Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)

1968-04-27 / 17. szám

a sültgalambot

Közismert, hogy nálunk az állami gazdaságok többsége nehezen fejlődött, és jónéhány még manapság is egy helyben topog. Az okok a gyakori átszervezésben részben a rossz minőségű földek átvételében és nem utolsósorban a mezőgazdasági üzemek irányításában kereshetők. Emellett az állami gazdaságban sokszor kellett olyan növényeket termelni, amelyekből a nem megfelelő talaj- és természeti viszonyok miatt nagyon alacsony volt a terméshozam. Nem volt kellőképpen átgondolva az állattenyésztés sem, mert főleg az állami takarmányalapokra támaszkodtak, amelyből sokszor nem volt elegendő.

Gregor Mátyás igazgató

Volt azonban az állami gazdaságok közül néhány, ahol már a hatvanas évek elején hadat üzentek a célszerűtlen gazdálkodásnak és progresszív módszerekhez folyamodtak. Ezek közé tartozik a Garam-menti Zselizi Állami Gazdaság is.

indítója. A komoly kezdeményező készségű szakember mindig nyitott szemmel járt a világban és nem sajnálta a fáradtságot, hogy a hazain kívül megismerje a világ haladó mezőgazdaságát is.

Mi volt az, amit tudatosított és elgondolását megértő segítőtársaival keresztül is vitt?

Elsősorban az, hogy nem kifizetődő a gazdaságban mindenféle növényt termelni. S különösen nem az az egyes gazdasági részlegeken. Mindenféleképpen szakosítani kellett hát a növénytermesztést, mivel nem volt gazdaságos 60—70 hektár repcét tíz parcellán termelni, avagy őszi árpát, cukorrépát és más növényeket nyolctíz helyre vetni. (A múlt évben például már négy helyen vetették a 260 hektár repcét, volt olyan részleg is, ahol a dolgozók azelőtt a 25 hektár cukorrépát is sokallták, s tavaly viszont már 255 hektárról takarították be a gazdag termést.)

A növénytermesztés szakosításában egyidőben gondolni kellett az állattenyésztés átszervezésére is. Ez még komolyabb gondot okozott, mert új istállókat kellett építeni és a régieket átalakítani. Nem volt könnyű feladat, de megoldották és ma már külön gazdasági farmokon vannak a fejőstehenek, borjak 10—90 napos korig, a hízóbikák és az üszők hat hónapos korig. A lontói részlegen az egész gazdaság részére például 2200 üszőt nevelnek.

Hasonló a helyzet a sertéstenyésztésnél is. A 800 darab anyadisznó azelőtt nyolc helyen volt. A szakosítás után két helyre összpontosították őket.

Persze, a gazdaság átszervezésénél sok mindent figyelembe vették. Többek között a helyi hagyományos gazdálkodást is visszamenőleg vizsgálták és igyekeztek az egyes gazdasági részlegekre azt vetni, amelyeknek a termesztéséhez, neveléséhez legjobban értettek az ott élő dolgozók.

A növénytermesztés szakosítása nemcsak a termelési eredményeknél

A Zselizi Állami Gazdaság úttörője a praktikus gépek készítésének. A

központi műhely ügyeskezű szakemberei az elgondolások alapján még a „kisördögöt“ is megcsinálják. Néhány évvel ezelőtt olyan síneken gördülő kombájnt készítettek, hogy messze környékről is eljártak megcsodálni. De olyan korszerű ketreceket is csináltak az anyadisznóknak, amelyekben egyáltalán nem nyomhatják agyon a malacot. A borjak tápszerét is egész különleges keverőben készítik elő.

Az átépítés napjainkban is folyamatban van. Fejes Sándor mérnök, fő zootechnikus büszkén mutogatta a most készülő „bölcsőde“ szép rácsos ketreceit.

Ebben az évben a baromfitenyésztést is likvidálják a gazdaságban. Az egyes részlegekről alig kerültek el a szárnyasok, máris hasznosítják az üresen maradt ólakat. A Vilmos majoriban már befejezték az átalakítást és különleges tápanyaggal Olaszország részére hizlalnak borjaikat. A központi műhely dolgozói az exportra nevelt borjak etetésére síneken gördülő korszerű etetőberendezést gyártottak.

— Aranykezű emberek a műhely dolgozói — jelentette ki az igazgató a korszerű berendezések megtekintése közben.

A gazdaságban nagyméretű a szőlőtermesztés. Eddig már 78 hektár fordult termőre. Véglegesen 116 hektáron termelik majd a nemes gyümölcsöt. fii kevésbé hasznavehető hegyoldalakon végeláthatatlanul sorolnak a beton oszlopok, amelyek huzalain szépen formált karok rügyei gazdag termést ígérnek. A gazdaságban különben már jó néhány évvel ezelőtt központi oltóházat építettek, ahol nemcsak saját maguknak készítettek oltványokat, hanem eladásra is.

A Zselizi Állami Gazdaságban, hasonlóan mint másutt, nagy gondot

okozott és még okoz is az utak kér-Sínpáron gördül az etető, amelyek vedreiből az exportra hizlalt borjak fogyasztják a különlegs tápot

den, bizony főleg az őszt betakarítás idején sok gondot okozott a feneketlen sár. Régebben a lovakkal való szállítás idején még jobb volt a helyzet, a régi szállítási technikával jobban lehetett alkalmazkodni a mostoha utakhoz, mint a gumikerekes traktorral, teherautókkal. A sáros, hepehupás utakon a vontatóerőt sokszor csak félig tudták kihasználni. Ez nemcsak nagy üzemanyagpazarláshoz vezetett, hanem alaposan megrongálta a gépet s mellette még az emberek is sokat gürcöltek. Ezért a gazdaságban az utóbbi évek egyik jelentős feladata az utak rendbehozatala. Az előző számítások szerint az utakba befektetett összeg 4—5 éven belül vagy még előbb is megtérül.

fii gazdaságban azért van lehetőség utak építésére, javítására, mert az eleimen is több mint két millió koronát osztottak szét a gazdaság dolgozói

között.

Nézelődés közben arról is szó esett, hogy ideális gazdaság-e a 7500 hektáros zselizi a szakosításhoz.

Az igazgató válasza a következő volt:

— Nem a hektárok száma határozza meg, hogy ideális-e ilyen szempontból egy gazdaság vagy sem, hanem az alaposan átgondolt, haladó módszerek alkalmazása, vagyis az ésszerű gazdálkodás. Természetesen ehhez szükséges, hogy minden részlegen jó szakemberek legyenek a vezetők, s a központi irányítók pedig addig vitassanak meg egy-egy új módszert, esetleg átszervezést, mígnem tisztázódnak az elképzeléseik. Természetesen csak az esetben, ha a gazdaságnak előnyös,

Hogyan kezdték meg a gazdaság átszervezését?

Gregor Mátyás, a gazdaság igazgatója volt a megújhodási folyamat eljelentett sokat, hanem a gépek kihasználásánál, s főleg a betakarításnál. Az állattenyésztésben szintén meg lehetett oldani a gépesítést, méghozzá nem akármilyet.

dcse. Igaz, van a gazdaságban 60 kilométer hosszú iparvágány, amely alá mostanában betontalpfákat helyeznek. Ez a 60 km azonban még nem minmúlt évben, amellett hogy célprémiumként is jelentős összeget kifizettek, 14 millió volt a gazdaság tiszta jövedelme. így az év végén részesedés

akkor van értelme a szakosításnak, ez új módszer bevezetésének, ha a dolgozók is megtalálják számításukat.

Érdemes volt

Hogy a Zselizi ÁG az 1967-es esztendőben magasan nyereséges volt, az nemcsak az igazgató, az agronómus és a többi vezető érdeme. A sikerből és az eredményes munkából a szak szervezet is alaposan kivette részét.

Ha a Zselizi Állami Gazdaság szakszervezetéről írunk, lehetetlen nem Tóth Józseffel, azaz Józsi bácsival kezdeni, akit az egész környék szeret, becsül, és talán nincs egyetlen olyan ember sem, aki ne állna ki mellette. A 80 éves nénikék éppúgy ismerik, mint a legifjabb korosztály képviselői. Ismerhetik és becsülhetik is, hiszen már tizenkilenc esztendeje azon fáradozik, hogy szebbé, könnyebbé tegye a munkások életét.

mely visszanyerte forradalmiasságát. Olyan szervezet, mely a munkások óhaját eljuttatja a felső fórumokhoz.

> Tóth József a nép fia és az is maradt. A mostoha körülmények nagyon hamar megtanították, hogy csak a két munkától edzett kezére támaszkodhat. Arra is hamarosan rájött, hogy két-három ember nem jelent sokat, de ha összefognak, már lényeges erőt képviselnek.

Az összefogáshoz, a munkásság, parasztság összefogásához azonban nemcsak elhatározás kell, hanem egy jó adag szervezési készség és nemutolsósorban tapasztalat Is. És e tulajdonságok megvoltak Tóth Józsefben, aki már ifjú korában is a munkásság

, V

ben megválasztották műhelytanács elnöknek, majd egy évre rá a Nagysallói Állami Gazdaság szakszervezeti elnöke lett.

— Az első három év volt a legnehezebb — emlékszik vissza Józsi bácsi.

— Ha valaki bizalmat akar, előbb meg kell ismerni a nép mentalitását és az üzem vezetőségével is meg kell teremteni a lehető legjobb kapcsolatot.

Igen, nem volt egyszerű és lebecsülendő munka a volt elnyomott munkásokat, felszabadult cselédeket meggyőzni. De Tóth Józsefnek hamarosan ez is sikerült. Azok, akik az első napokban még kétkedve forgatták fejüket, nemsokára maguk is lelkes tagokká váltak, építői az állami gazda-A higanymozgású, nyíltszívű szakszervezeti elnöknek valóban sokat köszönhet az állami gazdaság és ma mind az 1200 szakszervezeti tag elmondhatja, hogy szervezetük valóban a munkások érdekvédelmi szervezete.

megszervezésében látta a célt.

Egyike volt azoknak, akik Nagysalló és Zselíz környéken megalapították a szakszervezetet. Akkoriban, 1948-ban a Bajkai Állami Gazdaság gépésze volt. Még ugyanebben az évságnak.

1951-ben a nagysallói és Zselizi Állami Gazdaság egyesült. Megszaporodott a szakszervezeti tagság, megkétszereződtek a gondok is. Rövidesen jöttéik a választások, és az elnöki tisztséggel egyhangúan ismét Tóth Józsefet bízták meg. Azok a munkások is őrá szavazták, akik nem ismerték. Helyesebben nem ismerték személyesen, mert hírből már valamennyien hallottak Józsi bácsi becsületességéről, szervezői képességéről. Tudták, hogy olyan ember, aki sohasem tesz különbséget a fizikai és a szellemi munka, vagy a magyar és szlovák nemzetiségű dolgozó között.

Üj házak épülnek a gazdaság dnlguzói számára

Ez eddig mind szép — mondhatná valaki, de egyelőre még semmi konkrét dologról nem esett említés, olyan valamiről, ami valóban meggyőzné az olvasót, hogy a Zselizi Állami Gazdaság szakszervezete nemcsak papíron létezik, hanem tesz is valami a munkásság érdekében. Mert szakszervezet mindenütt van, de sok helyen csak akkor jut eszükbe a dolgozóknak, mikor fizetéskor a bélyegpénzt fizetik.

Nos, a Zselizi Állami Gazdaság szakszervezete nem ilyen „papírszervezet“. Erről saját magunk is meggyőződhettünk. A leghatásosabb érvek azonban a konkrét példák. íme néhány belőlük:

— Ha valakinek valami óhaja, kívánsága van — mondotta Tóth József — mindig bizalommal fordul hozzánk, mert tudja, hogy mi minden jogos kérést, követelést igyekszünk valóra váltani. Azok az emberek, akik valamikor a paphoz fordultak tanácsért, ma a szakszervezettől várnak útbaigazítást, orvoslást panaszaikra.

— Nem akartuk — folytatta Tóth elvtárs —, hogy nálunk is, mint sok más helyen a kocsma legyen a dolgozók kultúrotthona. Ezért még 1960- ban felépítettünk egy klubot, ahol munka után összejönnek, elbeszélgetnek munkásaink. A klub ajtaja természetesen a nem szakszervezeti tagok előtt is nyitva áll. A klubon kívül a felsőbb gazdasági szervek engedélyével nagypusztai gazdaságunkon egy szociális otthont is létesítettünk, ahol televízió, gramofon és rádió áll dolgozóink rendelkezésére. Ha valakinek esetleg asztali-teniszezni vagy tekézni szottyanna kedve, arra is van lehetőség. A fiatalok sem panaszkodhatnak. Mi mindent megtettünk, hogy megtartsuk őket a mezőgazdaságban. És ez sikerült. Jól érzik magukat, nem kívánkoznak el.

— Dolgozóink kulturális igényeiről sem feledkezünk meg. Időnként színházi előadásokat is műsorra tűzünk.

— Itt, ahol most járunk — mutatott a szépen parkosított részre Józsi bácsi —, néhány évvel ezelőtt még trágyalé csurgott. Ezt sem hagytuk annyiban. Három éve betonjárdákat építettünk, hogy munkásaink az esős időszakban ne legyenek fülig sárosak.

— A mi jelszavunk: első az ember! Az utóbbi tíz évben minden beteg munkásunkat gyógykezelésben részesítjük. Évente legalább ötvenen járnak különböző fürdőhelyekre. Tátrában egy nyaralót is építettünk, ahol az üdülésen kívül iskoláztatásokon gondoskodunk technikusaink és funkcionáriusaink szakmai továbbképzéséről.

De nemcsak ilyen módon törődünk az emberekkel. Azt is elsőrendű feladatunknak tartjuk, hogy a munkahelyükön is legyenek meg a lehető legoptimálisabb feltételek. Mert bizony nemegyszer az is megtörténik, hog» elfeledkeznek a legalapvetőbb valamiről, a higiéniáról. Nálunk is előfordult ilyesmi. Mi azonban ezt sem néztük tétlenül és a gazdaság

Tóth József, a szakszervezet veterán elnöke

vezetőségével karöltve gondoskodtunk a szociális helyiségek, zuhanyozók, WC-k, öltözők kiépítéséről. Ez az illegális építkezés a felső szervek fülébe is eljutott. Ki engedélyezte mindezt? — vontak felelősségre bennünket. Persze nem volt nehéz meggyőzni őket e létesítmények fontosságáról. Most már nem kritizálnak bennünket, mert belátják, hogy az ember a legfontosabb.

— Ha kell — mondotta a továbbiakban Tóth József —, anyagi támogatást is biztosítunk dolgozóinknak. 1966 őszén és 1967-ben jelentős összegeiket fordítottunk az ún. stabilizációs kölcsönökre, vagyis olyan kölcsönökre, amit nem kell visszaadni. Kamatmentes kölcsönöket is folyósítottunk az arra rászorulóknak. Mindezt azért engedhetjük meg magunknak, mert munkásaink, technikusaink éjt nappallá téve mindent megtesznek gazdaságunk felvirágzása érdekében. Ezért el is várják a megbecsülést.

Tóth Dezső és Ordódy Vilmos

SZABAD FÖLDMŰVES J

1968. április 27,

Akik nem várták