Szabad Földműves, 1967. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1967-07-01 / 26. szám
A mepzökött harcfa Halétel receptek Száradó kerít'óhálólc (N. Kovács István felvétele) Pillanat múlva lihegve, köpködve bámult ránk a kajlabajszos fej — egy ismerős párkányi szabőlegény. Majd a szeme esett ki, — úgy nézett ránk. Panaszos, szomorú volt az arca. — Mi van meg, bácsi? — kérdeztük. — Hogy mi?... — azt kérdezitek, hogy mi? — üvöltötte rettenetes hangon. A keresztanyátok retkes térde. A harcsa, az embernyi harcsa, az megszökött, ti tátottszájú maflákl... * * * A hatalmas harcsa elmenekült. A holt-Garam vize újra csendes lett. Ijedtségünk örökre elszalasztottá a szegény szabó szerencséjét. * * * Rossz napunk volt. A mi horgunkat is elvitték a kövesül gyerekek. • • * Szótlanul, szomorúan ballagtunk a hosszú réten hazafelé, hárman: a szabőlegény, Feri, meg én. Alkonyodon... Az este teregetni kezdte fekete fátylát. Az ég búcsúzott a Földtől. Mihalovits János — Segítség! — Megvan! Megvan! — ordította valaki a fűzfák közül. Egymásra néztünk, majd nekivágtunk a holt-Garamnak. Onnan jött a hang; a nádas felől. A látvány megdöbbentett. Két fekete szörnyeteg paskolta a hasig érő vizet. Irtó szorítással küszködött az egyik s mikor egyszer felénk pislantott, láttuk, emberformája van. Felborzolt, csapzott haja is csupa iszap volt. A másikat nem láttuk. Fényes, ide-oda csapkodó lábnélküli valami volt. Az emberforma torkából meg jött az üvöltő hang: — Megvan!... Megvan!.. Csak néztük a két szörnyeteget, de nem mertünk segíteni a félelemtől. Már-már meg akartunk futamodni, amikor az egymásbakapaszkodott két szörnyeteg fölött összecsapott a habos-sárga iszap. Aztán egy hatalmas csattanást hallottunk s egy elsurranó fekete vonalat láttunk... A tutajok felé tartottunk, halászni mentünk. Keménytestű csukákat, kövérhasú pontyokat fogni. Ruhánkat ledobtuk és letelepedtünk a tutajra. Feri elővette a harminchorgos bevetőt, s darabonként rakta rá a „Vörösrák“-nál közösen vásárolt, öreg ementáli sajtot, aztán nagy nekifohászkodással beledobta a vízbe. A hangot locscsanva nyelte el a mélység. Most már nem volt egyéb tennivalónk, — mint a várakozás. Végigfeküdtünk hát a füvön és lestük a szerencsét... Túl a Garamon, a Kásapart oldalán lomhán feküdtek a félkeresztek, s a fűzfák csak megszűrve eresztették a fényt a nádtetőkre. Ebéd utáni álmát aludta a falu. Bóbiskolni kezdtem én is. Feri rágta a megmaradt ementálit. A csámcsogó zajra fölnyitottam a szemem, s még idejében követeltem jussomat; a három krajcár ára sajtot. Megosztoztunk a maradékon, de később nagyon megszomjaztunk. Jól ismertük a környéket, tudtuk, messze van a forrás: a Kásapart tövében. Sokalltuk a távolságot. A Garam vizéből nem akartunk inni, — a sebes folyástól csupa iszap volt, meg a kövesdi libák is fölzavarták. Vitatkozni kezdtünk, ki hozzon vizet? Feri se akart menni, én sem akartam. Így csak gondolatban ittunk, pedig nagyon száraz volt a torkunk. Inkább nyeltük a meleg levegőt, rendületlenül. A nagy-nagy csendet csak a víz zsongítőan finom hangja zavarta, ahogy a gyenge hullámok a köveket csapkodták. Virágok bóbiskoltak a napsütésben, s a fűszálak álmához tücsökszó muzsikálta a kísérőzenét. ★ — Megvan, megvan! — Segítség! — Segít—ség! ... — üvöltött a dermedt csendbe egy segélyt kérő kiáltás. A hangra talpra szöktünk. Gyermekkorunkban miénk volt az egész határ. Ha nyár közeledtén belénkszállt a nyugtalanság, messzire . elhajtott bennünket a kalandozási vágy, — el egészen a Garam torkolatáig, néha még annál is tovább. Mi volt a diáklábaknak 10—15 kilométer? Játszva tettük meg az utat a hosszú réten keresztül, aminek a szélén végtelen mesét suttogtak a karcsú jegenyék. A börzsönyi hegyek fölött ezüstszínű bárányfelhők terpeszkedtek, és a fűszálak zöld selyme közül itt is ott Is kandikált a sárgafejű gyermekláncfű. A gyalogösvény kicserepesedett szája részegítő földszagot lehelt és ahogy lábunk a kutyatej zörgő szárát verte, nagy kövér szöcskék ugráltak lépteink nyomán. A koppanő hangokba belevegyült az evezők zaja, mert a Dunán napszámosok szállították a fát tutajon, le, Zebegény felé. Szinte a szuszogásuk is odahallatszott. Néha nagyokat kurjantottunk a víz felé, de a választ nem hallottuk, — elkapta a feleletet a szél. Mentünk. Meghúztuk a lépést. Szemben a vashíd szürkéllett. Kettős hajlása átívelte a Garamot. Bécs felől vonat jött. Az acélkerekek csattogó zakatolással ették a kilométereket, és a víz százszoros erővel verte viszsza a dübörgést. Befogtuk egy pillanatra a fülünket. A zaj pár percig tartott, s újra csend lett és csak néha trillázott bele a kövesdi kondás tülke, ahogy hajtotta a csordát. Rövidebbek lettek az árnyékok, délre járt. A Nap ráfeküdt a földre, izzó szorításától reszketett a levegő, még a tücskök is elhallgatták, csak a Garam vize zúgott sejtelmesen. Arról mesélt a parti bokroknak, amit útközben látott. A kövek csúszós hátán tovább siklott a mese, majd odaért a Dunához, ahol a Milchék-fatelepe állott, ahol a nagy fűzfák a víz tükrére hajoltak. RÁNTOTT SÖRÖS CSUKA A pikkelyétől megtisztított csukát (hátát magunkfelé fordítva) sűrűn beirdaljuk egészen a gerincig, vékony szeletekre vágjuk és erősen besázzuk. A besózott csukaszeleteket egy órát állni hagyjuk, hogy a só a húst jól átjárja. Közben 1 kg csukára számítva 8—9 dkg liszt felhasználásával 3 tojás sárgájával, keverés közben annyi világos sört adagolunk, hogy sűrű palacsintatésztát nyerjünk. A masszát megsózzuk. A 3 db tojás különrakott fehérjéből habot verünk és ezt a sűrű palacsintatésztával jól összekeverjük. A sózott csukaszeleteket lisztben meghempergetjük, villára tűzzük és a sörös, habos palacsinta masszába Jól belemártva, forró olajban pirosra sütjük. Ügyelni kell a sütésnél, hogy a csuka húsa a csontoknál is jól átsüljön. Ugyanezzel a módszerrel a fagyasztott tonhalfiléből igen jóízű falatokat készíthetünk. TÖLTÖTT CSUKA Hozzávalók 4 személyre: 1 darab 1 kg-os csuka, 2 zsemle, 2 tojás, 5 dkg vaj, kis csomó aprított zöldpetrezselyem, reszelt citromhéj, törött bors, só. A csukát pikkelyétől megtisztítjuk, kopoltyúit kiszedjük. Hátán, kétoldalt, a gerinc mentén mélyen bevágunk egy éles késsel, s a gerinccsontját kiveszszük. Ezután a hátán keresztül eltávolítjuk a belsőrészt, jól kimossuk és szárazra töröljük. Belül a hátán a vastag húst úgy vágjuk le, hogy a bőrön csak fél centi vastagságú réteg maradjon. Az így kivágott halhúst a két darab áztatott, és kicsavart zsemlével együtt ledaráljuk. Vajban kissé megfonnyasztjuk az aprított petrezselymet; ehhez keverjük a ledarált halat, a zsemlével, a 2 egész tojást, reszelt citromhéjat, törött borsot, sót. A maszszát betöltjük a csukába, a hátán keresztül; a nyílást összehúzzuk, kívül is sózzuk. Vajjal megkent zsírpapírba csavarjuk, s a sütőben, egy kevés fehérborral locsolva, megpároljuk. Sütőből kivéve, 20—25 percig szikkadni hagyjuk; majd a papírt levesszük róla, felszeleteljük, és tálra helyezve (úgy, amint egészbe volt), forrón, vajas burgonyával és külön, céklás-tormamártással tálaljuk. Lehet hidegen is fogyasztani, tartármártással. PISZTRÁNG KÜKRE FORRÁZVA Hozzávalók 4 személyre: 4 db 20 dkg os friss pisztráng, 1 deci ecet, 5 dkg vaj, só. A pisztráng a sebesfolyású, kristálytiszta, kavicsos hegyi patakokban él. Testét pikkely nem fedi, hanem bőrét nyálka borítja. Kékre forrázni csak egészen friss pisztrángot lehet, amelynek a testét bevonó nyálka még nincs ledörzsölve, — ugyanis ez a réteg kékül meg rajta. Óvatosan kibelezzük, vízcsap alatt kimossuk belsejét, és külső felületét leöblítjük; megforgatjuk tömény ecetben, majd forrásban levő, gyengén ecetes-sós vízben megfőzzük. Olvasztott vajat, és petrezselymes főtt burgonyát adunk hozzá. SUtőné
