Szabad Földműves, 1967. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)

1967-12-16 / 50. szám

Időszerű

kérdések, vélemények a trebisovi járásban

Az utóbbi hetekben a kérdések egész sorát vitatták meg az egységes földmüvesszövetkezetek vezető dolgozói és aktív tagjai. A vita alapját azok a gondolatok és javaslatok képezték, amelyeket a Földművelés- és Közélelmezésügyi Minisztérium az EFSZ-ek VH. kongresszusának előkészítése jegyében a szövetkezeti tagok elé terjesztett. Kedvező jelenség, hogy a legtöbb szövetkezetben nem csupán a központilag felvetett problémák általános elemzését szorgalmazták, hanem kiindulva a sajátos természeti és gazdasági adottságaikból kutatták azokat a lehetőségeket is, amelyek kihasználása folytán következetesen elősegíthetik mezőgazdaságunk fejlesztésével járó országos jellegű kérdések megoldását.

Ily módon viszonyulnak az időszerű kérdésekhez a trebiéoví járás két legnagyobb szövetkezetének, a nagykaposi és a kisgéresi EFSZ-nek a tagjai is. Legalább is erre a következtetésre jutottam azoknak a beszélgetéseknek alapján, amelyeket Loksa László mérnökkel és Galgöczy Tiborral, a nagykaposi szövetkezet elnökével, illetve üzemgazdászával (ökonómusával), valamint Bertha Jánossal, a kisgéresi szövetkezet elnökével és Géresi v István agronómussal folytattam.

ilyen üzemi klubok épülnek a Szovjetunióban

Előtérben a növénytermesztés, de főleg a gabonatermesztés fejlődése

A nagykaposi szövetkezetben a többéves tapasztalatok alapos elemzésekor arra a következtetésre jutottak, hogy feltétlenül ésszerű lesz korlátozniuk a szántóterület jelenlegi terjedelmét. Aki nem ismeri az ottani helyzetet, annak ez a határozat meglepetést okoz. Persze, amikor először vetették fel ezt a kérdést, meglepődtek a járási irányító szervek egyes dolgozói is, akik a helyzet tényleges ismeretének hiányában a Latorcza szabályozása folytán víztelenített háromszázötven hektárnyi területet szerették volna szántóvá, gabonatermesztésre alkalmas területté nyilvánítani. Vannak azonban olyan tényezők, amelyek előtt meg kell hajolnunk, amelyeket egyelőre megváltoztatni nem tudunk, de amennyiben felismerjük tulajdonságukat, úgy egy kis józan paraszti ésszel hasznosítani tudunk. Ilyen tényező a nagykaposiak lecsapolt területe is, amelyen minden áron búzát akartak termeszteni, s amely a belészórt vetőmag mennyiségét sem adta vissza. Itt nem segített a nagyhozamú búzafajta, sem pedig a szakszerű tápanyagellátás, mert ez az erősen kötött, tehát szerkezet nélküli talaj nem értékesítette, mert nem is értékesíthette a befektetett munkát és anyagi eszközöket. De hogyan is értékesíthette volna, amikor a jó termés egyik legfontosabb tényezőjét, a csapadékot sem fogadta be.

Ezért döntöttek a nagykaposiak a

szántóterület terjedelmének lényeges korlátozása mellett, illetve ezért változtatják ismét rétté és legelővé a Latorcza menti területeket. S persze azért Is, mert számításaik szerint a szénatermesztésre és legeltetésre alkalmas területek terjedelmének növelésével lehetőségük nyílik a tehenek számát és azok hasznosságát lényegesen növelni és más gazdaságok részére növendékmarhát nevelni, tehát a „mostohaként“ viselkedő mezőgazdasági terület jövedelmezőségét fokozni.

Ezekkel az intézkedésekkel egyidőben megtesznek majd mindent abból a célból, hogy a hagyományos szántóterületek hatékonyan ki legyenek használva a gabonatermesztés céljára. Ehhez a kedvező előfeltételek létre jönnek a szarvasmarha állomány létszámának lényeges növelése, vagyis az istállótrágya mennyiségének gyarapodása által, a műtrágyaadagolás fokozása és az öntözéses növénytermesztés terjedelmének fokozatos növelése folytán. S nem utolsó sorban azáltal, hogy áttértek a nagyhozamú szovjet búzafajták termesztésére.

A kisgéresi EFSZ-nek is meg vannak a sajátos elképzelései. Persze itt is előtérbe került az a gondolat, hogy a talaitulajdonságokhoz kell idomítani a növénytermesztés szerkezetét.

A helyzet alapos elemzésekor arra a következtetésre jutottak, hogy a 400 hektárnyi homokos területek maximális kihasználása csak úgy lehetséges, ha azon. vagy legalább is annak nagyobb részén szőlőtermesztéssel foglalkoznak. A belterjes ipari növények termesztési területének kiszélesítését szükségessé teszi — a náluk már veszélyes jelenségként mutatkozó — munkaerőfelesleg is. Ezért a szőlőtermesztés mellett bővítik a zöldség- és dohánvkertészet területét is.

A kisgéresiek tudatosították azt is, hogy a gabonatermesztésük színvonalát is emelni kell. A megoldást a herefélék területének lényeges bővítésében látták. Ogv döntöttek, hogy a jelenlegi 220 hektárnvi területet négyszáz hektárra növelik s így kedvező előfeltételeket teremtenek nemcsak a gabonatermesztésre, hanem mint tejtermelő szövetkezetnek, amely a közelfövőben hatszáz tehenet tart, az állattenyésztési termelését is gazdaságosabbá teszik.

Ebben a faluban is sokat vitatkoztak a sajátos viszonyaik között is megfelelő, nagyhozamú búzafajták meghonosításáról. Hogy melyik fajta felel meg legjobban azt majd a jövő évi hektárhozamok döntik »1. Ugyanis

tizenöt hektárnyi területen — hasonló talajviszonyok és tápanyagellátás mellett — négy fajta búzával (Mironovszkája, Bezosztéja, Diana és Pavloviceij kísérleteznek.

Gondok a kooperáció fejlesztése körül

A felvásárló, terményfeldolgoző és a szolgáltatásokat nyújtó vállalatokhoz fűződő kapcsolatokról mindkét szövetkezet vezetői kedvezően nyilatkoztak. Bírálat csak a megrendelt műtrágya kései leszállítása miatt hangzott el. A bírálat jogos, mert bizony a kései szállítás miatt — s persze azért is, hogy nincs megfelelő raktárhelyiségük — sok műtrágya tönkre ment, főleg a kisgéresi szövetkezetben.

A kooperáció más szakaszokon okoz nagyobb gondot. Arról van ugyanis szó, hogy a trebiSovi járásban a mezőgazdasági termelés szakosítását nyitott állományforgós „rendszer“ alapján akarják megoldani. Ez a körülmény feltételezi — főleg az állattenyésztési termelés szakaszán — a termelési feladatok megosztását az együttműködő üzemek között.

A nagykaposi EFSZ-t például sertéshizlalásra akarják szakosítani, míg a csicseri és a Cierne Pole-i szövetkezeteket a kocatartásra, illetve a malacnevelésre. Ez így rendjén is lenne, ha a nagykaposiak előzetes számítása nem tanúskodna arról, hogy a partnereik ebben a kooperációban nagyobb előnyökhöz jutnak, mint a nagykaposi szövetkezet. Ez a nagyobb előny azonban nem csupán abból ered, hogy a csiC9eriek csak húszkilős súlyban, kilónként 22,50-ért, a Cierne Poleiek pedig huszonöt kilós átlag súlyban és hasonló árban akarják átadni a malacokat, hanem magából a lényegből, tehát abból is, hogy a jelenlegi árpolitika mellett a kocatartás, illetve a malacnevelés gazdaságosabb, mint a hizlalás főleg olyan körülmények között, amikor egy gazdaság a hizlalásra alkalmas malacokat egy másik gazdaságtól vásárolja.

A nagykaposiak sertéstenyésztése napjainkig gazdaságosnak bizonyult. Hagyományos módszerek mellett — tizenkét kilogrammos átlagsúlyban — egy választási malacot 190 koronáért termelnek ki. Még abban az esetben is kedvezőtlenebb körülmények közé kerülnének, ha a csicseriek és a Cierne Poleiek hajlandóak lennének 12 kilós átlagsúlyban átadni a malacokat. Mert malaconként 80 korona többletkiadással terhelnék a sertéshizlaldát s így jövedelmük is csökkenne.

Ezek a következtetések természetesen nem azt jelentik, hogy a nagykaposiak ellenzői a mezőgazdasági termelés szakosításának és az üzemek közötti kooperáció kibontakoztatásának. Ellenben olyan szakosítást és kooperációt óhajtanak, amely az együttműködő feleknek egyforma előnyöket biztosít. Véleményem szerint hálás lenne, ha a nagykaposiak hívei és kezdeményezői lennének a zárt állományforgóra épülő szakosításnak, amely az első szakaszban mondjuk csak a sertéstenyésztésre terjedne ki olyformán, hogy az említett érdekelt mezőgazdasági üzemekkel közösen létrehoznának egy sertéstenyésztő és hizlaló üzemközi vállalkozást, miáltal a társtulajdonos szövetkezetek mind a malacnevelésben, mind pedig a hizlalásban kölcsönösen érdekeltek lennének s így ki lenne zárva annak lehetősége. hogy egyik szövetkezet a másik kárán gazdagodjon. Később ezt az együttműködést fejleszteni lehetne, vagyis létre lehetne hozni a mezőgazdasági termelés szakosításának haladóbb formáját, amely nem a kis gazdasági egységek kooperációjára épülne, hanem az érdekelt két-három szövetkezet társulás és közös termelési és pénzügyi tervek alapján — de az egyes termelési szakaszok széthelyezésével — mint nagyobb gazdasági egység, zártállományforgós rendszerű szakosítást valósítaná meg.

A kisgéresi szövetkezet az örösivel akar a jövőben jobban együttműködni. Már megegyeztek például abban,

hogy üzemközi baromfifarmot létesítenek negyvenezer tojó számára. Továbbá, hogy az örösi szövetkezet a kisgéresi tejtermelő szövetkezet részére a jövőben üszőket nevel. Itt is felvetődik azonban a kérdés, hogy a szarvasmarhanevelés llyképpeni megosztása nem hoz-e rendkívüli előnyöket az egyik szövetkezetnek a másik kárára? Ez a kérdés annál is jobban foglalkoztatja a két szövetkezet tagságát, mert hosszú idők óta nagyon jő viszonyban vannak. Tehát nem szeretnék megkárosítani egymást. Ezért ma ott tartanak, hogy mérlegelik a szorosabb együttműködés lehetőségeit a szarvasmarhatenyésztés területén is, és olyan megoldást szeretnének találni, amelyben kölcsönösen érdekeltek lennének mind az üszőnevelésben, mind pedig a tejtermelésben.

A kooperációról folytatott eszmecserénk mind Nagykaposon, mind pedig Klsgéresen arra hagy következtetni, hogy a mezőgazdasági üzemek magasabb színvonalú együttműködésétől, amely az együttműködésre hajlamos szövetkezetek bizonyos fokú társulásában és a zártállományforgós rendszerű szakosításban jutna kifejezésre, nem idegenkednek.

Megjegyzésem egy időszerű kérdéshez

Az alábbi fejtegetésem azzal a döntéssel függ össze, amely a kistárkányl és az örösi szövetkezetnek az üzemközi tojástermelő baromfifarm létrehozását állítólag megtiltotta annak ellenére, hogy a kivitelezési terveik már készen vannak. Erre állítólag azért került sor, mert a trebiáovi járásban járási tojástermelő társulást (zdruzenie) akarnak létesíteni.

Hangsúlyozom: egyáltalán nem áll szándékomban az említett járás irányító szervei döntésének helyességét kétségbe vonni. Csupán felvetem a kérdést, hogy egyáltalán helyes-e, hogy a születendő járási mezőgazdasági társulások mellett, amelyek az összes mezőgazdasági üzemeket tömörítik, olyan jellegű termelő társulásokat igyekeznek létesíteni, amelyek az összes mezőgazdasági üzemek társtulajdonát képezik. Ám legyen a járási mezőgazdasági társulásoknak különböző szolgáltatásokat nyújtó célüzeme, vagy ott ahol arra szükség mutatkozik, mint például az érsekújvári járásban is — ahol a mezőgazdasági üzemek önként lemondanak a tojástermelésről, mert arra ráfizetnek — legyen járási tojástermelő baromfifarmja. Ellenben hibának tartom, ha a „divat térhódítása" következtében olyan járásokban is egész járást átfogó tojástermelő társulást létesítünk, ahol a tojásszükségletet gazdaságos körülmények között kisebb, üzemközi vállalkozásokon keresztül (két-három szövetkezet társtulajdona) is biztosítani tudjuk.

A járási mezőgazdasági társulásoknak, amelyek a jövőben a mezőgazdasági termelés irányítói és összehangolói lesznek, támogatniuk kellene minden olyan kezdeményezést, amely kéthárom szomszédos mezőgazdasági üzem társtulajdonaként —, a termelés különböző szakaszainak korszerűsítése céljából — üzemközi vállalkozások létrehozását szorgalmazza. Tény, hogy a járási mezőgazdasági társulások felügyelete mellett működő kisebb. tehát nem egész járásra kitérje* dő üzemközi vállalkozások sok előnyt rejtenek magukban. Vegyük például a tojástermelést. Amennyiben járási tojástermelő társulás létesül, amely a járás összes mezőgazdasági üzemének társtulajdonát képezi, feltétlenül szükség lesz egy járási igazgatósági apparátusra, melynek fenntartási költségei lényeges terhet jelentenek. Ezzel szemben, ha a szükségletnek megfelelően — esetenként két-három mezőgazdasági üzem társtulajdonaként — úgynevezett üzemközi tojástermelő vállalkozások jönnek létre (persze olyanok, amelyek keretében a korszerű technológia alkalmazható), akkor a gondozó személyzeten és esetleg egy vezető dolgozón kívül irodai dolgozókra nincs

szükség, s így nem terhelik a termelési költségeket.

Az üzemközi vállalkozások további előnye, hogy ha kevesebb számú a társtulajdonos, akkor minden társtulajdonos gazdaságnak nagyobb az anyagi érdekeltsége a termelésben és ezzel együtt elmélyültebb e felelőssége is a termelési feladatok teljesítéséért. Ezzel szemben, ha egy ilyen termelővállalkozás a járás minden mezőgazdasági üzemére, mint társtulajdonosra kiterjed, akkor a társtulajdonosok számához viszonyítva aránylag kis termelési egység nem válhat a társtulajdonos gazdaságok egyik jelentős bevételi forrásává, s így azok felelősségérzete is törvényszerűen kisebb.

Végül pedig azért sem lenne helyes, ha minden járásban járási tojástermelő társulásokat (zdruííenie) létesítenénk, mert így a tojóbaromfi nagyméretű összpontosítására kerülne sor országos méretben, ami még a leglelkiismeretesebb állatorvosi felügyelet mellett is — fertőző betegségek fellépése által — veszélyes helyzetet teremthetne. Ezért ismételten azt a nézetet hangsúlyozom, hogy ahol üzemközi társulásokkal, illetve vállalkozásokkal meglehet oldani a tojástermelést, ott ne akarjanak minden áron egész járásra kiterjedő társulást létesíteni.

Mezőgazdasági termelésünk fejlődésének jelenlegi szakaszában a járási mezőgazdasági társulásokra, mint a mezőgazdaság irányításának demokratikus szerveire feltétlenül szükség van. De ne akarjunk feleslegesen és minden áron — a termelés egyes szakaszainak felkarolására —egész járásra kiterjedő termelő társulásokat létesíteni.

Vigyázzunk! A divatnak nagy hatalma van! S míg ma csak járási tojástermelő társulások megalakításáról beszélünk, úgy félő. hogy holnap már hústermelő, vagy tejtermelő járási társulások megalakítását is szorgalmazzuk s így a termelők kezdeményezését és a termelési feladatok teljesítéséért érzett felelősségét csírájában elfojtjuk.

A tájékozatlanság s ami mögötte van

A trebiéovi járásban eltöltött négy nap folyamán több községet meglátogattam. Beszélgettem vezető dolgozókkal és sorkatonákkal, vagyis szövetkezeti tagokkal és állami gazdaságok dolgozóival is. Láttam és éreztem, hogy ezek az emberek becsülettel helyt állnak a termelésben és igyekeznek értékesíteni az élenjáró mezőgazdasági üzemek termelési tapasztalatait. Azt is tapasztaltam, hogy nagy érdeklődést tanúsítanak mezőgazdasági termelésünk időszerű problémái iránt. Sajnos azonban arról is módomban állt meggyőződni, hogy közülük nagyon sokan tájékozatlanok — nem az országos kérdésekben, mert azokról értesülnek a sajtóból —, hanem a járás mezőgazdasági termelése fejlesztésének sajátos kérdéseiben.

A tájékozatlanság legfőbb oka állítólag az, hogy járási értekezletek alkalmából — amikor fontos mezőgazdasági kérdéseket tárgyalnak — nem magyarázzák a szak- és egyéb kérdéseket úgy, hogy azt mindenki megértse. Több helyen azt állítják, hogy ilyen jelenség a helyi gyűléseken is előfordul elég gyakran, de főleg akkor, ha járási előadó érkezik. Ha ez valóban így igaz, akkor ezen a helyzeten mielőbb változtatni kell. Mert a mezőgazdaságunk fejlődésével párhuzamosan a kérdések és problémák is komplikálódnak. S bizony sok kérdést még abban az esetben is nehéz megérteni, ha azt az ember a naponta használatos anyanyelvén hallja. Ezért nem jogtalan követelés, hanem a társadalmi érdekeinkkel teljesen összhangban lévő kívánság, hogy az embereket mindig úgy tájékoztassuk problémáinkról, hogy azt a szó valóságos értelmében megérthessék.

Pathó Károly

bevált

a szakosítás

Az érsekújvári járás három községének — Szálkának,. Kiskeszinek és Lelédnek — a földművesei 1965-ig kiilön-külön gazdálkodtak. Tormelési eredményeik rosszak, a munkaegység értéke pedig alacsony volt. Ilyen körülmények között egyesült két évvel ezelőtt a három falu szövetkezete.

A szálkái egyesített szövetkezetben nem volt tehát könnyű és zökkenőmentes a kezdet. A helyes irányításnak és a tagság szorgalmának köszönhető, hogy a 2700 hektár területen gazdálkodó szövetkezetben jelenleg 17 korona a munkaegység értéke. Ebből tizennégy koronát fizetnek előlegként.

— Most már többet is fizethetnének — mondja mosolyogva Bogdán Ferenc, az egyesített szövetkezet elnöke. — Termelési eredményeink ugyanis jók, s így szép bevételt érünk el. A célunk azonban az, hogy előbb alaposan megszilárdítsuk gazdasági alapunkat, majdcsak aztán emeljük a munkaegység értékét. Januártól rá kellene térnünk a garantált jutalmazási formára, de még mielőtt döntenénk, alszunk rá néhányat.

Amíg külön-külön gazdálkodtak, addig főleg a tejtermelés terén értek el gyenge eredményeket. Nem volt ritka a napi 2—3 literes fejési átlag sem. Ma ez a mennyiség hét liter körül mozog.

Az egyesített szövetkezetben a súlygyarapodás terén is egyre jobbak az eredmények. Jelenleg 1200 hízósertése van a gazdaságnak. Az 54—56 dekás napi súlygyarapodás tette lehetővé, hogy a sertéshúsleadás tervét már teljesítették.

A számítások szerint az év végéig még két vagon sertéshúst adnak el — terven felül.

Jól jövedelmez a baromfitenyésztés is. Kiscsirkéket vásárol a szövetkezet, amelyeket egymillió kiló körüli súlyban adnak el. Minden egyes csirkénél, hét-nyolc, sőt néha még ennél is több korona a tiszta haszon.

Szálkán az eredmények jelenleg jók, de amíg ezt elérték, sok akadályt és nehézséget kellett leküzdeniük. Hizlaldákat építettek, takarmányt biztosítottak és hozzáértő, szorgalmas emberekre bízták az állatok gondozását. A szarvasmarháknál szintetikus hizlalásra tértek át. S'lót és abraktakarmányt nem etetnek az állatokkal.

— Míg abrakfélékkel, silótakarmánnval és lucernafélékkel etették az állatokat, addig 12—13 koronáért termelték a szarvasmarhahús kilóiát. Az úi etetési módszerrel naDi 90—95 dekás súlygvaranodás mellett hat korona ötven fillérbe kerül ez. Olcsóbban termel a szövetkezet, nagyobb a bevétele, több marad a kasszában.

— Hétmillió 350 ezer korona a tervezett bevételiing állattenyésztési termékekből. Még nincs itt az év vége. de már mo*t mondhatom, hngv 2oti—ono ezer koronával többet veszünk be a tervezettnél.

— tgv talán mégiscsak bevezetik ianuár egytől a garantált bérezési formát?

— Határozottan ezt még nem mondhatom, de ténv, hoev pénz•’■évi bevételi tervünket teliesítiiik. legalább egv évig még tovább sze vofnénk gazdasági alapunkat szilárdítani, s aztán...

Nem fejezte be mondatát az elnök. Nem mondta ki, de már tudta, hogv szövetkezetük csakhamar az újvári járás legjobbjai közé tartozik.

NAGY ÁRPÁD

SZABAD FÖLDMŰVES 5

1967. december 16.