Szabad Földműves, 1967. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)

1967-08-05 / 31. szám

A művelődés fáklya vivői Aki figyelemmel kiséri a palástiak kulturális tevékenységét, művelődésre törekvését, az lépten-nyomon a fejlő­dés grafikonjának felfelé Íveléséről győződhet meg. Főleg az utóbbi négy esztendő hozott szembetűnő eredmé­nyeket. Minek tudható be ez a törés nél­küli előrehaladás? Mindenekelőtt an­nak, hogy áldozatkész, lelkes embe­rek kezében összpontosul az irányító­szervező munka, amit szívvel-lélekkel végeznek, a lakósság közmegelégedé­sére. Példamutatásuk sok-sok olyan követőre talál, aki önként vállal részt a feladatok teljesítéséből. Elsőként hadd szóljunk a színjátszó gárdáról. A NAGY SIKER Közkívánatra egy héttel később meg­ismételték az előadást. A sikeres előadások jóhíre eljutott a környező falvakba is. Elsőként az ipolynagyfalusiak érdeklődtek, a fel­lépést illetőleg. Remélhető, hogy a lelkes szereplőgárda másutt is becsü­lettel helytáll a ’.világot jelentő desz­kákon“, s méltó elismerést vív ki, akárcsak odahaza. MOZGALMAS KLUBÉLET A színjátszó tevékenység csak egy csekély részét képezi a négy évvel ezelőtt megalakult szövetkezeti klub­nak. Emellett a művelődés elősegí­tésének számos eszköze megtalálható itt. Legszámottevőbb: a kétezer kötetes könyvtár, amelyet Vészeli Mihály gondjaira bíztak, jó munkájáról ta­núskodik, hogy hetente mintegy 40— 50 könyvet kölcsönöznek ki a betű rajongói. A legaktívabb könyvkölcsön­zők sorába tartozik Antal János, a szövetkezet építőcsoportjának tagja, Kiss László, Cibulya Ilona, Csárdás •Mária és mások. A klub hetente 48 órán át található nyitva. Vezetője, Oroszlány József, aki elmondotta, hogy főleg esténként népesedik be a klubhelyiség. Három sakkfelszerelés, billiárd, gramorádló, könyv, újság, 6 tagú saját zenekar szórakoztatja a fiatalokat, idősebbe­ket egyaránt. Az irodalmi kört, amely főleg a téli időszakban tevékenyke­dik, Pál Sándor iskolaigazgató vezeti. Főleg hazai ( cseh, szlovák és ma­gyar) szerzők műveit tűzik műsorra az irodalmi estéken. Az előadássoro­zat (egészségügyi, politikai stb.) ugyancsak sok érdeklődőt vonz, főleg télidőben. A 16 mm-es filmfelvevőgépükkel a szövetkezet, s a falu életének jelen­tősebb eseményeit örökítik meg. A jő színdarabok tömegvonzó, szó­rakoztatva nevelő hatása minden két­séget, mellébeszélést kizár. Ennek tu­datában láttak hozzá a palástiak a János vitéz című daljáték betanulá­sához. A rendezés munkája sok gonddal Jár. Éppen ezért szokatlan megoldás­hoz folyamodtak: a gond súlyát négy felé osztották, hogy ne terheljen egy embert. A négy rendező — Vészeli Mihály, Oroszlány József, Löki János, Fritz József — fáradozása nem volt hiábavaló. Július 23-án — tehát a nyár kellős közepén — nagy siker­rel mutatták be az operettet. A hely­beli szabadtéri színház nézőterén mintegy ezer fő szorongott, s taps­viharok jelezték a tetszést. Kovács Mária a mostoha, Krizsan József a falu csősze szerepében nyúj­tott kitűnő alakítást; kitűnt még Varga Magda Iluskája, Antal Károly francia királya, az ipolysági Varga István János vitéz-e, s a többi sze­replő is tudása legjavát adta. A kísérőzenét nagy hozzáértéssel Marci Gyula zenekara szolgáltatta. A négy rendező a szabadtéri színpadon radjon továbbra is Kurtisz, de más­kor legyen óvatosabb. — Tanultam ebből az esetből — mondta Kurtisz — Most lássunk mun kához. Add ide az igazolványodat. Pavel elővette a szék támlájára do bott kabátból a saját, elnyűtt szemé lyi igazolványát. — Tessék. — Miért idegen név van ide beír va? — kérdezte Kurtisz. — Te Matve­­jev vagy, itt meg ... — Az igazi nevem most teljesen felesleges. Ezt pedig úgy kölcsönöz­tem. — De hogy kerül ide a te fényké­ped? — Van már tapasztalatom. Igaz, akkor egy kicsit fiatalabb voltam — magyarázta Pavel. — Egészen jó — mondta Kurtisz. — De most ezt elveszem. — Tessék! — egyezett bele készsé­gesen Pavel. Kurtisz komoly képpel folytatta. — Nesze, itt egy másik. A mai nap­tól Kornyejev a neved. — Legyen Kornyejev. — Pavel át­vette az igazolványt. — Kurtisz az asztalra tett egy pa­pírcsíkot. — Holnapután elmész erre a cím­re, a személyzeti osztályra. Bármilyen munkát javasolnak, fogadd el. Bizto­san tudom, hogy van náluk felvétel. Az asztalra került egy munkakönyv is. — Tedd el. Jól jegyezz meg minden adatot, mert a végén belezavarodsz. Pavel összevonta a szemöldökét. — Élmunkást akarsz belőlem fa­ragni? Én szakképzett tolva] vagyok, mester, nekem nem szabad dolgozni! — Értsd meg, hogy muszáj. Illegá­lisan sokáig nem élhetsz. De ne nyug­talankodj, lesz dolgod. Pavel tanulmányozni kezdte a mun­kakönyvét, és egyre savanyúbb képet vágott. — Szép kis élete volt ennek a Kor­­nyejevnek .. fűtő, kocsikísérő, segéd­munkás. Nem tudtak már valami job­bat kitalálni? — Te magad mondtad, hogy nem szoktad a munkát. Mihez értesz? — Valamikor csakugyan jó rádió­­műszerész voltam. — Valamikor! — Kurtisz grimaszt vágott. — Ne vitatkozz, okvetlenül helyezkedj el és dolgozz! Pavel a személyi igazolványt vette kézbe, és lapozgatni kezdte: — Ide vagyok bejelentve? — Igen. — Akkor szóljon az öreglánynak, hogy ne úgy nézzen rám, mint ka­tona a tetűre. Hisz törvényesen, be­jelentve lakom itt. — Ne feledd el, hogy unokaöccse vagy. Minszkből költöztél ide ... Ogy gondolom, hogy az unokaöccsével másként fog bánni. — Kimehetek az utcára? — Természetesen! Pavel felöltözködött, kinyitotta a szomszéd szoba ajtaját, és vidáman bekiáltott. „Jónapot, nénikém!“ Az­tán búcsút intett Kurtisznak, és ki­szaladt a lakásból. Gyembovics az asszonyt szólította. — Gyere, ülj le. Mi újság? — Mi lenne? — kérdezte vissza szárazon az asszony. — Mondtam már ... Nagyon kíváncsi fiatalember, az egész lakást átkutatta. Akármit leteszek, mindent megnéz. Megtalálta az aranyérméket is. Egyet el Is vitt... Ellopott tőlem harminc rubelt... El­felejtettem bezárni az ajtót — rögtön kiszökött... Részegen tért vissza. Gazember. — Ez biztos — felelte elgondolkoz­va Gyembovics. — Rólam nem kérde­zett? — Nem. — No, jól van. Most a rokonod A bejelentést elintéztem. A holmiját átnézted? — Nem. — Át kell nézni. — Nem volt rá alkalmam. Egyik éjszaka bementem, de nem mertem, mert nagyon ébren alszik. — Ügyeskedni kell — mondta Gyem­bovics. Egy tasakból kivett egy fehér tablettát. — Törd össze, és szórd bele a vodkájába. (Folytatjuk) Hiányosságként említhető, hogy a faliújság nehezen indult be, nem eléggé rugalmas... Az sem megold­hatatlan, hogy a klubot látogatók a kocsma helyett helyben kapják meg a szeszmentes frissítő italokat, hiszen a községnek saját szikvízüzeme van. AMI MÉG EMLÍTÉSRE ÉRDEMES Újdonságnak könyvelhető el az anyagi érdekeltség, ami a betanult színdarabok előadását illeti. Ez a szereplőgárdát serkentő forma abból áll, hogy a színdarabok bevételeinek összegét a szövetkezet kulturális alapjából 30 százalékkal megtoldja. A klub tevékenységét a szövetke­zet irányítja a klubvezetőség és a he­lyi nemzeti bizottság illetékesei által közösen összehangolt működési terv alapján. A klub nem zárkózik el a szövetkezeten kívüliektől sem, be­vonja őket is munkájába, ami csak helyeselhető. Az egész köszég lakós­­ságának bizalmát élvező szövetkezeti klub így még eredményesebb munkát végezhet. N. Kovács István Ú| szakkönyvek „Többet és jobban termelni“, lép­ten-nyomon ezzel a felhívással talál­kozunk. Ez természetes is, mivel nép­gazdaságunk kulcságazatának — me­zőgazdaságunknak elsőrendű feladata elegendő mennyiségű és kiváló minő­ségű élelem előállítása. Viszonyaink­ban tehát fontos figyelembe venni az adott természeti feltételeket, a termő­helyet, az éghajlati viszonyokat s nem utolsó sorban a növény- és állatvilág egyik nélkülözhetetlen alapelemét, a vizet. Mezőgazdaságunk fontos feladatai közé tartozik az esővíz hiányának pótlása országunk déli, száraz és me­legebb vidékein. A belterjes gazdál­kodás és a hektárhozamok növelése ezen a vidéken elképzelhetetlen ön­tözés nélkül. Hazánkban az öntözéses gazdálkodással • nincsenek nagyobb tapasztalataink. Az öntözőberendezé­sek megépítése költséges és sok ne­héz emberi munkát is igényel. Az ön­tözés küldetése és feladata: a termés­hozamok növelése és a termények minőségének emelése. Ezt a feladatot csak szakképzett munkaerők képesek teljesíteni. Ezt a célt követi Stefan Fojtík mérnöknek és munkaközössé­gének most megjelent könyve is A GYAKORLATI ÖNTÖZÉS KÉZI­KÖNYVE (179 old., 77 foto, 38 táblá­zat, öntözési napló és mellékletei, ára fűzve 8.— korona). A szerzők az ön­tözés jelentőségének ismertetése után elemzik az éghajlati, talajgazdálko­dási és élettani adottságokat az ön­tözéssel kapcsolatban. A további fe­jezetben ismertetik a különböző öntö­zési módokat és alkalmazásukat, majd felvilágosítást adnak a különböző vízforrásokról és kihasználásukról. Külön fejezetekben foglalkoznak az öntözés technikájával, az öntözőbe­rendezések üzemeltetésével, az öntö­zéses gazdálkodás agrotechnikai kér­déseivel. Magyarázatot nyújtanak a növény vízgazdálkodási rendszeréről is. Hasznos tanácsokkal szolgálnak az öntözés üzemeltetésének megszerve­zésére s megismertetik az olvasót az öntözés egészségügyi és biztonsági előírásaival. Az utolsó fejezetben az öntözéssel elért termelési eredmények értékelésével és mutatóival foglal­koznak. A könyv tartozéka még az öntözési napló és mellékletei. A mezőgazdaság korszerűsítésének egyik előfeltétele a haladó tudomány ismereteinek helyes alkalmazása és a fejlett mezőgazdasági technika gya­korlati kihasználása. Ehhez alapos hozzáértés, szaktudás szükséges. Nagy segítségünkre lesz ebben Steffl Zdenek mérnök, docens és mun­kaközösségének most megjelent mű­ve: „A MEZŐGAZDASÁG GÉPESÍTÉ­SE“ c. műve. Ez a gazdagon illuszt­rált, ízléses kivitelű, nagy hozzáértés­sel összeállított, tartalomgazdag, 749 oldalas szakkönyv megismerteti az olvasót az egyes munkákhoz haszná­latos gépek kihasználásával. A könyv általános része apróléko­san foglalkozik az anyagismerettel, gépelemekkel, folyadékszállítással. A továbbiakban felvilágosítást nyújt a villanymotorokról és a folyékony üzemanyag meghajtású motorokról, majd rátér a traktorok jellemzésére, felosztására, fő részeinek és pótalkat­részeinek ismertetésére] A következő rész a növénytermesz­tés gépeiről nyújt teljes áttekintést és magyarázatot. Megtalálható benne a továbbiakban az állattenyésztés gé­peinek ismertetése, majd az anyag­­mozgatás és a szállítógépek részlete­sen megtekinthetők. Külön fejezet tárgyalja a villanyenergia elosztását. Végül a mezőgazdasági erő- és mun­kagépek karbantartásával és elraktá­rozásával foglalkozik. A könyv gyakorlati értékét növeli számos szemléltető ábra és kép, vala­mint a szövegben előforduló szak­­kifejezések magyar-szlovák szótára. (LiM) Egy vidám est A Praga-koncert ügyintézésében július 13-án este Dunaszerdahelyetí fel­lépett a budapesti Vidám Színpad csoportja. A szépszámmal összegyűlt közönség jól szórakozott a vidám jeleneteken, hiszen olyan ismert művé­szek álltak a közönség előtt, mint Csala Zsuzsa, Klbédy Ervin, Fehér István, Pethes Ferenc és Reményi Ottó. A hálás közönség, mely valóban megkapta a kacagtató derűt és a fanyar, csípős pesti humort, vastapssal jutalmazta az egyes jeleneteket. A Vidám Színpad művészeinek fellépése valóságos felüdülést jelentett azon a tikkadt júliusi estén. Az előadás után hallottam a hömpölygő emberáradatban egy kisuhintott bajszú bácsitól, amint oda­szólt komájához, jó csallóközi ízességgel: „Ha má a kocsmába néha hiány­zik a ser, azért ez a mai este minden pízt megírt!" És a bátyának igaza volt! A műsor magas színvonalú volt és bár minden művész alakítása tetszett, de Klbédy játéka élményszámba ment. Az ő ese­tében a siker, persze sikert terem. Egy robbanásszerű sikernél valóságos láncreakció keletkezik. A bizonytalan színész támaszkodhat a hírverésre, a közönség kisebb intelligenciájára, kritikára, a közvéleményre, melynek nyomán kialakulhat a siker tömeglélektana. Ez azonban csak talmi ragyo­gás, de nem tartós. Kibédy alakítása nem szorul a felsoroltakra. Ha ő meg­jelenik a színpadon, és még semmit sem produkál, máris felcsattan a fer­geteges taps, ahogyan az ember nem azért ad borravalót, mert jól szolgál­ták ki, hanem azért, hogy jól szolgálják ki őt legközelebb. Ugyanígy Ki­bédy sikere sem a mostani produkcióját jelzi, hanem az eddigi sikereit, amelyek kacajra ragadtatták az embereket, legyen az Pesten, Kískunmaj­­sán, vagy éppen Dunaszerdahelyen. Különben miért tapsolnának a szín­padra lépés pillanatában, amikor még egyetlen szót sem szólt, amikor még ki sem nyitotta a száját, és a közönségnek fogalma sincs arról, milyen lesz a mai alakítása. Kibédy esetében elég egy gesztus, egy karmozdulat és máris derül a közönség. Alkalmam volt emberi közelségbe kerülni a híres kémikussal, aki így vallott a művészet hivatásáról: „A művészt megerősíti a siker, biztonságot, önbizalmat ad, de növekszik a kockázat nagysága is. Egy ismeretlen mű­vész nem sokat veszít azzal, ha megbukik — enyhén szólva, ha nincs si­kere.“ A nagy nevettető többet nem mondott ennél, de éreztük, hogy a ki nem mondott szavak mélyén ott lappang a fellépés előtti idegesség, a színész lelkében ágaskodik a nagy felelősségtudat és a legnagyobb művész sem bízza magát a jószerencsére, vagy a tömeglélektan ingatag talajára. A nagy művészek tulajdonsága az. hogy mindig felkészülnek a közönséggel való találkozásra, legyen az nagy vagy kis közönség — homogén vagy hetero­gén összetételű. Kibédy habitusa alkalmas arra, hogy minden réteget szó­rakoztasson, és necsak szórakoztasson, hanem nevettessen is. Ezért nagy művész, és ezért szereti őt a közönség. MOLNÁR FERENC Néhány gondolat az irodalmi találkozókról Egy költőnek vagy írónak közön­ségre van szüksége, olvasókra, hiszen az ember nem az asztalfiókjának ír, hanem az embereknek, akik megért­hetik vagy elvethetik a müveit, szim­patizálhatnak vele vagy ellenszenves­nek találhatják, végső fokon mégis visszhangot jelentenek, olyan vissz­hangot, amely további erőfeszítésekre ösztönzi az írót. A visszhangtalanság, az író körült csend — halált jelent. Akt írásaira soha nem kap feleletet, az teljes sötétségben tapogatózik, nem érez, nem érezhet biztos talajt a lába alatt. A szlovákiai magyar íróknak és költőknek e tekintetben eléggé nehéz a helyzetük. Kis ország kts nemzeti­sége vagyunk, nem nyújtózkodhatunk tehát messzire. Majdnem kizárólag az itt élő magyarságra vagyunk utalva, amely — sajnos — csak most kezd eszmélni. A hazai magyarság túlnyo­mó többsége falun él, s talán nem mondok újat, nem állítok valótlansá­gai, ha azt mondom — keveset olvas. A falu dolgozik, a falunak kevés az ideje az olvasásra, s ez bizonyos mér­tékben mentségére szolgál. De a ment­séget tekintve is csekélynek tetszik a könyvet forgatók száma. Különösen verseket olvasnak nagyon kevesen. A hazai magyar könyvkiadó négy­százra szorította le a verseskötetek példányszámát — de még ez a kevés példányszám ts nehezen fogy el. Talán két éve alakult meg a Vers­barátok Köre. négyezer tagja volt, ma már — úgy tudom — egynegyedére csökkent az előfizetők száma. Valahol nagy hibák vannak, jó len­ne tudni, hol? Talán az olvasók tábo­rában, talán az íróknál? Lehet, hogy az írók nem írnak olyan könyveket, amelyeket szívesen olvasna a közön­ség, az is lehet, hogy nem népszerű­sítik eléggé a hazai írók könyveit. Tartósabb hidat kellene verni az író és közönség között. Es éppen ezért kellenek az irodalmi találkozók, szük­séges, hogy kölcsönösen megismerjük egymást, szemtől szembe mondjuk meg a véleményünket egymásnak, még akkor is, ha netalán egyik-másik fél számára fájó. Az utóbbi években egyre több iro­dalmi találkozót rendeznek, ami nagyrészben az irodalmi színpadok megalakulásának köszönhető. De egyébként ts, minden faluban élnek lelkes, irodalomszerető emberek, nők és férfiak, akik szívesen megszerve­zik ezeket az irodalmi találkozókat. Sajnos, a legtöbb helyen nem eléggé színvonalasak ezek az összejövetelek, sokszor hiányérzéssel a lelkében tá­vozik a közönség, nemkevésbé az író. Nemrégiben egy Galánta melletti faluban voltam irodalmi találkozón. Azok a tanítók, akik megszervezték. Igazán mindent elkövettek a sikerért. Meghívót nyomtattak, elszállították és eladták a könyveket, még a szomszéd falvakban is hírül adták az eseményt. Szóval lelkesek, szorgalmasak voltak, amit csináltak, szívből csinálták. A találkozóra is sokan ellőttek. Még­sem tarthatom sikeresnek ezt az ösz­­szejövetelt. Elsősorban azért, mert nagyon gyenge volt a műsor, verseim két olyan gyengén recitálták, hogy szinte ftzikai fájdalmat éreztünk. A közönségen is meglátszott, hogy nem ismer bennünket eléggé, nem is­meri könyveinket, sem a problémáin­kat, nem ismert kis Irodalmunk égető kérdéseit. Bár az egyik tanító nagyon szépen, elemző alapossággal mutatott be bennünket, a vita mégsem alakult ki, s eléggé sután ért véget az este. Ebből az a tanulság, hogy ha már irodalmi estet szervezünk, tegyük szí­nessé s ami a legfőbb, színvonalassá. Inkább kevesebbet, de Jobbat, lelket emelőbbet. De ha hiányosak is ezek a találko­zók, mégis nagyon kellenek. Hiszen csak ezeken a találkozókon át te­remthetünk erősebb kapcsolatokat író és olvasó között, hogy meginduljon a bőségesebb erjedés. Ha nehéz ts a kezdet, a jövő meghozhatja a maga eredményeit. Ezek a találkozók a múltban sem voltak különösképpen látványosak. Tersánszky lózst fenő írja visszaemlékezéseiben, hogy a hu­szas években Adyval, Móricz Zsig­­monddal és másokkal részt vett egy irodalmi találkozón Miskolcon. Sokat felolvastak előtte a találkozón, de még Ady sem kapott olyan förgete­­ges tapsot, mint Tersánszky, amikor befejezte az elbeszélését. „Mégiscsak tehetséges író vagyok — gondolta magában — hiszen nagyon tetszett az elbeszélésem a közönségnek". A találkozót követő esti banketten az­tán megtudta, hogy a közönség nem a vidám elbeszélésen nevetett nagyo­kat, hanem az író hosszú lábszárain, amely kilátszott az ünnepi asztalt borító takaró alól. A felolvasás alatt annyira remegett az izgalomtól Ter­sánszky hosszú lába, hogy a közönség nem tudta megállni kacagás nélkül. A lábszára produkciója érte el hát az első irodalmi közönségsikert. Ez az anekdótának beillő vissza­emlékezés is arra figyelmeztet, hogy az irodalmi találkozókat nem szabad túlzsúfolttá tenni irodalmi müvekkel. Legyen a műsor könnyed, szellös, in­kább kedélyes, mint száraz, énekszá­­bokkal, zeneszámokkal, vagy kisebb jelenetekkel tarkított — egyszóval szórakoztatva tanítson, a humor vagy akár a groteszk felhasználásával igyekezzen megközelíteni mélyebb, átfogóbb problémákat. A közönség így könnyebben felodódik, a találkozókat jellemző merevség és sutaság felen­ged. a közönség szinte észrevétlenül kerül emberi közelségbe az írókkal. Sokat lehetne még írni az irodalmi találkozókról, sok érdemes gondolatot lehetne felvetni. A legfontosabb min­denesetre az lenne, ha ezeket az ösz­­szejöveteleket nem annyira spontán módon szerveznék, mint eddig, ha színvonalasabbakká, színesebbekké tudnák tenni, hogy maradandó emlé­ket hagyjanak a közönségben, s a falvak, városok, népében erősebb ér­deklődést keltsenek a hazat irodalom iránt. D. Gy. SZABAD FÖLDMŰVES ^ 1967. augusztus 3,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom