Szabad Földműves, 1967. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)

1967-08-12 / 32. szám

Megvalósult tervek Nagybalogon Legalább tíz éve ostromolják Nagybalog labdarúgói a rimaszombati járás III. osztályának kapuit. Sokévi meddő támadás után végre ezidén eredmé­nyes volt a küzdelem. Igaz, csak sportmásodikként sikerült a feljutás, de így is nagyon értékes, mert nagyon erős, kiegyensúlyozott volt a mezőny. Bár az öröm hullámai már lecsillapodtak, Elek Béla sportköri elnök kéré­sünkre mégis érthető derűvel idézi fel a sikeres bajnoki évadot. — Tavaly olyan nagy mértékű volt körükben az elkeseredés, hogy nagyon 1« aktuális volt a hamleti kérdés: „Lenni vagy nem lenni?“ Szerencsére „lettünk“, illetve maradtunk és most ennek végtelenül örülünk valameny­­nyien. A bajnokság előtt megbeszéltük a legfontosabb teendőket; terveket szőttünk, melyeket nagyjából sikerült is megvalósítanunk. Mégis miben látod a jó szereplés okát? — Több tényezőről kell itt beszélnem. Mindenekelőtt a csapaton belüli jó kollektív szellemről, az egymás iránt való kölcsönös bizalomról és meg­értésről, mely nélkül aligha sikerült volna eredményeket elérni. A múltban sajnos éppen ezek a tényezők akadályozták a továbbfejlődést. Kedvező fordulat állt be az edzések rendszerességét illetően is, s bár ezek még a mai napig nem állnak a kívánatos látogatottsági fokon — kétségtelenül itt is előreléptünk. — Többek között sikerült legyőznünk legnagyobb riválisainkat: Péter­­fala, Dabóca, Szárnya, Bellény, Füge és Beje együttesét is. Vereséget csak két esetben szenvedtünk, ami azt hiszem, a legjobban megmagyarázza egyenletes teljesítményünket. Kik voltak a siker fő részesei? — Elsősorban a csapat. Sokat köszönhetünk a nagy tapasztalattal rendel­kező Csűr Tibornak, aki tavaly visszajött bozzánk, s pályán szellemi igaz­gatója lett csapatunknak. Rajta kívül a fiatal Farkast szeretném még ki­emelni, de a többiek is mind megérdemlik az elismerést. — lyen nagy községről lévén szó — nem tudom, aktuális-e egyáltalán anyagi problémákról beszélni. — Sajnos, nagyonis. Mostohagyerekei vagyunk a helybeli EFSZ-nek, s más szervek se igen támogatnak bennünket. A közeljövőben nincs is ki­látás lényeges javulásra, ez irányban, s így továbbra is csak szurkolóink lelkes csoportjától remélhetünk támogatást, ami azonban kevés lesz a meg­növekedett követelmények kielégítésére. Milyen szereplést várhatunk csapatunktól a felsőbb osztályban? — Szeretnénk jól helytállni a III. osztályban is. Seres Pál tanító a csapat tapasztalt edzője, pedig köztudomásúan az erős edzésmunka híve. játékos­­gárdánkat megfelelőnek tartom ahhoz, hogy felsőbb osztályban is az él­csoportban maradjunk — fejezte be nyilatkozatát Elek Béla. A magunk részéről most mit is fűzhetnénk Elek sporttárs -szavaihoz — mint óhajuk beteljesülésének kívánatét. (ha esi) Sport röviden • A houstoni szövetségi bíróság szeptember 3-ra tűzték ki, s ezen a nem engedélyezte, hogy Cassius Clay Bayern München lesz a Benfica el­egy mérkőzésre Japánba utazzon. lenfele. • Moszkvában a szovjet spartakiád versenyein Leonyid Zsabotyinszkij a szakításban 175,5 kg-os teljesítmény­­nyel világcsúcsot javított. 0 Most egy spanyol kerékpáros. A spanyol hivatásos országúti kerék­párosok most zajló bajnokságában a 72 kilométeres egyenkinti indításos versenyen a huszonhét éves spanyol Uriona bukott. Kórházbaszállítása után néhány érával már meghalt Az ügyet még nem vizsgálták ki hivata­losan, de a legtöbben ebben az eset­ben Is a doppingszerekre gyanakod­nak. 0 Palié — Mazzola ellen. Augusz­tus 25-én New Yorkban csap össze ismét a Santos az Interrel. Az olaszok visszavágásra készülnek, mert tavaly az első mérkőzésükön ugyancsak New Yorkban 4:l-re kikaptak Pelé csapa­tától. 0 Costa Pereira befejezte játékos­pályafutását. A Benfica és a portugál válogatott kapusa, klubja futballlsko­­lájának edzője lesz. Jutalomjátékát 0 Garinchának teljesen hátat for­dított Brazília. Nem akar tudni róla sem a közönség sem a klubok veze­tősége. Nem bocsájtják meg neki, hogy egy énekesnőért otthagyta feleségét és nyolc gyermekét. Legutóbb már ingyen is felajánlotta szolgálatait ré­gi klubjának a Botafogónak, de zárt ajtókra talált. Losonc sportéletének fellendítése és megerősítése volt a cél, amikor 1957- ben egy egyesületben tömörültek Lo­sonc és Apátfalva sportolói és életre hívták a ma 10. évfordulóját ünneplő TSZ Luöenec-Opatová sportszerveze­tet. A célkitűzés szép volt, de sajnos, a várt eredmény elmaradt. A losonci üzemek továbbra is passzív magatar­tást tanúsítottak az új egyesület és célkitűzései iránt. Azután a mártoni gépgyár losonci üzeme alapított új sportszervezetet, a STROJAR LuCe­­nec-et. Bekebelezték a közeli Bolyk község egyesületét, hogy elfoglalják annak helyét a járási bajnokság III. osztályában. Lehet, hogy nekik volt igazuk, amikor városuk sportéletét ilyen formában tették mozgalmasab­bá, színesebbé. A STROJAR az első évben a 2. he­lyen végzett a III. osztályú bajnok­ságban. Az idén azonban 4 pont előnnyel nyerte meg a bajnokságot, s így feljutott a II. osztályba, ahol alaposan felkészülve indul majd az új idényben, hogy a magasabb osz­tályban is becsülettel megállja helyét. A csapattal eleinte Bógyik Zoltán, majd Hucska Rudolf, a TSZ Luőenec „kiöregedett“ játékosa foglalkozott. A sikeres bajnoki év lezárta után Zsélyi Lászlóval, a STROJAR egyik vezetőségi tagjával és az ifjúsági csa­pat edzőjével beszélgettem. 10 SZABAD FÖLDMŰVES 1967. augusztus 12. — Két évi küzdelem után sikerült magasabb osztályba kerülnünk. A Vorlicky Rudolf vezetése alatt álló labdarúgó-szakosztály célja a bajnok­ságban való további helytállás. Ezért az első csapatunkat fiatalokkal erő­sítjük. Az együttes korátlaga 20 év, ami a jövőt illetően igen jó. — Első csapatunk mellett az ifik is kitettek magukért. Megnyerték a járás II. osztályú ifj. bajnokságát, s így felkerültek az I. osztályba, ahol már a TSZ Luőenec fiataljaival játsza­nak egy csoportban. Reméljük, hogy a két helybeli ifjúsági csapat vetél­kedése egészséges szellemben folyik majd. — Életre hívunk most egy B-csapa­­tot is, egyrészt, hogy utánpótlást biz­tosítsunk az A-csapatnak, no meg hogy az ifjúsági csapatból már kike­rülő játékosaink részére is biztosítsuk a sportolás lehetőségeit. — Üzemünkben a labdarúgás mel­lett ma már a röplabdázás is erősen tért hódít, röplabdacsapatunk már az I. osztályban küzd a bajnoki ponto­kért. Megalakult az atlétikai- és asz­talitenisz-szakosztályunk is. Egyre több dolgozónkat érdekli á szertorna is, s ezért rövidesen megszervezzük tornaszakosztályunkat. A nagy gépgyár losonci üzeme szemlátomást épül, fejlődik és egyre több dolgozót foglalkoztat. így jogos az a reményük, hogy sportolóik még sok örömet szereznek a város sport­­kedvelő közönségének, és kedvezően, befolyásolják a város sportéletét. (S. L.) Farsang Endrére, a labdarúgóra még sokan emlékeznek. Az ötvenes évek Újpesti Dózsájában hátvédet játszott, és nem is rosszul. Az­óta természetesen felette sem álltak meg az évek, búcsút mondott az aktív szereplésnek, de nem lett hűtlen a labdarúgáshoz. Régi csapatában neki jutott a szakosztályvezető szerep, és Így jóban-rosszban, állandóan együtt van a lila-fehér gárdával. Bratislavá­­ban, a Devin szállóban hivatalos volt a KK bizottság ülésére, de amíg je­lenlétét a vezérkar nem tartotta fel­tétlenül kívánatosnak, készségesen válaszolt néhány kérdésemre. 0 ön szerint minek köszönheti a Ferencváros hét pontos előnyét az NB I-ben? „Az előző években a zöld-fehérek védelme jobbára az „átjáróházra“ em­lékeztetett. A csatárok igyekezete rendszerint azért ment kárba, mert a hátsó alakzatok nem tudták kellő­képpen megállni a helyüket. Most ez a helyzet lényegesen megváltozott. Páncsics az új idényben olyan remek formába lendült, sorozatban nyújtot­ta a kiváló hátvédteljesítményt, hogy nemcsak a Ferencváros egyik legjobb­ja, hanem hamarosan találkozhatunk nevével a magyar válogatottban is. Mátrai nem akarja engedni, hogy egy­előre eljárjon felette az idő, és di­cséretesen megállja a helyét. A két fedezet: Juhász és Szűcs, hatalmas termetével, erejével szinte betölti a pálya középső részét. Csatár legyen a talpán, aki túl akar rajtuk jutni. Talán csak a jobbhátvéd poszt nem erőssége a zöld-fehéreknek. Novák lassú lett, Horváth tudása pedig nem éri el a többiek színvonalát. Géczi kapus megfelelő. A Ferencváros leg­nagyobb ereje a támadó sorában van. Albert személyében a világ egyik legjobb játékosával rendelkezik, aki ez idén csúcsformába került. Már nem olyan könnyű elkedvetleníteni, küzd és keményebb, mint valaha. In­dításai aranyat érnek, és általában fel tud zárkózni a támadások befe­jezéséhez is. Mellette Varga a leg­nagyobb egyéniség. Sok mindent tud, de a védőfeladat nem a kenyere. Rá­kosi elnyűhetetlen, hihetetlenül nagy a munkabírása, s feltalálja magát a kapu előtt is. Szőke a jobbszélen kez­di beváltani a hozzá fűzött reménye­ket. Katona pedig, aki nem kellett a Honvédben, egyre inkább gyökeret ver a Ferencváros együttesében. Va­lós számítás szerint ezt a bajnoki címet már nem lehet elvenni a buda­pesti zöld-fehérektől. Nem szabad megfeledkeznem egy alapvető és na­gyon fontos tényezőről, Lakat Károly edzőről. A szigorú, nagy teherbírást követelő, de Igazságos szakember nem hazudtolta meg tanári mivoltát és tud bánni a játékosokkal. Elérte azt, hogy nincsenek semmi néven nevezett csoportosulások a csapat tagjai körében, és valóban mindenki mindenkiért küzd.“ 0 Mi az ön véleménye a Magyar­­országún is bevezetett tavasz-őszi rendszerről? „Szerintem elhibázott lépés volt. A legjelentősebb európai küzdelmek­ben szereplésre jogosult csapatok szempontjából kedvezőtlen helyzetet teremt. Hol van megírva, hogy a baj­nokcsapat, amely nagy fölénnyel és A labdarúgó NB I állása 1. Ferencváros 17 15 2 — 43:10 32 2. Újpesti Dézsa 17 11 3 3 47:17 25 3. Vasas 17 11 3 3 32:17 25 4. Győri ETO 17 9 5 3 44:18 23 5. Diósgyőr 17 7 4 8 28:28 18 8. Bp. Honvéd 17 8 4 7 27:26 16 7. Szeged 17 5 8 8 18:34 16 8. Dunaújváros 17 5 5 7 21:25 15 8. Tatabánya 17 3 8 8 21:24 14 10. Pécsi Dózsa 18 4 8 8 18:13 14 11. Salgótarján 17 8 2 9 23:34 14 12. MTK 17 3 7 7 19:26 13 13. Komló 18 5 3 8 22:37 13 14. Csepel 17 3 7 7 14:26 13 15. Szombathely 17 4 2 11 19:40 10 18. Eger 17 2 5 10 15:28 9 űz a kép a magyar labdarúgás néhány ismert egyéniségét mutatja be. Bal­ról: Rákosi,. Bene, mögötte kissé takarva Géléi, az őszhajú Baróti (volt szövetségi kapitány), jobbról pedig Sóvári. formában végzi be késő ősszel a bajnoki küzdelmeket, majdcsaknem háromnegyed évvel később ugyan­olyan ütőképes állapotban küzdhet a zöld gyepen a BEK-ben, a KEK-ben, vagy a VVK-ban? Ráadásul akár Így, akár úgy, bármelyik csapatunkra* vár is komoly kunafeladat koratavasszal, a bajnoki idény tavaszi rajtja előtt vagy közvetlen az után, nincsenek olyan formában, hogy a téli pihenőt a kedvezőbb időjárásviszonyok jóvol­tából nem ismerő nyugati ellenféllel szemben a siker reményében vehesse fel a küzdelmet.“ 0 Mi a helyzet az Újpesti Dózsá­ban? „A mi erősségünk is a csatársor, amelyhez fogható egykönnyen nem akad. Dunai II. és Bene gólképessége nagy érték. Helyzetbe általában Gö­­röcs hozza őket, de Fazekas és Zám­­bó is oroszlánrészt vállalt az előké­szítésből és a végrehajtásból is. — A szövetségi kapitányt sem hagyja hide­gen Dunai II. gólképessége. Tudja mind Benéről, mind Dunairól, hogy a védekező feladat nem a kenyerük, de a kapu előtt minden idegszálukkal gólra törnek. — Illovszky még egy­két lehetőséget akar adni Vargának, de ha a várt eredmény elmarad, Mol­nár, Bene, Albert, Dunai, Farkas ösz­­szetételű válogatott csatársor követ­kezik. Baróti Lajos, akiből sokat ki­vett a 9 esztendő szövetségi kapitá­­nyoskodása, szívvel-lélekkel foglalko­zik együttesünkkel, és legújabban a nagyon technikás Kuharszkival sze­retné megoldatni az egyik középpá­lyás szerepét. Sajnos, védelmünkben csak Káposzta, a valóban nagy klasz­­szis, a többiek még elég gyakran za­varba jönnek. Az Újpesti Dózsában több van, mint amit a bajnoki idény­ben általában mutat. Ezt bizonyítja az is, hogy rengeteg kecsegtető meg­hívásunk van, amelyeknek sajnos, a zsúfolt hazai műsor miatt nem tehe­tünk eleget. Az Internazionale Milá­nót fűti a vágy, hogy visszavághasson azért a vereségért, amelyet tavaly ősszel barátságos mérkőzésen tőlünk szenvedett, és játékunkért hajlandó 5000 dollárnál többet is adni. Ugyan­csak vár ránk az AC Milano, az FC Köln, az Anderlecht, hogy csak hirte-« lenjében a legnevesebbeket említsem. Persze, a meghívásban mindenütt, más-más nyelven a következőket ol­vashatjuk: Szerepelnie kell Benének, Dunainak, Káposztának, Göröcsnek, Szentmihályinak ... A KK-ban a dön­tőig nagyszerűen helyt álltunk, és remélem, hogy ezúttal az Újpesti Dó­zsa nevét vésik a nagyon értékes, a nagyszerű múltra visszatekintő ser­legre.“ ZALA JÓZSEF ERESZTR EJTVÉN Y FÄBRY ZOLTÁN VÍZSZINTES: 1. Fábry Zoltán szü­letésének 70. év­fordulója alkalmá­ból idézzük egyik mondását, folytat­va a függőleges 9. és 14. sorban. 9'. Tál peremei. 10. Lom ikerszava. 11. Ünnepi lakoma. 12. Határmenti város Csehországban. 13. Becézett Ilona. 15. Omladék. 17. Ve­lence híres tengeri strandja. 19. ...és bűnhődés, Doszto­jevszkij ismert re­génye. 21. Kedves — szlovákul (nő­nem.). 23. Idegen férfinév. 24............. Moszkvától, Azsa­­jev regénye. 26. Nagyobb edény. 27. Európai Bajnoksá­gok. 29. Kerti nö­vény. 31. Táj pe­remei. 32. Szovjet sakk-mester, exvi­­lágbajnok. 34. Szegecs. 35. Erna Olga. 37. Shakespeare Hamlet monológjá­nak egyik szava. 40. Láb szélei. 41. Hiányos brós. 43. Széna — szlovákul (fon.). 44. Fogoly. 45. Szülésznő. 46. Német hivatal (AMT). 47. Görög betű. 48. Békaporonty. 52. Indulatszó. 53. Növény. 55. Düledező épület. 56. Asz­­szonynév végződés. 57. Járat. 59. Vá­ros Jugoszláviában. 60. Sír. 62. Atlasz fele. 63. A. L. 65. Sportol. 66. Tartó. FÜGGŐLEGES: 1. Rangjelzőszócska. 2. Vágószerszám. 3. Üt — Rómában. 4. Fél ember. 5. Hangtalan séta. 6. Jókai személyneve. 7. Hegycsúcs. 8. Igen — Moszkvában. 9. A vízszintes 1. folytatása. 13. Helyhatározó. 14. A függőleges 9. folytatása. 16. Kérdő­szó. 18. Bió betűi felcserélve. 19. Éj­jeli mulatóhely. 20. Idegen tagadás. 22. Szemével észlel. 25. Ipari növény. 28. Vízben él. 30. Gyötrelem. 33. Lop­va figyel. 36. Folyó a Dunántúlon — névelővel. 38. NZA. 39...........nátus, diákotthon. 40. Régi súlymérték. 42. A függőleges 18. betűi. 44. Mező. 47. 1848-as szabadsághős, tábornok. 49. Magyaros felsőruha. 51. Haza. 53. Sportegyüttes. 54. Ady Endre btog­­ramja. 56. Színvonal. 58. Tudomány. 59. N. I. T. 61. Időszámításunk előtt röv. 64. Római ötvenegy. Beküldendő a vízszintes 1., függő­leges 9. és 14. számú sorok megfej­tése. A SZABAD FÖLDMŰVES 30. számé­ban közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: „A nők haragja ritkán kerül annyiba a férfinak, mint a bo­csánata“. Könyvjutalomban részesülnek: Ferjentslk Anna, Őgyalla, Mizser Ferenc, Fülek, Szabó Pál, Jányok, Varga Ella, Komárno, Schmidt Lenke, Modrany. így látja a vetélytárs A közösség látja hasznát az egészséges vetélkedésnek

Next

/
Oldalképek
Tartalom