Szabad Földműves, 1967. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1967-08-12 / 32. szám
Az utóbbi időkben a tojóhibridek tartása a háztáji gazdaságokban rohamosan terjed. Ezek kiváló tojástermelők, ennek ellenére panasz és eredménytelenség tapasztalható tartásukkal kapcsolatosan. Ha keressük ezek okait, mindig valamilyen mulasztásra bukkanunk. Ilyenek az elhelyezés, a takarmányozás, a gondozás és az állategészségügy körül egyaránt mutatkoznak. Joggal mondhatná bárki, hogy eddig is tartottak háztáji baromfit, de azzal nem kellett annyit bíbelődni! Fele baj sem volt vele! Ez igaz is, de azt se felejtsük el, hogy a könnyű hibridek (Shaver, Nic-Chick stb.) évente 240—260 tojást termelnek, az udvaros baromfiak tojástermelése viszont éppen csak hogy eléri vagy meghaladja a 100-at. Ez pedig nagy különbség! Természetesen az ilyen nagy teljesítményre kitenyésztett baromfi igényesebb nemcsak a takarmányozásra, hanem az elhelyezésre, gondozásra, de különösen az állategészségügyi szabályok betartására. Ezeket a hibrideket az ún. „zárt-tartás“ra tenyésztették ki. Ilyen körülmények között — szinte feltétel nélkül — megvédhetők a ragályoktól. Egyébként is sokkal érzékenyebbek ama fertőzések (nátha, himlő stb.) iránt, amelyeket az udvaros baromfi baj nélkül vészel át, vagy talán azokban meg 3em betegszik. E hibák a következők: 1. Egyik leggyakoribb, hogy a tojóházban zsúfoltan, nagyobb létszámú állományt akarnak tartani, mint amennyit annak légtere, szellőzési adottságai megengednek. Általában négyzetméterenként 4—5 tyűkot helyezhetünk el, attól függően, hogy milyen nagy az istálló légtere, vagyis milyen magas a belseje, valamint a szellőzése mennyire megoldott. Egy tyúkra 0,5—0,6 m3 istállólégteret célszerű számítani. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a 2,8— 3,0 m belső magasságú istállóban msenként 5 tyúk helyezhető el. Ha az istálló alacsonyabb, s különösen a szellőztetése is nehézkes, inkább -kevesebb tyúkot, tartsunk abban. Enélkül gyakoriak lesznek a légzőszervi megbetegedések (nátha), amelyek a termelés csökkenését és ezen túlmenően elhullásokat is okozhatnak. Természetesen ventillátorral, sőt télen fűtéssel ezen a bajon hathatósan segíthetünk. 2. Gyakori hibaforrás, hogy nem biztosítanak elegendő hosszú és megfelelő kiképzésű etető és itatóvályút, így az állomány csak tülekedés árán juthat a takarmányhoz és a vízhez. Ez a termelés kiesését, ezen túlmenően a takarmány kiszórását és a víz szétlocsolását okozza. Ügy méretezzük tehát a vályúkat, hogy tyúkonként szárazdarás etetés esetében 7 cm, nedves etetéséhez pedig 10 cm vályúhosszúság jusson. Ahol kör alakú önete-2 ÉM Ä hibridek tartásának leggyakoribb hibái Nyári fnrróságban jól érzik magukat a jércék az erdőmenti vándortanyán nak, mert ezúton könnyen hurcolhatjuk be a fertőzést. 7. A kifogástalan gondozás a szelíd bánásmód hiánya is gyakori hibaforrás lehet. A könnyű hibridek félénkek, s különösen idegenek iránt bizalmatlanok. Mindig ugyanazon a személy — lehetőleg ugyanabból az irányból — és egyforma ruházatban (munkaköpenyben), zaj nélkül lépjen be az ólba, s amikor már bent van, a megszokott hangon szólítsa az állatokat. így azok nyugodtak maradnak, gondozójukat megszokják, sem magukat, sem társaikat nem törik, s termeié sük így nem szenved hátrányt. Rendkívül fontos a jó takarmányellátás, és a folyamatos (télen nem túl hideg, nyáron aem meleg) vízellátás, valamint az ólak tisztogatása. A baromfi 3—4-szer annyi vizet iszik, mint amennyi súlyt száraztakarmányból elfogyaszt. Különösen nyáron, nagy melegben a termelés igen súlyos csökkenését és az állomány megvedlését okozhatja a tökéletlen vízellátás vagy a vízhiány. Általában tyúkonként naponta V4 liter vizet számítsunk. Természetesen ez 200—300 tyúk esetében már tekintélyes mennyiség, s kézzel, vödrözve behordani nem könnyű dolog. A vízvezetékre kapcsolt vagy házilag készített tartállyal rendelkező önitató ezért nagy könnyebbség. 8. Végül az állategészségügyi szabályok és különösen a megelőzés (prevenció) betartásának fontosságára kell felhívni a figyelmet. Ha egészséges állományt ólazunk be, s azt kedvező körülmények között tartjuk, valamint feltétel nélkül megvédjük a ragályok és élősködők behurcolásától, kevés gondunk lesz a betegségekkel. Tegyünk meg mindent a kifogástalan állategészségügy biztosítása érdekében. Dr. Molnár László miképpen sem juthatnak. Vészszel fertőzött területeken azonban még ennek használata is kockázatos! 5. A világításnak sokan nem tulajdonítanak különös jelentőséget. Ez főként télen elengedhetetlen, amikor igen rövidek a napok. Ködös, homályos időkben a tyúkok m^ nap közben sem szívesed mozognak, könnyen elülnek, tehát nem táplálkozhatnak eleget, így nem is termelnek. A hibridtyúkok — beleszámítva a nappali fényt is — a beólazástól kezdve napi 16 órás megvilágítást igényelnek, amelyet hetente 20—20 perccel — egészen napi 20 óráig — szoktak növelni. A fény két irányú hatása meghosszabbítja a tyúk „munkanapiját, tehát több idő jut az evésre, ivásra, az életfunkciók lebonyolítására. A szemen keresztül, másrészt az agyalapi mirigyre is hat, amely a tojástermeléshez nélkülözhetetlen hormon működését irányítja. Ősszel ez is egyik oka annak, hogy a rövidülő napokkal együtt az udvaros baromfi tojástermelése is egyre csökken, s ugyanakkor végbemegy a vedlés is. 6. Gondoljunk a hibridtojók mész és kavics igényének kielégítésére is. 100 tyúkonként egy-egy db 1 m hosszú, 20—30 cm széles vályúban állandóan tartsunk kagylódarát, vagy apróra zúzott mészkövet, valamint kukoricaszem nagyságú tiszta (mosott) kavicsot. Olyan meszet, kavicsot, amelyhez az udvaros baromfi is hozzájuthatott, ne adjunk hibridtyúkoktőkkel rendelkeznek ott Vs ával kisebb lehet. Az itatóvályúból minden 3 tyúknak jusson 10 cm hely. 3. Sokan panaszkodnak amiatt, hogy a hibridtyúkok nem a fészkekbe, hanem összevissza (az alomba, a trágyaaknára stb.) tojnak, vagy csak egy-egy fészket fognak ki maguknak, és valamennyien ebbe akarnak tojni. Természetesen ennek következtében sok a piszkos, repedt, ' sőt teljesen összetört tojás. Elharapódzik a tojásevés is. Mit tehetünk ezek megszüntetésére? a) Legyen mindig elegendő egyedi (5 tyúkra 1 db) vagy családi (40— 50 tyúkra 1 db) tojófészek. b) A fészkek elosztása olyan legyen, hogy azokhoz a tojóház valamennyi részén a tyúkok könnyen hozzáférjenek. c) Egy, legfeljebb két sorban egymás felett helyezzük el a fészkeket, és az alsó sor legalább 40—50 cm magas legyen. d) Legyen a fészek kényelmes, mindig száraz, puha anyaggal (szénával, gyaluforgáccsal stb.) bélelt. A kigurulós tojófészket a tyúkok kevésbé kedvelik, s egyébként sincs sok jelentősége annak a háztájiban. e) Legyen a fészek félhomályos, e célból könnyű, sötét anyagból függönyt helyezzünk eléje. f) Éjjelre a fészkeket (felhajtható ülőléccel) zárjuk le, így oda nem tudnak beülni. g) A fészkeket a jércék mielőbb ismerjék meg, szokjanak hozzá, hogy tojásrakásuk kezdetén ne legyenek kénytelenek eltojni. 4. Sokan hajlanak arra, hogy a könnyű hibridtyúkokat kiengedjék az udvarra, vagy legalább számukra zárt kifutót is létesítsenek. Vitathatatlan, hogy a jó levegőn, a napfényen, főleg a zsenge füvű zöld kifutón a könnyű hibridek is kiválóan érzik magukat. Arra azonban gondolni kell, hogy ilyen módon a fertőzésnek számtalan lehetősége nyílik (madarak, szél, rovarok stb.). Lakott területeken pedig nem igen van olyan „szűz terület", amelyen vagy annak közelében nem tartottak vagy nem tartanak baromfit. A fertőzés tehát lépten-nyomon veszélyezteti állományunkat. Ha minden áron kénytelenek volnánk (kis légterű férőhely folytán) kifutót is alkalmazni, ún. „napozó-kifutót“-t készítsünk. Ez a kaparótérnél nem nagyobb és feltétlenül szilárd, jól mosható és fertőtleníthető burkolattal rendelkezik, sűrű (csibeháló) szövésű hálóval van — még a tetején is — lekerítve, ahová Idegen állatok sem
