenek forgalmazva. Azonban véleményem szerint az árucsere bonyolultsága megköveteli, hogy a mezőgazdasági üzemek szövetkezeti alapra helyezett értékesítési szervezetekbe tömörüljenek a legmesszebbmenő önkéntesség alapján. Ezeknek a szerveknek meg kell adni minden lehetőséget, beleértve a külfölddel való közvetlen üzleti kapcsolat fölvételét is. Az ilyen értékesítő szövetkezeti vállalat szervezhetné a taggazdaságoknak termelő eszközökkel való ellátását is. Ezzel teljesen szükségtelenné válna a hagyományos felvásárló—ellátó állami vállalat. A falu szorosan felsorakozott a haladó erölí mögé. Hojcska elvtárs ezt Így jellemzi: — Az utóbbi napokban sokat beszélnek arról, hogy formálódik a szövetkezeti parasztság osztálya. Meggyőződésből állítom, hogy ez a meghatározás hiányos, laza, s nem fedi teljesen a valóságot. Teljes felelősséggel állítom, hogy a szövetkezeti parasztság osztálya máris kiformálódott, létezik, s társadalmunknak egyik legprogresszívebb osztályát képezi. Tehát mindenütt, ahol közös ügyekről döntenek, ezzel számolni kell! (hai)
