Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1968-03-16 / 11. szám
Szükség van Szálkán kultúr házra Kérdőjelek egy kultűrház felett A felelet csak egyértelmű lehet: Igen, szükség van, — éspedig minél előbb! Az azonban már egy kissé fogasabb kérdés, hogy kinek a feladata legyen a kultűrház felépíttetése. Olyan nézetekkel, hogy ennek a sürgős kérdésnek a megoldása az egységes földművesszövetkezetre tartozik, egyetérteni nem lehet. Igaz ugyan, hogy Szálkán az egységes földművesszövetkezet a legnagyobb szervezeti egység és egyben a falu életének leggazdagabb anyagi bázisa is. De ugyanakkor azt is látni kell, hogy a munkaképes lakosságnak csak alig egy negyede dolgozik a szövetkezetben. Sokan — s főleg a férfiak — a megalakulást követő nehéz években faképnél hagyták a szövetkezetei, tehát idegenben vállaltak munkát. S ha ennek ellenére mégis arról beszélhetünk, hogy a szövetkezet az utóbbi években meggazdagodott, azt a megfontoltságról tanúskodó szakszerű vezetésnek és az asszonyok jó munkájának lehet köszönni. Ezekből a tényekből kikindulva az ember csak arra a következtetésre juthat, hogy minden alapot nélkülöző jogtalan kívánság az, hogy a szövetkezetben dolgozó családok, vagyis a lakosság kisebbik része hozza létre a falu kulturális fejlődésének anyagi alapjait, tehát hogy az teremtse meg a tömeg és társadalmi szervezetek jó kulturális munkájának összes előfeltételeit. Persze vannak még más okok is, amelyek az említett kívánság teljesítését lehetetlenné teszik. Egyik ilyen ok például azzal függ össze, hogy a szálkái szövetkezet két évvel ezelőtt társult a lelédi és a kiskeszi szövetkezetekkel. Tehát a szövetkezet anyagi javait és azon belül a kulturális alapot is, nem csupán a szalkaiak, hanem az említett két község szövetkezeti dolgozóival vállvetve hozzák létre. így kézenfekvő és igazságos álláspont csak olyan lehet, amely nem helyezi előnybe a szalkaiak érdekeit, hanem az anyagi javak elosztásakor — tehát a kulturális alap felhasználása esetében is — az arányosság elvéből indul ki. A szövetkezet központi vezetőségének becsületére válik, hogy napjainkig ezt az elvet még tiszteletben tartotta. A lehetőségek keretein belül arányosan fejleszti a termelési részlegeket, nem tesz kivételeket a munkadíjazásban, de a munkalehetőségek létrehozásában sem és igazságosan osztja fel a kulturális célokra előirányzott összeget is, amely a múlt Állami gazdaságaink kulturális tevékenységével eddig vajmi keveset foglalkoztunk lapunk hasábjain. Mindennek oka természetesen nem a tollforgatók lustaságában, esetleg érdektelenségében rejlik, hanem inkább ott keresendő, hogy az állami gazdaságok kulturális tevékenységével kapcsolatban bizony nem volt sok megírnivaló. A falvainkon működő állami gazdaságok csak elvétve és kis mértékben „szóltak bele“ a falu kulturális életébe, s ha az állami gazdaság dolgozói tevékenyen részt vállaltak a népművelési munkából, akkor ezt elsősorban az egyes falukban működő tőmegszervezetek keretén belül tették. A Szarvai Állami Gazdaság semmiben sem különbözik ezen a téren a többi hasonló mezőgazdasági üzemtől. Most mégis megpróbálunk rövid áttekintést nyújtani mindarról, amit a kulturális munka terén tettek. S ha meggondoljuk, nem is kevés az elvégzett munka, bár az igények magasabbak is lehetnének. Az elmúlt időszakban az állami gazdaság két ízben is vendégül látta a Magyar Területi Színházat. A falu kulturális életén nagyot lendített a gazdaság vezetőinek az az elhatározása, hogy szabadtéri színpadot épít. Az építkezés 1965-ben fejeződött be, s azóta egy egész sor kulturális akció zajlott le a faluban. Örvendetes az a tény, hogy ezek a rendezvények egyre inkább rendszeressé válnak, s szervesen kapcsolódnak bele a falu kulturális életébe. A különböző dalos találkozókon, színházi bemutatókon kívül rendszeresen sor kerül zenés délutánok megrendezésére stb. Az állami gazdaság dolgozóinak szakmai továbbképzéséről is gondoskodnak a gazdaság vezetői. Rendszeresen szervezik a különböző iskoláztatásokat, tanfolyamokat. De gondolnak a tapasztalatcsere jótékony hatására is, s ennek érdekében társas kirándulásokat szerveznek. Nagyon esztendőben kilencvenezer korona volt. Megállapítottuk azt is, hogy a kulturális alappal ésszerűen gazdálkodtak. A legnagyobb összegeket tanulmányi kirándulásokra, a Magyar Területi Színház előadásainak látogatására, káderutánpótlás nevelésére, sajtótermékek előfizetésére (például a Szabad Földműves minden állandó dolgozónak jár), a sportélet fellendítésére és a Szálkái Szövetkezeti Klub fenntartására fordították.' Ezek a tények szemléltetően bizonyítják, hogy a szövetkezet törődik tagságával és egyben szolgálja a három község kulturális felemelkedését is. Persze ezt bizonyítja még az a munka formájában nyújtott segítség is, amellyel a szövetkezet hozzájárul a lelédi kultúrház építéséhez. Bogdán Ferenc elnök, a szövetkezet nevében hangsúlyozta, hogy nem nézik közömbösen azt az igyekezetei sem, amely a szálkái kultűrház mielőbbi létrehozását szolgálja. Persze csak módjával, az anyagi lehetőségeikkel összhangban járulhatnak hozzá a kultűrház építésének költségeihez. Ilyen ígéretről persze a múlt években még nem lehetett szó, mert akkor legfőbb gondjuk a szövetkezeti tagok személyi jövedelmének növelése volt. Ezt a törekvésüket siker koronázta, mert a tagok szorgalmas munkája nyomán 1965-höz viszonyítva a múlt évben 4 millió 600 ezer koronával gyarapodott a szövetkezet nyerstermelése s így 1 millió 20 ezer koronával emelkedett a szövetkezeti tagok javadalmazásának alapja, tehát a szövetkezeti tagok személyi jövedelme is. Most azonban, amikor az egyesített szövetkezetről, mint jő életkörülményeket biztosító gazdag szövetkezetről beszélhetünk, időszerűvé vált az, hogy a szövetkezet munkával és némi anyagi eszközzel is hozzájárulhat a kultűrház építéséhez. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a szövetkezet magára vállalhatja az építkezéssel járó összes terheket. Ami a kultűrház felépítését illeti, ésszerű, de a járási szervek részéről is támogatásra szoruló elképzelések vannak Szálkán. Arra törekednek, hogy egy impozáns, tehát reprezentatív épület keretein belül — amit a nemzeti bizottság, az egységes főldművesszövetkezet és más intézmények összefogásával építenek fel — közös fedél alá hozzák a kultúrházat, a helyi nemzeti bizottságot, az egyesült szövetkezet központi vezetőségét és a sikerült kirándulást rendeztek az olomouci virágkiállításra például. A kirándulás megrendezése nem volt öncélú, hiszen a gazdaság maga is foglalkozik virágok termesztésével. Az utóbbi évek folyamán egyre nagyobb gondot fordítanak a munka kultúrájának megjavítására. Az elmúlt esztendőkben két úgynevezett szociális épületet is átadtak, amelyek ezt a célt szolgálják. Ezekben az épületekben a tisztálkodási lehetőségen kívül pihenősarkot is létesítettek, sőt olyan helyiséggel is ellátták őket, ahol kisebbméretű gyűlések is megtarthatók. Említésre méltó a könyvtár kérdése. S itt, ebben a fejezetben nemcsak a Szarvai Állami Gazdaság könyvtáráról lesz szó, hanem általában a falusi könyvtárakról. A múltban az a gya korlat alakult ki, hogy mind a szövetkezet, mind az állami gazdaság, eset leg iskola és egyéb üzem létesített a maga vonalán könyvtárat, természetesen minden egyes faluban létezett egy népkönyvtár is. Eddigi tapaszta lataink azt bizonyítják, hogy a könyvtárak ilyen megszervezése nem éppen a legszerencsésebb. Az állami gazda ság különböző részlegein például egy egész sereg könyv hever kihasználat lanul. De hasonló a helyzet a szövet kezeti és egyéb könyvtárakkal kapcsolatban is. Ugyanakkor a helyi népkönyvtár vezetője arról panaszkodik, helyi postahivatalt. Ehhez azonban pénz, építkezési anyag és elsősorban is a járás Illetékes szerveinek jó Indulata, megértése kell. Az építkezési munkák oroszlánrészét magukra vállalják a szorgalmas szálkái polgárok, akik között jó példával járnak majd továbbra is élen a szövetkezeti tagok. Addig azonban míg ez az elképzelés valóra nem válik, a szálkái kultúrmunkásoknak meg kell elégedniük a szövetkezet által adott lehetőségekkel, vagyis a nagyobb méretű rendezvényekre alkalmatlan szövetkezeti klubbal. S ha munkaközben zavaró körülmények és ellentétek merülnek fel, ne marasztalják el a szövetkezetét, mert annak inkább köszönet járna azért, hogy az egész falut szolgáló klubhelyiséget létrehozta és bár szerényen, de berendezte, s fedezi nemcsupán a klub fenntartásával járó összes költségeket, hanem a házgondnok tiszteletdíját is. őszintén megmondva egy kissé túl lőnek a célon azok a kultúrmunkások, akik a szövetkezetét arra ösztönzik, hogy a házgondnok helyett hivatásos, tehát fizetett kultúrfelelőst alkalmazzon. Ugyanis a jelenlegi körülmények — a szűkméretű szövetkezeti klub — nem enged olyan teret a kulturális népnevelő munkának, hogy egy hivatásos kultúrfelelős — aki minden idejét a kultúrmunka szervezésére és a különböző szervezetek működésének összehangolására fordítaná — a szó legszorosabb értelmében ki lenne használva. Persze kérdés az is, hogy a jövőben, ha a körülmények megváltoznak, vajon a szövetkezetre hárulhat-e a kultűrház fenntartásával és a munka irányításával megbízott személy díjazásával kapcsolatos kiadások összegének folyósítása. Talán ilyen községben, ahol a lakosságnak csak egy töredéke dolgozik a szövetkezetben, az említett anyagi terheket inkább a helyi nemzeti bizottságnak illik viselni. A szövetkezeti klubon belül felmerült nézeteltéréseket — amit a látszat alapján az idősebbek és a fiatalok közötti nézeteltérésnek lehet nyilvánítani — nem hivatásos kultúrfelelős munkába állításával, hanem úgy lehet csak megoldani, ha a szövetkezeti klubon belül működő szervezetek munkájának zavartalanságát, az aktívan dolgozó szervezetek legmegfelelőbb vezető személyiségei biztosítják. Ehhez azonban szükséges, hogy a helyi nemzeti bizottság és a szövetkezet, a klub vezetőségének összeállításakor mellőzze a formalizmust, tehát hogy a klubban folyó szórakozás és kultúrmunka összehangolását és az egész klubélet irányítását olyan személyekre bízza, akik rendszeres látogatói a klubnak és aktívan működő tömegvagy társadalmi szervezetet képviselnek. Ez az előfeltétele annak, hogy a szövetkezeti klubban mindenki otthonosan érezze magát és ne kelljen a színdarab próbákat sem magánlakásokban tartani. Pathú Károly hogy nem áll módjában elegendő mennyiségű könyv beszerzése. Véleményünk szerint sokkal helyesebb megoldás lenne, ha a könyvekre fordított pénz minden esetben a falusi népkönyvtárat illetné meg, s így természetesen mód nyílna ezek további fejlesztésére, bővítésére. Arról persze nem is szólva, hogy a könyveket gyakorlott könyvtáros kezelné, olyan ember, aki ezért honoráriumot kap, és rendszeres időközökben áll az olvasók rendelkezésére. Ugyanakkor az egyes üzemek, történetesen az állami gazdaságok is, csak kis kézi szakkönyvtárat tartanának fenn belső használatra. Mindez persze jó elgondolásnak, ám nehezen valósítható meg. Útjában az adminisztráció még mindig burjánzó útvesztői állnak. Pedig milyen egyszerű lenne ... Csak egy négysoros rendelet szükségeltetik hozzá, mely szerint az állami gazdaság a könyvekre fordítandó összeget évente a falusi népkönyvtár rendelkezésére bocsájthatja. Az eredmény az lenne, hogy a könyvek valóban elkerülnének az olvasók kezébe, s nem fordulna elő, hogy néha egy-egy kis faluban aránytalanul magas egy-egy titulus száma. A Szarvai Állami Gazdaság — ezt szükségesnek tartjuk megjegyezni — évente körülbelül 1500 koronát fordít könyvek vásárlására. Ugyanakkor a gazdaság dolgozói szerint nesa nagyon Sokszor és sok szövetkezeti klubról írtunk már ezen a helyen pozitív és negatív értelemben. Megpróbáltunk felvázolni azokat a lehetőségeket, amelyeket a szövetkezeti klubok létesítése magában rejt és beszéltünk azokról a problémákról is, amelyek ezek kapcsán felmerültek. A mi álláspontunk és tapasztalatunk a szövetkezeti klubok létrehozásával és működésével szemben az volt, hogy szükség van rájuk falvaink kulturális fejlődésének és felemelkedésének szempontjából. Miben láttuk mindezt? Elsősorban abban, hogy a szövetkezeti klubok képesek tömöríteni az egyébként részlegeredményeket elérő különböző tömegszervezeteket; azok munkáját összehangolják és így anyagilag és szervezésileg is egy komplex egészet alkotnak. Ezen túl anyagilag is létrejön a szövetkezeti klubokon belül egy olyan koordináció, amely többé kevésbé megoldja az ezzel kapcsolatos eddigi problémákat. E meggyőző érvek ellenére nem mindenhol értették meg az illetékesek a szövetkezeti klubok létesítésének lényegét és értelmét. Ennek ugyan több oka van. S a legfőbb ok ezek közül az, hogy tisztázatlan még máig is az egyes falvakban lévő kultúrházak birtokviszonya. Ugyanis az a helyzet általában, hogy a kultűrház a nemzeti bizottság tulajdonát képezi, s így minden tekintetben a nemzeti bizottság gyakorol fölötte tulajdonjogot. Ez eddig rendben is volna. A probléma ott kezdődik, hogy a kultúrház fenntartásának költségeit, műsorok szervezését, kultúrfelelőst, takarítást és egyéb kiadások költségeit a nemzeti bizottság költségvetéséből képtelen fedezni. S itt kezdődik a kettősség. Ugyanis addig az ideig, amíg a kultúrházat a nemzeti bizottság birtokolja, a szövetkezet nem hajlandó (vagy csak részben hajlandó) azokat a költségeket fedezni, melyek a kultűrház fenntartásához szükségesek. Ez a kettősség azután törvényszerűen maga után vonja a falu kulturális életének pangását. Ezek a tapasztalatok nem légből kapottak, hanem a valóság realitásán alapszanak. A komáromi járásban több helyen tapasztaltuk ezt. Kolozsnémán és Karván is nagyjából megegyezik ez az állapot. Csupán annyi a különbség a kettő között, hogy Kolozsnémán ebből kifolyólag — bár a járás által kidolgozott ötéves kulturális tervben pontosan megtalálható — még nem alakult meg a szövetkezeti klub. Karván 1966 novemberében alakították meg a szövetkezeti klubot. De a klub munkája komoly nehézségek között folyik. Mégpedig a már fent vázolt állapotból kifolyólag. S ez még akkor is áll, ha a szövetkezeti klubnak hívóit példa arra, hogy a könyveket valaha is kölcsönözte volna valaki. A könyvtárak összpontosításának kérdése ezek szerint egyre sürgetőbb feladattá válik falvainkon. Mindehhez természetesen félre kellene tenni a nyakatekert előírásokat, s szabad teret engedni e ésszerű szervezésnek. Ha az állami gazdaságok kulturális tevékenységét boncolgatjuk, tudnunk kell azt is, hogy a szóbanforgó üzemekben az ezzel kapcsolatos teendőket a szakszervezet intézi. Ebből persze további bonyodalmak adódnak. Szakszervezet ugyanis a legtöbb esetben nem rendelkezik megfelelő anyaki eszközökkel ahhoz, hogy ezt a munkát a kívánt színvonalon sikerrel végezhesse. S itt kerül előtérbe a kulturális alap kérdése, amely már az állami gazdaságban is létezik, de kihasználásáról nincsen egészen pontos áttekintésünk. A Szarvai Állami Gazdaság kulturális alapja évente 60—70 ezer korona, s az eddig elmondottakból kiderül, hogy ezt az összeget valóban racionálisan használják fel. Természetesen ez az összeg meg sem közelíti némelyik szövetkezet kulturális alapját, jóllehet hogy kisebb szövetkezetről van szó. !gy aztán a lehetőségek is korlátozódnak. A Szarvai Állami Gazdaság dicséretére legyen mondva, hogy messzemenően gondoskodik dolgozói szórakozásáról, művelődéséről. Szoros kapcsolatokat tartanak fenn például egy magyarországi termelőszövetkezettel, s Időnként kölcsönösen meglátogatják egymást. Az a tény, hogy az állami gazdaság partnerként éppen a deve cseri termelőszövetkezetet választotta, arra enged következtetni, hogy falvaink számára a kulturális munkának a szövetkezetekben bevált formái job ban megfelelnek, mint az állami gazdaságok nagyobb részének eddigi gyakorlata. Rajtunk múlik, hogy változtassunk a helyzeten. B. P. L vatásos vezetője van. Nem arról van szó, hogy Karván a szövetkezeti klub nem végez olyan munkát, amilyet végezhet. Mert eredmények, azok vannak. De egy falu kulturális fejlődésében és felemelkedésében mindaz, amit viszonylagosan eredménynek könyvelhetünk el, a nagy egész szempontjából bizony kevés. Mert nézzük csak miben merül ki a nevezett klub tevékenysége? Működik egy zeneiskola, amelyet tizenkét diák látogat, heti tizenkét órás előadással. Ez állandó tevékenység. Az elmúlt évben szabászai és varrászati tanfolyamot szerveztek, amely három hónapig tartott és tizennyolc nő vett részt benne. Emellett tíz ismeretterjesztő előadást tartottak, s a népi akadémia keretén belül Család és iskola címen kilenc előadást. Ezzel ki is merült minden tevékenység. Itt nem az a probléma, hogy ez kevés. Szükség van erre is. Csakhogy mindez külső tevékenység. Mind az előadók, mind a közönség számára érdekes lehet és hasznos is, de a falu belső mozgása nem nagyon nyilvánul meg benne. Már szóltunk a tömegszervezetekről. Karván ezek nem működnek, s ezért a szövetkezeti klub tevékenysége teljesen egyoldalúvá válik. Úgy is mondhatnánk, hogy exporton élnek. Viszont nem mindig bizonyos az, hogy a behozatal, a behozott kultúra többet ád annál, mint amit maguk képesek volnának megteremteni. Ezen a ponton kezdődik a szövetkezeti klub igazi feladata: összefogni azokat a meglévő belső erőket, amelyek a faluban vannak. Úgy véljük, nem szükséges magyarázni, milyen jelentőséggel bír az, ha mondjuk egy szövetkezeti klub összefogja a szövetkezetben dolgozó fiatalokat, akár színdarab, akár Irodalmi est, vagy esztrádműsor betanulására. Az egész falu közössége másként viszonyul az ilyen műsorokhoz, mint azokhoz, amelyeket kívülről hoznak be. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy más együttesek ne lépjenek fel a szövetkezeti klub keretében. Sőt! Szükség van erre is, mégpedig több oknál fogva. Egyrészt a szövetkezeti klubon belül tevékenykedő fiatalok tanulhatnak az Ilyen előadásokból, magukkal szemben más igényeket állíthatnak fel és így a fejlődés íve felfelé és előre mutathat. De mindezek ellenére a hangsúly azon van, hogy a szövetkezeti klub a saját keretein belül hozza létre a lehetőségeiknek megfelelően mindazt, amire a falu kulturális életének szüksége van. Karván is meg kellene oldani végre azt a kérdést, hogy kihez tartozzon a kultűrház. Véleményünk szerint — s más tapasztalatok alapján — leghelyesebb volna, ha a kultűrház a nemzeti bizottság tulajdonából a szövetkezet tulajdonába kerülne át. Ha ez megtörtőnne, a továbbiakban a szövetkezeti klubon belül össze kellene fogni a tömegszervezeteket, újjászervezni azokat, és egy közös kulturális tervet készíteni. Mindaddig, míg ezek a problémák meg nem oldódnak, az egyébként is három külön részre osztott falu (szövetkezet, állami gazdaság és mezőgazdasági tanonciskola) kulturális fejlődése nem jut tovább azon a ponton, amelyen most áll. Márpedig a mai viszonyok között az emberek igényei egyre inkább megnövekednek és azokat megfelelő módon ki kell elégíteni. Ahhoz, hogy a karvai kultűrház felett lévő kérdőjelek eltűnjenek, a faluban meglévő erőket össze kell hangolni. Csakis így végezhet majd eredményes munkát a most még csak félsikereket elérő szövetkezeti klub. —gs— SZABAD FÖLDMŰVES 7 1988. március 16. FALU állami gazdaság kultúra
