Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)

1968-03-23 / 12. szám

A hét fontosabb sporteseményei Félbeszakadt a Trnava—Slovan rangadó # A Teplice elvesz­tette hazai veretlenségét # Változás a táblázat élén % A Spar­ta pályája használhatatlan volt % Manchester U. és Benfica a BEK elődöntőjében # A Ferencváros visszavágót játszik Bilbaóban # Kevés gól az NB I. harmadik fordulójában A bajnoki címre pályázik Az I. labdarúgó-liga első fordulója akadályokkal küzdött. A szombatra tervezett két mérkőzés közül csupán az egyiket bonyolíthatták le. A prá­gai találkozó a Sparta és VSS Kosice között a pálya használhatatlansága miatt elmaradt. A második akadály a Trnava—Slovan rangadón állott elő. A mérkőzés 29. percében Móder, a Slovannak megszerezte a vezetést. Ebben a pillanatban a kapu mögötti lelátó részben lévő nézők soraiból segélykiáltások hallasztottak. A lelátó korlátjai összetörtek, a nézők egy része megsérült. Sokan a játéktérre menekültek. Az orvosi jelentés szerint 19 sebesülés történt, közülük három súlyosnak mondható. Sláma játékve­zető 20 percre beszüntette a mérkő­zést és felhívta a rendezőket és a közbiztonsági szerveket, tegyék lehe­tővé a mérkőzés folytatását. A játék­terep kiürítése a rendezőknek nem sikerült, ezért Sláma — a játékosok és nézők testi épségét biztosítani akarva — a mérkőzést félbeszakította. Az Inter szombati Trenőín felett aratott győzelmével a bajnoki táblá­zat élére került, amit jobb gólarányé­nak köszönhet. A trencséniekre kü­lönben a második fordulóban új nagy feladat vár. Spartát látják vendégül. A találkozó kimenetele mindkét fél­nek egyaránt fontos. Teplice 0:l-es vereségével a Dukla megtörte a ha­zaiak hagyományos veretlenségét. A kassai Lokomotíva ádáz küzdelmet vívott a rutinos Sláviával. Erejükből csak l:l-es döntetlenre jutott. Zilina a Bohemiansszal ugyancsak ilyen arányban végzett. Ostravának nem okozott különösebb nehézséget Plzefi legyőzése. A következő fordulóban Teplice— Bohemians, Dukla—Lokomotíva Kosi­ce, Slávia—Trnava, Slovan—Ostrava, Trenöín—Sparta, VSS Kosice—Zilina és Plzeií—Inter találkozóra kerül sor. A magyar NB I.-ben a harmadik fordulónál tartanak. A táblázat élén az Újpesti Dózsa áll 8 ponttal vereség nélkül, ll:0-ás gólaránnyal, majd a Honvéd és Szeged következik 5—5 ponttal. A forduló eredményei: Vasas —Diósgyőr 3:0, FTC—Pécs 4:1, Győr —Honvéd 0:0, Szombathely—Salgótar­ján 1:0, Dunaújváros—Videoton 3:0, Szeged—MTK 2:1, Újpest—Tatabánya 1:0, Egyetértés—Csepel 1:0. A lengyelországi Chorzówban a Górnik Zabrze—Manchester United visszavágó mérkőzésén Leitner góljá­val a lengyel csapat győzött ugyan l:0-ra, de az angol bajnok előzőleg 2:0 arányban bizonyult jobbnak, s így ő jutott elsőként a BEK elődöntőjébe. A Benfica 0:0-ás budapesti találko­zója után otthonában fogadta a Bp. Vasast. A magyar együttes az első félidőben jól tartotta magát, de ké­sőbb a portugálok — főleg Eusebio támogatásával — nagyon felfejlődtek, a Vasas védői nem bírták az állandó nyomást. Végül is 3:0 arányban ma­radtak alul a nemes küzdelemben. A Sparta a Real Madriddal szerdán mérkőzött, 2:l-re győzött, s kiesett a versenyből. A Ferencváros március 27-én lép pályára Bilbaóban az Atletico elleni visszavágóra a VVK-ért. A budapesti találkozón a Bilbao bebizonyította, hogy rutinos kupacsapat. Ügyesen tartják a labdát, jó taktikát alkalmaz­nak, technikailag képzettek. A ma­gyar csapat egy gólos előnnyel veszi fel a versenyt. Okos játékmodorral az előny megtartható, természetesen a csapat tagjainak minden tudásukat, lelkesedésüket bele kell adniok a győ­zelem kivívásáért. H. T. Az I. labdarúgó-liga első tavaszi fordulója után a bajnoki táblázat első 7 helyén szlovákiai labdarú­gó-csapatok állnak. Sikerült tehát továbbra is megtartani ősszel ki­vívott vezető helyzetüket. 1. Inter 14 7 4 3 31:20 18 2. Trenőín 14 8 2 4 28:19 18 3. Trnava 13 7 2 4 27:14 18 4. Slovan 13 7 2 4 22:13 18 5. VSS Koíice 13 8 2 5 22:17 14 8. Lók. Kosice 14 4 8 4 15:18 14 7. Zilina 14 5 4 5 22:27 14 8. Dukla 14 7 0 7 21:26 14 9. Ostrava 14 5 3 6 18:19 13 10. Sparta 13 5 2 8 19:19 12 11. Slávia 14 4 4 8 19:23 12 12. Teplice 14 5 2 7 13:20 12 13. Plzeií 14 2 7 5 17:28 11 14. Bohemians 14 1 6 7 14:27 8 Sporthírek £ A két skót élcsapat a glasgowi Celtic és Rangers a hazai bajnokság befejezése után külföldi túrát bonyolít le. A Celtic az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban lép pályára, míg a nagy vatélytársa a Rangers Dániában, Norvégiában és Svédországban szerepel. • Nagy-Britannia olimpiai válogatott csapata 3:0 arányban győzött az első angol divízióban szereplő Arsenal ellen. • A szovjet Daugava Riga, a magyar Somlai Dezső csapata Szófiában 2:1 arányban legyőzte a bolgár olimpiai válogatottat. • A Csorba-tőn rendezték meg az SZNF hőseinek sífutó emlékversenyét. 15 km-en kedvezőtlen sorsolása ellenére július Lupták szerezte meg a győ­zelmet, Faistavr és Uavsky mérnök előtt. A nők 50 km-es versenyében Cillerová végzett az élen, Bartoiová, Brízová, Chlnmová és Suleková előtt. • A csehszlovák juniorok győztek az olaszországi Balmban rendezett 3X8 km-es nemzetközi síváltöversenyen. A versenyen az olaszokon kívül bolgár, lengyel, jugoszláv és csehszlovák sífutók indultak. A csehszlovák fiatalok mindhárman kitűnő teljesítményt nyújtottak. Az első szakaszon Trizna csaknem egyperces előnyt szerzett és társai ezt mindvégig megtar­tották. Középtermetű, zömök, fekete fiú, jó sportoló. Nem, nem labdarúgó. Szürkébb, kevésbé népszerű sportot űz. Az erős emberek sportját, amely­ben szlovákiai csúcstartó és kerületi bajnok. Cervenák Vlado az ipolysági szlo­vák középiskola harmadikos diákja. Négy évvel ezelőtt, tizennégyéves ko­rában ismerkedett meg a súlyzóval — szülőfalujában Hontmaróton — mégpedig igen ér­dekes módon. A falubéli fiúk egy­­ízben abban versenyeztek, ki bírja a legtöbbször kiemelni a futballpálya mellett fekvő vasdarabot. Vlado is próbálkozott, de nem sok sikerrel. Társai erősebbek voltak nála. Akkor elhatározta, hogy utoléri a többieket. Otthon öszetákolt egy súlyzószerű va­lamit és naponta azzal gyakorolt. Bár egyáltalán nem voltak szakismeretei a helyes edzést illetőleg, ereje mégis nőtt, fokozatosan egyre nagyobb súlyt emelt a feje fölé. Édesapja felismerte a fiúban a szunnyadó tehetséget, írt a bratislavai televíziónak, ezen ke­resztül jutott el híre Wiener KárOly­­hoz, a „Spoje“ testnevelési egyesület kitűnő edzőjéhez. Ő hívta fel Vladot Pozsonyba, kipróbálta erejét, tanácso­kat adott neki. Ezután Vlado már a Wiener edzőtől kapott szakkönyv sze­rint edzett. 1966-ban a „Spoje“ ver­senyzője lett és ugyanazon évben vett részt első versenyén. A havirovoi csehszlovák ifjúsági csapatbajnoksá­gon a „Spoje“ együttese az ötödik helyet szerezte meg. Vlado a 75 kg-ig terjedő súlycsoportban 9 versenyző közül a harmadik lett, 277 kg-os össz­teljesítménnyel. Aztán fokozatosan javulni kezdtek eredményei. Tavaly Hurbanovon 295 kg-mal a nyugat-szlovákiai kerület bajnoka lett. Prágában, Csehszlovákia ífibajnokságán negyedik, teljesítmé­nye kerek három mázsa. Bratislavá­­ban az Országos Csapatbajnokságon a „Spoje“ harmadik lett, a 75 kg-os súlycsoportban pedig Cervenák, ez­úttal már 307,5 kilóval, harmadik he­lyezést ért el. Legnagyobb sikerének a tavaly Kas­sán megtartott Szlovákia bajnoksá­gán való szereplését tartja. Itt két­szer Javított szlovák csúcsot össze­tettben, a három mázsát először tíz, majd tizenöt kilóval haladta túl. Ez­zel elérte a felnőttek I. teljesítményi osztályát! Utóbbi eredményét a prie­­vidzai Veres két és fél kilóval túl­szárnyalta, így Vlado végeredmény­ben a második lett. A nyomásban fel­állított szlovák csúcsa azonban mind­máig érvényes. Tavalyi sikeres szereplését Prága Nagydíján akarta tetőzni, de odauta­­zóban a vonatban belázasodott és a versenyen szokott teljesítményétől jóval lemaradva a negyedik helyet szerezte meg. Felsorolni is elég az eredményeket, hát még megdolgozni értük. De Vlado nem panaszkodik, természetesnek tartja, hogy hetente háromszor két-három órán át a súly­zókkal birkózzék. Egy-egy edzésen a három fogásnem közül egyet része­sít előnyben. Különösen a szakításban elért eredményén szeretne Javítani. Edzésadagja 10—11 tonna. A kiegé­szítő sportágak közül a labdarúgást és a könnyüatlétikát kedveli a leg­jobban, a 100 m-es távot 12 mp alatt futja. Mivel Ipolyság több mint 150 km-re fekszik Bratislavától, csak ver­senyekre jár a fővárosba. Egyébként saját edzésterve szerint, saját készítésű súlyzóval edz otthon — Hontmaróton — és újabban már nem egyedül. A falubéli fiúk szintén érdeklődni kezdtek az erős emberek sportága iránt. Egyikük, a Sfastntf fiú 4 hónapos edzés után, melyet Cervenák Vlado irányításával végzett, Szlovákiában a legkönnyebb súlycso­portban a hatodik lett. Újabb tehetség bukkant fel! Mint említettük, Vlado éppen érett­ségi előtt áll. Utána a Banská Byst­­rica-i tanítóképzőbe szeretne kerülni, fizika-műhelymunka szakra. Amikor a sporttal kapcsolatos terveiről fag­gatom, szerényen mosolyog: „Ha a besztercei elsőlígás Duklába be tud­nék kerülni...“ Egyébként a tavalyi egyéni bajnok­ságon előtte végzett három versenyző „kiöregedett“, az idén már a felnőt­tek kategóriájában versenyeznek, Cer­­venák Vlado viszont még egy évig az ifiknél szerepelhet. Célja tehát kézenfekvő. „Szeretnék csehszlovák ifjúsági bajnok lenni" — mondja. Is­merve szorgalmát hisszük, hogy ez sikerül is neki. Major Lajos Tavaszi nagytakarítás Mintha az egész ország népe egy eddig sohasem látott, nagyméretű ta­vaszi nagytakarításhoz látott volna. Életünk minden szakaszáról, az embe­rek közötti kapcsolatokból, társadalmi életünk minden zugából lelkesedéssel hordja a szemétdombra mindazt a fölösleges lim-lomot, amely akadá­lyozza az egészséges, építő erők moz­gását. Igyekeznek „kikalapálni“ a társadalmi élet torzulásait, hogy az ót akadálymentes legyen. A tavaszi nagytakarítás láza behatolt a cseh­szlovák sport berkeibe is. Újra idézik Gottwald elvtárs szavait: „A testne­velésnek az ifjúság nevelésében nagy erkölcsi feladatai is vannak: kollek­tív fegyelmezettségre és barátságra tanítja az ifjakat... A testnevelési szervezeteknek nagy lehetősége van arra, hogy hatást gyakoroljanak az ifjú emberek lelkére.“ A Csehszlovák Testnevelési Szövet­ség valóban teljesítette ezt a nemes feladatot? Az aktív sportolók, a sportrovatok és lapok szerkesztői, valamint a sportélet szervezői erre a kérdésre nemleges választ adtak. Mit rónak fel a testnevelési moz­galom irányítóinak? Hogy a testnevelési mozgalmat a hagyományok semmibevevésével szer­vezték és nevezték át, hogy annak élére olyan embereket állítottak, akiknek azelőtt semmi közük sem volt a sporthoz és a testneveléshez (elsősorban a Csehszlovák Testneve­lési Szövetség Központi Bizottságának mostani elnökét Sedivy elvtársat és Valeé elvtársat említik), akik egy­szerre az ismert, közmegbecsülésnek örvendő funkcionáriusok helyére ke \ Q SZABAD FÖLDMOVES 1968. március 23. rülve mindenkinél okosabbnak tartva magukat, akadályozták a szabad véle­ménynyilvánítást. A sportban kulisszák tikát akartak érvényesíteni, kulisszák mögötti machinációkra került sor, a sport irányítása kizárólag a fizetett bürokratikus apparátus komandója alá került, a szekciókba tömörült szakemberek javaslatait és vélemé­nyét nem vették figyelembe, az egyes „protezsélt“ sportegyesületek kivéte­les támogatásban és előnyökben ré­szesültek, a többi „mostohagyerek“ rovására stb. Erre az áldatlan állapotra a sport­lapok és rovatok szerkesztői már a múltban is igyekeztek rámutatni. Hogy milyen eredménnyel, azt az alábbi két példával szemléltethetjük. Amikor Ján Novák, a Ceskoslovensky Sport szerkesztője odáig „merészkedett“, hogy a labdarúgó-csapat chilei útjá­­val kapcsolatban megírta a saját vé­leményét, annak az volt a következ­ménye, hogy a Csehszlovák Testneve­lési Szövetség Központi Bizottságának küldöttsége megjelent a szlovákiai központi bizottság ülésén és megbot­­ránkoűva kérdezte, hogyan engedhe­tik meg, hogy a testnevelési szövet­ség lapjának szerkesztője a kenyér­adó gazdáját bírálni merészelje. Amikor a „Rohác“ szatirikus lap kérdéseket tett fel a testnevelési mozgalom fájó problémáival kapcso­latban, s ezekre a testnevelési egye­sületek véleményét kérte, visszauta­sító hangú levelet kapott a Csehszlo­vák Testnevelési Szövetség Központi Bizottságától, önteltségükben nem­csak a sportolóknak, de még az új­ságíróknak is parancsolni akartak. A sportlapok és sportrovatok szer­kesztői sokszor elkeseredve kérdez ték, hogy a testnevelési szövetség már csupán hulladékkosár lesz, amelynek élére azokat a más helyeken kudar­cot vallott funkcionáriusokat helye­zik, akik számára nem tudnak másutt jól fizetett és 803-assal járó funkciót biztosítani?! Erre természetesen csak a sport, testnevelés, annak keretében az er­kölcs, az emberi jellem fizetett rá, valamint azok a gerinces önkéntes testnevelési dolgozók, akik meg mer­ték mondani a véleményüket. Ennyit és még sok más régi „bűnt“ soroltak fel a sportlapok és sportro­vatok szerkesztői és a testnevelési dolgozók a legutóbbi TV kerekasztal­­beszélgetésen. De azt is megmondták, hogy a sport berkeiben is már friss szelek fújnak. Igaz, hogy az egyes szekciók plenáris ülésén a választá­sokat még nagy mértékben a régi szellem uralta, mivel nem érvényesí­tették a titkos szavazást. Ennek elle­nére a párt központi bizottsága ja­nuári plénumának hatása alatt pél­dául a labdarúgók szekciójának veze­tőségébe 12 új tagot választottak, a kézilabdázók pedig 4 volt vezetőségi tag benevezését visszautasították. Szlovákiában már készülnek a fö­derációs átszervezésre. Tanácskoznak az önkéntes testnevelési dolgozók, ho­gyan lehetne minél ésszerűbben át­szervezni a testnevelési mozgalmat. Figyelmeztető hangokat hallani, hogy meg kell szüntetni az eddigi állapo­tot, amikor a fizetett dolgozók pa­rancsolnak az önkéntes munkát vég­ző szakembereknek és aktív sporto­lóknak. Hiszen az élet minden sza­kaszán ennek éppen az ellenkezője érvényesül. Az aktív dolgozók és az önkéntes szervezők választott szervé­nek határozatai szerint dolgozik a fizetett végrehajtó szerv, melyre csak azért van szükség, hogy jó feltétele­ket teremtsen az aktív munkára. Mert nem a testnevelési mozgalomnak kell szolgálnia az adminisztratív vezetést, hanem ellenkezőleg. Ciderné G. Irén EBESZTBEJTVÍHY A VILÁG KOCKÁKBAN VÍZSZINTES: 1. Ez év elején bor­zalmas földrengés pusztított ezen a szigeten. 10. Ha­mis. 11. Háziállat. 12. Fél ladik. 13. Világ Ifjúsági Ta­lálkozó ' röv. 14. Gábor Róbert. 15. Csapadék. 16. Rés szélei. 18. Asszony­név végződés. 19. Német filozófus. (Kant) 20. Becézett női név. 22. Férfi­név — névelővel (ford.). 25. Nagy európai félsziget. 27. Római császár. 28. Kettős ismert idegen szóval. 30. Lóverseny. 32. A Lengyel Légiforgal­mi Társaság röv. 33. Régebbi iskola­típus. 34. Több pá­pa által felvett név. 25. Hiányos tan. 37. T-betűvel az elején: A Lu­das Matyi főszer­kesztője. 39. Saját kezűleg. 40. Ko­pasz. 42. Energia. 43. Kötőszó. 45. Vá­ros Kanadában. 48. Morse-jel. 49. Ten­ger — angolul (SEA). 51. E napon. 52. Strázsa. 53. A kígyó teszi. 54. Vá­ros a Bácskában. 56. Idegen női név (EDINO). 58. Végnélküli óra. 61. Ci­pészszerszám. 62. Libahang. 64. Ész. 67. Apa — törökül. 68. Forma. FÜGGŐLEGES: 2. Csuk. 3. Olasz név­elő. 4. Augusztus 18-án ünnepeljük névnapját. 5. Igavonó állat. 6. Rang­jelző szócska. 7. Kuckó. 8. Papírmér­ték. 9. Angol szeszes ital. 14. Ez év január 21-én itt zuhant le atombom­bákat hordozó amerikai óriás repülő­gép. 15. Vízi jármű. 17. Szakszervezeti Országos Tanács röv. 19. Gyümölcsös. 21. Lent. 23. Nemesgáz, vegyjele: Ne. 24. Amerikai kémhajó, melyet a KNDK őrhajói ez év elején elfogtak. 26. A háború istene az ókori görög mitoló­giában. 28. Szerint — szlovákul. 29. Becézett nagymama. 31. Ebben a vá­rosban hajtották végre az első szív­­átültetési műtétet. 36. Régi súlymér­ték. 38. Szerb népi tánc. 41. Város Olaszországban. 42. Ketrecben van. 44. Ék! 46. Egyiptomi napisten. 47. Szlo­vákiai magyar képes hetilap. 48. Tu­domány. 50. Igen — szlovákul. 53. Béke több szláv nyelvben. 55. Régebbi katonai utánpótlási alakulat. 57. Hölgy. 59. Időhatározói névutó. 60. Becézett női név. 63. Keresztül.. 65. Latin „és“. 66. Kicsinyítő képző. Beküldendő a vízszintes 1, a függő­leges 14, 24 és 31. számú sorok meg­fejtése. A Szabad Földműves 10. számában közölt keresztrejtvény megfejtése a következő: „A Nemzetközi Nőnap al­kalmából szeretettel köszöntjük ha­zánk dolgozó nőit.“ Könyvjutalomban részesülnek: Vadkerty Tibor, Érsekújvár Tódor Mária, Tornaija Magyar Jánosné, Nemesócsa Valaska Erzsi, Nagykár Duchony Gábor, Málas

Next

/
Oldalképek
Tartalom