Szabad Földműves, 1967. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)

1967-10-28 / 43. szám

Szardínia múltja, jelene és jövője tét meg a szárazvámi Művelődési Ház­ban szemléltetően rendezett kiállítás. Szép fényképfelvételek mutatják be a sziget egyedülálló különlegességét a „Murág“-okat, melyek a békés táj­ban egy régmült civilizáció emlékét őrzik. A murégok jóval az időszámí­tásunk előtti korból származnak; dur­ván faragott kőtömbökből álló hatal­mas építmények. A 30 ezer épületből, mely erődrendszert képezett, 7 ezer maradt fenn. Az elmúlt századokról nem szól írásos emlék, csak a fel­színre került stilizált, patinás bronz­­szobrocskák (melyeknek itt másolatai láthatók) derítenek fényt az ottani új kőkorszakbeli ember életmódjára. Az ősidőktől fogva pásztorkodó, földmű­velő, bányász, halász és sópárlással foglalkozó nép kemény harcot vívott a természettel. De közben szabad ide­jében játékos kedvvel, gazdag képze­lettel, született művészi érzékkel fara­gott -'t'rnafából sajátos emberfigurá­kat, fantasztikus mesebeli állatokat. Rendkívül érdekes agyagművészetük is. A tompaszínű vagy csillogó zo­­máneú darabok mindennapi elfo­gultságukat, mulat­ságokat, tarka nép­viseletüket tükrö­zik. Az asszonyos szorgos, ügyes keze szőtte, hímezte a gyapjúszőnyegeket, takarókat, melyek­nek mai díszítő elemeit, ötletesen stilizált ember, ál­lat- és növénymotí­vumait a népművé­szet sajátos üde bája jellemzi. A régi hagyo­mányt egyik nem­zedék adta át a másiknak és az fel­frissítve fejlesztet­te tovább mind­máig. Színes esz­­tergályozott búto­rok, szalmafonatű székek, gyékények, parafából, fából és háncsból készült egyszerű és ékes házi eszközök, mű­vészien font, kü­lönböző formájú kosarak, szaruból faragott dísztár­gyak és különösen két régi, eredeti, Fiatal szárd lány, mesésen szép népviseletben . — Vicc nélkül, mester. Hogyan is­merem föl ezt az embert, és ő ho­gyan talál énrám? — Ne okoskodj, hallgass végig. Először Is, ez az ember már a gumi­csónakról megismer, mert hamarabb érkezik az üdülőbe. Ott azonban több embernek lehet gumicsónakja, éppen ezért... — Szedelőzködj — folytatta Gyem­­bovics. — Hozd rendbe magad, és menjünk el sétálni. Kurtisz az órájára nézett. Már két óra volt. Emma késett. — Nem várunk tovább. Majd ebéde­lünk valahol útközben. Utcáról utcára cipelte Pavelt, mint agy idegenvezető. A fiúnak végül fo­galma sem volt róla, hol akarta Kur­tisz megmutatni őt Leonyid Krugnak, hol történt ez az egyoldalú bemutat­kozás. Bebarangolták az egész köz­pontot, kimentek a pályaudvarra, jár­tak a stadionnál, a folyami kikötőnél, a televíziónál, és amikor két órai csa­vargás után beültek egy vendéglőbe, Kurtisz úgy lihegett, mint akit meg­kergettek. Pavel két adagot rendelt magának, és megivott egy üveg sört. Kurtisznak a szíve miatt nem volt szabad innia. Hazafelé menet Kurtisz tovább ma­gyarázott. Pavel magéval viszi a föld- és a vízmintát, s amikor az. a férfi török­méz után fog érdeklődni, átadja neki a mintákat. De a legfontosabb, amit Pavelnek nagyon meg kell jegyeznie, hogy az üdülőben mindvégig enge­delmeskedni tartozik az ismeretlen­nek. minden utasítást köteles végre­hajtani. Márpedig ott előfordulhatnak bonyolultabb dolgok Is, mint a minta­szerzés volt. A mai naptól egészen az elutazásig Pavelnak szigorúan tilos elhagyni a lakást. Kurtisz észrevette, hogy Pavel arcá­ról lassanként eltűnt a gondtalan mo­soly. A komoly fiatalember jobban tetszett az öregnek. Kurtisz felkísérte a lakásra, beszélt Emmával. Mielőtt elment, visszavette Paveltől a lakáskulcsot. Pavel tiltakozott. — Ilyen gyönyörű időben... ^ — Majd a tengernél kipótolod. Megkezdődött a háromhetes zárlat, amely nagyon hasonlított arra az első­re, s Pavel az elején nagyon Izgatott volt. Mit tegyen? Telefonálnia kell, jelenteni mindazt, amit megtudott. De Kurtisz nappal sem mozdul ki a lakás­ból. Az asszony meg mintha sohasem aludna. Persze, ki lehetne lógni, ami­kor Kurtisz nincs itt, az asszony meg a konyhán tesz-vesz. De Emma feltét­lenül elmondaná Kurtisznak. Zarokov gyanút foghat, és megmásíthatja ter­veit. Különben is mi olyat jelenthetne, amit Markov és Szergejev még nem tud? Tisztában kell lenniük minden­nel. Ismerik az üdülés Időpontját. Csak azt nem tudják, hogy az egyiket ő kapta. No, majd megtudják június 12-én. Nincs ebben az egészben semmi félel­metes, hiszen húszadika előtt úgysem történik semmi, és Pavel úgy dön­tött, nem hívja ki maga ellen a sorsot. Pavel megtanította Kurtiszt néhány kártyajátékra, az öreg pedig a pa­sziánsz rejtelmeibe vezette be. Rávette Kurtiszt, hogy mindennap tiozzon újságot, mindenfélét, amilyen csak kapható. Azzal érvelt, hogy mér az is örömet jelent neki, ha az újsá­gok lapjain olvashat a különféle vá­rosokról, amelyekben sajnos nem for­dulhat meg. Olykor hosszú cikkeket olvasott fel Kurtisznak. Néha gyakorolt: szétterítette a pad­lón és a kerékpárpumpával felfújta a gumicsónakot. Alaposan megdolgozott vele. Egyik alkalommal kijelentette, hogy a régi súlyozó, amelyet még akkor vett, amikor a pékségben dolgozott, már nem felel meg neki. Vegyen Kur­tisz a sportboltban másikat. Kurtisz szuszogva hozta az új más­fél pudos súlyozót. A jó ég tudja, ho­gyan cipelte fel a harmadik emelet­re, de szidta a fiút, mint a bokrot. Pavel nem nagyon unatkozott. Az öreg sokkal nehezebben bírta a zárla­tot. Egyszer azonban mindennek vége. Június 11-én Kurtisz elhozta a vonat­jegyet. Június 12-én reggel Pavel kis bő­rönddel a kezében, hátán a viaszkos­­vászonba csomagolt gumicsónakkal leszállt N. állomáson a vonatról, és a napfényben hunyorogva — a három hét alatt elszokott tőle — kilépett az állomás előtti térre. Egy óra múlva autóbusszal meg­érkezett a „Fenyőillat“ üdülőbe. (Folytatjuk.1) barokkosán gazdag, alakos plasztiká­val ékített váza figyelemreméltó. A sudártermetű, sötétszemű s hajú, erőteljes szerdák fáradhatatlanul űzik tovább elődeik foglalkozását. De a földet szakszerűen művelik már, van öntözőrendszerük, korszerű üveghá­zaik. Muflonjaik gyapját feldolgozzák. Kitűnő bort termelnek, sajtjaik Is­mertek a világpiacon. A modern energetikai központok fellendítik az ipart. Gazdagok szén- és érclelőhe­lyeik. Egyre szaporodnak a gyárak, az új technológia megváltoztatja a sziget arculatát. A kikötőkben nagy hajók horgonyoznak. Hatalmas daruk Izmos acélkarjai emelik ki belőlük, vagy rakják be a különböző árukat. A falvakban az ósdi kőfallal elkerített udvarokban alacsony házikók húzód­nak meg. De a városok újvonalú épü­letei között gépkocsik robognak. S az idegenforgalom fokozódik, mert a re­gényes táj és a sajátos emlékek vonz­zák a turistákat. Két régi egyetemük is van. Az egyik Sassariban működik a 16. század óta. A Cagliari főiskola 1606 óta áll fönn, s a tudomány különböző ágaiban ké­pezi a fiatalokat. Szardíniához több híres ember neve fűződik, így Gari­baldié, a múlt századi szabadságmoz­galmak hőséé is, kinek sírja a sziget északkeleti részén van. — Antonio Gramsci 1891-ben született egy kis szárd községben, Alesben. Togliatti­val együtt végezte a középiskolát Cag­­liariban, majd ösztöndíjjal kerültek mindketten a torinói egyetemre. Gramsci az Irodalom felé is érdek­lődéssel fordult és az újságírás is vonzotta. Majd tevékeny részt vett a politikában, 1917—1919 között a munkásmozgalomban Is. 1921-ben az Olasz Kommunista Párt megalapításá­ban jelentős szerepe van. 1922 és 1924 közt a Szovjetunióban élt. Haza­térte után képviselőnek választják meg az olasz parlamentbe. Szenvedé­lyesen harcolt a gyűlölt fasizmus el­len, ezért 1927-ben húsz évi börtönre ítélik. 1937-ben agyongyötörtén szaba­dul, mig ugyanezen évben belehal sú­lyos betegségébe. A felvlrradó szabad­ság Idején jelennek meg a börtönből írt Levelek című szívettépő írásai, a Történelmi materializmus, és a Nem­zet újjászületése. Gramsci a szárdok nagy példaképe. Tovább buzdítja né­pét az újjáépítésre, egy igazságos és békés világ megteremtésében való munkáskodásra. Bárkány Jenbné Madách-napok Losoncon Sok-sok akadály ellenére az idén is sor került a losonci Ma­dách Napok megrendezésére. Ok­tóber 27-én délelőtt kezdődött Fü­leken a könyvkiállítással, s író­­olvasó találkozóval. Majd még ugyanazon a napon folytatódott Losoncon, ahol a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfor­dulójáról is megemlékeztek. Síin­ké Sándor tartott előadást „A Szovjetunió 50 éve“ címmel. Este a losonci Korunk irodalmi színpad kettős műsort adott: az első rész­ben „Beszélgetés a Forradalom­mal“ elmen válogatást adott a mo­dern szovjet lírából, a másik részt „Szembe, ha szeretsz“ címen a ma­gyar népköltészet szerelmes ver­seiből összeállított műsor alkotta. Másnap B e k e Sándor rendező az irodalmi színpadok dramatur­giájáról tartott előadást, amelyen a járás CSEMADOK-szervezeteinek rendezői és kulturális előadói is részt vettek. Utána az idei Ma­­dách-díjas írók — Bábi, Duba és Monoszlói (sajnos, Fábry Zoltán nem vehetett részt az ün­nepségen) mutatkoztak be. A Ma­­dách-dljas írók könyveiből rende­zett kiállításon az említett írók dedikálták könyveiket. Az író­­olvasó találkozó után B a c s k a y Béla fiatal akadémikus, festőmű­vész (a járás szülöttje) első ön­álló kiállítását Szabó Gyula ér­demes festőművész nyitotta meg. Este pedig az ipolysági és a rima­­szombati irodalmi színpadok mu­tatkoztak be Losonc közönségének. A Madách-napok vasárnap Alsó­­sztregován érnek véget. Reggel autóbuszok szállítják a tanuló­­ifjűságot s az érdeklődő felnőtte­két a világhírű író ás költő szülő­falujába, ahol ünnepség kereté­ben megkoszorúzzák sírját és em­lékművét, majd az ünnepi beszéd után a Madách kastély és múzeum megtekintésével érnek véget az idei Madách-napok. SÓLYOM L. Három nagy lehetőség!!! Karácsonyi könyvakció Rendezi: a TÁTRÁN Magyar Üzeme és a BRAT1SLAVAI MAGYAR KÖNYVESBOLT I. lehetőség: A sorsolásban mindenki részt vesz, aki az ajánlott könyvek közül legalább 30 korona értékűt megrendel és átvesz. 1. dij: karóra 2—3. díj: ajándékkosár, 4—10. díj: híres festők bekeretezett színes reprodukciói 11—15. díj kerámiai dísztárgyak II. lehetőség: Aki az MKBK, vagy a VBK könyvei közül rendel legalább 30 korona értékben, az említett sorsoláson kívül részt vesz a* Magyar Könyvbarátok Köre és a Versbarátok Köre külön sorsolásában Is! A különsorsolás díjai: 1. díj 4 személyes kávéfőző készlet 2—5. díj 8 kötetes könyvkollekciő 6—10. díj 4 kötetes könyvkollekció 11—15. díj 3 kötetes könyvkollekciő III. lehetőség: Azok, akik kitöltik a belépési nyilatkozatot és tagjai lesznek a Magyar Könyvbarátok, vagy Versbarátok Körének, a rendelt könyveket már most az olcsóbb, tagsági áron vehetik át. A nyeremények nyilvános sorsolása december 19-én lesz a Szabad Földműves szerkesztőségében, Bratislava, Suvorovova 16. A nyertesek névsorát a lap december 23-i, karácsonyi számában közöljük. MEGRENDELÉS A rendeléseket a következő címre küldjék: Magyar Könyvesbolt, Bratislava, Michalská, ö. fi. Utánvéttel az alább feltüntetett könyveket rendelem Önöktől: Szépirodalmi művek: ... db Bednár: Kőkalitka..................................................28.— korona. Bednár novellái az életből merítik témájukat és bátor szókimondással rámutatnak a hiányokra és küzdenek az igazságért. ... db Berkesi: Játék a tisztességgel............................. 23.50 korona. Jutka, a regény főhőse elsőszemélyben mondja el fiatal életét, kőt eze­relmének történetét. ... db Gál: Arcnélkült szobrok....................................10.— korona. A fiatal szlovákiai magyar Íré versei egy kibontakozó szebb jövő képeit idézik. Szemérmes fékentartott szenvedélyével szél a szerelemről. ... db Gárdonyi: Láthatatlan ember............................. 20.50 korona. A szép szerelmi regény hátterébne a hun birodalom tündöklését és bu­kását is ábrázolja. . r: db Hasek: Az ibolyakék menykő.............................17.50 korona. Pit író neve egybeforrott a Svejk fogalmával. Az ibolyakék menykő gyűjtemény és ízelítő a humorista és szattrista HaSek életművéből. ... db Chrobák: A bajkeverő...........................................10.— korona. A kis mestermű alapeszméje, hogy az igazságtalanságot csak szeretettel és jósággal lehet legyőzni. ... db Jókai: Kárpáthy Zoltán....................................17.— korona. Jókainak egyik legnagyobb sikert elért műve; filmváltozatát nemrég nálunk is bemutatták. ... db Jókai: Enyém, tied, övé........................................... 27.50 korona. Jókai ebben a regényében aranyéhes kortársait pellengérezi ki. Lelep­lezi a bazafiság és igazság Jelszava mögött rejlő aljas üzérkedéseket. ... db Kríí: Nagypuszta..................................................19.50 korona. • Egy áldozatkész, céltudatos fiatalember otthagyja katonatiszti pályáját, hogy szülőfalujában minden személyi igényről lemondva, hozzálásson annak bajai orvoslásához ... db Lehoczky: Foltok a napon ....................................12.10 korona. Megtörtént bírósági esetek, szinte szuggesztív erejű javítani akarással festett képeket tár az olvasó elé Lehoczky Teréz. Bátor, merész kiállású könyv, melynek célja a jő, a helyes út megmutatása. ... db Móra: Aranykoporső...........................................33.— korona. A regény Móra egyik legsikerültebb, legnépszerűbb alkotása, mely az utolsó keresztényüldözések és a római birodalom hanyatlásának idején játszódik 1© ... db North: Hosszú fehér felhő..................................11.— korona. Érdekes szórakoztató útikönyv, melynek megírásához az írónőt Üj Zé­­land és népe iránti szeretete ösztönözte. A könyv számos eredeti fény­képfelvételt tartalmaz. ... db Ondrejov: A földön a te csillagod .... 16.60 korona. A primitív ember, a hegyek fia a maga módján áll szembe a világgal, de egészséges életösztöne mindig megérzi, hol a helye. Lapin Jergus híres betyár életútjának utolsó fejezetéről szól ez a regény. ... db Petőfi: összes költeményei....................................41.— korona. Ez a verseskötet már hosszabb ideje hiányzott a könyvpiacon. Üjabb kiadása nélkülözhetetlen minden családban, ahol diák van és ahol sze­retik Petőfi örökszép verseit. •. . . db Poe: Rejtelmes történetek.................................... 22.50 korona. Poe novellagyűjteménye matematikai logikával megszerkesztett detek­­tívtörténeteket, tudományos-fantasztikus történeteket és hajmeresztő rémhistóriákat tartalmaz. ... db Rejtő—Howard: A csontbrigád ... . 22.50 korona. Az izgalmas, mindvégig lebilincselő regény egy Idegenlégió haláltáborá­ban játszódik le. Rejtő Jenő a megrendítő és egyben kalandos történetek leírásánál mély humanizmusáról ad tanúságot. * ... db Szmelev—Vosztokov: Az ügynök utolsó tévedése 7.50 korona. Jól szerkesztett, izgalmas, cselekménydús kémtörténet, amely mindvégig leköti és szórakoztatja az olvasót. ... db Szomory: Az irgalom hegyén.............................23.— korona. Szomory mesteri kézzel bogozza hősei sorsát, tragédiáikat, összeütkö­zéseiket, avagy megbékéléseiket a világgal. Kisregényeit mély emberi érzés füti át és szimpátiája a kisemberé, a megalázottaké és megszo­­moritottaké. ... db Tazky: Csupa jő katona....................................33.— korona. A regény főhőse MatuS, egy minden csalafintaságtól mentes, egyszerű, igazszívű alig 20 éves fiatalember. Ennek ellenére jól látja, ami a fron­ton és a hátországban történik, de egyben elég szilárd az embersége, hogy romlatlan maradjon. VERSBARÄTOK KÖRE . . . db Bábi Tibor: A forrás éneke....................................8.— korona. Élmény, gondolat és érzés ihlette ezeket a verseket, melyeket az érett költő biztonságával formált meg. . . . db Dylan: Válogatott versek....................................17.50 korona. A híres angol költő finomművű válogatott versei elsőízben jelennek meg magyar kiadásban. A költő napjaink hangján szólal meg az embe­riség örökké aktuális problémáiról. . . . db Szép versek 1965 ........ 19.50 koronái Az 1965-ben magyar nyelven írt eredeti versek közül tartalmazza ez a válogatás a legjellegzetesebbeket és a legszebbeket. . . . db Tóth: Ketten................................................................7.— korona. A tehetséges fiatal költő kötetének központi motívuma a házastársi szerelem Intim, finom, halkszavú versei egyaránt szólnak a fiatalokhoz, és a szívükben fiatalnak maradt idősebbekhez is. Alulírott jelentkezek a Versbarátok Köre tagjának és kérem, küldjék el címemre a VBK rendelőlapját. A Földközi tenger kék hullámai fogják körül a szigetet, Szardíniát, melyet 180 km választ el az olasz csizmától. Múltja harciasán mozgal­mas. A régi rómaiak nagynehezen hó­dították meg. A középkorban meg­őrizte függetlenségét, később néhány évszázadra a spanyolok igázták le. Majd a különböző népi megmozdulá­sok után a fasizmus szörnyűségei el­len harcol. 1948 óta az olasz köztár­saságon belül önkormányzattal ren­delkezik. A damkoratikus rendszerben a szárdok szépen haladnak a gazda­sági és szociális fejlődés útján. Me­rész Ívelésű sziklák, magas hegyek emelkednek a lombos erdők, színes mezők és szubtrőpikus növényzettel tarkított szigeten, ahol közel másfél millió szabadságszerető ember él. En­nek a kis népnek sajátos ősi kultúrá­­iávaf, mai, jövőt építő életével ismer­. ............................................................... « sajátkezű aláírás. RENDELÖSZELVÉNY SORSOLÁSI SZELVÉNY Név: ..................................................Név: ............................................... Lakhely:.................................... . .Lakhely:.............................................. Utca, hsz: .........................................Utca, hsz: ......................................... Járás: ..................................................Járás: ..................................................

Next

/
Oldalképek
Tartalom